Módosították a 211. sz., a koronavírus által kiváltott COVID-19 betegség Ukrajna területén történő elterjedésének megelőzéséről kiadott rendeletet. Ennek értelmében nem tarthatnak nyitva az építőanyagokat forgalmazó kereskedelmi egységek olvashatjuk Babják Zoltán facebook oldalán.
A Nép Szolgája (SZN) kormányzó párt a helyhatósági választási rendszer módosítását tervezi több ponton – adta hírül hétfőn a Bukvi hírportál.
„Kollégáinknak a parlamentben bonyolultnak tűnik a választási rendszer, valamennyit módosítunk rajta” – jelentette ki Olekszandr Kornyijenko, az SZN elnöke. A választási rendszerben a tervek szerint legalább két módosítás lesz.
Az első módosítás – az arányos rendszer kiterjesztése legalább a 30 ezer lakosú városokra.
„Úgy vélem, ennek az elgondolásnak van létjogosultsága, mert kezdettől fogva mondtam, strukturálnunk kell a társadalmat, hogy a pártokon legyen felelősség. Ezt majdnem minden párt támogatja” – fejtette ki Olekszand Kacsura képviselő.
A második módosítás – a pártoknak a megyei tanácsok 2/3-ába kell jelölteket állítaniuk.
„Ily módon akarják (az SZN-ben) megfosztani a helyi kiskirályok helyi érdekű kis pártjait a választásokon történő részvétel lehetőségétől” – véli egy névtelen nyilatkozó az Európai Szolidaritás pártból.
A kérdésben megszólalt David Arahamija, a kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője is.
„Elfogadtuk a választójogi törvénykönyvet, amely lehetővé teheti sok regionális pártocska létrejöttét. Nekünk mint nagy pártnak ez nem előnyös. Ezen minden bizonnyal változtatni fogunk” – hangoztatta a frakcióvezető.
Korábban Andrij Jermak kijelentette, hogy a normandiai négyek következő találkozóján olyan lépések történhetnek, amelyek lehetővé teszik a helyhatósági választások megtartását az idei év októberében Ukrajna egész területén, beleértve a „megszállt Donbászt”.
Volodimir Zelenszkij elnök azt mondta: reméli, hogy az idei év őszén lehetőség lesz a választások megtartására Donbászon (az országos helyhatósági választásokkal egy időben), de nem zárja a ki a konfliktus befagyasztását.
Módosításokkal hagyta jóvá kedd éjjel a londoni parlament felső kamarája, a Lordok Háza a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás törvénytervezetét.
Az egyezmény végleges ratifikációját célzó tervezetet a felsőház tagjai kétnapi vita után hagyták jóvá és küldték vissza az alsóháznak, amely nem egészen két hete kényelmes többséggel, 330-231 arányban már elfogadta az indítványt.
Mivel a Lordok Háza több olyan módosítást csatolt a Brexit-törvénytervezethez, amely ellenkezik a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatív párti kormány szándékaival, az alsóház a héten ismét napirendre veszi a tervezetet, és nagy valószínűséggel kiszavazza belőle a felsőházi módosításokat.
Boris Johnson sokszor hangoztatott célja, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jelenleg érvényes határnapján, vagyis jövő pénteken kilépjen az Európai Unióból (EU), így a ratifikációs folyamatot addig végig kell vinni.
Nem fér sok kétség ahhoz, hogy ez a kilépésig megtörténik, tekintettel arra, hogy a december 12-én tartott, előre hozott brit parlamenti választások óta a Konzervatív Pártnak – amely addig kisebbségben kormányzott – immár kényelmes, 80 fős többsége van az alsóházban.
A felsőház által a Brexit-törvényjavaslathoz fűzött egyik legnagyobb horderejű módosítás azt mondja ki, hogy az Egyesült Királyságban élő és a Brexit után is maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak automatikusan biztosítani kell a további tartózkodási jogot, és erről a brit kormánynak fizikai formában létező dokumentumban kell tájékoztatnia őket.
A jelenleg érvényes brit szabályozás alapján az Egyesült Királyságban törvényesen és életvitelszerűen tartózkodó külföldi EU-állampolgárok a Brexit után is maradhatnak az országban és megtarthatják összes megszerzett jogosultságukat, de meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz. Ennek határideje 2021. június 30.
A belügyminisztérium legutóbbi adatai szerint a több mint 3 millió külföldi EU-állampolgár közül eddig 2,7 millióan folyamodtak letelepedett státusért, és közülük 2,5 milliónak a kérvényét a brit hatóságok már el is bíráltak, gyakorlatilag mindegyiket kedvezően.
Mindössze hat kérelmező folyamodványát utasították el, mindegyikükét súlyos, nem egyszer visszaesőként elkövetett korábbi bűncselekményeik miatt.
Brandon Lewis, a brit belügyminisztérium biztonsági és Brexit-ügyi államtitkára a Lordok Háza által elfogadott módosítást azzal az érvvel utasította vissza, hogy a jelenlegi szabályozási rendszerben a külföldi EU-állampolgárok biztonságos, digitális formában juthatnak hozzá letelepedett státusukhoz, amelyet – miután az erről szóló igazolás fizikai formájában nem létezik – nem lehet elveszteni, ellopni vagy hamisítani.
A módosítások várható alsóházi leszavazása után a tervezet ismét visszakerül a Lordok Háza elé, és ezt az utat a következő napokban többször is végigjárhatja, mire kialakul a kölcsönösen elfogadott végleges indítvány.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
Első olvasatban jóváhagyta a helyi önkormányzatiságról szóló törvény módosításának tervezetét pénteki ülésén a parlament, így esély nyílhat a helyhatósági választások megtartására október utolsó vasárnapján – adta hírül az unn.com.ua hírportál.
A jelentés szerint a törvénymódosítás tervezetét a Legfelső Tanács 288 szavazattal hagyta jóvá. A honatyák a helyi önkormányzatiságról szóló 2653 sz. törvényen – a módosítások végleges elfogadása esetén – két pontban változtatnak. A jogszabály egyfelől bevezeti a területi közösség adminisztratív (közigazgatási) központja és a területi közösség területe fogalmakat. Másfelől a módosítás értelmében az Ukrajna közigazgatási-területi beosztásáról szóló törvény elfogadásáig a kormány felhatalmazást kap a területi közösségek adminisztratív (közigazgatási) központjainak és a területi közösség területeinek meghatározására, valamint arra, hogy törvénytervezeteket nyújtson be a Legfelső Tanácsnak járások létrehozásáról és megszüntetéséről.
Vitalij Bezgin, a parlament önkormányzatisággal és régiófejlesztéssel foglalkozó albizottságának elnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, a most előzetesen elfogadott kisebb törvénymódosítások nagyon fontosak, mert nélkülük nem lenne folytatható a decentralizáció, és nem lennének megtarthatók a 2020-as helyhatósági választások.