Fegyir Venyiszlavszkij parlamenti képviselő, a parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja tájékoztatóján közölte,hogy a behívók elektronikus kommunikációs eszköz alkalmazásával való kézbesítése jelenleg nincs napirenden, írta az Ukrinform.
Venyiszlavszkij emlékeztetett arra, hogy amikor a Nemzetbiztonsági és Védelmi és Hírszerző Bizottság tárgyalta a mozgósításról szóló törvényjavaslatot, a képviselők több hónapon át tárgyaltak minden kérdést, amelyek között volt a behívók elektronikus kommunikációs eszközök alkalmazásával való kézbesítésének lehetősége.
„A bizottság akkor úgy döntött, hogy jelen pillanatban ez még korai, vagyis ez a lehetőség nem merült fel” – mondta.
A parlamenti képviselő kifejtette: a kérdés lekerült a napirendről, a törvényjavaslatot pedig támogatta a törvényhozó testület.
„A védelmi minisztérium és a szakbizottság, valamint az Elnöki Hivatal, Ukrajna elnöke álláspontja – jelen pillanatban kizárt dolog az elektronikus behívók bevezetése” – mondta Veniszlavszkij.
Hozzátette: ha a hatóságok az elektronikus behívót érintő módosításokat kívánnak végrehajtani, akkor számos jogszabályon kell majd változtatni, „de ezeket a törvényeket nem tervezik módosítani, amelyek lehetőséget adnának az elektronikus behívók kézbesítésére”.
A községi önkormányzati vezetőknek joguk van személyesen kiállítani katonai behívót – jelentette ki pénteken Rusztem Umerov védelmi miniszter Lembergben az elnök mellett működő helyi és regionális önkormányzatok kongresszusának ülésén, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Umerov elmondta: „A falusi polgármestereknek joguk van személyesen kiállítani és aláírni a kormány 352. számú határozatával összhangban.” Hozzátette, hogy a többi kérdés törvényi kidolgozása jelenleg folyik, a döntéseket a Legfelső Tanács azt követően hirdeti ki, miután elfogadta azokat.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a behívóknak három típusa van: behívó a személyes adatok tisztázása végett, amit a hadkötelesekkel kapcsolatos információk frissítése céljából adnak ki; katonaorvosi vizsgálatra szóló behívó; mozgósító behívó, amit a katonaorvosi vizsgálat után kézbesítenek a hadkötelesnek, ha katonai szolgálatra alkalmasnak találják.