A libanoni kormány közölte: tárgyalásokat folytat az Irán-barát Hezbollah mozgalommal, hogy elkerüljék a háború kiterjedését Izraellel, miután Bejrút déli külvárosában megölték kedden Száleh Arúrit, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom második legmagasabb rangú vezetőjét.
Abdalláh Buhabib megbízott libanoni külügyminiszter kedden késő este a BBC 4 brit közszolgálati tévécsatornának nyilatkozva elmondta: meg akarják győzni az országban jelentős hatalommal bíró síita mozgalmat arról, hogy ne reagáljon a merényletre, mert bármilyen, jelentősebb erőszakos lépése az Izrael és a Hamász közötti háború kiszélesedéséhez vezethet.
„Nagyon aggódunk, a libanoniak nem akarnak belekeveredni, még a Hezbollah sem akar belekeveredni egy regionális háborúba” – idézték a nyilatkozót.
A külügyminisztérium Nadzsib Mikáti ügyvezető kormányfő utasításai alapján megkezdte az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézendő panasz előkészítését az izraeli agresszió elítélésére – jelentette az állami hírügynökség.
A Hamász politikai irodájának helyettes vezetője, Száleh al-Arúri kedd este halt meg egy feltételezett dróncsapásban, amely a Hamász egyik irodáját érte Bejrút déli külvárosában.
A Hezbollahhal szövetséges és Irán által is támogatott Hamász szerint vele együtt hét ember halt meg, köztük a Hamász fegyveres szárnyának két vezetője. A terrorszervezet azonnal Izraelt tette felelőssé, bár Izrael egyelőre nem ismerte el a tett elkövetését, noha nem is tagadja. A Hezbollah kedden késő este közleményben fogadkozott, hogy „ez a bűncselekmény nem marad megtorlás nélkül”.
A Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk a tervek szerint szerdán este beszédet mond.
Irán védelmi minisztere szerdán kijelentette, hogy Arúri meggyilkolásának biztosan lesznek következményei, és felelőssé tette az Egyesült Államokat a közel-keleti feszültség fokozódásáért. Elsősorban az amerikai politika a felelős – mondta Mohammad Reza Astiani a teheráni kabinet ülése előtt.
Teherán fő ellenségét, Izraelt hibáztatta magáért a bejrúti támadásért. „Az (izraeli) rezsim terrorgépezetének rosszindulatú külföldi tevékenysége valódi fenyegetés a békére és a biztonságra” – írta Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter az X-en.
Az Iszlám Köztársaság korábban visszautasította azt a vádat, hogy felelős volna a síita milíciák által az amerikai támaszpontok ellen Szíriában és Irakban elkövetett támadásokért.
„Irán nem felelős a térségben élő egyének vagy csoportok tetteiért” – írta az ENSZ főtitkárának és az ENSZ Biztonsági Tanácsának címzett levelében, amelyet az IRNA iráni állami hírügynökség ismertetett.
A történtekkel párhuzamosan az ENSZ libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL) szerdán azt közölte, hogy aggódik az ország biztonsági helyzete miatt.
„Mélységesen aggódunk az eszkaláció veszélye miatt” – mondta Kandice Ardiel, az UNIFIL helyettes szóvivője a dpa német hírügynökségnek. „Ennek pusztító következményei lehetnek az emberekre nézve a határ mindkét oldalán” – tette hozzá.
Az ENSZ-misszió minden felet tűzszünetre szólított fel, és önmérsékletet sürgetett.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A libanoni kormány közölte: tárgyalásokat folytat az Irán-barát Hezbollah mozgalommal, hogy elkerüljék a háború kiterjedését Izraellel, miután Bejrút déli külvárosában megölték kedden Száleh Arúrit, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom második l... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1704310380 [modified] => 1704310730 ) [title] => A libanoni kormány megpróbálja meggyőzni a Hezbollahot, hogy ne keveredjen bele a háborúba Izrael ellen [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=99728&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 99728 [uk] => 99736 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 99729 [image] => Array ( [id] => 99729 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2.jpg [original_lng] => 845728 [original_w] => 2048 [original_h] => 1365 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2.jpg [width] => 2048 [height] => 1365 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2.jpg [width] => 2048 [height] => 1365 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1704303562:8 [_thumbnail_id] => 99729 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3573 [translation_required_done] => 1 [_oembed_d8bf24f4dfbf5b0ac0c68ea9e982799d] =>
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök visszautasította a népirtásra vonatkozó dél-afrikai vádakat, és az izraeli hadsereg (IDF) morális igazát hangsúlyozta a kormány szokásos ülésének kezdetén vasárnap.
„Nem mi követtünk el népirtást, hanem a Hamász, amely mindannyiunkat megölne, ha tehetné. Ezzel szemben az IDF a lehető legmorálisabban cselekszik; mindent megtesz azért, hogy ne ártson a civileknek, miközben a Hamász mindent elkövet, hogy kárt okozzon nekik, és emberi pajzsként használja őket” – mondta a miniszterelnök, válaszul a Dél-Afrikai Köztársaságnak a hágai székhelyű Nemzetközi Bírósághoz (ICJ) benyújtott keresetére, amely szerint Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.
„Azt kérdezem: hol volt Dél-Afrika, és a többiek, akik nekünk prédikálnak, amikor milliókat gyilkoltak meg és űztek el otthonukból Szíriában, Jemenben és más területeken? Folytatjuk védelmi háborúnkat, amelynek igazságossága és erkölcse páratlan” – tette hozzá Netanjahu.
Az egyik izraeli kommandós alakulat harcosai vasárnap a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz térségében folytatták a harcot – közölte az IDF szóvivője, s hozzátette, hogy a páncélosokkal, a hadászati erőkkel és a légierővel együttműködésben azon dolgoznak, hogy felkutassák és felszámolják a terroristákat, és a terroristainfrastruktúrákat.
Razziát tartottak Hán-Juniszban egy polgári épületben, ahonnan a katonákat lőtték, melyet elvileg oktatási célra, kulturális központnak és iskolának használnak, de a rajtaütés során rakétavetőket, a Hamász iratait és eszközeit találták meg benne, és egy környező házban is nagy mennyiségű fegyvert, köztük gránátot és lőszert találtak egy hálószobai szekrényben.
Az IDF szóvivője nyilvánosságra hozta két újabb, a Gázai övezetben vívott csatákban elesett izraeli tartalékos katona nevét. Egyikük 37, másikuk 23 éves volt.
A Hamász felügyelte gázai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy a Gázai övezetben a háború kezdete óta 21 822 ember halt meg, és 56 451 sérültet számoltak össze. Az elmúlt 24 órában százötven ember halt és 286-an sebesültek meg.
Vasárnap reggel óta a légierő vadászgépei megtámadták Iibanoni déli részén a síita Hezbollah milícia katonai épületét Ramija faluban, az izraeli határ közelében. A síita szervezet Izrael területét lövi, kihasználja, és emberi védőpajzsként használja a falu civil lakosságát – emelte ki az izraeli katonai közlemény.
Vasárnap a Likud párt rotációs megállapodásainak részeként a kormány jóváhagyta Eli Cohen energiaügyi és infrastrukturális miniszteri kinevezését. A külügyminiszteri posztra Iszrael Kac, a korábbi energiaügyi és infrastrukturális tárcavezető lépett a helyére.
A kormány egyhangúlag elfogadta a döntést a helyhatósági választás február 27-re halasztásáról. A választásokat eredetileg október végén tartották volna, de akkor a háború kitörése miatt január végére, illetve most február végére halasztották.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Izrael nem állítja le, hanem még nagyobb intenzitással folytatja a háborút a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben – jelentette ki vasárnap Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pártja, a Likud frakcióülésén.
Beszámolt arról, hogy éppen a tanácskozás előtt tért vissza a Gázai övezetből, ahol harcoló tartalékos katonákkal találkozott.
„Mindenki azt kérte tőlem, hogy ne álljunk meg, csináljuk végig!” – mondta.
„Hosszú küzdelem lesz, amelyhez türelemre, összetartásra és szilárd küldetéstudatra van szükségünk” – tette hozzá a kormányfő.
Az izraeli pénzügyminisztérium szakemberei szerint a Hamász elleni háború legalább jövő februárig fog tartani, és költsége jelentősen növelni fogja az államháztartás hiányát. A háború költsége 2024-ben legalább 50 milliárd sékellel több lesz a korábban előre látottnál, és a költségvetési hiány várhatóan az eredetileg tervezett 2,25 százalékosról 5,9 százalékosra fog nőni. Ezekről az adatokról parlamenti tájékoztatóján Itaj Temkin, a pénzügyminisztérium költségvetési biztosának helyettese számolt be.
A pénzügyminisztérium 19 százalékos gazdasági visszaeséssel számol az idei negyedik negyedévben a harmadikhoz képest, és az évi növekedés az eredetileg 2,5 százalékosra prognosztizáltról várhatóan 2 százalékosra esik vissza idénre vonatkozóan. Jövőre már csak 1,6 százalékos gazdasági növekedést várnak az elhúzódó háború miatt.
[type] => post [excerpt] => Izrael nem állítja le, hanem még nagyobb intenzitással folytatja a háborút a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben – jelentette ki vasárnap Benjamin Netanjahu. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1703598060 [modified] => 1703582268 ) [title] => Még nagyobb intenzitással folytatja Izrael a háborút [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=99092&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 99092 [uk] => 99273 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 99093 [image] => Array ( [id] => 99093 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu.jpg [original_lng] => 1046369 [original_w] => 1600 [original_h] => 1066 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-1536x1023.jpg [width] => 1536 [height] => 1023 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu.jpg [width] => 1600 [height] => 1066 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu.jpg [width] => 1600 [height] => 1066 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1703764702:3 [_thumbnail_id] => 99093 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 4397 [translation_required_done] => 1 [_oembed_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] =>
Extraordinary!
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
A szankciók célja a Hamász elszigetelése az eszközök befagyasztásával és az utazási tilalmakkal.
Nagy-Britannia és az Egyesült Államok új szankciókat vezetett be a Hamász és az Iszlám Dzsihád palesztin vezetői és finanszírozói ellen. Erről a brit kormány honlapján számoltak be.
Nagy-Britannia szankciókat vezetett be hét, a Hamászhoz köthető emberrel szemben, ezzel próbálva ellensúlyozni a terrorszervezet folyamatos fenyegetéseit. A brit kormány emellett elzárta a finanszírozáshoz való hozzáférést, és új utazási korlátozásokat vezetett be a csoporttal kapcsolatban álló személyekre, hogy megzavarja tevékenységét.
A korlátozások a Hamászt finanszírozó hálózat kulcsfiguráit célozzák, főként Libanonban és Algériában.
David Cameron brit külügyminiszter szerint a Hamásznak nem lehet jövője Gázában.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
Franciaország, Németország és Olaszország felszólította az Európai Uniót, hogy vezessen be speciális szankciórendszert a Hamász radikális iszlám szervezet ellen – írja a Reuters.
Ezzel párhuzamosan ma zajlik az uniós külügyminiszterek találkozója, amelyen a közel-keleti válságra reagálva mérlegelik a lehetséges következő lépéseket.
Az ülésen megvitatják a Hamász finanszírozásának szigorú felső határát és a Ciszjordániában elkövetett erőszakos cselekményekért felelős izraeli telepesek beutazási tilalmát.
Az EU külügyi főképviselőjének Josep Borrellnek írt levelében az EU három legnagyobb országának külügyminisztere kijelentette, hogy az EU-nak „minden szükséges intézkedést meg kell tennie a Hamász terrorcsoport és támogatói ellen”.
A Hamaszt az Európai Unió már terrorszervezetként tartja nyilván, ami azt jelenti, hogy az EU-ban birtokolt minden pénzeszközét vagy eszközét be kell fagyasztani.
Egyelőre nem tudni, hogy a szankciókat pontosan hogyan bővítik vagy szigorítják. Ha az EU-tagok általánosságban egyetértenek a javaslattal, a következő lépés a jogi keretek kidolgozása lesz.
[type] => post [excerpt] => Franciaország, Németország és Olaszország felszólította az Európai Uniót, hogy vezessen be speciális szankciórendszert a Hamász radikális iszlám szervezet ellen. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1702417800 [modified] => 1702416007 ) [title] => Franciaország, Németország és Olaszország különleges szankciók bevezetésére szólította fel az EB-t a Hamász ellen [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=97894&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 97894 [uk] => 97814 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 97815 [image] => Array ( [id] => 97815 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6576fb319b76f.jpeg [original_lng] => 83235 [original_w] => 720 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6576fb319b76f-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6576fb319b76f-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6576fb319b76f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6576fb319b76f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6576fb319b76f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6576fb319b76f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6576fb319b76f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1702408808:5 [_thumbnail_id] => 97815 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3298 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] =>
Following my visit to Norway, I arrived at the U.S. Army Command in Europe, which is based in Wiesbaden, Germany.
I was once again convinced of the excellent quality of U.S. military aid to Ukraine. We critically need it for the victory!
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
Új korszakba léphetnek a török-görög kapcsolatok Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint, aki az ENSZ Dubajban rendezett éghajlatváltozási csúcstalálkozójáról (COP28) hazatérőben adott, a török elnöki hivatal által közzétett interjújában elmondta, december elején Görögországba utazik. Az interjúban Erdogan kitért azon washingtoni bírálatokra is, melyek azt követően érték Ankarát, hogy támogatásáról biztosította a Hamász iszlamista szervezetet.
„Remélem, új korszak köszönt be a két ország viszonyában” – fogalmazott Erdogan, hozzátéve, hogy görögországi látogatásán az eltérő álláspontokat és az Európai Unió és Törökország közötti kapcsolatokat szeretné megvitatni Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel.
Ankara és Athén októberben, évek óta tartó feszültséggel terhes távolságtartás után kezdett ismét tárgyalásokat.
Az Égei-tenger felségjogai és az ott található nyersanyagok, például a földgáz kitermelése körül kialakult nézeteltérések miatti többéves politikai feszültség után az enyhülés jelei kezdenek mutatkozni a két NATO-tagország viszonyában.
Az interjúban Erdogan kitért azon washingtoni bírálatokra is, melyek azt követően érték Ankarát, hogy támogatásáról biztosította a Hamász iszlamista szervezetet.
„Sosem fogom a Hamászt terrorista szervezetnek tekinteni, nem érdekel, ki mit mond ezzel kapcsolatban” – szögezte le.
Hozzátette: „a külpolitikánkról Ankarában határozunk és kizárólag Törökország érdekeit, a török nép elvárásait tartjuk szem előtt”.
Elmondta, továbbra is reménykedik, hogy egyszer pontot lehet tenni a konfliktus végére, ám kiemelte: a Hamászt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
„Nem életszerűek a Hamász megsemmisítésére vonatkozó forgatókönyvek” – tette hozzá.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
A New York Times azt állítja, hogy izraeli tisztviselők birtokában volt egy részletes – mintegy 40 oldalas dokumentum – amely pontról pontra felvázolta a Hamász izraeli földön végrehajtandó támadásának terveit, de nem tartották megvalósíthatónak azt, arra hivatkozva, hogy az meghaladja a csoport képességeit– számolt be a neokohn.hu
A dokumentum, amelyet a hatóságok „Jerikó fal” kódnéven emlegettek, a jelentések szerint „egy módszeres támadást” vázolt fel, amelyben drónok támadnák Izrael megfigyelőrendszerét, miközben a terroristák gyalogosan, siklóernyők és motorkerékpárok segítségével, rakétatűz fedezékében hatolnának be az országba.
A dokumentum állítólag tartalmazta az IDF-erők elhelyezkedését és méretét is a térségben, és kifejezetten célként jelölte meg a reimi katonai bázis lerohanását, amely az október 7-i Nova fesztiválnak adott helyet. A dokumentum tetején egy Korán-idézet szerepelt: „Lepjétek meg őket a kapun keresztül. Ha így teszel, biztosan győzni fogsz”.
„A tervek széles körben keringtek az izraeli katonai és hírszerzési vezetők között” – áll a Times cikkében. Az IDF gázai részlege írt róla egy értékelést, amelyben beszámoltak „egy új, példátlan méretű rajtaütés” terveiről, de arra a következtetésre jutottak, hogy a tervek inkább egy „irányt jelöltek ki”, amely a Hamász jövőbeni ambícióit részletezte.
Ezután 2023 júliusában az IDF elit hírszerző részlege, a 8200-as egység jelentette, hogy a Hamász olyan gyakorlatokat hajtott végre, amelyek a „Jerikó fal” terveit tükrözték.
A gyakorlat során a Hamász terroristái ugyanazt a Korán-idézetet használták, amely a „Jerikó fal” dokumentum tetején szerepelt. A jelentést író egység elemzője figyelmeztetett, hogy a Hamász már építi a terv megvalósításához szükséges kapacitásokat, és hogy a Hamász által végrehajtott gyakorlatok szorosan tükrözik a dokumentumban leírtakat.
Belső vita következett, amelyben mások is támogatták az elemző figyelmeztetését. Egyikük még a Jom Kippuri háború példáját is felhozta, és azt írta: „50 évvel ezelőtt már átéltünk egy hasonló tapasztalatot a déli fronton egy képzeletbeli forgatókönyv kapcsán, és a történelem megismétlődhet, ha nem vagyunk óvatosak”.
[type] => post [excerpt] => A New York Times azt állítja, hogy izraeli tisztviselők birtokában volt egy részletes dokumentum, amely felvázolta a Hamász izrael elleni terveit, [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1701510480 [modified] => 1701471334 ) [title] => Izrael egy évvel a támadás előtt tudott a Hamász tervéről, de nem vette komolyan – NYT [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96890&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 96890 [uk] => 96885 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 96886 [image] => Array ( [id] => 96886 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg [original_lng] => 57916 [original_w] => 640 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1701464136:5 [_thumbnail_id] => 96886 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4030 [_oembed_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] =>
Extraordinary!
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
További egy nappal meghosszabbították az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a múlt héten megkötött tűzszünetet – jelentette be az izraeli hadsereg és a terrorszervezet csütörtökön.
A megállapodás létrehozásában közreműködő katari közvetítők tájékoztatása szerint a fegyvernyugvás meghosszabbításáról mindössze néhány perccel az egyezség lejárta előtt sikerült megállapodniuk a feleknek, és az utolsó pillanatokig nézeteltérés volt arról, hogy Hamász milyen további túszokat engedjen szabadon.
A hosszabbítás értelmében újabb, Gázába hurcolt túszok és izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok nyerhetik vissza szabadságukat, és további humanitárius segítség érkezhet az ostromlott Gázai övezetbe.
Izrael és a Hamász közt múlt hét pénteken lépett életbe tűzszünet, és azóta minden nap foglyokat cserélt a két fél: a Hamász nőket és gyermekeket engedett el, amiért cserébe Izrael az izraeli börtönökben fogva tartott kiskorúakat és nőket engedte szabadon. Legutóbb november 27-én döntöttek a felek a tűzszünet meghosszabbítása mellett.
[type] => post [excerpt] => További egy nappal meghosszabbították az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a múlt héten megkötött tűzszünetet – jelentette be az izraeli hadsereg és a terrorszervezet csütörtökön. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1701370080 [modified] => 1701368234 ) [title] => Izrael és a Hamász újabb egy nappal meghosszabbította a fegyverszünetet [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96732&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 96732 [uk] => 96726 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 96727 [image] => Array ( [id] => 96727 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/278318.jpg [original_lng] => 22285 [original_w] => 400 [original_h] => 266 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/278318-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/278318-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/278318.jpg [width] => 400 [height] => 266 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/278318.jpg [width] => 400 [height] => 266 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/278318.jpg [width] => 400 [height] => 266 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/278318.jpg [width] => 400 [height] => 266 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/278318.jpg [width] => 400 [height] => 266 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1701361035:5 [_thumbnail_id] => 96727 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3403 [_oembed_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] =>
Extraordinary!
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
Ukraine has repeatedly stated that we are ready for symmetrical steps. We proposed a ceasefire during the Easter holidays this year and will act accordingly. People need an Easter free from threats and real movement toward peace, and Russia has a chance not to return to strikes…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 9, 2026
A gázai tűzszünet további meghosszabbításáról tárgyal Izrael és az iszlamista Hamász terrorszervezet közvetítők segítéségével – jelentette a helyi média szerdán Izraelben.
A Hamász képviselői azt mondták, hogy készek újabb négy nappal meghosszabbítani a szerdán lejáró, egyszer már két nappal meghosszabbított fegyvernyugvást.
A The Washington Post című amerikai újság beszámolója szerint a katari tárgyalásokon, ahol az izraeli hírszerző szervezet, a Moszad vezetője és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője találkozott a katari közvetítőkkel, öt kategóriát állítottak fel az izraeli túszokról.
A jövőbeni megállapodásoknál külön kezelik az idősebb férfiakat, akiket már nem hívnak be tartalékos katonai szolgálatra, a katonai szolgálatuk közben elhurcolt nőket, a tartalékos katonai szolgálatra alkalmas férfiakat, a rendes katonai szolgálatukat végző, elrabolt férfiakat, és azoknak a földi maradványait, akiknek a holttestét rabolták el vagy meghaltak a fogságban.
A jelentés szerint több mint száz olyan elhurcolt van még, akik ezen kategóriák valamelyikébe esnek.
A Hamász az értesülés kész tárgyalni arról, hogy mind az öt kategóriából elengedjen túszokat, de még nem árulta el feltételeit, hogy az egyes csoportokból naponta hány túszt engednének el, és cserébe hány, Izraelben fogva tartott palesztin elengedését kérik, és milyen humanitárius segélyt követelnek.
A Hamász azt mondta a közvetítőknek, hogy bizonyosan képes összeszedni az övezetben szétszórtan található elraboltakat, akik közül többeket az Iszlám Dzsihád, és helyi klánok tartanak fogva.
A katari négyoldalú titkosszolgálati csúcstalálkozón Izraelt a Moszad vezetője, Dedi Barnea képviselte. Mellette a CIA vezetője, az egyiptomi hírszerzési miniszter és a katari miniszterelnök vett részt a megbeszéléseken.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
A NATO nem játszik aktív szerepet az izraeli-palesztin konfliktusban, de jelen van a tágabb közel-keleti régióban – jelentette ki Jens Stoltenberg a szövetség főtitkára kedden Brüsszelben.
Stoltenberg a NATO-tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napját záró sajtótájékoztatóján elmondta: a szövetség kiképzőmissziót indított Irakban, hogy támogassa az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelmet, szoros partnerséget ápol számos arab állammal Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és az Öböl-menti régióban.
Mint mondta, a NATO mindent megtesz annak érdekében, hogy a konfliktus ne szélesedjen ki. „Iránnak azt üzenjük, hogy nem szabad kihasználniuk a konfliktust, és vissza kell fognia szövetségeseit, a Hamászt és a Hezbollahot” – hívta fel a figyelmet.
Stolenberg visszautasította arab vezetők állításait, miszerint a nyugati országok nem ugyanazon mércével mérik Izrael gázai válaszlépéseit, mint ahogy Oroszország ukrajnai háborúját. Véleménye szerint a gázai helyzet nagyon sokban különbözik az ukrajnaitól, mivel „Ukrajna soha nem jelentett fenyegetést Oroszországra nézve, és soha nem intézett támadást ellene”.
„Ukrajna orosz megszállása egy nem kiprovokált invázió volt, egy másik ország teljes körű megszállása, tehát természetesen Ukrajnának joga van az önvédelemre és területi integritásának megőrzésére” – mutatott rá.
[type] => post [excerpt] => A NATO nem játszik aktív szerepet az izraeli-palesztin konfliktusban, de jelen van a tágabb közel-keleti régióban – jelentette ki Jens Stoltenberg a szövetség főtitkára kedden Brüsszelben. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1701266640 [modified] => 1701256577 ) [title] => A NATO nem játszik aktív szerepet az izraeli-palesztin konfliktusban [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96602&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 96602 [uk] => 96789 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 96603 [image] => Array ( [id] => 96603 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-29-at-11-09-13-stoltenberg-a-nato-nem-jatszik-aktiv-szerepet-az-izraeli-palesztin-konfliktusban.png [original_lng] => 653024 [original_w] => 884 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-29-at-11-09-13-stoltenberg-a-nato-nem-jatszik-aktiv-szerepet-az-izraeli-palesztin-konfliktusban-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-29-at-11-09-13-stoltenberg-a-nato-nem-jatszik-aktiv-szerepet-az-izraeli-palesztin-konfliktusban-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-29-at-11-09-13-stoltenberg-a-nato-nem-jatszik-aktiv-szerepet-az-izraeli-palesztin-konfliktusban-768x433.png [width] => 768 [height] => 433 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-29-at-11-09-13-stoltenberg-a-nato-nem-jatszik-aktiv-szerepet-az-izraeli-palesztin-konfliktusban.png [width] => 884 [height] => 498 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-29-at-11-09-13-stoltenberg-a-nato-nem-jatszik-aktiv-szerepet-az-izraeli-palesztin-konfliktusban.png [width] => 884 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-29-at-11-09-13-stoltenberg-a-nato-nem-jatszik-aktiv-szerepet-az-izraeli-palesztin-konfliktusban.png [width] => 884 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-29-at-11-09-13-stoltenberg-a-nato-nem-jatszik-aktiv-szerepet-az-izraeli-palesztin-konfliktusban.png [width] => 884 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1701410837:3 [_thumbnail_id] => 96603 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3228 [translation_required_done] => 1 [_oembed_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] =>
Extraordinary!
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW