Donald Trump amerikai elnök kemény feltételek mellett tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel, Friedrich Merz német kancellárral és Keir Starmer brit miniszterelnökkel az ukrajnai háború befejezéséről – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Fehér Házra hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai elnök elmondta, hogy a megbeszélés „meglehetősen kemény hangvételű” volt. „Elég határozott hangnemben tárgyaltunk Ukrajnáról. Majd meglátjuk, mi történik. Válaszokra várunk, mielőtt továbbléphetnénk” – mondta Trump újságíróknak.
Az amerikai elnök hozzátette, hogy a felek között „egy apró vita van a személyekről”. Azt is elmondta, hogy az európai vezetők azt javasolták, hogy a következő napokban tartsanak egy találkozót az európai konfliktus megoldása érdekében. Mint jelezte, az amerikai fél jelen lesz a tárgyalásokon.
Az ukrán küldöttség elsődleges feladata a tárgyalásokon az volt, hogy minden információt beszerezzen az USA és Oroszország között Moszkvában folytatott párbeszédről – közölte hétfőn Rusztem Umjerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO titkára elmondta, hogy Andrij Hnatovval, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökével együtt több napon át az Egyesült Államokban dolgozott Donald Trump amerikai elnök képviselőivel. Megköszönte az amerikai fél konstruktív együttműködését.
„Az ukrán csapat elsődleges feladata az volt, hogy teljes körű tájékoztatást szerezzen az amerikai féltől a moszkvai megbeszélésükről és a jelenlegi javaslatok összes tervezetéről, hogy azokat részletesen megvitathassák az ukrán elnökkel” – jelezte Rusztem Umjerov, aki szerint ma Volodimir Zelenszkij elnök teljes körű tájékoztatást kap az amerikai féllel folytatott párbeszéd minden aspektusáról és az összes dokumentumról.
A libanoni elnök kiállt pénteken azon álláspontja mellett, hogy a további ellenségeskedés elkerülése érdekében ki kell szélesíteni a rendezendő ügyek körét Izraellel, ennek érdekében civileket is kell delegálni a tárgyalóküldöttségbe. A Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom vezetője viszont tévedésnek nevezte ezt.
Joseph Aun államfő közölte az ENSZ Biztonsági Tanácsa Libanonba látogató képviselőivel, hogy hazája „az Izraellel folytatandó tárgyalásokat választotta”, és „nincsen visszaút”.
Ezekkel a tárgyalásokkal a fő cél, hogy megállítsuk az Izrael által libanoni területen végrehajtott támadásokat, biztosítsuk a foglyok visszatérését, tervbe vegyék a megszállt területekről való kivonulást, és oldják meg a Kék Vonallal kapcsolatos vitatott pontokat – mondta.
A Kék Vonal az ENSZ által 2000-ben, az izraeli erők Dél-Libanonból történt kivonulása után kijelölt ideiglenes határvonal a két ország között.
Naim Kászim, a Hezbollah vezetője viszont kijelentette ezután, hogy „tévedés” volt civil tagot is delegálni a tűzszünetet felügyelő bizottságba, és követelte, hogy a kormány vizsgálja felül a döntését.
Feltételek nélküli engedményt tett nekik, ami semmit nem fog változtatni az ellenség (Izrael) álláspontján, illetve támadásain – mondta Kászim.
A Hezbollah-vezető viszont egy televíziós beszédében hozzátette, hogy mozgalma támogatja a kormány diplomáciai megközelítését az ellenségeskedés megállítására, miután az egy éve tartó tűzszünet ellenére Izrael továbbra is hajt végre légitámadásokat az ország déli felében.
Libanon és Izrael hivatalosan több mint 70 éve háborúban állnak egymással, és ez idő alatt civil tisztségviselőik közvetlenül nem találkoztak.
[type] => post
[excerpt] => A libanoni elnök kiállt pénteken azon álláspontja mellett, hogy a további ellenségeskedés elkerülése érdekében ki kell szélesíteni a rendezendő ügyek körét Izraellel, ennek érdekében civileket is kell delegálni a tárgyalóküldöttségbe.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1765098540
[modified] => 1765065440
)
[title] => Libanon elnöke és a Hezbollah eltérően vélekednek az Izraellel folytatott tárgyalások kiterjesztéséről
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=171330&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 171330
[uk] => 171294
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 171295
[image] => Array
(
[id] => 171295
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/1764965507-4560-large.webp
[original_lng] => 102372
[original_w] => 1440
[original_h] => 823
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/1764965507-4560-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/1764965507-4560-large-300x171.webp
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/1764965507-4560-large-768x439.webp
[width] => 768
[height] => 439
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/1764965507-4560-large-1024x585.webp
[width] => 1024
[height] => 585
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/1764965507-4560-large.webp
[width] => 1440
[height] => 823
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/1764965507-4560-large.webp
[width] => 1440
[height] => 823
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/1764965507-4560-large.webp
[width] => 1440
[height] => 823
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1765058248:12
[_thumbnail_id] => 171295
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1462
[_algolia_sync] => 556178257001
[_oembed_628236c0394344ab6a401e29e643dc0e] =>
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán tárgyalódelegáció tagjaival, Rustem Umjerovval és Andrij Hnatovval együtt megbeszélést folytatott Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai tárgyalókkal – számolt be szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál az államfő közösségi médiában közzétett bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij „hosszúnak és tartalmasnak”, valamint „nagyon lényegre törőnek” és „konstruktívnak” nevezte a megbeszélést. „Számos szempontra figyeltünk, és meglehetősen gyorsan megvitattuk azokat a kulcsfontosságú dolgokat, amelyek garantálhatják a vérontás végét, és elháríthatják a harmadik orosz invázió veszélyét, valamint azt a veszélyt, hogy Oroszország nem teljesíti ígéreteit, ahogyan az a múltban már sokszor megtörtént” – tette hozzá.
„Ukrajna eltökélt abban, hogy a jövőben őszintén együttműködjön az amerikai féllel a valódi béke megteremtése érdekében. Megállapodtunk a következő lépésekben, az Amerikával folytatott tárgyalások formátumaiban. Köszönöm Trump elnöknek a tárgyalásokhoz való ilyen intenzív hozzáállását” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Az elnök hozzátette, hogy részletes jelentést vár Umjerovtól és Hnatovtól. „Nem tudunk mindent telefonon megbeszélni, ezért részletesen kell együttműködnünk a csapatokkal az ötleteken és javaslatokon. A mi megközelítésünk az, hogy mindennek működnie kell, minden dolog fontos a béke, a biztonság és az újjáépítés szempontjából” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
Az ukrajnai válság rendezésének kilátásairól és az ázsiai-csendes-óceáni térség helyzetéről tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Vang Ji kínai külügyminiszter kedden Moszkvában.
Az orosz diplomáciai tárca közleménye szerint a felek kiemelt figyelmet fordítottak az ukrajnai válság rendezésének kilátásaira – a konfliktus kiváltó okainak megszüntetése és az alapvető orosz érdekek figyelembe vétele alapján –, de az ázsiai-csendes-óceáni térségre, valamint más, kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákra is nagy hangsúlyt helyeztek. Megállapították, hogy álláspontjuk a kétoldalú együttműködést és a globális napirendet illetően minden fontos kérdésben nagyrészt egybeesik vagy közel áll egymáshoz, „ami meghatározza az orosz-kínai stratégiai partnerség stabil, pozitív dinamikáját, függetlenül a bonyolult külső geopolitikai háttértől”.
Moszkva szerint a tárcavezetők hangsúlyozták a közös munka fontosságát abban, hogy meg lehessen valósítani Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a kontinens új biztonsági architektúrája kialakítását célzó kezdeményezését. Az orosz fél megerősítette, hogy támogatja Hszi Csin-ping kínai elnök kezdeményezését a „globális kormányzás”, vagyis a nemzetközi együttműködés átalakítására.
Lavrov és Vang tárgyalt a két külügyminisztérium közötti koordináció erősítéséről is, egyebek között az ENSZ-ben és annak Biztonsági Tanácsában, valamint más nemzetközi fórumokon.
A kínai diplomácia vezetője Szergej Sojgunak, az orosz Biztonsági Tanács titkárának meghívására érkezett Moszkvába, akivel kedden megtartotta a stratégiai biztonsági kérdésekről szóló kétoldalú konzultációsorozat 20. fordulóját.
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Öt órán át tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trump különmegbízottjával, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel Moszkvában, de a Kreml szerint „sok munka áll még előttünk”, a kompromisszum egyelőre távol van.
Steve Witkoff mellett az amerikai delegáció tagja volt Trump veje, Jared Kushner. Őket Kirill Dmitrijev, az orosz elnök külföldi beruházásokért és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap vezérigazgatója fogadta Moszkvában, mielőtt a Kremlbe érkeztek. A tárgyalás során az orosz felet Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója, és Kirill Dmitrijev képviselte Putyin oldalán.
Jurij Usakov, orosz elnök tanácsadója szerint hasznos és konstruktív volt a megbeszélgetés.
A beszélgetés nagyon hasznos, konstruktív és nagyon informatív volt – mondta az újságíróknak. A TASZSZ orosz hírügynökség tudósítása szerint Usakov azt mondta: Még nincs kompromisszumos terv; egyes amerikai javaslatok elfogadhatóak Oroszország számára, míg mások nem.
A Sky News pedig arról számolt be, hogy Usakov úgy fogalmazott: „Nem kerültünk közelebb az ukrajnai válság megoldásához, és még sok munka van hátra.”
Usakov arról is beszélt, hogy a találkozón, öt óra leforgása alatt alaposan megvitatták az ukrajnai rendezés lehetőségeit, azonban nem konkrét megfogalmazásokról volt szó. Mint mondta, területi kérdésekről is egyeztettek.
Usakov kiemelte: Putyin baráti üdvözletét és számos fontos politikai jelzést küldte Trumpnak Witkoff közvetítésével, az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok fejlődni fognak, a két ország közötti gazdasági együttműködés lehetőségeiről is szó esett.
A tárgyaláson Usakov tájékoztatása szerint Putyin értékelte az európaiak „romboló cselekedeteit” is az ukrán rendezés kapcsán.
Kirill Dmitrijev szintén eredményesnek nevezte a találkozót.
Jurij Usakov a TASZSZ beszámolója szerint azt is megjegyezte, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin talákozója a tanácsadók közötti és külügyminisztériumi szintű egyeztetésektől és munkától függ. Mint ismert,
Donald Trump korábban kijelentette, Putyinnal Budapesten terveznek találkozni.
The AURUS vehicles of President Vladimir PUTIN’s motorcade have arrived in BEIJING.
Tomorrow marks a historic visit by the Russian president, during which XI JINPING and PUTIN are expected to adopt a joint declaration on building a multipolar world and a new type of… pic.twitter.com/kYDwD4thU5
❗️PUTIN'S STATE VISIT TO CHINA || Russian President Vladimir Putin arrived at Bejing's Great Hall of the People. Chinese President Xi Jinping congratulated "his great friend" on the new presidential term. Xi's first state visit of the new term was also to Moscow in March 2023. pic.twitter.com/myHBNCdHoy
— Bloomberg Whistleblower (@bloombergblower) May 16, 2024
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
A Rusztem Umjerov, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára által vezetett delegáció tárgyalásokra érkezett az Egyesült Államokba, a floridai Miamiba – közölte a delegáció tagja, Szerhij Kiszlicja, Ukrajna első külügyminiszter-helyettese.
„Jó reggelt, Miami! Az ég egyértelműen mutatja, hogy az időjárás itt szinte kiszámíthatatlan… Ahogy egy meteorológus mondaná, az időjárás-előrejelzés összetett feladat, mivel a légkör kaotikus rendszer, ahol a kis változások is jelentős következményekhez vezethetnek…” – írta vasárnap az X közösségi oldalon.
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Rusztem Umjerov, Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának (RNBO) titkára vezeti az ukrán delegációt a tárgyalásokon az Egyesült Államokkal, más nemzetközi partnerekkel, valamint az Oroszországi Föderáció képviselőivel a tisztességes és tartós béke elérése érdekében. Erről Zelenszkij 869/2025-ös számú rendelete rendelkezik.
A dokumentum szerint az elnök jóváhagyta az ukrán delegáció új összetételét a tárgyalási folyamatban való részvételre.
Az ukrán delegáció összetétele:
RUSZTEM UMJEROV –Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkára, a delegáció vezetője
OLEKSZANDR BEVZ – tanácsadó, Ukrajna Elnöki Hivatalából
KIRILO BUDANOV – a Védelmi Minisztérium Hírszerzési Igazgatóságának vezetője
ANDRIJ HNATOV –Ukrajna Fegyveres Erői Vezérkarának vezetője
OLEH IVASCSENKO – Ukrajna Külföldi Hírszerző Szolgálatának elnöke
SZERHIJ KISZLICJA – az ukrán külügyminiszter első helyettese
JVHENyIJ OSZTRJANSZKIJ – Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárának első helyettese
OLEKSZANDR POKLAD – az Ukrajna Biztonsági Szolgálatának helyettese
VADIM SZKIBICKIJ – a Védelmi Minisztérium Hírszerzési Igazgatóságának helyettes vezetője
Korábban az ukrán delegáció vezetője Andrej Jermak volt, akit tegnap felmentettek az Elnöki Hivatal vezetői posztjáról. A hírek szerint az ukrán delegáció az Egyesült Államokba utazott a béketervezet tárgyalására.
Ukrajna és az európai biztonsághoz való új amerikai megközelítés lesz a kulcsfontosságú téma a találkozón. Az európai vezetők megállapodtak abban, hogy közös látogatást tesznek Donald Trump amerikai elnöknél, miközben megjelentek a hírek Ukrajnáról, egy ultimátumról, a „béketervről”, számolt be a brit Sky News televíziós csatorna az Európai Unió diplomáciai forrásaira hivatkozva.
Keir Starmer brit miniszterelnök kulcsfontosságú európai vezetőkkel, Emmanuel Macron francia elnökkel, Friedrich Merz német kancellárral és Giorgia Maloni olasz miniszterelnökkel tárgyalt az utazás lehetőségéről.
A négy politikus jelenleg egy washingtoni, Trumppal való közös találkozó előkészületeit koordinálja.
Az európai vezetők amerikai látogatására már a jövő héten sor kerülhet, valószínűleg kedden, amennyiben a Fehér Ház megerősíti az időpontot.
Ukrajna és az európai biztonság az új amerikai megközelítése lesznek a kulcsfontosságú témái a találkozónak.
Később egy EU-s diplomáciai forrás a kiadványnak adott kommentárjában kijelentette, hogy Starmer „nem tervezi” washingtoni látogatását, de Európa közös találkozót készít elő Trumppal.
Oroszország a Kínával való védelmi együttműködés új távlatainak kijelölését reméli – jelentette ki Szergej Belouszov orosz védelmi miniszter, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta Csang Ju-hszia tábornokot, a kínai Központi Katonai Bizottság alelnökét.
Mint fogalmazott, az orosz–kínai katonai együttműködés a bizalomra és egymás érdekeinek megértésére épül. Az orosz tárcavezető méltatta a két ország második világháborúban közösen elért győzelmét és hangsúlyozta a „történelmi igazság” megóvásának fontosságát a „rendszeres átírási kísérletekkel” szemben – adta hírül az MTI.
Representatives of Russia and China shake hands
Az orosz diplomáciai tárca csütörtökön közölte, hogy szerdán orosz–kínai külügyi konzultációkat tartottak Moszkvában a rakétavédelem és a hadászati stabilitás rakétafegyverzettel kapcsolatos aspektusairól.
Moszkva küldöttségét Andrej Maljugin, az orosz külügyminiszter hadászati stabilitási kérdésekért felelős különmegbízottja vezette, Pekingét pedig Li Csi-csang, a kínai külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési osztályának helyettes vezetője. A napirenden szerepelt egyebek között a globális és regionális biztonságot veszélyeztető destabilizáló tényezők közös elemzése és minimalizálása.
A küldöttségvezetők kölcsönösen megelégedettségüket fejezték ki a kétoldalú együttműködés szintjével és minőségével kapcsolatban, és megerősítették elkötelezettségüket ennek további erősítése iránt.
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026