Vlagyimir Putyin orosz diktátor kijelentése az ukrajnai pufferzóna létrehozásának terveiről azt jelzi, hogy a háború csak eszkalálódik – közölte hétfőn Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója, számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Podoljak elmondta, hogy Putyin kijelentése, miszerint pufferzónát akar létrehozni Ukrajna területén, egyértelmű jele a háború eszkalálódásának. „Ez egy közvetlen kijelentés, hogy a háború csak eszkalálódik” – tette hozzá.
Vlagyimir Putyin a „választási” győzelme után bejelentette, hogy az új elnöki ciklusa alatt megoldja az Ukrajna elleni háború feladatait és megerősíti a hadsereget. Ezenkívül közölte, hogy Ukrajnában pufferzónát kíván létrehozni.
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
A szövetségeseknek fel kell hagyniuk a hagyományos politikai kétértelműséggel, amikor egyrészt az ukránbarát koalíció forrásokat keres Ukrajna katonai megsegítésére, másrészt a kereskedelmi cégek aktívan tevékenykednek az orosz piacon – közölte hétfőn Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak azt írta: „Úgy gondolom, hogy az ukrajnai események továbbra is megkövetelik a hagyományos politikai kétértelműség feladását, amikor az ukránbarát koalíció egyrészt forrást, muníciót és pénzt keres Ukrajna katonai megsegítésére, másrészt az ezekből az országokból származó kereskedelmi cégek aktívan működnek az orosz fogyasztói piacokon, és adóikkal az orosz háborús költségvetés jelentős részét adják.”
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó szerint így lehet „végtelenül” harcolni, „időszakonként kiszivárogtatni az információkat a NATO-országok és az Orosz Föderáció közötti háború elkerülhetetlenségéről 2026–2030-ban”. Szerinte három alapvető intézkedésre kell összpontosítani:
közös beruházások lebonyolítása a feltételesen egyesített európai hadiiparban: „a fegyvereknek a csatatérre kell kerülniük, és nem raktárban kell őket tárolni”;
a szankciók teljes körű ellenőrzésének lefolytatása, majd azok jelentős megerősítése, mert „nincs helye az aljas játéknak”. További szankciókat kell alkalmazni a „közvetítők” ellen is, akik lehetőséget biztosítanak Oroszország számára a szankciók megkerülésére;
Oroszország de facto elszigetelésének megvalósítása, amely minimális kapcsolatfelvételt jelent a nemzetközi jog Oroszország általi teljes elutasításával kapcsolatban.
„Az üzlet nem működhet az Orosz Föderációban, és Oroszország nem kaphat meghívást a globális csúcstalálkozókra” – adta ki az utasítást a nyugati szövetségeseknek Mihajlo Podoljak.
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Ukrajnában a háború alatt lehetetlen elnökválasztást tartani, ebben a kérdésben közmegegyezés van a társadalomban – jelentette ki pénteken Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a The Telegraph című brit lapnak adott interjújában, számít be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak elmondta: „Ami az ukrán elnök hivatali idejét illeti. Ma konszenzus van abban, hogy hadiállapot idején lehetetlen egy valóban átlátható, konkurens választási folyamatot biztosítani. Ez egy társadalmi konszenzus. Biztonsági paraméterek, pénzügyi paraméterek, a politikai verseny paraméterei – mindezt ma nem lehet megoldani.”
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó nem zárta ki, hogy megváltozhat a közvélemény az ukrajnai választásokkal kapcsolatban. Akkor ezt a kérdést megvitatjuk – tette hozzá. „Ez nem azt jelenti, hogy a társadalom konszenzusa nem változhat holnap. Változhat, és akkor majd beszélünk róla. De ma Ukrajna elnöke abszolút legitim szereplő. Mert a társadalom legitimnek tekinti, és jogilag is legitim” – hangsúlyozta Mihajlo Podoljak.
Az Elnöki Hivatal üdvözli, hogy a Nyugat már tárgyal csapatainak az Ukrajnába küldéséről, ami az orosz agresszió kockázatainak tudatosítására utal – jelentette ki kedden Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója, számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Podoljak közölte: „Ez mindenekelőtt a militarista, agresszív Oroszország által Európa számára jelentett kockázatok abszolút tudatosítását mutatja.”
A tanácsadó szerint az ukrán fegyveres erők közvetlen támogatásának lehetőségéről szóló vita megnyitását úgy kell tekinteni, mint a megfelelő hangsúlyt, a kockázatok világosabb kiemelését. „Ebben a szakaszban fontos a katonai felszerelések Ukrajnába történő szállításának felgyorsítása” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
A lengyel gazdák arra használják a médiafigyelmet az ukrán határon folytatott tiltakozásukkal, hogy növeljék vállalkozásaik támogatását – közölte Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója szerda este az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó elmondta, hogy az ukrán gabonának csak kis mennyisége ment át tranzitrakományként Lengyelországon. „A mezőgazdasági termelők blokádja az ukrán határon nem az ukrán és a lengyel gabona versenyéről szól. Nem a gazdaságról. Ez egy politikai akció” – mutatott rá Mihajlo Podolkak.
[type] => post [excerpt] => A lengyel gazdák arra használják a médiafigyelmet az ukrán határon folytatott tiltakozásukkal, hogy növeljék vállalkozásaik támogatását – közölte Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója szerda este az ukrán televízió maratoni h... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1708608600 [modified] => 1708601065 ) [title] => Podoljak szerint a lengyel gazdák azért tiltakoznak, hogy nagyobb támogatást verjenek ki maguknak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=104428&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 104428 [uk] => 104450 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 84043 [image] => Array ( [id] => 84043 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/182927-1-large.jpg [original_lng] => 76337 [original_w] => 1140 [original_h] => 641 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/182927-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/182927-1-large-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/182927-1-large-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/182927-1-large-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/182927-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 641 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/182927-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 641 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/182927-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 641 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1708605871:8 [_thumbnail_id] => 84043 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3753 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] =>
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Oroszország már nincs abban az állapotban, hogy nagyszabású offenzív hadműveletet indítson, mint az invázió kezdetén, de a megszállók azért aktívan próbálnak támadó akciókat végrehajtani – jelentette ki szombaton Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a 24 Kanal tévécsatornának nyilatkozva, közölte az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak hangsúlyozta, hogy az ellenség harci képességeinek értékelése során érdemesebb a vezérkar és a katonai hírszerzés nyilatkozataira hagyatkozni. Úgy vélte, hogy ma az orosz hadsereg más, az ellenség létszámmal harcol. Ezenkívül az ellenségnek régi és új fegyverei is vannak, de szerinte ez már „szankciókérdés”.
„Oroszország azonban már nincs abban a helyzetben, hogy egy nagyszabású offenzív hadműveletet szervezzen. Ma aktívan próbálkoznak offenzív műveletekkel Donyeck irányában. Ott 60-80 összecsapást látunk. De két év háború után Ukrajna pontosan tudja, mit és hogyan kell tennie, és hogyan kell ennek ellenállni” – mutatott rá az elnöki hivatalvezetői tanácsadó.
„Ukrajnának nagy hatótávolságú rakétákra van szüksége ahhoz, hogy jelentős mértékben megsemmisítse Oroszország tartalékait. Nem lehet Oroszországgal szembeállítani a mennyiséget –a hadvezetési döntések minőségét, a nagy pontosságú fegyverek minőségét, a döntéshozatal minőségét mint olyat kell vele szembeállítani. Vagyis bizonyos döntéseket azonnal meg kell hozni” – szögezte le Mihajlo Podoljak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszország már nincs abban az állapotban, hogy nagyszabású offenzív hadműveletet indítson, mint az invázió kezdetén, de a megszállók azért aktívan próbálnak támadó akciókat végrehajtani – jelentette ki szombaton Mihajlo Podoljak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1706371380 [modified] => 1706361509 ) [title] => Oroszország már nincs abban az állapotban, hogy új támadást indítson – Podoljak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=101848&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 101848 [uk] => 101862 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 101849 [image] => Array ( [id] => 101849 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/podoljak-3.jpg [original_lng] => 30152 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/podoljak-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/podoljak-3-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/podoljak-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/podoljak-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/podoljak-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/podoljak-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/podoljak-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1706356960:2 [_thumbnail_id] => 101849 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3996 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d14eeb640bb23bfb425c6e22f893ff67] =>
I received a report from Commander-in-Chief Syrskyi on the current situation at the frontline, with particular focus on the Pokrovsk, Kurakhove, and Lyman directions. In the Donetsk region, the situation remains difficult, but our combat brigades are holding their positions and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 25, 2024
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
Ukrajna számára a háborúban a problémát fegyverek hiánya jelenti, amelyek ezért egyenlőtlenül oszlanak meg – jelentette ki szombaton Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Bild című német lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak felszólította Ukrajna szövetségeseit, hogy biztosítsanak több fegyvert az orosz megszállók elleni harchoz. „A probléma a háború jelenlegi szakaszában az, hogy a fegyverek, drónok, gránátok stb. egyenlőtlenül oszlanak meg” – mutatott rá az elnöki hivatalvezetői tanácsadó.
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter a közelmúltban kijelentette, hogy országa fontolgatja, hogy több lőszert állítson elő Ukrajna számára.
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
Ukrajna nem fog tárgyalni Oroszországgal, mert Vlagyimir Putyin orosz diktátor nemcsak Ukrajnát, hanem más posztszovjet területeket is meg akar hódítani – jelentette ki szombaton Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Bild című német lapnak adott interjújában, közölte az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak a nyilatkozatában elutasította a béketárgyalások lehetőségét Ukrajna és Oroszország között. „A háború Putyin elképzelései szerint addig fog folytatódni, amíg meg nem hódítja Ukrajna egész területét, amíg meg nem szerzi az uralmat Európában, amíg meg nem hódítja a többi posztszovjet területet. Az ember nem megy bele egy nagy háborúba, nem tönkreteszi a hírnevét, a kapcsolatokat, ha kicsivel akar megelégedni. Ez képtelenség” – mutatott rá.
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó szorgalmazta a fegyverszállítás folytatását Ukrajnának. Szerinte az ingadozás probléma, az ellátást egyensúlyban kell tartani. Emellett sürgette Ukrajna csúcstechnológiájú fegyverekkel történő megerősítését. „A frontvonal 1300 kilométeres, a harcok 600-800 kilométeren folynak. Oroszország nem ért el jelentős előrelépést a háború eltelt egy évében” – hangsúlyozta Mihajlo Podoljak.
A Legfelső Tanács néhány héten belül elfogadhatja a mozgósításról szóló törvénytervezetet, egy átdolgozott dokumentumról van szó, parlamenti képviselők javaslataival – jelentette ki pénteken Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó elmondta: „Úgy gondolom, hogy néhány napon belül, maximum néhány héten belül megszavazzák a törvényt első és második olvasatban. Tehát ez azt jelenti, hogy figyelembe kell venni a további módosításokat, amelyekre szükség van.”
„A törvénytervezet elfogadása során nemcsak a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság, hanem például a parlament korrupcióellenes és egyéb bizottságainak álláspontját is figyelembe veszik” – hangsúlyozta Mihajlo Podoljak.
A mozgósításról szóló törvényjavaslatot csak vita és módosítások után viszik szavazásra a Legfelső Tanács elé – jelentette ki szombaton Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Podoljak elmondta: „Ebben a formában lesz (a törvénytervezet – a szerk.)? Nem. Természetesen ezért törvénytervezetet megvitatásra terjesztik elő. Miután mindent figyelembe vettek, megfelelő változtatásokat hajtanak végre, és kapunk egy többé-kevésbé optimális törvénytervezetet, amely figyelembe veszi, hogy hosszú, nagyszabású, heves háborúnk van, és Oroszország nem áll meg itt, addig nyomul, amíg el nem veszíti ezt a háborút.”
„Annak ellenére, hogy Ukrajnára eleinte hagyományosan a sok gyűlölet, a sok a hírverés, a toxikusság, a botrányok jellemzők, de fokozatosan, látni fogják, ezt a törvénytervezetet megvitatják és alakítják, hogy megfelelő és helyes szabályozási pozíciók legyenek benne. Ezt követően természetesen első és második olvasatban is megszavazza a parlament, és lesz egy új mozgósítási törvényünk” – tette hozzá az elnöki hivatalvezetői tanácsadó.
Podolyak hangsúlyozta, hogy a jelenlegi háború „megfelelő jogi kereteket igényel a mozgósítási eljárást illetően is”. „Mert a ma alkalmazott törvény nem felel meg a jelenlegi követelményeknek. És ezért nagyon jó, hogy a vezérkar, a védelmi és a pénzügyminisztérium vagy a kormány szintjén van vita, ahogy a parlament szakbizottságainak szintjén és szakértői szinten is. Ez így van” – mondta.
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó azt is hangsúlyozta, hogy az egész társadalomnak meg kell értenie, hogy Ukrajnában nagy háború folyik. „Ha Oroszország nem veszíti el ezt a háborút, akkor megszálló rezsimet akar majd létrehozni itt, amelynek tragikus következményei lesznek több tíz- vagy százezer ukrán állampolgárra nézve. Ezt fel kell ismernünk” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.