Európa arra számít, hogy az ukrajnai háború 2030-ig tart, ami időt ad majd az Oroszország esetleges fenyegetéseire való felkészülésre – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál Frederic Vansina, a belga hadsereg vezérkari főnöke Le Soircímű belga lapnak adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Vansina elmondta: „2030 nehéz időszak lesz Európa számára. Addigra remélhetőleg véget ér az ukrajnai háború. Oroszország ott lesz a 650 000-700 000 tapasztalt katonából álló hadseregével.” Szerinte ekkorra Európának meg kellene erősítenie saját védelmi képességeit, és el kellene érnie azt a katonai készültségi szintet, amely egyértelmű jelzést küldene az orosz diktátornak.
„Tehát 2030-ban meg kell tudnunk mondani Vlagyimir Putyinnak, hogy még az amerikaiak nélkül sem fogja megnyerni a háborút Európa ellen. Még van néhány év előttünk. Köszönet az ukránok bátorságáért és véréért, akik megvásárolják nekünk ezt az időt. Ezért támogatjuk őket ilyen határozottan” – tette hozzá a vezérkari főnök.
Vansina szerint az ukrajnai háborúban gyakorlatilag patthelyzet alakult ki, de Oroszország jelentős katonai potenciállal rendelkezik – akár 700 000 tapasztalt katona is szolgál a fronton. „Oroszországnak még mindig működő katonai gazdasága van, amely nap mint nap hadifelszerelést gyárt, az orosz narratíva pedig továbbra is ellenséges és sértő” – mondta.
A vezérkari főnök emlékeztetett Putyin terveire, miszerint 1,5 millió főre kívánja növelni a hadsereg létszámát, valamint Oroszország agresszív retorikájára az 1997-es határokhoz való visszatérésről, ami a NATO kiszorítását jelenti Közép-Európából. „Miután véget ér ez az ukrajnai konfliktus, elég erősnek kell lennünk Európában ahhoz, hogy elrettentsük az oroszokat. Mindezt az Egyesült Államokkal fennálló jelenlegi kapcsolatunk fényében” – mutatott rá Federic Vansina.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Európa arra számít, hogy az ukrajnai háború 2030-ig tart, ami időt ad majd az Oroszország esetleges fenyegetéseire való felkészülésre. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1776457800 [modified] => 1776441898 ) [title] => Európa köszöni az ukránok bátorságát és vérét, amivel megvásárolják az EU-nak a felkészülési időt – belga vezérkari főnök [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=183785&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 183785 [uk] => 183790 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 183786 [image] => Array ( [id] => 183786 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/front.jpg [original_lng] => 52219 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/front-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/front-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/front.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/front.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/front.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/front.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/front.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1776431061:2 [_thumbnail_id] => 183786 [_edit_last] => 12 [views_count] => 911 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 872203807001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2063342 [1] => 154 [2] => 23414 ) [tags_name] => Array ( [0] => belga hadsereg [1] => Európai Unió [2] => ukrán hadsereg ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 2063342 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 2063342 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )