Rumen Radev bolgár elnök bírálta a NATO Ukrajnának nyújtott támogatásait, és azzal vádolta a Szövetséget, hogy részt vesz az oroszok Ukrajna elleni háborújában – írta a Ragyio Szvoboda.
Radev egyben kijelentette, hogy a Szövetség csatlakozása a háborúhoz „eszkalációval” és „nukleáris armageddonnal” fenyeget, ezzel hangot adott a Kreml narratívájának, miszerint állítólag a NATO okolható az ukrajnai háborúért, és ez nukleáris eszkalációhoz vezet.
„Azzal a döntéssel, hogy engedélyezzük az orosz területek nyugati fegyverekkel való támadását, valamint hivatalosan tanácsadókat és oktatókat küldünk a frontvonalra már átlépték a „vörös vonalakat”, és sajnos politikusaink is részeseivé válnak ezen nem megfelelő döntéseknek és az ebből kifolyó következménynek” – mondta Radev
A bolgár elnök egyben hangsúlyozta, hogy soha nem állította, hogy országa úgy döntött, csapatait Ukrajnába küldi.
[type] => post
[excerpt] => Rumen Radev bolgár elnök bírálta a NATO Ukrajnának nyújtott támogatásait, és azzal vádolta a Szövetséget, hogy részt vesz az oroszok Ukrajna elleni háborújában – írta a Ragyio Szvoboda.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717576200
[modified] => 1717567287
)
[title] => Rumen Radev: „nukleáris armageddonhoz” fog vezetni, ha Ukrajna csapást mér az Oroszország területére
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115161&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115161
[uk] => 115136
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115137
[image] => Array
(
[id] => 115137
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large.jpg
[original_lng] => 85477
[original_w] => 1140
[original_h] => 640
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 640
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 640
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717556488:12
[_thumbnail_id] => 115137
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3964
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f9bab3a4343b7fe296c11df7298d91c6] =>
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.