„Szinte elképzelhetetlennek” mondta biztonsági garanciák keretében német NATO-csapatok ukrajnai állomásoztatását Markus Söder bajor miniszterelnök a Rheinischen Post című lapnak adott interjúban, amely szombaton jelent meg. Ráadásul, mivel szerinte a béke nem látszik elérhetőnek, a hadköteles ukrán menekülteket is vissza kellene küldeni, hogy hazájuk biztonságáról ők gondoskodjanak.
„Számomra szinte elképzelhetetlen, hogy NATO-haderők állomásozzanak ott. Oroszország ezt semmiképpen sem fogadná el, hiszen ez Ukrajna NATO-csatlakozásának előszobája lenne” – jelentette ki a német kormánykoalícióhoz tartozó bajorországi kereszténydemokraták (CSU) elnöke.
„Ráadásul a Bundeswehr nem áll készen erre” – tette hozzá. Véleménye szerint a hadsereg pénzügyi és személyzeti téren egyaránt szűkös forrásokkal rendelkezik, ezért kellene újra bevezetni a kötelező katonai szolgálatot is.
Söder egyúttal vitát sürgetett az ukrán menekültekkel való bánásmódról is.
„A béke jelenleg nem látszik elérhetőnek. Ezért jogos a felvetés, hogy hadköteles korú ukránokat visszaküldjünk hazájukba, hogy ott ők maguk gondoskodhassanak a biztonságról” – mondta.
A CSU vezetője szerint változtatni kell a Németországban élő ukránoknak járó állami anyagi támogatásra vonatkozón is. A jelenlegi rendszer ugyanis szerinte „oda vezetett, hogy más európai országokhoz képest nálunk jóval kisebb arányban dolgoznak az ukránok. Ezen sürgősen változtatni kell – és nem csak az újonnan érkező ukránok esetében” – mondta.
Az ukránok a háború 2022-es kezdete óta Németországban nem menedékkérőként, hanem külön szabályozás keretében váltak ellátásra jogosulttá. Azonnal munkát vállalhattak, de ha nem tudták munkával biztosítani a megélhetésüket, jogosulttá váltak a megélhetés és a lakhatás biztosítását nyújtó állami támogatásra, a Bürgergeldre. A kormánykoalíció jelenlegi tervei szerint azonban azok az ukrán állampolgárok, akik 2025. április 1-je után érkeztek vagy érkeznek Németországba, már nem Bürgergeldet, hanem alacsonyabb szintű ellátást, menedékkérőknek járó juttatásokat kapnának.
Újabb AfD-jelölt halt meg Németországban, miközben szárnyal a párt támogatottsága
Már hét AfD-jelölt halálát jelentették az észak-rajna–vesztfáliai önkormányzati választások előtt. A párt szerint természetes okok állnak a háttérben. Közben egy friss felmérés azt mutatja, hogy Szász-Anhaltban soha nem látott előnyre tett szert az AfD, és messze a CDU előtt vezet.
A „genderelmélet” iskolákból és hivatalokból történő „kitiltását” jelentette be a bajor tartományi miniszterelnök kedden a müncheni törvényhozásban.
„Ami Bajorországot illeti (Németországon belül), azt mondhatom: nálunk nem lesz kötelező genderezés. Éppen ellenkezőleg: ki fogjuk tiltani a genderelméletet az iskolákból és a közigazgatásból” – hangsúlyozta Markus Söder.
A szövetségi kormány túllőtt a célon az olyan felvetésekkel, mint a kannabisz legalizálása, a „genderezés” és az önazonosság, az önrendelkezés meghatározásának parttalan szabadsága. Nincsenek más problémáink Németországban? – kérdezte a keresztényszocialista politikus.
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Bajorországban a Keresztényszociális Unió (CSU), míg Hessenben a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a két németországi tartományban tartott helyi törvényhozási választáson. A bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) Hessenben a második, Bajorországban a harmadik legerősebb párt lett, és mintegy 40 százalékot erősödött a legutóbbi, 2018-as Landtag-választások óta – derül ki a hétfőn közölt, nem hivatalos végeredményből.
Mindkét tartományban az eddigi koalíció legnagyobb pártja – a CSU, illetve a CDU – maradt az első számú, meghatározó politikai erő a következő ciklusra is.
A szövetségi kormányt alkotó koalíció pártjai – szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) – mindkét tartományban gyengültek.
A jobbközép CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló ellenzéki Alternatíva Németországért (AfD) párt mindkét tartományban megerősödött, az ország nyugati részét tekintve – vagyis a volt NDK területét nem számítva – története legjobb eredményét érte el.
Ugyanakkor a többi párt továbbra is elutasítja az együttműködést vele.
Bajorországban a csak az ebben a tartományban működő, Markus Söder miniszterelnök vezette CSU a szavazatok 37 százalékát gyűjtötte össze, ami alig 0,2 százalékpontos gyengülés a 2018-as Landtag-választás óta. Egyúttal a keresztény-konzervatív párt leggyengébb eredménye 1950 óta, de a CSU így is messze a legnagyobb támogatottságú szereplő a bajor politikában és folytathatja a kormányzást.
Eddigi és kiszemelt jövendőbeli partnere a Szabad Választók (Freie Wähler, FW) nevű regionális párt, amely a szavazatok 15,8 százalékát begyűjtve története legjobb eredményét érte el, és 4,2 százalékponttal erősödött 2018 óta.
Az AfD lépett elő a harmadik számú politikai erő pozíciójába, a bevándorlásellenes párt 14,6 százalékos eredménye 4,4 százalékpontos erősödést jelent.
A Zöldek a szavazatok 14,4 százalékát kapták meg, ezzel a baloldali ökopárt 3,2 százalékponttal gyengült az előző választáshoz képest.
A 20 éve ciklusról ciklusra egyre gyengébb szociáldemokraták támogatottsága újabb mélypontra süllyedt: az SPD a szavazatok 8,4 százalékát szerezte meg, 1,3 százalékponttal gyengülve 2018-hoz képest.
A szabad demokraták (FDP) 3 százalékos eredménye – 2,1 százalékponttal gyengülve – nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt, vagyis kiesnek a müncheni Landtagból.
A tájékoztatás szerint a tartományi gyűlésnek várhatóan 203 tagja lesz. A CSU és az FW többséggel 122 képviselői helyet szerezhet, így többségi törvényhozási támogatásra támaszkodó kormányt alakíthat.
Markus Söder bajor kormányfő, a CSU elnöke a vasárnap az urnazárás utáni első nyilatkozatában kiemelte, hogy pártja a „polgári koalíció folytatását” tervezi, vagyis a következő öt évben is az FW-vel kíván kormányozni.
Az AfD a második erő a nyugatnémet tartományban, 18,5 százalékos eredménye 5,3 százalékpontos erősödés az öt évvel korábbihoz képest.
Az SPD Hessenben is tovább gyengült, 15,1 százalékot ért el, 4,7 százalékponttal visszaesve az előző Landtag-választáshoz képest.
A Zöldek is gyengültek, 14,8 százalékos eredményük 5 százalékpontos visszaesést jelent.
A liberálisok éppen csak megőrizték képviseletüket a wiesbadeni Landtagban, mivel a bejutási küszöbön (5 százalék) végeztek, 2,5 százalékponttal elmaradva a 2018-ban elért eredményüktől.
Boris Rhein hesseni miniszterelnök, a CDU helyi vezetője nem kötelezte el magát az eddigi koalíciós társ, a Zöldek mellett. Az mondta, hogy az eredmény egyértelmű felhatalmazás a CDU-nak a kormányzás folytatására, és a „demokratikus spektrum” valamennyi pártjával hajlandó tárgyalni az együttműködés lehetőségéről.
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h