Ausztria fontolgatja annak lehetőségét, hogy részt vegyen az Európai Unió ukrán hadsereget kiképző katonai missziójában, de az osztrák illetékesek szerint tisztázni kellene, hogy egyáltalán megfelel-e az európai jogszabályoknak a tervezett misszió létezése – jelentette ki Claudia Tanner osztrák védelmi miniszter, adta hírül az rbc.ua hírportál a Vienna Online című osztrák kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az osztrák védelmi miniszter elmondta: „a múlt héten kaptuk meg a kezdeti koncepcionális dokumentumot. Sok kérdés azonban még nyitott, de ezek szükségesek a döntéshez.” Mint Claudia Tanner rámutatott, „tisztázni kell például, hogy egyáltalán létezhet-e ilyen misszió az európai jogszabályoknak megfelelően.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy kiképzőkként már tevékenykednek különleges erők Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból, valamint Németországból és Hollandiából Ukrajnában.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, az Európai Unió országainak védelmi miniszterei a prágai találkozójukon megállapodtak az ukrán hadsereg közös kiképzésének megszervezéséről, és Josep Borrell, az EU biztonság- és külpolitikai főképviselője zöld jelzést adott a missziónak. „Ukrajnának szüksége van a támogatásunkra, és mi továbbra is támogatni fogjuk” – ígérte meg a főképviselő.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ausztria fontolgatja annak lehetőségét, hogy részt vegyen az Európai Unió ukrán hadsereget kiképző katonai missziójában, de az osztrák illetékesek szerint tisztázni kellene, hogy egyáltalán megfelel-e az európai jogszabályoknak a tervezett misszió... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1661868840 [modified] => 1661869192 ) [title] => Ausztria szerint sok kérdést vet fel az ukrán hadsereg kiképzésére létrehozandó európai uniós misszió [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56491&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 56491 [uk] => 56501 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 56492 [image] => Array ( [id] => 56492 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/claudia-tanner.jpg [original_lng] => 25975 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/claudia-tanner-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/claudia-tanner-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/claudia-tanner.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/claudia-tanner.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/claudia-tanner.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/claudia-tanner.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/claudia-tanner.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1661861073:2 [views_count] => 3820 [_thumbnail_id] => 56492 [_edit_last] => 12 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_21584ae290536432e5737cfa11f585ac] => [_oembed_time_21584ae290536432e5737cfa11f585ac] => 1661857388 [_oembed_71dc3c1791317e1b8574715ea3e86f89] =>
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.