Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja kijelentette, hogy Oroszország engedményeket tett Ukrajnának öt régió kérdésében, konkrétumot azonban nem tudott mondani – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál Witkoff CNN amerikai tévécsatornának adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Witkoff elmondta: „Moszkva engedményeket tett Ukrajna öt régiójával kapcsolatban. Az Oroszország által tett engedmények nem Ukrajna egészének megszállásáról szólnak.” Mint hozzátette, az Egyesült Államok „mérsékletet” lát Oroszország részéről. Washington már tájékoztatta az európai vezetőket a Kreml javaslatairól.
„Némi mérséklődést láttunk abban, ahogyan (az oroszok – a szerk.) a végleges békemegállapodás eléréséről gondolkodnak. És úgy gondoljuk, ez reményt ad. Közvetlenül (az alaszkai csúcstalálkozó) után tájékoztattuk az európaiakat… Azt hiszem, mindenki egyetértett abban, hogy előrelépést értünk el” – mondta el a különmegbízott.
Amikor azonban Witkoffot arról kérdezték, hogy pontosan mi is ez a megállapodás, és hogy valóban ugyanaz-e az „üzlet”, amit Putyin felajánlott – az ukrán csapatok kivonása Donbászból egy egyszerű „tűzszünetért” cserébe –, Witkoff zavarba jött, és kijelentette, hogy „nincs ideje” ennek a pontnak a megvitatására. „Tudja, figyeljen, nem vagyok benne biztos, hogy most van időnk megvizsgálni az öt régióval kapcsolatos összes különböző kérdést” – mondta.
Ukrajna tűzszünetet akar a békemegállapodás megkötése előtt, szemben a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett állásponttal – jelentette ki szombaton Szerhij Lescsenko, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadójára az ukrán televízió adásában nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Trump a Vlagyimir Putyin orosz diktátorral történt találkozó után kijelentette, hogy azonnal békemegállapodást szeretne kötni, nem pedig tűzszüneti megállapodást. „Mindenki egyetértett abban, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti szörnyű háború lezárásának legjobb módja egy olyan békemegállapodás felé való elmozdulás, amely véget vet a háborúnak, nem csak egy olyan tűzszüneti megállapodás, amelyet gyakran nem hajtanak végre” – írta a Truth Social közösségi oldalon.
Lescsenko szerint a tűzszünet után megnyílik a tér a diplomácia előtt. Ellenkező esetben kockázatokat teremt Ukrajna számára. „Valójában évtizedekre előre is támaszkodhatunk modellekre, egyszerűen egy átmeneti előny vagy egy csatatéri helyzet alapján, ahol, képletesen szólva, 10 orosz katona gyalogosan lépett be az állásba. A térképen ez elveszett területként fog megjelenni, sőt, mindez kevesebb, mint egy hét alatt felszámolásra kerül” – hangsúlyozta az elnöki hivatalvezetői tanácsadó, kifejtve, hogy Ukrajna logikája az, hogy rögzítik a frontvonalat, leállítják a harcokat, és utána beszélnek egy esetleges békemegállapodásról.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
Ukraine has repeatedly stated that we are ready for symmetrical steps. We proposed a ceasefire during the Easter holidays this year and will act accordingly. People need an Easter free from threats and real movement toward peace, and Russia has a chance not to return to strikes…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 9, 2026
Dánia óva intett minden olyan békemegállapodástól, amelyben Ukrajna nem vesz részt, és „az ördöggel kötött üzletnek” nevezte azt – számolt be kedden az rbc.ua hírportál Lars Löcke Rasmussen dán külügyminiszter kijelentésére hivatkozva, akit a dán DR idézett.
A jelentés szerint Rasmussen figyelmeztette az Egyesült Államokat és Oroszországot, hogy ne kíséreljenek meg békemegállapodást kötni Ukrajna és európai partnerei részvétele nélkül. A kijelentés oka az, hogy Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz diktátor augusztus 15-én Alaszkában találkozik egymással. „Üzenetünk az Egyesült Államoknak: legyen óvatos, ne induljon rossz szögből” – hangsúlyozta.
A dán külügyminiszter figyelmeztetett, hogy a Kremllel való elhamarkodott megállapodásra irányuló bármilyen kísérlet veszélyes következményekkel járhat. Óvott attól, hogy „gyorsan megállapodjanak Putyinnal”, és egy ilyen forgatókönyvet „magával az ördöggel kötött üzletnek” nevezett. Véleménye szerint a tárgyalások egyetlen helyes kezdete a teljes tűzszünet kell, hogy legyen. „Csak teljes tűzszünet esetén kezdhetünk meg egy hosszú távú megoldásról tárgyalni” – hangsúlyozta Lars Löcke Rasmussen.
Először tűzszünetet kell kötni, majd diplomáciai megoldást kell keresni, amely lehetővé teszi, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja tisztességes és tartós békével érjen véget – közölte hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy ma telefonbeszélgetést folytatott Gitanas Nauseda litván elnökkel, és tájékoztatta őt a partnerekkel való kapcsolatfelvételekről és diplomáciai erőfeszítéseinkről. Megköszönte Litvániának, valamint Észak-Európa és a Balti-térség összes országának a tegnapi, Ukrajna szuverenitását, függetlenségét és területi integritását támogató nyilatkozatukat, valamint a diplomáciai erőfeszítések megtételére, az országunk megsegítésére és az Oroszország elleni szankciók megerősítésére irányuló hajlandóságukat.
„Ugyanazt az álláspontot képviseljük: először tűzszünetet kell kötni, majd diplomáciai megoldást kell keresni, amely lehetővé teszi a háború tisztességes és tartós békével történő lezárását. Egyértelmű biztonsági garanciák nélkül minden más megállapodás csak lehetőséget ad Oroszországnak a hadereje megújítására” – jegyezte meg az ukrán elnök.
Az elnökök a harctéri helyzetről és az ukrán fegyveres erők szükségleteiről is tárgyaltak. Az ukrán államfő megköszönte Litvánia hozzájárulását a Patriot rendszerek Ukrajnának történő szállításához. „Szó esett Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló tárgyalási folyamat helyzetéről is. Gitanas teljes mértékben egyetért az álláspontunkkal: Ukrajnának és Moldovának szinkronban és egyidejűleg kell az EU-tagság felé haladnia. Köszönjük!” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
A The New York Times cikke arról a lehetőségről ír, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff különleges elnöki megbízott szerdai találkozóján Oroszország jelzéseket adhatott le, arról hogy beéri az addig elfoglalt területekkel, amennyiben olyan biztonsági és politikai engedményeket kap, amelyekkel hosszú távon Moszkva befolyása alá vonhatja Ukrajnát. Amennyiben a feltételezés igaz, úgy Putyin már a jövő hétvégén megrendezendő orosz-amerikai csúcstalálkozón is megállapodást köthet Donald Trump amerikai elnökkel.
Vlagyimir Putyin már Donald Trump januári hivatalba lépése óta többször jelzést adott, hogy szívesen találkozna amerikai hivatali partnerével, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok rendezéséről és az ukrajnai béke kérdéséről tárgyaljanak.
Az orosz fél azért is várt már régóta a találkozóra, mert ez az egyetlen útja, hogy céljait ne a frontvonalon kelljen kiharcolnia, hanem tárgyalóasztalnál érje el azokat – méghozzá Donald Trumppal szemben ülve.
A Kremlben úgy számolnak, hogy az amerikai elnök az egyetlen, aki képes lehet olyan politikai megállapodást tető alá hozni, amely kielégíti Oroszország stratégiai igényeit: Ukrajna távol tartását a NATO-tól, a nyugati katonai jelenlét kizárását az ország területéről, és hosszabb távon egy Moszkva-barát vezetés kialakítását Kijevben.
Augusztus 6-án a Trump-kormányzat különmegbízottja, Steve Witkoff Moszkvában tárgyalt Putyinnal, ami után a felek bejelentették: napokon belül sor kerülhet az orosz–amerikai csúcstalálkozóra. Bár Trump európai vezetőknek azt mondta, később akár egy háromoldalú találkozót is tartana Zelenszkijjel és Putyinnal együtt, a Kreml ettől eltérően kommunikált: Putyin nyitott ugyan Zelenszkij személyes fogadására, de „bizonyos feltételek” teljesüléséhez kötné – ezek teljesülése azonban szerinte „egyelőre messze van”.
A New York Times szerint az orosz elnök puhább álláspontot jelezhetett Witkoffnak a területi kérdésekben.
Bár Moszkva eddig ragaszkodott a 2022-ben annektált négy ukrán régió teljes átadásához, ezek jelentős része még mindig ukrán kézen van. Politikai elemzők szerint Putyin számára a konkrét határvonalaknál fontosabbak a NATO-bővítésre és Ukrajna katonai képességeire vonatkozó garanciák. A Kreml több mint ezer négyzetkilométernyi ukrán területet tart megszállás alatt, a négy 2022-ben annektált régión kívül, ami szintén fontos mozgásteret adhat az alkuhoz.
Az elmúlt hétvégén Trump elnök részben megerősítette a híreszeléseket, amikor megosztotta, hogy olyan megoldás körvonalazódik, melynek területcsere is részét képezi. Az elnök konkrétumok egyelőre még nem akart megosztani.
„Bizonyos területcsere következik, mindkét fél javát szolgálva, de erről később fogunk beszélni” – fogalmazott az amerikai elnök.
Mindez továbbra sem jelenti azt, hogy Moszkva feladná az eredeti céljait. Orosz csapatok továbbra is jelentős előnyben vannak a fronton, és bár a nyári offenzíva lassan halad, a Kremlben úgy látják: ha kell, évekig is folytatják a harcot. Putyin azonban egy Trump által közvetített politikai győzelmet előnyösebbnek láthat, mint újabb lerombolt városok elfoglalását.
Ahogy Tatjana Sztanovaja, a Carnegie Moscow Eurasia Center elemzője fogalmazott: „A terület másodlagos. A lényeg, hogy Ukrajna megszűnjön egy Oroszország-ellenes állam lenni.”
A következő napokban kiderülhet, valóban hajlandó-e Putyin lemondani a további hódításokról, ha cserébe az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől megkapja a biztonsági és politikai engedményeket, amelyekkel hosszú távon Moszkva befolyása alá vonhatja Ukrajnát. A kérdés immár nem az, hogy Oroszország akar-e terjeszkedni, hanem hogy Trump milyen ajánlatot tesz, amellyel Putyin úgy érezheti: elérte, amit akart – anélkül, hogy további területet kellene elfoglalnia.
A körvonalozódó alku vesztese a megállapodásból teljes mértékben kihagyott európai politikai elit vezetői lehetnek, akik a partvonalról bekiabálva igyekeznek Trumpot rávenni, hogy fokozza tovább az Oroszországra nehezedő nyomást. A megállapodás Ukrajna számára kedvezőtlen elemeket is tartalmazhat, azonban Zelenszkij elnök és az ukrán közvélemény eddigi hozzáállása hamar megváltozhat, hogyha az orosz és amerikai fél együttesen várják majd el a megállapodás elfogadását.
[type] => post [excerpt] => A The New York Times cikke arról a lehetőségről ír, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff különleges elnöki megbízott szerdai találkozóján Oroszország jelzéseket adhatott le, arról hogy beéri az addig elfoglalt területekkel, amennyibe... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1754912640 [modified] => 1754863382 ) [title] => New York Times: Putyin lemondhat a további területek megszerzéséről, ha jó ajánlatot kap Trumptól [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=159076&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 159076 [uk] => 159294 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 159077 [image] => Array ( [id] => 159077 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/putyin-witkoff.png [original_lng] => 1250295 [original_w] => 1597 [original_h] => 791 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/putyin-witkoff-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/putyin-witkoff-300x149.png [width] => 300 [height] => 149 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/putyin-witkoff-768x380.png [width] => 768 [height] => 380 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/putyin-witkoff-1024x507.png [width] => 1024 [height] => 507 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/putyin-witkoff-1536x761.png [width] => 1536 [height] => 761 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/putyin-witkoff.png [width] => 1597 [height] => 791 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/putyin-witkoff.png [width] => 1597 [height] => 791 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1754993414:8 [_thumbnail_id] => 159077 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2208 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 325047562002 [_oembed_b0da45cfedbf8d7b20d4709160808afd] => [_oembed_time_b0da45cfedbf8d7b20d4709160808afd] => 1756885857 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 847855 [1] => 8625 [2] => 1159179 [3] => 404 [4] => 138 ) [tags_name] => Array ( [0] => ajánlat [1] => békemegállapodás [2] => területi követelések [3] => USA [4] => Vlagyimir Putyin ) ) [5] => Array ( [id] => 158974 [content] =>
Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök és Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök békemegállapodást írt alá, amely létrejöttében Donald Trump amerikai elnök közvetített, vált ismertté a Fehér Ház közvetítésében.
A békemegállapodást augusztus 8-án írták alá Washingtonban. A dokumentum célja az országok közötti kapcsolatok stabilizálása a szuverenitás és a területi integritás kölcsönös elismerése révén, valamint a gazdasági együttműködés fejlesztése.
A megállapodás 17 pontból áll, és csak néhány részlet vált ismertté. Többek között egy tranzitfolyosó létrehozásáról szól, amelyet „Trump útvonal a nemzetközi békéért és jólétért” fognak elnevezni. Az Azerbajdzsán és a Nahicseváni Autonóm Köztársaság közötti tranzitról van szó, amely az örmény Szjunik régión halad át. Azerbajdzsán egy olyan közlekedési folyosó létrehozását követelte, amelyet nem az örmény hatóságok ellenőriznek, de Jereván elutasította ezt a lehetőséget. Ezért a tranzitellenőrzés funkcióját egy amerikai magánvállalatra ruházták át, ami mindkét ország számára kompromisszum volt.
Örményország és Azerbajdzsán abban is megállapodott, hogy levelet írnak alá, amelyben hivatalos kéréssel fordulnak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ), amelyben felszólítják az EBESZ minszki csoportjának munkájának befejezésére, amelynek célja a karabahi konfliktus békés rendezése volt. Emellett az Egyesült Államok elnöke bejelentette kétoldalú megállapodások aláírását Örményországgal és Azerbajdzsánnal az energia, a kereskedelem és a technológia területén folytatott együttműködés bővítése érdekében.
Following a good call with @POTUS, we have agreed to meet in Scotland on Sunday to discuss transatlantic trade relations, and how we can keep them strong.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
A lehető leghamarabb tűzszünetet kell kötni Ukrajna és Oroszország között – jelentette ki pénteken Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának (HUR) vezetője a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában.
A jelentés szerint az amerikai híriroda emlékeztette Budanovot, hogy bár Ukrajna beleegyezett az Egyesült Államok feltétel nélküli tűzszünetre irányuló felhívásaiba, Vlagyimir Putyin orosz diktátor a Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetésben azt mondta, hogy Oroszország „nem fog visszalépni” katonai céljaitól.
Erre a tábornok azt válaszolta, hogy a tűzszünetet mielőbb, még jóval az év vége előtt el kell érni. „Reális ezt megtenni? Igen. Nehéz? Nem. Ehhez legalább három félre van szükség – Ukrajnára, Oroszországra és az Egyesült Államokra. És el fogjuk érni ezt a pozíciót” – állította Kirilo Budanov.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
Boris Pistorius német védelmi miniszter a Német Szociáldemokrata Párt kongresszusán tartott beszédében bírálta Vlagyimir Putyin orosz diktátort, azzal vádolva őt, hogy nem hajlandó megállítani az Ukrajna elleni agressziót, számolt be a Jevropejszka Pravda.
A német miniszter a pártján belüli fenntartások ellenére megvédte a szövetségi kormány védelmi képességek megerősítésére és Ukrajnával való szolidaritásra irányuló politikáját.
„Ez az imperialista a Kremlben (Putyin – szerk.) nem akar tárgyalásokat, nem akar békét” – mondta Pistorius, hozzátéve, hogy a békéhez „mindig mindkét fél hajlandósága” szükséges.
Felszólalásában emlékeztetett Putyin Grúzia elleni agresszív fellépésére, a Krím annektálására, valamint Ukrajna teljes körű, „maximálisan brutális” háborúval történő inváziójára.
Pistorius külön kihangsúlyozta, hogy Oroszország teljes mértékben áttért a katonai gazdaságra, és „az orosz hadsereg jövőre kétszer akkora lesz, mint az ukrajnai háború előtt”.
A német védelmi minisztérium vezetője hozzátette, hogy fontos, hogy Németország és a NATO befektessen a védelembe, mivel Putyin csak az erő nyelvét érti.
[type] => post [excerpt] => Boris Pistorius német védelmi miniszter a Német Szociáldemokrata Párt kongresszusán tartott beszédében bírálta Vlagyimir Putyin orosz diktátort, azzal vádolva őt, hogy nem hajlandó megállítani az Ukrajna elleni agressziót. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1751193300 [modified] => 1751186293 ) [title] => Pistorius: az imperialista Putyin nem akar békét és tárgyalásokat [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=155266&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155266 [uk] => 155213 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 155214 [image] => Array ( [id] => 155214 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-298.png [original_lng] => 330783 [original_w] => 750 [original_h] => 422 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-298-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-298-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-298.png [width] => 750 [height] => 422 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-298.png [width] => 750 [height] => 422 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-298.png [width] => 750 [height] => 422 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-298.png [width] => 750 [height] => 422 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-298.png [width] => 750 [height] => 422 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1751175494:12 [_thumbnail_id] => 155214 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2323 [_algolia_sync] => 221736367000 [_oembed_811506ea0386a321526aac881d0abfb9] =>
President Trump: "We get a lot of bullshit thrown at us by Putin, if you want to know the truth. He's very nice all the time, but it turns out to be meaningless." pic.twitter.com/VMnXSTuCiK
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
The AURUS vehicles of President Vladimir PUTIN’s motorcade have arrived in BEIJING.
Tomorrow marks a historic visit by the Russian president, during which XI JINPING and PUTIN are expected to adopt a joint declaration on building a multipolar world and a new type of… pic.twitter.com/kYDwD4thU5
❗️PUTIN'S STATE VISIT TO CHINA || Russian President Vladimir Putin arrived at Bejing's Great Hall of the People. Chinese President Xi Jinping congratulated "his great friend" on the new presidential term. Xi's first state visit of the new term was also to Moscow in March 2023. pic.twitter.com/myHBNCdHoy
— Bloomberg Whistleblower (@bloombergblower) May 16, 2024
A ruandai támogatású M23 lázadócsoport a konfliktus legkiemelkedőbb fegyveres csoportja, és az év eleji jelentős előrenyomulásuk holttesteket hagyott maga után az utcákon. Kongóban 7 millió ember vált menekültté, amit az ENSZ a „Föld egyik legelhúzódóbb, legösszetettebb és legsúlyosabb” válságának nevezte. A Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda pénteken amerikai közvetítéssel békemegállapodást írt alá, amelynek célja, hogy véget vessen a Kelet-Kongóban évtizedekig tartó halálos konfliktusnak, és megkönnyítse az amerikaiak hozzáférését a régió kritikus ásványkincseihez.
„Ma véget ér az erőszak és a pusztítás, és az egész régió egy új fejezetet nyit a remény és a lehetőségek, a harmónia, a jólét és a béke terén” – mondta Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban tartott találkozóján, ahol a két ország külügyminiszterei is részt vettek.
Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere „fontos pillanatnak” nevezte a történteket „30 évnyi háború után”.
Kelet-Kongót az 1990-es évek óta konfliktusok sújtják , több mint 100 fegyveres csoport működik a régióban. Sokukat állítólag a szomszédos Ruanda támogatja. Az erőszak milliók életét követelte, és számtalan civilt kényszerített lakóhelyének elhagyására.
A megállapodás rendelkezéseket tartalmaz a területi integritásról, az ellenségeskedés tilalmáról, valamint a nem állami fegyveres csoportok kivonásáról, leszereléséről és feltételes integrációjáról.
Bár a békemegállapodást diplomáciai mérföldkőnek tekintik, a szakértők továbbra is óvatosak. Egy ismert lázadócsoport azt nyilatkozta, hogy a megállapodás rájuk nem vonatkozik, ami aggodalmat keltett a terepen gyakorolt közvetlen hatása miatt.
Amikor az Ovális Irodában a megállapodás megsértéséről kérdezték, Trump azt mondta, hogy nem gondolja, hogy ez megtörténik, de egyben „nagyon súlyos, pénzügyi és egyéb büntetéseket” is kilátásba helyezett, ha mégis megtörténne.
Néhány kongói úgy látja, hogy a megállapodás lehetőséget ad az Egyesült Államoknak arra, hogy kritikus fontosságú ásványokat szerezzen be a technológiához, miután kormányuk Trumphoz fordult támogatásért a lázadók elleni harcban.
Trump prioritásként kezeli a kritikus ásványkincsek beszerzését az afrikai gazdasági és stratégiai befolyásért Kínával folytatott egyre növekvő verseny közepette.
[type] => post [excerpt] => A ruandai támogatású M23 lázadócsoport a konfliktus legkiemelkedőbb fegyveres csoportja, és az év eleji jelentős előrenyomulásuk holttesteket hagyott maga után az utcákon. Kongóban 7 millió ember vált menekültté, amit az ENSZ a „Föld egyik legelhú... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1751136060 [modified] => 1751117726 ) [title] => Kongó és Ruanda amerikai közvetítéssel békemegállapodást írt alá, amelynek célja az évtizedek óta tartó véres konfliktus lezárása. [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=155221&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155221 [uk] => 155391 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 155222 [image] => Array ( [id] => 155222 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/afp-20250627-643q944-v1-highres-usdrcrwandapoliticsdiplomacyconflictpeace-1751046001.webp [original_lng] => 50462 [original_w] => 770 [original_h] => 513 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/afp-20250627-643q944-v1-highres-usdrcrwandapoliticsdiplomacyconflictpeace-1751046001-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/afp-20250627-643q944-v1-highres-usdrcrwandapoliticsdiplomacyconflictpeace-1751046001-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/afp-20250627-643q944-v1-highres-usdrcrwandapoliticsdiplomacyconflictpeace-1751046001-768x512.webp [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/afp-20250627-643q944-v1-highres-usdrcrwandapoliticsdiplomacyconflictpeace-1751046001.webp [width] => 770 [height] => 513 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/afp-20250627-643q944-v1-highres-usdrcrwandapoliticsdiplomacyconflictpeace-1751046001.webp [width] => 770 [height] => 513 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/afp-20250627-643q944-v1-highres-usdrcrwandapoliticsdiplomacyconflictpeace-1751046001.webp [width] => 770 [height] => 513 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/afp-20250627-643q944-v1-highres-usdrcrwandapoliticsdiplomacyconflictpeace-1751046001.webp [width] => 770 [height] => 513 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1751274825:2 [_thumbnail_id] => 155222 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 2825 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 182111894002 [_oembed_65f39487978d89347d1918ef04197098] =>
HISTORIC PEACE BETWEEN THAILAND & CAMBODIA.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY