A kínai vezetés felszólította a tisztviselőket hogy csökkentsék a fogadásra, az alkoholra és a cigarettára fordított kiadásaikat, valamint fogják vissza az utazásra, az élelmiszerre és az irodahelyiségekre fordított, pazarló költéseiket. A kormány és a Kommunista Párt közleménye a pazarlást szégyenletesnek nevezte.
Hszi Csin-ping már korábban jelezte a tisztviselőknek, hogy mérsékelniük kell a kiadásokat, miután a kínai önkormányzatok súlyosan eladósodtak. Az adósságcsapda több tényezővel is magyarázható: az ingatlanszektor válsága fontos bevételi forrásuktól fosztotta meg az önkormányzatokat, mivel leálltak a földeladások.
A bankrendszer pedig nincs abban a helyzetben, hogy tömegesen refinanszírozzon helyi adósságokat. A kínai önkormányzatok eladósodását gyorsította a koronavírus-világjárvány is, miután a járványügyi védekezés költségei nagyrészt a helyi büdzséket terhelték. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az árnyékbankok elleni szigorú fellépés 2018 után egyre költségesebb finanszírozások felé terelte a forrásokra éhes önkormányzatokat.
Az pedig általánosságban elmondható, hogy hosszú évek óta aszimmetrikus a fiskális finanszírozás, mivel a helyi adóbevételek egy részét elvonja a pekingi adminisztráció, a költségeket pedig a városokra és a tartományokra terheli. Politikai kockázatot is hordozhat az önkormányzatok nehéz pénzügyi helyzete, mert a bankok mellett a legfontosabb hitelezőnek a lakosság számít.
Ha az állampolgárok nem jutnának a pénzükhöz, az akár zavargásokhoz is vezethetne. Így aztán nem meglepő, hogy Kína legfelsőbb vezetői szerint szükség van az adósságcsapdából eredő kockázatok kezelésére, és emiatt a kormány már több intézkedést elrendelt. Érdemes megemlíteni, hogy Kínában több mint 300 millióan dohányoznak, a füstölés a távol-keleti ország számos részén társadalmilag elfogadott.
[type] => post [excerpt] => A kínai vezetés felszólította a tisztviselőket hogy csökkentsék a fogadásra, az alkoholra és a cigarettára fordított kiadásaikat, valamint fogják vissza az utazásra, az élelmiszerre és az irodahelyiségekre fordított, pazarló költéseiket. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1747779900 [modified] => 1747766934 ) [title] => Sokallja a tisztviselők italozását és cigizését a kínai kommunista párt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=151527&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151527 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 151528 [image] => Array ( [id] => 151528 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai.jpg [original_lng] => 69547 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1747756135:5 [_thumbnail_id] => 151528 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1794 [_algolia_sync] => 1025388063002 [_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => [_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1752357927 [_oembed_c9b4814325e04c6ec046cd651a1e111a] => {{unknown}} [_oembed_727fd2a7e99cb2f7302dacb4f3d53f50] => {{unknown}} [_oembed_b2bd56771e31c92e4aa0627984a20b7d] =>
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024