Volodimir Zelenszkij elnök törvénytervezetet nyújtott be a Legfelső Tanácsnak az általános mozgósítás és a hadiállapot határidejének meghosszabbításáról Ukrajnában – közölte kedden az rbc.ua hírportál a parlament honlapján közzétett információra hivatkozva.
A jelentés szerint magának a törvényjavaslatnak a szövege még nem áll rendelkezésre, ezért még nem ismeretes, hogy mennyi időre meghosszabbítják meg a mozgósítást és a hadiállapotot. A Legfelső Tanács azonban már azt feltételezte, hogy a következő hosszabbítás határideje 90 nap lehet.
„A Legfelső Tanács következő plenáris ülésen ismét meghosszabbítják a hadiállapotot és az általános mozgósítást. Volodimir Zelenszkij elnök vonatkozó dokumentumait már nyilvántartásba vették a parlamentben. Nagy a valószínűsége annak, hogy a hosszabbítás ideje ismét 90 nap lesz” – közölte Jaroszlav Zseleznyak a Legfelső Tanács képviselője.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában jelenleg 2022. november 21-ig van érvényben a hadiállapot és az általános mozgósítás.
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
A Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottsága támogatta a hadiállapot és mozgósítás 90 napos meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatokat – közölte vasárnap Jaroszlav Zseleznyak, a Holosz párt parlamenti képviselője Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zseleznyak azt írta: „a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottsága összességében támogatta a hadiállapot meghosszabbításáról szóló, 7664. sz. törvénytervezet és az általános mozgósításról szóló 7656. sz. törvénytervezet 90 napra történő meghosszabítását.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy miután a parlamenti bizottság támogatta a törvényjavaslatokat, azokat szavazásra a Legfelső Tanács elé terjesztik.
Mint híroldalunk augusztus 12-én beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök benyújtotta a hadiállapot és az általános mozgósítás meghosszabbításáról szóló törvénytervezeteket a Legfelső Tanácsnak.
Mint február 24-én megírtuk, Volodimir Zelenszkij elnök aláírta az általános mozgósításról szóló rendeletet, amelynek értelmében azt a hatályba lépésétől számított 90 napos határidőn belül kell végrehajtani Ukrajna egész területén.
Arról is tájékoztattunk, hogy a Legfelső Tanács május 22-i ülésén 90 nappal meghosszabbította az általános mozgósítási időszakot, egészen 2022. augusztus 23-ig.
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDmpic.twitter.com/H2GxsRKYbG
Volodimir Zelenszkij elnök benyújtotta a hadiállapot és az általános mozgósítás meghosszabbításáról szóló törvénytervezeteket a Legfelső Tanácsnak – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a parlament honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint a megfelelő törvénytervezeteket csak pénteken jegyezték be. A két jogszabálytervezet szövege egyelőre nem elérhető a Legfelső Tanács honlapján.
Mint hírportálunk augusztus 10-én beszámolt róla, Jaroszlav Zseleznyak, a Holosz párt parlamenti képviselője bejelentette, hogy a Legfelső Tanács a következő plenáris ülésén ismét meghosszabbítja a hadiállapotot és az általános mozgósítás idejét. A honatya jelezte, hogy a hadiállapot és az általános mozgósítás idejének meghosszabbítására vonatkozó elnöki rendeleteket a következő napokban terjesztik be jóváhagyásra a Legfelső Tanácsnak. „A hosszabbítás időtartama még nem ismeretes, de várhatóan sajnos elég hosszú lesz. A hadiállapot idejéhez kötött mozgósítási rendelet meghosszabbítására is számítani kell” – közölte.
Mint február 25-én megírtuk, Volodimir Zelenszkij elnök aláírta az általános mozgósításról szóló rendeletet, amelynek értelmében azt a hatályba lépésétől számított 90 napos határidőn belül kell végrehajtani Ukrajna egész területén.
Arról is tájékoztattunk, hogy a Legfelső Tanács május 22-i ülésén 90 nappal meghosszabbította az általános mozgósítási időszakot, egészen 2022. augusztus 23-ig.
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDmpic.twitter.com/H2GxsRKYbG
Megszavazta a Legfelső Tanács pénteki ülésén a földgázpiaci és a távhőszolgáltatási viszonyok szabályozásának sajátosságairól szóló törvényt a hadiállapot és az azt követő helyreállítás idejére – számolt be a Levij Bereg hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a tarifa-befagyasztási törvény elfogadását összesen 260 parlamenti képviselő támogatta. Mint Zseleznyak írta, „majdnem két hónapig folytak a viták azt megelőzően, hogy a Legfelső Tanács elfogadta a 7427. számú törvényt, amely moratóriumot ír elő a lakossági távhődíjak emelésére.” Mint jelezte, a tarifaemelési moratóriumot a nemzetközi partnerektől bevont 125 milliárd hrivnya támogatásból fedezik majd.
A honatya szerint a tarifaemelési moratórium az ukrajnai hadiállapot idején és hat hónappal azt követően lesz érvényben. „Tilos minden fogyasztói kategória díjait emelni: földgázelosztási szolgáltatások, hőenergia (termelés, szállítás és ellátás), hőenergia-szolgáltatás és melegvízellátás tekintetében” – mutatott rá Jaroszlav Zseleznyak.
A törvény előírja, hogy „a lakossági fogyasztói földgázárat nem lehet emelni a szolgáltató és a lakossági fogyasztók közötti kapcsolatokban 2022. február 24-től érvényes árhoz képest”. Azt is megtiltja a jogszabály, hogy „a földgázszolgáltatók bármiféle intézkedést tegyenek a lakossági fogyasztói hátralék kifizetésének kényszerítésére”.
A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén általánosságban támogatta és elfogadta az Ukrajna területén tartózkodó lengyel állampolgárok jogi és szociális garanciáinak megállapításáról szóló 7550. számú törvénytervezetet – jelentette az Ukrajinszka Pravda hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselőre hivatkozva.
A közlés szerint a törvény elfogadása mellett 283 képviselő szavazott. A jogszabály hatályba lépéséhez azt még alá kell írnia a Legfelső Tanács elnökének és Volodimir Zelenszkij elnöknek.
A törvénynek megfelelően a lengyel állampolgárok a hatályba lépését követően 18 hónapig tartózkodhatnak Ukrajna területén, és élhetnek az összes joggal és szabadságjoggal, akárcsak Ukrajna állampolgárai:
üzleti tevékenység folytatása Ukrajnában;
képzés Ukrajna oktatási intézményeiben;
orvosi ellátás Ukrajna területén.
Ezenkívül a törvény értelmében a lengyel állampolgárok jogosultak lesznek bizonyos szociális juttatásokra, amelyeket Ukrajna jogszabályai írnak elő.
Mint hírportálunk július 11-én beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök törvénytervezetet nyújtott be a Legfelső Tanácsnak, amelynek értelmében Ukrajna különleges státuszt készül bevezetni a lengyel állampolgárok számára az ország területén: a jogszabály a többi között másfél éves legális tartózkodást biztosít a lengyelek számára.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén általánosságban támogatta és elfogadta az Ukrajna területén tartózkodó lengyel állampolgárok jogi és szociális garanciáinak megállapításáról szóló 7550. számú törvénytervezetet. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1659030060 [modified] => 1659028066 ) [title] => Elfogadta a lengyel állampolgárok különleges jogállásáról szóló törvényt a Legfelső Tanács [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54448&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 54448 [uk] => 54453 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 32880 [image] => Array ( [id] => 32880 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/legfelso-tanacs.jpg [original_lng] => 58518 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/legfelso-tanacs-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/legfelso-tanacs-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1659018241:8 [_thumbnail_id] => 32880 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4193 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3adfdc3497c2a01646f2b8de0417f098] =>
Trudeau says Canada is steadfast in its support of Ukraine | SaltWire https://t.co/7tH6EBdN16
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
A Legfelső Tanács vasárnapi ülésén határozatot fogadott el, amelyben felszólította az Európai Unió tagországait, hogy támogassák a tagjelölti státusz megadását Ukrajnának és növeljék tovább a támogatásokat – számolt be az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a Legfelső Tanács minden frakciója és csoportja egyhangúlag támogatta az Európai Unióhoz intézett felhívást, hogy adja meg Ukrajnának az EU-tagjelölti státuszt. A határozat elfogadását 315 képviselő szavazta meg.
Az indoklás szerint a dokumentum célja, hogy felhívással forduljon az uniós tagállamok nemzeti parlamentjéhez és kormányaihoz, valamint az uniós intézményekhez, hogy támogassák Ukrajna azon törekvéseit, hogy elismertesse európai perspektíváját; fordítsanak különös figyelmet az élelmezésbiztonságra, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket az ukrán kikötők blokádjának feloldására; vizsgálják ki és megbüntessék meg a háborús bűncselekmények elkövetőit; növeljék a fegyverek vásárlását és szállítását Ukrajnának; vezessék be a 7. uniós szankciócsomagot, növelve az Oroszországra és Fehéroroszországra nehezedő szankciós nyomást, különös figyelmet fordítva a kulcsfontosságú orosz exporttermékek behozatalára vonatkozó teljes embargóra; tiltsák meg az orosz hajózást, logisztikát és az EU-tagországok kikötőibe való bejutást.
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Today, we are preparing to work with our partners throughout the week, particularly with our European allies who support us in a principled and effective manner. We have established a new format of cooperation—Ukraine plus the countries of Northern Europe. Within this framework,… pic.twitter.com/1PYNhE1woU
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 27, 2024
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
Törvényt fogadott el a Legfelső Tanács az oroszbarát pártok betiltásáról Ukrajnában, amely egyértelműen meghatározza azokat az indokokat, amelyek alapján tilos az érintett politikai erők tevékenysége, mindenekelőtt az Ukrajna elleni háború igazolása, vagy az agresszióban részt vevő személyek dicsőítése esetén – írta szerdán az rbc.ua hírportál.
A kiadvány idézte Olekszandr Kljuzsevet, az OPORA civil hálózat elemzőjét, aki kifejtette, hogy a Nép Szolgája kormányzó párt által előterjesztett, az oroszbarát politikai pártok betiltásáról szóló 7172-1. számú törvényjavaslat alapvetően semmi újat nem tartalmaz. Szerinte a törvényekben már elő van írva a pártok tevékenységének megszüntetési módja, de az előterjesztett dokumentum némileg kibővíti a betiltásuk indokainak körét és egyszerűsíti a bírósági eljárásokat.
Az indokok listáját, mint a háborús propaganda, a kommunizmus, a nácizmus, a szuverenitás és az alkotmány megsértése, a hatalom megszerzése és a biztonság fenyegetése, a törvény alkotói további két ponttal történő kiegészítését javasolják. Az első az Ukrajna elleni fegyveres agresszió igazolása vagy tagadása, valamint az Oroszország elleni háború belső polgári konfliktusként való értelmezése. A második ok az Ukrajna elleni agresszióban részt vevő személyek dicsőítése vagy igazolása, különös tekintettel az orosz megszálló vezetőkre, miközben „felkelőknek” sem leszabad nevezni őket. Megjegyzendő, hogy ha egy pártot betiltanak, annak a parlamenti képviselői nem veszítik el mandátumukat.
Kljuzsev szerint ez a dokumentum kibővíti a politikai pártok illegális tevékenységére való reagálás lehetőségét, különösen hadiállapot idején. „A folyamat azonban továbbra is megköveteli a politikai pártok tevékenységével kapcsolatos bizonyítékok és egyéb információk összegyűjtését és megerősítését. Ezért inkább a jelenlegi jogszabályok eljárási tökéletesítéséről van szó: a pártok betiltásával kapcsolatos megközelítéseket alapvetően nem vizsgálják felül” – mutatott rá.
A jogszabály értelmében minden politikai párt betiltásával kapcsolatos ügy sürgősnek minősül: az első fokra és a fellebbezésre egy hónap van adva, és ha a bíróság a törvénysértés bizonyítékát döntőnek ismeri el, akkor a betiltás mellett magának a politikai erőnek minden vagyona, pénzeszköze állami tulajdonba kerülhet.
„A törvény világos és kimerítő listát határoz meg az indokokról. Ezenkívül az oroszbarát tevékenységekben való részvételre vonatkozó tényeket és bizonyítékokat minden esetben a bíróság értékeli. A döntést is a bíróság hozza meg. Még akkor is, ha valaki attól tart, hogy a felfüggesztés a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácson (RNBO) keresztül történhet, ez csak ideiglenes döntés lehet, amit majd a bíróság vizsgál” – a mutatott rá a jogszabály egyik kezdeményezője, Olha Szovhirja népszolga képviselő, a Legfelső Tanács alkotmánybírósági megbízottja.
Fegyir Veniszlavszkij, az elnök alkotmánybírósági megbízottja emlékeztetett arra, hogy amennyiben egy adott párt tagja olyan kijelentéseket tett a politikai erő nevében, amely kollaboránsnak vagy ukránellenesnek tekinthető, úgy az ilyen pártot betiltják.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Törvényt fogadott el a Legfelső Tanács az oroszbarát pártok betiltásáról Ukrajnában, amely egyértelműen meghatározza azokat az indokokat, amelyek alapján tilos az érintett politikai erők tevékenysége, mindenekelőtt az Ukrajna elleni háború igazolá... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1651660200 [modified] => 1651659459 ) [title] => Betiltotta az oroszbarát pártokat a Legfelső Tanács, egy óvatlan kijelentés is valamely párt végét jelentheti [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=47869&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 47869 [uk] => 47875 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 47870 [image] => Array ( [id] => 47870 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/3j0a1594-id69497-1300x867-2-650x410-1.jpg [original_lng] => 42299 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/3j0a1594-id69497-1300x867-2-650x410-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/3j0a1594-id69497-1300x867-2-650x410-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/3j0a1594-id69497-1300x867-2-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/3j0a1594-id69497-1300x867-2-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/3j0a1594-id69497-1300x867-2-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/3j0a1594-id69497-1300x867-2-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/3j0a1594-id69497-1300x867-2-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1651649846:8 [_thumbnail_id] => 47870 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4484 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f4091e9afa1ca16835dfbd74c61c2f5a] => {{unknown}} [_oembed_3857af604ceac56e9a3e56c41eadc5e2] =>
?L'application #TikTok sera désormais interdite au niveau fédéral. Une décision logique et nécessaire. J'attendrai donc pour essayer d'y rivaliser avec la créativité sans borne de l'excellente @pdsutter. Mais je reste à votre disposition sur Facebook et Twitter ?. A bientôt ! pic.twitter.com/CKUcIbOop0
Törvényt fogadott el keddi ülésén a Legfelső Tanács a területvédelmi alakulatok jogkörének kibővítéséről, aminek értelmében mostantól a területvédelem katonái a hadműveleti övezetekben is ellátnak feladatokat – közölte Jaroszlav Zseleznyak, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti képviselője Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A képviselő bejegyzése szerint 338 képviselő szavazott a területvédelmi alakulatok hadműveleti övezetekben történő feladatellátási lehetőségeinek bővítéséről szóló törvényjavaslat elfogadása mellett.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban a területvédelmi egységek harcosai csak az adott területi közösség területén végezhettek feladatokat. A ma elfogadott törvénynek hála a területvédelmi egységek Ukrajna egész területén feladatokat látnak el, beleértve a hadműveleti övezeteket és a megszállt területeket is.
Volodimir Zelenszkij elnök törvénytervezetet nyújtott be a Legfelső Tanácsba a hadiállapot meghosszabbításáról, de a dokumentum szövege egyelőre nem érhető el a parlament honlapján – adta hírül az rbc.ua hírportál kedden a 7300. számú törvénytervezetre hivatkozva.
A kiadvány emlékeztetett arra a hadiállapot érvényességi ideje április 25-én jár le. A hadiállapotot Ukrajnában 2022. február 24-én reggel vezették be, azután, hogy megkezdődött a teljes körű orosz invázió. Ezt követően a Legfelső Tanács további 30 nappal meghosszabbította a hadiállapot hatályát.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Törvényt fogadott el a Legfelső Tanács csütörtöki ülésén a fegyveres erők mozgásának és a katonai támogatásnak a fotózásáért és videózásáért járó büntetőjogi felelősségről a hadiállapot idején, a börtönbüntetés időtartama 3-tól 12 évig terjedhet – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál Jaroszlav Zseleznyaknak, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselőjének a közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a törvény kiegészíti Ukrajna büntetőtörvénykönyvét egy „Az Ukrajnának nyújtott nemzetközi katonai támogatás irányára, mozgására, az ukrán fegyveres erők vagy más katonai alakulatok mozgására, helyváltoztatására vagy telepítésére vonatkozó információk engedély nélküli terjesztése a hadiállapot vagy rendkívüli állapot idején” elnevezésű 114-2. sz. új cikkellyel. Így az Ukrajnának nyújtott nemzetközi katonai támogatás irányával, helyváltoztatásával kapcsolatos információk terjesztése, ha az információt a fegyveres erők vezérkara nem hozta nyilvánosságra, vagy a vezérkar írásban nem engedélyezte a terjesztését, 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Az ukrán fegyveres erők vagy Ukrajna más katonai alakulatainak mozgásával, helyváltoztatásával vagy elhelyezkedésével kapcsolatos információk terjesztése, ha az információt a fegyveres erők vezérkara nem hozta nyilvánosságra, vagy a vezérkar írásban nem engedélyezte a terjesztését, 5-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Ha fent nevezett cselekményeket, amelyeket személyek csoportja előzetes összebeszélés szerint vagy haszonszerzési célból követte el, vagy ilyen információt illegális fegyveres csoportoknak, vagy olyan államnak ad át, amely fegyveres agressziót követ el, vagy ha az súlyos következményekkel jár, az 8-tól és 12 évig terjedő börtönbüntetést von maga után.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Törvényt fogadott el a Legfelső Tanács csütörtöki ülésén a fegyveres erők mozgásának és a katonai támogatásnak a fotózásáért és videózásáért járó büntetőjogi felelősségről a hadiállapot idején, a börtönbüntetés időtartama 3-tól 12 évig terjedhet. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1648146540 [modified] => 1648146108 ) [title] => Mostantól több év börtön jár a fegyveres erők és a katonai támogatás fotózásáért és videózásáért [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44659&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 44659 [uk] => 44656 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 44661 [image] => Array ( [id] => 44661 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/mobil-fenykepezes.jpg [original_lng] => 27229 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/mobil-fenykepezes-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/mobil-fenykepezes-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/mobil-fenykepezes.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/mobil-fenykepezes.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/mobil-fenykepezes.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/mobil-fenykepezes.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/mobil-fenykepezes.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648138909:12 [_thumbnail_id] => 44661 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5937 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3ada1c5bff197ea648edbf598b81c6c3] => [_oembed_time_3ada1c5bff197ea648edbf598b81c6c3] => 1652168468 [_oembed_a336a01bcf9a97d628dd24e87408f258] =>
1/15 Hi! Don't laugh, but I'm back in the SHU. They let me out Sunday night, and Monday afternoon they locked me up again, making no secret of the fact that I won't be getting out of this hole again. I finally know what I'm in jail for though! In this regard, a little statement.