A politikus csütörtök este az X-en jelentette be, hogy erkölcsi okokból, „a múltban történtek miatt” másnap beadja azonnali lemondását, és közölte, az indokokat pénteken hozza nyilvánosságra.
Nenad Nesicet december végén szervezett bűnözés, a többi között pénzmosás, hivatali visszaélés és kenőpénz elfogadása gyanújával tartóztatták le.
Az ország ügyészsége akkor azt közölte: a boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumának szervezett bűnözés elleni osztályával együttműködve hosszabb ideje nyomozott a többségében szerbek lakta országrész, a boszniai Szerb Köztársaság közútkezelő vállalatában felmerült korrupciós ügyekben. December 26-án a biztonsági miniszter mellett elfogták a közútkezelő vállalat igazgatóját és további öt embert, akik a gyanú szerint bűnszervezetben követtek el olyan bűncselekményeket, mint a pénzmosás, a hivatali visszaélés és kenőpénz elfogadása.
Nenad Nesic miniszter 2016 és 2020 között irányította a szóban forgó vállalatot, a korrupcióval összefüggő bűncselekményeket a gyanú szerint akkor követte el.
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
Mélyül a válság, Milorad Dodik szerint szakértők már dolgoznak a boszniai Szerb Köztársaság új alkotmányán és a törvényeken.
A boszniai szerbek kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, a hadseregből, az igazságügyi testületekből és az adózási rendszerből is – jelentette be Milorad Dodik, az ország háromtagú államelnökségének szerb tagja, aki évek óta a boszniai Szerb Köztársaság elszakadása mellett kampányol.
A szarajevói sajtó szombati beszámolója szerint Milorad Dodik közölte, a boszniai Szerb Köztársaság törvényhozása dönt majd azokról a témákról, amelyeket a szövetségi szinten korábban elfogadott védelmi törvény, adózási törvény és az igazságügyi szervekre vonatkozó előírások szabályoztak eddig.
Hozzátette, szakértők már dolgoznak a boszniai Szerb Köztársaság új alkotmányán és a törvényeken.
Boszniai szakértők szerint egyetlen országrész sem dönthet arról, hogy a jövőben nem vonatkoznak rá a korábban szövetségi szinten elfogadott törvények, így Milorad Dodik kijelentései inkább csak az amúgy is súlyos belpolitikai viszályt mélyíthetik tovább.
Az 1992-1995-ös boszniai háború után Bosznia-Hercegovinát két régióra osztották, a többségében szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra, valamint a túlnyomórészt bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra. A két országrésznek saját kormánya és parlamentje, valamint intézményrendszere van, de az országrészek képviselői a szövetségi intézmények munkájában is részt vesznek.
Milorad Dodik legutóbb nyáron beszélt arról, hogy a boszniai szerbek nem fogadják el a szövetségi előírásokat. Akkor a nemzetközi közösség távozó főképviselője kötelező érvényű rendelkezésével büntethetővé tette a srebrenicai népirtás, valamint más, emberiesség elleni bűnök tagadását.
A rendelet szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az, aki nyilvánosan helyesli, tagadja, lekicsinyli vagy megpróbálja igazolni a népirtást, vagy így tesz más olyan háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyet valamely hágai vagy boszniai bíróság bizonyítottnak mondott ki.
Míg a bosnyák politikusok üdvözölték Inzko rendelkezését, Milorad Dodik kijelentette, hogy a jogszabály az ország felbomlásához vezethet. Hozzátette, hogy a boszniai Szerb Köztársaság nem szerez érvényt a népirtás tagadását tiltó, újonnan életbe lépett szövetségi törvénynek, nem működik együtt a szövetségi intézményekkel a jogszabály végrehajtásában, és nem vesz részt semmilyen erre vonatkozó tárgyaláson.
A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de ezeket nem lehet népirtásnak minősíteni.
A háromtagú boszniai elnökség két tagja bojkottálta az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov látogatását. A miniszter bosznia-hercegovinai látogatásának második napján találkozott volna az elnökség mindhárom tagjával – a bosnyákokat képviselő Šefik Džaferović-tyal és a horvátokat képviselő Željko Komšić-tyal és a szerb Milorad Dodikkal –, de csak a trojka szerb tagja jelent meg.
A két távolmaradó politikus szerint Lavrov nem tiszteli a boszniai államot.
„Minden tiszteletünk a hatalmas és erős Orosz Föderációé, valamint Lavrov úré, de mi nem akarunk Oroszország játékszerévé válni az Európai Unió és a NATO elleni játékában. Elvárjuk, hogy ezt megértsék és tiszteletben tartsák” – mondta az elnökség horvát tagja.
Džaferović és Komšić is felrótta az orosz miniszterelnöknek, hogy hivatalos látogatását nem az ország fővárosában, hanem a szerbek által lakott entitásban kezdte.
Kedden Reggel Lavrov még Szerbiában koszorúzta meg az első világháborús emlékművet Aleksandar Vučić szerb elnök társaságában, utána pedig a külügyminiszterrel tárgyalt.
Lavrov látogatása egybeesik az amerikai közvetítéssel tető alá hozott Daytoni Békemegállapodás 25. évfordulójával. Az egyezmény ugyan véget vetett a délszláv háborúnak, de Bosznia etnikailag megosztott állam maradt.
Beadta lemondását kedden Fahrudin Radoncic, Bosznia-Hercegovina belügyminisztere, mert nem ért egyet azzal, ahogyan az ország az illegális migrációt kezeli, és azzal sem, hogy nem akarják kivizsgálni az egyik országrész miniszterelnökének gyanús lélegeztetőgép-vásárlási ügyleteit – írja az MTI a Nezavisne Novine című szarajevói napilapra hivatkozva.
Fahrudin Radoncic többször is kérte az államvezetést, hogy segítse a belügyminisztériumot az illegális migráció hatékonyabb kezelésében, segítség azonban nem érkezett. Mint mondta, az ország vezetői, közöttük Bisera Turkovic külügyminiszter sem tűnik úgy, hogy értenék, mekkora biztonsági kockázatot jelentenek az országban tömegesen gyülekező migránsok Bosznia-Hercegovina számára. Az illegális bevándorlók az Európai Unióba szeretnének továbbmenni, de a szigorú határellenőrzések miatt erre nincs lehetőségük. Jelenleg valamivel több mint hétezer migráns torlódott fel a nyugat-balkáni országban.
A távozó belügyminiszter elégedetlenségét fejezte ki egy lélegeztetőgép-beszerzés miatt is. Úgy tűnik ugyanis, hogy jelentős állami pénzek tűntek el akkor, amikor Fadil Novalic, Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta országrésze, a Bosznia-hercegovinai Föderáció miniszterelnöke lélegeztetőgépeket szerzett be. Az ügyet senki nem akarja kivizsgálni. Fahrudin Radoncic nem állítja, hogy Novalic bűnös, de szerinte az ügyet nem szabadna a szőnyeg alá söpörni.
Fadil Novalicot és a két másik gyanúsítottat a múlt csütörtökön vette őrizetbe a rendőrség. Az ügyészség hivatali visszaélés, vesztegetés és pénzmosás miatt indított ellenük eljárást, de hivatalosan nem emelt vádat. A két másik gyanúsított: Fikrat Hodzic, a koronavírus-járvány elleni felszerelések beszerzéséért felelős tisztviselő, valamint Fahrudin Solak, egy olyan málnafeldolgozó vállalat vezetője, amely lélegeztetőgépek beszerzésére kapott megbízást a kormánytól.
Forrás: index
[type] => post [excerpt] => Beadta lemondását kedden Fahrudin Radoncic, Bosznia-Hercegovina belügyminisztere, mert nem ért egyet azzal, ahogyan az ország az illegális migrációt kezeli, és azzal sem, hogy nem akarják kivizsgálni az egyik országrész miniszterelnökének gyanús l... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1591120260 [modified] => 1591119424 ) [title] => Lemondott a bosnyák belügyminiszter a migráció és a korrupció miatt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=6396&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 6396 [uk] => 6426 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 6398 [image] => Array ( [id] => 6398 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/radoncsics2.jpg [original_lng] => 50962 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/radoncsics2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/radoncsics2-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/radoncsics2-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/radoncsics2-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/radoncsics2.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/radoncsics2.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/radoncsics2.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1591176367:2 [_thumbnail_id] => 6398 [_edit_last] => 10 [translation_required] => 2 [views_count] => 4972 [_oembed_0fa0975c4704ffe716281656df88fa1e] =>
Другий уряд Зеленського побив рекорди швидкості зміни міністрів. Місяць пропрацювали міністри фінансів і охорони...
U.S. Ambassador Marc Ostfield said Paraguay Vice President Hugo Velázquez Moreno was included on a U.S. corruption list for his alleged involvement in offering bribes to a public official.https://t.co/cLajLLVzsV
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland ?? (@notesfrompoland) April 5, 2023
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY
Egymillió eurós támogatást adott Németország szarajevói nagykövete Bosznia-Hercegovina határrendőrségének, hogy eredményesen tudjon fellépni az illegális migrációval szemben, jelentette a Sarajevo Times angol nyelvű lap.
Az adományt Margret Uebber adta át Fahrudin Radoncsics boszniai biztonságért felelős miniszternek pénteken. A megállapodásban egy tárgyi adományról is szó esett, a német belügyminisztérium harmincezer euró értékben videókonferenciák tartását lehetővé tevő rendszereket adott Boszniának. Az egymillió eurós támogatásnak is van tárgyi vonzata, így tíz szállító gépjármű, hamis iratok leleplezésére szolgáló gépek, fegyverek vagy kábítószer keresésére szolgáló eszközök is a boszniai rendőrség birtokába került Németországból.
Radoncsics az átadáskor jelezte, nagy segítséget jelentenek az adományok a rendőrség napi munkájában, különösképp a határokon átnyúló bűnözés és az illegális migráció feltartóztatása ügyében. A miniszter és a német nagykövet egymással összhangban jelentették ki, hogy az illegális migráció Bosznia-Hercegovina és az Európai Unió tagállamai számára kiemelt problémát jelent, s az ellene való fellépés során a lehető legnagyobb humanitárius és jogi érzékenységgel kell eljárni.
Az Európai Bizottság ugyanakkor 4,5 millió eurós azonnali pénzügyi támogatást adott Szarajevónak, hogy a migránsok és bevándorlók egészségügyi ellátását biztosítani tudja a nyugat-balkáni állam. A szóban forgó támogatás egy nagyobb, 3,3 milliárd eurós csomag része, amely a Nyugat-Balkán támogatására szolgál. Az azonnali segélyből az Európai Unió által fenntartott, migránsok befogadására szolgáló intézmények fenntartásához járulnak hozzá, valamint az utcákon élő migránsokhoz juttatnak el segítséget. Az EU a migrációs válság kezdete óta támogatja a nyugat-balkáni folyosón haladó bevándorlókat, eddig mintegy 50 millió eurót költött erre az összeurópai szervezet.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h