Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnököt újraválasztották, a szavazatok 95 százalékával – jelentette be vasárnap a választási hatóság (ANIE) elnöke.
Az 5,630 millió leadott szavazatból 5,230 millióan – a voksolók 94,65 százaléka – szavaztak Tebbun független jelöltre – közölte Mohamed Sarfi.
A választási hatóság hivatalos részvételi adatot nem közölt, a szombati esti urnazáráskor átlagosan 48 százalékos volt a részvétel.
A választási hatóság szerint a választást „nagy átláthatóság” jellemezte.
Néhány órával korábban Tebbun egyik ellenfele, a mérsékelt iszlamista Abdel Haszani Sérif bírálta a voksolás során elkövetett „jogsértéseket”. A jelölt szerint nyomás gyakoroltak egyes választóköri vezetőkre az eredmények – egyebek mellett a részvételi arány – „feltupírozása” érdekében.
Abdel Haszani Sérif a szavazatok 3, Juszef Ausis szocialista jelölt pedig 2,1 százalékát kapta
Első mandátumát Tebbun 2019 decemberében a szavazatok 58 százalékával nyerte, 40 százalék alatti részvételi arány mellett.
A földgázban gazdag észak-afrikai ország területét tekintve a fekete kontinens legnagyobb, 45 milliós lakosságával pedig a Dél-afrikai Köztársaság után a második legnépesebb országa.
Az orosz hadsereg kész hozzájárulni az algériai fegyveres erők harcképességének javításához – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, amikor kedden Moszkvában fogadta Szaid Sanegriha algériai vezérkari főnököt.
A moszkvai katonai tárca tájékoztatása szerint Sojgu az eszmecsere során azt hangoztatta, Oroszország érdekelt abban, hogy Algéria vezető szerepet töltsön be Észak-Afrika regionális biztonságának és stabilitásának megerősítésében.
A miniszter megállapította, hogy az orosz–algériai kapcsolatok dinamikusan és pozitív irányba fejlődnek. Mint mondta, mindkét ország célja, hogy a Nyugat nyomása ellenére önálló külpolitikát folytasson és megvédje nemzeti érdekeit.
Sanegriha az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint egyebek között arról beszélt, hogy az algériai nép emlékezete „egy életre megőrzi” a Szovjetuniónak 1954-ben, az algériai forradalom idején képviselt álláspontját, valamint „azokat a javakat és segítséget”, amelyeket Oroszország nyújtott az algériai nemzeti hadseregnek védelmi képességeinek megerősítése érdekében.
„Mi Algériában mindent megteszünk, hogy növeljük és megerősítsük fegyveres erőink védelmi képességét, amely lehetővé teszi, hogy kivédhessük a lehetséges fenyegetéseket […] és a veszélyeket minden körülmények között, valamint szembe nézhessünk minden kihívással, amellyel államunk a 21. találkozik. Figyelembe véve, hogy mindezeket a Nyugat destruktív magatartása támogatja” – idézte a tárca az algériai vezérkari főnök szavait.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
Russia will come back to full compliance with the New START treaty if Washington abandons its"hostile stance" toward Moscow – Deputy FM Sergei Ryabkov pic.twitter.com/fjkxNfRP6S
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Bombaként robbant az az interjú, melyet Emmanuel Macron a Le Monde-nak adott, s melyben lényegében elaggott katonai rezsimként írja le Franciaország egykori „tengeren túli megyéjét”. Ezek után már-már háborús feszültségben üzenget egymásnak Algír és Párizs, illetve Algéria a francia katonai gépekkel szemben repülési tilalmat vezetett be.
A botrány azután robbant, hogy a Le Monde október 2-án beszámolt arról a két nappal korábbi találkozóról, amelyre Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és az algériai függetlenségi háború (1954–1962) hőseinek húsz fiatal leszármazottja között került sor.
Macron előzőleg egy szeptember 20-i beszédében Franciaország nevében elnézést kért azoktól az algériai muzulmán veteránoktól, akik a függetlenségi háborúban Franciaország oldalán harcoltak, de később a francia kormány magukra hagyta őket. Ígéretet tett egy úgynevezett helyreállítási törvény elfogadására is, amelynek alapján kártérítést kaphatnak a kisemmizett veteránok.
Közeledik ugyanis az algériai háború és a korábban „Franciaország tengeren túli megyéjének” számító észak-afrikai állam függetlenségének hatvanadik évfordulója, bár ez a kerek évszám egyelőre jóval inkább a két állam távolodásának, mint közeledésének közepette kopogtat – foglalja össze a történteket a Sudouest.fr.
A lap beszámolója szerint – melyet az Élysée, a köztársasági elnöki palota később nem cáfolt – Macron egy olyan, hamis emlékezetre átírt történelemre épülő katonai, politikai rendszerként írta le a mostani találkozón Algériát, amelynek alapjai nem az igazságon, hanem Franciaország gyűlöletén nyugszanak. Macron kilátásba helyezte továbbá az algériaiak, marokkóiak és tunéziaiak számára kiadott vízumok számnak drasztikus csökkentését is.
Algír: Nem repülhetnek a francia katonai gépek
Ezt az intézkedést, hangsúlyozva, hogy az nem a diákokat vagy az üzletembereket korlátozza, nem a közösséget célozza, hanem a végrehajtó hatalom közegében élőket, Algéria súlyos provokációként értékelte. Az észak-afrikai ország azonnal, még a szombati nap folyamán bejelentette párizsi nagykövetének visszahívását konzultáció céljából. Vasárnap pedig betiltották az átrepülést Algéria légterében a francia katonai repülőgépeknek.
Franciaország az utóbbi időszakban „dzsihadistaellenes hadműveletek” céljából hajtott végre katonai műveleteket a Száhel-övezetben.
A Sudouest.fr hozzáteszi: a berepülési tilalomról egyelőre nem tájékoztatták hivatalosan az érintett gépek személyzetét.
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
Továbbra is fenntartja követelését Algéria, hogy Franciaország fizessen bánatpénzt a gyarmatosítás 132 éve alatt elkövetett bűncselekményekért – jelentette ki Ammar Belhimer algériai tájékoztatási miniszter és kormányszóvivő szombaton, az országban először megtartott emlékezés napja alkalmából.
Algériában az 1945. május 8-i függetlenségi megmozdulásokra emlékeznek, amelyeket Franciaország vérbe fojtott. A megemlékezésekről egy évvel korábban döntött Abdel-Madzsid Tebbún algériai elnök.
Belhimer elmondta: a gyarmati múlt rendezésének egy másik fontos eleme, hogy Franciaország vállaljon felelősséget az Algéria területén elkövetett kísérleti atomrobbantásokért, és adja át a térképeket, amelyek azokat a helyszíneket jelzik, ahol elhelyezték a nukleáris hulladékot. Ez a téma az elégedetlenség egyik legnagyobb forrása Párizs és Algír között. Franciaország ugyanis 17 kísérleti atomrobbantást hajtott végre az algériai sivatagban, 1960 és 1966 között Regganéban, majd In Ekkerben. Ezek közül tizenegyre azt követően került sor, hogy Algéria 1962-ben elnyerte függetlenségét. A függetlenségi háborút lezáró – 1962 márciusában aláírt – eviani egyezmény egyik záradéka ugyanis lehetővé tette, hogy Franciaország 1967-ig használja a szaharai kísérleti telepeket.
A tájékoztatási miniszter szombaton jelezte: Algéria eddig csak szerény anyagi, ám annál nagyobb erkölcsi haszonra tett szert kárpótlási követeléseiből, amelyek továbbra is fontosak az észak-afrikai országnak. A tárcavezető kiemelte: tavaly júliusban 24 nacionalista harcos koponyáját sikerült visszaszerezni, márciusban pedig Emmanuel Macron francia elnök elismerte a francia hadsereg felelősségét Ali Bumendzsel nacionalista vezető 1957-es megkínzásában és meggyilkolásában.
Az algériai miniszter beszédét idézve a Le Monde című francia napilap emlékeztetett rá: Macron az elmúlt hónapokban számos jelképes gesztust tett a megbékélés érdekében Algéria függetlenségének hatvanadik évfordulója közeledtével. Ugyanakkor Benjamin Stora történész jelentése, amelyen Macron gyarmati emlékezési politikája nyugszik, nem javasolja sem a bocsánatkérést, sem a kárpótlást, ezért sokan bírálják Algériában.
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
Вітаю історичне рішення ?? Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом ?? народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Szerdán börtönbüntetésre ítélt egy algériai bíróság korrupció vádjával két korábbi miniszterelnököt, valamint Abdelaziz Buteflika volt algériai elnök köréhez köthető több üzletembert – jelentették bírósági források.
Abdelaziz Buteflika Forrás: Twitter
Ahmed Ujahját és Abdel-Málik Szellált, akiket már 2019 végén korrupció miatt elítéltek, szerdán újabb, fejenként 12 év börtönbüntetésre ítéltek.
Tizennyolc év szabadságvesztést kapott a 2019 óta ugyancsak börtönben lévő üzletember, Ali Haddád is, akit elemzők Buteflika elnök köre és az algériai üzleti világ közti összekötőnek tartottak. A Buteflika elnökválasztási kampányai legjelentősebb finanszírozójaként számon tartott Haddádot márciusban korrupció vádjával már 4 év börtönbüntetésre ítéltek,most pedig közpénzek ellopásával, hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel vádolták.
A bíróság 4 év börtönbüntetésre ítélte a fívéreit, Szufjánt, Omárt, Mezjánt és Mohammedet is. Hálid Buraju, Haddád ügyvédje azt mondta, politikai döntésről van szó, és az ítélet ellen fellebbezni fognak.
Buteflika távozását a hadsereg vezetői kényszerítették ki tavaly április 2-án, hogy így tegyenek kísérletet a február közepén indult, demokratikus reformokat követelő tömeges megmozdulások lecsillapítására.
A társadalmi feszültségek azonban nem enyhültek, az utcákon tüntetők a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) algériai kormánypárt, katonatisztek, üzletemberek, szakszervezetek és az 1954–1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, „idejétmúlt és átláthatatlan” politikai apparátus teljes eltávolítását akarják.
U.S. Ambassador Marc Ostfield said Paraguay Vice President Hugo Velázquez Moreno was included on a U.S. corruption list for his alleged involvement in offering bribes to a public official.https://t.co/cLajLLVzsV
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.