Ukrajna nyitott arra, hogy érdemben foglalkozzon az Egyesült Államok békejavaslatával, ugyanakkor továbbra is szilárdan ragaszkodik azokhoz az elvi határvonalakhoz, amelyek az ország területi egységét és szuverenitását védik – hangsúlyozta Hrisztina Hajovisin, Ukrajna ENSZ-nagykövetségének helyettes állandó képviselője pénteken, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.
Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint a diplomata hangsúlyozta, hogy Kijev az év eleje óta támogatja a háború befejezésére irányuló javaslatokat, és továbbra is nyitott az együttműködésre az Egyesült Államokkal, Európával és más partnereivel a világ többi részén. Hozzátette, hogy a béke elérésére irányuló törekvés Ukrajna álláspontja volt a háború első napjaitól kezdve, azonban minden egyes orosz rakéta annak bizonyítéka, hogy Oroszország az eszkalációt választja, nem pedig a párbeszédet – számolt be az Index az MTI nyomán.
„Először is, bár Ukrajna kész konstruktív tárgyalásokat folytatni a háború befejezése érdekében akár vezetői szinten is, a mi átléphetetlen határvonalaink világosak és megingathatatlanok. Sosem fogjuk sem hivatalosan, sem bármilyen más módon elismerni az Oroszországi Föderáció által ideiglenesen megszállt ukrán területeket orosz területként” – hangsúlyozta.
Hajovisin leszögezte, hogy az ukrán föld nem eladó, ezért Ukrajna nem fog beleegyezni semmilyen olyan korlátozásba, amely a védelemhez való jogát, illetve az ukrán fegyveres erők létszámát vagy képességeit érintené.
Nem fogunk eltűrni semmilyen támadást szuverenitásunk ellen sem, beleértve szuverén jogunkat arra, hogy megválasszuk azokat a szövetségeket, amelyekhez csatlakozni kívánunk. Bármely valódi békefolyamatban érvényesülnie kell egy alapvető elvnek: semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül, semmit Európáról Európa nélkül. És hadd legyek ugyanilyen egyértelmű: nem fogjuk jutalmazni azt a népirtási törekvést, amely az orosz agresszió alapját képezi, azáltal, hogy aláássuk identitásunkat, beleértve nyelvünk használatát
– emelte ki a diplomata.
A helyettes ENSZ-képviselő azt is megjegyezte, hogy erősíteni kell a béke érdekében az Ukrajnának nyújtott segítséget pénzügyi és katonai értelemben egyaránt. „Ukrajna védelmi képességeinek növelése nem eszkaláció, hanem ez az egyetlen módja annak, hogy Oroszországot rákényszerítsük a konstruktív részvételre a nemzetközi béketeremtési erőfeszítésekben” – szögezte le.
Az amerikai szenátus emlékeztette a Fehér Ház vezetőjét, hogy Putyin egész évben megpróbálta nevetségessé tenni, és azt tanácsolta neki, hogy keressen új tanácsadókat.
A Donald Trump elnök által javasolt „béketerv” előnyös Vlagyimir Putyin orosz diktátor számára, és ellentmond az Egyesült Államok érdekeinek. Ezt november 21-én, pénteken jelentették ki Mitch McConnell és Roger Wicker republikánus szenátorok, írta a The Hill.
A politikusok bírálták a Washington és Moszkva között titokban egyeztetett tervet, amely számos Ukrajna számára elfogadhatatlan rendelkezést tartalmaz. Ezek közé tartozik Luhanszk, a Donyeck megye és a Krím-félsziget de facto átadása Oroszország ellenőrzése alá, az Egyesült Államok ezáltal elismeri ezen státuszt.
„Ennek az úgynevezett „béketervnek” komoly hibái vannak, és nagyon kétlem, hogy békét hoz. Ukrajnát nem szabad arra kényszeríteni, hogy feladja földjeit a világ egyik legmerészebb háborús bűnösének – Vlagyimir Putyinnak. Ukrajna fegyveres erőinek mérete és felépítése a kormány és a nép szuverén választása”, jelentette ki Wicker.
Hangsúlyozta, hogy Putyinnak adott biztosítékok nem jutalmazhatják bűnöző magatartását, és nem veszélyeztethetik az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságát.
„Többek között nagy gyanakvást kelt minden olyan felvetés, amely szerint fegyverzetkorlátozásról lehet tárgyalni egy olyan sorozatgyilkossal, mint Putyin”, tette hozzá.
A terv nem követeli meg a Kremltől, hogy jelentős engedményeket tegyen azon túl, hogy 100 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyont Ukrajna újjáépítésére fordít. Ehelyett a megállapodás megnyitja az utat Oroszország teljes visszatérése a globális gazdaságba és a szankciók teljes feloldására.
„Putyin az elmúlt évet azzal töltötte, hogy Trump elnököt nevetségessé tegye. Ha a kormányzatot jobban érdekli Putyin megnyugtatása, mint a valódi béke megteremtése, az elnöknek új tanácsadókat kellene keresnie” – mondta McConnell.
„Egy olyan kapituláció, mint amilyennel a Biden-kormányzat Afganisztánból távozott, pusztító lenne az erőszak elrettentésének politikájára nézve” – mondta.
McConnell hangsúlyozta, hogy az orosz agresszió jutalmazása – katasztrófa az amerikai érdekek szempontjából.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közölte, hogy meglepték az országát említő rendelkezések a 28 pontos amerikai „béketervben”, amelynek kidolgozásában Varsó nem vett részt, és hangsúlyozta, hogy Ukrajna nélkül semmit sem lehet eldönteni Ukrajnáról – számolt be a Jevropejszka Pravda Tusk ezzel kapcsolatos X bejegyzésére hivatkozva.
„A Lengyelországgal kapcsolatos összes döntést a lengyelek fognak meghozni. Semmit rólunk nélkülünk. Ami a béketeremtést illeti, minden tárgyalásba be kell vonni Ukrajnát. Semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül” – írta Tusk.
Bejegyzésének első mondatai valószínűleg a médiába kiszivárgott 28 pontos tervben lévő, Lengyelország említéséhez kapcsolódnak. Többek között a 9. pontról van szó, amely kimondja, hogy „európai vadászgépek állomásoztathatóak Lengyelországban”.
Lengyelországot említi az Ukrajna biztonsági garanciáiról szóló kiegészítő dokumentumtervezet is, az „elszántak koalíciójában” való részvételével kapcsolatban.
[type] => post [excerpt] => Donald Tusk lengyel miniszterelnök közölte, hogy meglepték az országát említő rendelkezések a 28 pontos amerikai „béketervben”, amelynek kidolgozásában Varsó nem vett részt, és hangsúlyozta, hogy Ukrajna nélkül semmit sem lehet eldönteni Ukrajnáról. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1763829780 [modified] => 1763819165 ) [title] => Tusk közölte, meglepte Lengyelország említése a „béketervben”, ennek kapcsán nem konzultáltak vele [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=169634&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 169634 [uk] => 169588 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 169504 [image] => Array ( [id] => 169504 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/4369517.jpg [original_lng] => 46564 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/4369517-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/4369517-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/4369517.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/4369517.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/4369517.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/4369517.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/4369517.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1763811966:12 [_thumbnail_id] => 169504 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1708 [_algolia_sync] => 526046843001 [_oembed_6cd0165be85f9b767c34c6c87a95a7aa] =>
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
A Trump-adminisztráció Ukrajnának átadott „béketervnek” van egy kísérő dokumentuma, amely Ukrajna biztonsági garanciáit tartalmazza, amelyeket összehasonlítanak azokkal, amelyeket a NATO-országok az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkelye alapján kapnak, számolt be a Jevropejszka Pravda az Axios dokumentumtervezetére hivatkozva.
Egy különálló dokumentumról van szó, amely a 28 pontos „béketervhez” kapcsolódik, és amelyet az amerikai fél csütörtökön adott át Ukrajnának, és amely többek között területek átadásáról és NATO-tagságról rendelkezik.
A garanciákat ismertető dokumentum kimondja, hogy Oroszország Ukrajna elleni jövőbeli „jelentős, szándékos és tartós fegyveres agressziója” esetén azt a transzatlanti közösség békéjét és biztonságát fenyegetőnek tekintik, és az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek ennek megfelelően kell reagálniuk, beleértve a katonai erő alkalmazását is.
A kiadvány publikációja értelmében a javaslat az alábbiakat tükrözi:
Az alábbi keretrendszer meghatározza az Ukrajna és az Oroszországi Föderáció közötti tűzszünet feltételeit, és biztonsági garanciákat nyújt az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkelyének mintájára, a konfliktus körülményeihez, valamint az Egyesült Államok és az európai partnerek érdekeihez igazítva.
Az Egyesült Államok megerősíti, hogy az Oroszországi Föderáció által az elfogadott „fegyverszüneti vonalon” keresztüli, mély (sustained) Ukrajna területén végrehajtott jelentős, szándékos és tartós fegyveres támadás olyan támadásnak minősülne, amely veszélyezteti a transzatlanti közösség békéjét és biztonságát. Ebben az esetben az Egyesült Államok elnöke alkotmányos hatalmának gyakorlása során, valamint Ukrajnával, a NATO-val és az európai partnerekkel folytatott sürgős konzultációk során meghatározza a biztonság helyreállításához szükséges intézkedéseket. Ezek az intézkedések magukban foglalhatják a katonai, hírszerzési és logisztikai támogatás formájában nyújtott segítséget, gazdasági és diplomáciai intézkedéseket, valamint egyéb, megfelelőnek ítélt lépéseket. A NATO és Ukrajna részvételével zajló közös értékelési mechanizmus értékeli majd az egyes feltételezett jogsértéseket. A NATO-tagok, köztük Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország, Lengyelország és Finnország megerősítik, hogy Ukrajna biztonsága elengedhetetlen Európa stabilitásához, és elkötelezik magukat amellett, hogy az Egyesült Államokkal összhangban cselekszenek minden azonosított jogsértésre válaszul, biztosítva az egységes és hatékony elrettentő fellépést.
Az adott keretrendszer aláírását követően lép hatályba, és 10 évig marad érvényben, kölcsönös megegyezéssel meghosszabbítható. Végrehajtását egy Közös Megfigyelő Bizottság ellenőrzi, amelyet az európai partnerek vezetnek az Egyesült Államok részvételével.
Lentebb Ukrajna, az Oroszországi Föderáció, az Egyesült Államok, az EU és a NATO aláírására fenntartott sor látható.
A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője azt nyilatkozta, hogy Oroszországot tájékoztatták a tervezetről, de egyelőre nem világos, hogy a Kreml vezetője várhatóan személyesen aláírja-e azt.
A forrás elmondta, a javaslatot európai országokkal tervezik megvitatni, és a tartalma változhat. Elmondása szerint a Trump-adminisztráció a javasolt garanciatervezetet nagyon előnyös ajánlatnak tartja Ukrajna és annak hosszú távú biztonsága szempontjából.
Trump különmegbízottja, Steve Witkoff állítólag a hétvégén megvitatta a dokumentumot Rusztem Umjerovval, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárával, majd a dokumentumot csütörtökön írásban átadták Zelenszkij elnöknek.
Az Axios a szöveget az Egyesült Államok közvetlen kötelezettségvállalásaként értelmezte, hogy beavatkozik Ukrajna védelmében egy új orosz támadás esetén, ami nem biztos, hogy Trump „Amerika az első” támogatóinak tetszik. A WSJ publikációjában megjegyezte, hogy a „garanciák” nem tartalmazzák az Egyesült Államok közvetlen kötelezettségvállalását Ukrajna katonai támogatását illetően.
A Kreml valószínűleg azért igyekszik elválasztani Ukrajnát és az Egyesült Államokat, hogy Oroszország az Egyesült Államok és a Nyugat támogatása és segítsége nélkül folytathassa háborúját Ukrajna ellen, számolt be az Ukrinform a Hadtudományi Intézet (ISW) jelentése hivatkozva.
Az Intézet szakértői emlékeztettek arra, hogy a Kreml az elmúlt hónapokban elutasította Washington tűzszüneti és tárgyalási javaslatait, míg Ukrajna következetesen párbeszédre és kompromisszumra való készségét demonstrálta.
Megjegyezték, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és a Kreml tisztviselői megerősítették Moszkva azon szándékát, hogy kezdeti katonai céljait diplomáciai úton érje el, de elutasították a korábbi amerikai javaslatokat. Ukrajna beleegyezett Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja által eddig felvetett összes tűzszüneti javaslatba és fogolycserébe, és kompromisszumkészséget mutatott az állandó béke feltételeit illetően – áll a jelentésben.
„A terv hirtelen és nyilvános rákényszerítése Ukrajnára, valamint az a követelés, hogy Ukrajna gyorsan döntsön a tervről, kevesebb mint egy hetet adva neki a megfontolására, azt a benyomást kelti, hogy Ukrajna az a fél, amelyik nem akar előrelépést, és blokkolja azt, bár maga a Kreml is elégedetlenségét fejezte ki a tervvel kapcsolatban” – vélik az ISW elemzői.
Eközben az orosz tisztviselők megteremtik az információs feltételeket a 28 pontos béketerv elutasításához, amely kielégíti Oroszország számos – de nem mindegyik – kitartó katonai követelését, áll a jelentésben.
Putyin és más magas rangú orosz tisztviselők továbbra is nyilvánosan ismételgetik, hogy Oroszország katonai eszközökkel fogja elérni katonai céljait. A Kreml vezetője november 21-én megismételte, hogy Oroszország nyitott a béke diplomáciai úton történő elérésére, de „boldogan” folytatja katonai céljainak katonai eszközökkel való elérését.
Egy nappal korábban, november 20-án Putyin meglátogatta Oroszország Nyugati Katonai Körzetének parancsnoki állását, kijelentve, hogy a legfontosabb feladat Oroszország katonai céljainak elérése, amelyeket – elmondása szerint – a „haza” és az „Oroszország népe” tűzött ki a Kreml elé.
A Putyinnal megtartott találkozóján Valerij Geraszimov, az Orosz Fegyveres Erők vezérkari főnöke bejelentette, hogy az orosz csapatok a meglévő katonai tervnek megfelelően folytatják küldetésüket Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon megyék többi részének elfoglalására.
Az ISW szakértői szerint ezek a kijelentések megerősítik az orosz nép azon meggyőződését, hogy Oroszország részéről mind a négy régió teljes megszállására kell számítaniuk.
J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke reagált a kritikákra, és felvázolta az Ukrajna elleni háború lezárását célzó béketerv főbb elveit – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál az alelnök X közösségi oldalon közzétett bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint Vance megjegyezte, hogy az orosz-ukrán háború befejezésére irányuló bármilyen tervnek „le kell állítania az öldöklést, miközben megőrzi Ukrajna szuverenitását”, elfogadhatónak kell lennie mind Oroszország, mind Ukrajna számára, és „növelnie kell annak az esélyét, hogy a háború nem folytatódik”. Szerinte azok, akik kritizálják az amerikai béketervet, vagy félreértik azt, vagy félreértelmezik a „helyszíni kritikus valóságot”.
„Vannak olyan fantáziák, hogy ha csak több pénzt, több fegyvert adunk, több szankciót vezetünk be, akkor a győzelem karnyújtásnyira lesz. A kudarcot vallott diplomaták vagy egy kitalált valóságban élő politikusok nem lesznek képesek békéről tárgyalni. Ezt okos embereknek kellene megtenniük a való világban” – tette hozzá az amerikai alelnök.
Alhamdulillah, the First High-Level Committee Meeting under the framework of the Islamabad Memorandum of Understanding has concluded successfully in Bürgenstock, Switzerland.
The discussions were held in a positive and constructive atmosphere and yielded encouraging progress,… pic.twitter.com/uvA0SBKfvf
BREAKING: VP Vance announces major progress made by the United States and its negotiating team while finalizing a deal with Iran:
“Yesterday was a very, very good day. We made a lot of good progress. We did exactly what we wanted to do… the Iranians have agreed to invite IAEA… pic.twitter.com/ExpYCS2KK2
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a felek megvitatták a háborúval kapcsolatos aktuális helyzetet, valamint az EU további terveit – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál az EB-elnök X-en közzétett bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint von der Leyen közölte, hogy Európa az első naptól fogva Ukrajna mellett állt az orosz agresszióval szemben. „Barátainkkal és partnereinkkel együtt egy igazságos és fenntartható békén dolgozunk Ukrajnával és Ukrajnáért. Ma megvitattuk a jelenlegi helyzetet, és egyértelműen tisztában vagyunk azzal, hogy Ukrajna nélkül semmi sem történhet Ukrajnával kapcsolatban” – írta.
Ursula von der Leyen hozzátette azt is, hogy a következő lépés az európai vezetők holnapi találkozója lesz a G20-csúcs alkalmából, majd Angolában az EU-AU találkozón.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a felek megvitatták a háborúval kapcsolatos aktuális helyzetet, valamint az EU további terveit. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1763821080 [modified] => 1763810469 ) [title] => Ursula von der Leyen a trumpi béketervről: semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=169603&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 169603 [uk] => 169625 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 169604 [image] => Array ( [id] => 169604 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/leyen-1.jpg [original_lng] => 25176 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/leyen-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/leyen-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/leyen-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/leyen-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/leyen-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/leyen-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/leyen-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1763809849:3 [_thumbnail_id] => 169604 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2385 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 573284098000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 961258 [1] => 63 [2] => 640 ) [tags_name] => Array ( [0] => amerikai béketerv [1] => Ukrajna [2] => Ursula von der Leyen ) ) [7] => Array ( [id] => 169615 [content] =>
Friedrich Merz német kancellár pénteken közölte, hogy Donald Trump amerikai elnökkel „megegyezett a következő lépésekről” egy, az Ukrajnával kapcsolatos amerikai tervről folytatott pénteki telefonbeszélgetésben.
Gyümölcsöző és bizalmas telefonbeszélgetés során megvitattam az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai béketervet – írta az X-en Friedrich Merz. Hozzátette, hogy „megállapodtak a tanácsadói szinten tartandó következő lépésekben”, valamint hogy tájékoztatni fogja európai partnereit az elhangzottakról.
Az MTI által szemlézett NTV által idézett német kormányforrás szerint az európai vezetők a hétvégén vitatják meg az Ukrajnától számos engedményt követelő amerikai béketervet a G-20 országcsoport johannesburgi csúcstalálkozójának a szünetében.
Friedrich Merz pénteken tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint Emmanuel Macron francia államfővel és Keir Starmer brit miniszterelnökkel is. A német külügyminisztérium későbbi jelentése szerint az E3 csoport vezetői szilárdan támogatják Ukrajnát, és kitartanak amellett, hogy a békeszerződésnek figyelembe kell vennie a lerohant ország érdekeit, a jelenlegi frontvonalat kell a területi tárgyalások alapjául venni és nem korlátozhatják Kijevnek a jövőbeli saját védelmét célzó katonai képességeit.
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g
We firmly reject the recent unilateral coercive measures adopted by the #UnitedStates government. These actions demonstrate an intention to impose, once again, collective punishment on the Cuban people.
J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke kijelentette, hogy az ukrajnai háború lezárását célzó béketervnek három kulcsfontosságú pontot kell tartalmaznia – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál az alelnök X közösségi oldalon közzétett bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai alelnök leszögezte: minden béketervnek a következőket kell tartalmaznia: az öldöklés megállítása, miközben megőrzik Ukrajna szuverenitását; elfogadható legyen mind Oroszország, mind Ukrajna számára; és maximalizálja annak az esélyét, hogy a háború nem folytatódik.
Vance ugyanakkor hozzátette, hogy a Trump-adminisztráció által kidolgozott békekeretrendszerrel kapcsolatos bármilyen kritika vagy félreérti a keretrendszert, vagy eltorzítja „a helyszíni helyzettel kapcsolatos legfontosabb tényeket”. Kételkedését fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a több fegyver és pénz győzelemhez vezetne. Valószínűleg Ukrajna támogatására gondolt.
„Van egy olyan fantázia, hogy ha csak több pénzt, több fegyvert adunk, vagy több szankciót vezetünk be, a győzelem közel lesz. A békét nem fogják elérni kudarcot vallott diplomaták vagy illúziók világában élő politikusok. Elérhetik okos emberek, akik a való világban élnek” – összegezte J. D. Vance.
Alhamdulillah, the First High-Level Committee Meeting under the framework of the Islamabad Memorandum of Understanding has concluded successfully in Bürgenstock, Switzerland.
The discussions were held in a positive and constructive atmosphere and yielded encouraging progress,… pic.twitter.com/uvA0SBKfvf
BREAKING: VP Vance announces major progress made by the United States and its negotiating team while finalizing a deal with Iran:
“Yesterday was a very, very good day. We made a lot of good progress. We did exactly what we wanted to do… the Iranians have agreed to invite IAEA… pic.twitter.com/ExpYCS2KK2
„Alapjául szolgálhat az ukrajnai konfliktus végleges rendezésének Donald Trump amerikai elnök 28 pontos béketerve, de ennek tartalmát Oroszországgal nem vitatták meg” – jelentette ki Vlagyimir Putyin államfő az orosz biztonsági tanács péntek esti tanácskozásán.
Vlagyimir Putyin elmondta, hogy az orosz és az amerikai fél már az alaszkai csúcstalálkozó előtt megvitatta Trumpnak az ukrajnai rendezésre vonatkozó békekezdeményezéseit, amelyeken Anchorage után javítottak. Mint mondta, a konkrét új szövegről Oroszországgal nem tárgyaltak, feltételezése szerint azért nem, mert az Egyesült Államoknak nem sikerült elérnie Ukrajna beleegyezését ehhez.
Beszámolója szerint az Egyesült Államok az ukrajnai rendezésről szóló előzetes megbeszélésen arra kérte Oroszországot, hogy legyen rugalmas, és Moszkva megerősítette, hogy hajlandó erre. Az orosz elnök hangoztatta: az ukrán vezetés szövetségeseivel együtt valószínűleg abban az illúzióban ringatja magát, hogy stratégiai vereséget tud mérni Oroszországra.
Arra figyelmeztetett, hogy Kupjanszk város orosz elfoglalásának esete más frontszakaszokon is megismétlődhet, és az orosz hadsereg továbbra is azon lesz, hogy elérje céljait. Mindazonáltal ismét hangsúlyozta, hogy Oroszország kész a békés rendezésre.
„Összességében ez (a háború alakulása) megfelel nekünk, mert a különleges hadművelet céljait fegyveres küzdelemben el tudjuk vele érni. De készek vagyunk béketárgyalásokra is, a problémák békés megoldására, azonban ehhez természetesen a javasolt terv minden részletének érdemi megvitatása szükséges. Erre készek vagyunk” – mondta Vlagyimir Putyin.