Az orosz-ukrán háborúban nem a nagy hatótávolságú rakéták, hanem a klasszikus tüzérség a döntő tényező – jelentette ki Armin Papperger, a Rheinmetall német védelmi konszern igazgatója a Handelsblatt című német gazdasági lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Papperger szkeptikus a Taurus cirkálórakéták Ukrajnába szállításával kapcsolatban. „Ez nem változtat semmit a háborún, a Taurus nem képes megváltoztatni a játék menetét” – mondta. „A klasszikus tüzérségi lőszerek megváltoztatják a játékot. Csak ezek segítségével tudja Ukrajna sakkban tartani az oroszokat” – vélte.
Az igazgató azt is elmondta, hogy a Rheinmetall a korábban tervezettnél lényegesen több tüzérségi lövedéket fog gyártani Unterlüssben (Alsó-Szászország). „200 ezer lövedék helyett akár 350 ezer tüzérségi lövedéket is tudunk majd ott gyártani. Ehhez összesen mintegy 600 millió eurót fektettünk be a vállalkozásba” – mondta.
Az Unterlüss Európa második legnagyobb tüzérségi gyára lesz a spanyolországi gyár után, ahol a tervek szerint évi 450 ezer lövedéket gyártanak majd.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az orosz-ukrán háborúban nem a nagy hatótávolságú rakéták, hanem a klasszikus tüzérség a döntő tényező – jelentette ki Armin Papperger, a Rheinmetall német védelmi konszern igazgatója. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1744903980 [modified] => 1744901525 ) [title] => A Taurus rakéták nem változtatják meg a háború menetét, Ukrajnának hagyományos tüzérségre van szüksége – Rheinmetall [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=147985&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 147985 [uk] => 147979 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 147986 [image] => Array ( [id] => 147986 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/armin-papperger-rheinmetall.jpg [original_lng] => 69335 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/armin-papperger-rheinmetall-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/armin-papperger-rheinmetall-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/armin-papperger-rheinmetall-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/armin-papperger-rheinmetall-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/armin-papperger-rheinmetall.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/armin-papperger-rheinmetall.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/armin-papperger-rheinmetall.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1744890727:5 [_thumbnail_id] => 147986 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2311 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 868332888002 [_oembed_533ecc71b77db9ccb2d5f9954cd95eab] => {{unknown}} [_oembed_3fa660b2a726c5fad26d3f0f2890c4b7] => [_oembed_time_3fa660b2a726c5fad26d3f0f2890c4b7] => 1750398774 [_oembed_b7aa4cee416f0c87974636afa1aec349] =>
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
Riadalmat keltett a német titkosszolgálatoknál egy moszkvai megbeszélésről kiszivárgott hangfelvétel, amelyen Vlagyimir Putyin elnök „gyanúsan sokszor” említette Armin Papperger nevét. Papperger annak a Rheinmetall AG-nek a vezérigazgatója, amely harci járművekkel és légvédelmi ütegekkel látja el az ukrán hadsereget, és egy éve megállapodást kötött a kijevi kormánnyal egy ukrajnai harckocsi- és egy lőszergyár létesítéséről.
Vlagyimir Putyin elnök egy magas rangú orosz katonatisztekhez intézett, nemrég a német titkosszolgálatok birtokába került, zárt ajtók mögötti beszédében burkoltan megfenyegette Armin Pappergert, a düsseldorfi székhelyű Rheinmetall fegyvergyártó vállalat vezérigazgatóját.
A brüsszeli szankciós listához hasonlóan ugyanis Moszkvában is létezik egy feketelista, amelyen Ukrajna legnagyobb támogatóit – köztük Pappergert és a Rheinmetallt – tartják számon.
Erről a Focus Magazin online kiadása számolt be.
A 62 éves német gépészmérnök élete 2024. július 1-jén állt a feje tetejére. Azóta minden hozzá érkező üzletfelet megmotoznak, páncélozott Mercedesszel jár és bárhová megy, minden lépését fegyveres kommandósok vigyázzák.
Ilyen magas szintű védelem a német törvények szerint csak a kancellárt illeti meg.
Details zu Anschlagsplänen: In geheimer Putin-Runde fällt vier Mal der Name des Rheinmetall-Chefs https://t.co/UDp0DbT4ax
Elsőként tavaly júniusban a CNN hírtelevízió számolt be arról, hogy amerikai katonai források szerint Pappergert megfigyelhetik az orosz titkosszolgálatok. Az amerikai hírtelevízió információit a berlini Alkotmányvédelmi Hivatal is megerősítette, számolt be a Focus.
„Védett és őrzött vagyok, akár egy német kancellár” – mondta Armin Papperger, a Rheinmetall AG vezérigazgatója.
Putyin provokációnak tartja a fegyverszállításokat
Amikor 2024 februárjában bejelentették, hogy a Rheinmetall a kijevi kormánnyal egyeztetve harckocsi-összeszerelő üzemet és lőszergyárat épít Nyugat-Ukrajnában, a hír nyugtalanságot keltett a Kremlben. Putyin elnök nem sokkal később parancsba adta a katonai vezérkarnak, hogy minden eszközzel nehezítsék az ukrán hadsereg logisztikai háttértámogatását. Ehhez azonban az orosz titkosszolgálatok segítségére is szükség lesz, írja a lap.
Putyin zárt ajtók mögött tartott beszédében állítólag négyszer is említette Papperger nevét, akit „ukrán provokátornak” és „strómannak” nevezett.
„Szokatlan és kemény kijelentések, amely igazán megdöbbentettek minket” – árulta el a német Alkotmányvédelmi Hivatal magas rangú tisztviselője a Focus Online-nak.
A Rheinmetall 2022 júliusa óta az ukrán légi és szárazföldi haderők egyik legnagyobb támogatója. Papperger irányítása alatt a Rheinmetall többek között Leopard 1-es és 2-es harckocsikat, Marder és Lynx típusú gyalogsági harcjárműveket, Gepard légvédelmi harckocsikat, Fuchs páncélozott szállítójárműveket, továbbá légvédelmi rendszereket és lőszereket szállított Ukrajnába.