Nikol Pasinjan, Örményország megbízott miniszterelnöke hivatalosan megerősítette az információt, miszerint az azeri hadsereg két napja behatolt Örményország területére a Sjunik megyei Sevlics-tó közelében, számolt be a Jevropejszka Pravda a Ragyio Azatutjunra hivatkozva.
Nikol Pasinjan ebből az alkalomból összehívta a Nemzetbiztonsági Tanács ülését, és kijelentette, hogy az azeri hadsereg május 12-én reggel átlépte a határt a Sevlics-tó közelében, és 3,5 km-rel mélyebbre jutott be Örményország területére. A miniszterelnök „diverziós behatolásnak” nevezte.
„Ez a helyzet elfogadhatatlan, és Örményország nem tudja elfogadni. Elsőrendű feladatunk – tárgyalások útján, többek között diplomáciai úton megoldani. De ez az egyik lehetőség” – mondta Pasinjan. Elmondása szerint egyik oldal sem használt fegyvert, és Azerbajdzsán a szovjet időkből származó „hamis térképpel” próbálta igazolni cselekedeteit. Egyben megjegyezte, hogy Örményország, a kialakult helyzet kapcsán konzultációkat kezd a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezettel. Mint közölték, Pasinjan telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Az Azerbajdzsán Külügyminisztériuma ellenben kijelentette, hogy az azeri hadsereg elfoglalja a 2020. november 10-i tűzszüneti megállapodás által meghatározott pozícióit, amelyek korábban a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem voltak elérhetők. Az azerbajdzsáni külügyminisztérium egyben kijelentette, hogy azokat a térképeket használja, amelyek „meghatározzák az Örményország és Azerbajdzsán közötti határvonalat”. Ugyanakkor nem nevezték meg, hogy mely térképekről van szó, de megjegyezték, hogy „a két állam függetlenségének visszaállítása óta az ismert okok miatt nem volt kijelölve az államhatár”.
„Meglepő, hogy az örmény fél nem megfelelően reagál a folyamat kapcsán, és provokatívan nyilatkozik. Megengedhetetlennek tartjuk a hivatalos körök arra irányuló próbálkozásait, hogy ezt a kérdést politikai célokra használják fel az örmény választások előtti helyzet kapcsán” – közölte az azeri külügyminisztérium, hozzátéve, hogy a helyzetet mindkét fél tisztjei bevonásával kell megoldani.
The scenes from Armenia's parliament today, after the opposition began throwing water bottles at the podium. Government MPs happily joined in afterwards and taunted and mocked them in their own turn. What a disgrace as the country is supposed to be turning a new page. https://t.co/mLTtPo66d8
Azerbaijani President Ilham Aliyev says there are serious grounds for normalising relations with Armenia based on mutual recognition of territorial integrity pic.twitter.com/DB6rATUHiC
Hivatalosan benyújtja lemondását Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök. Az előrehozott választásokat Örményországban június 20-ra tervezik, számolt be a Sputnik Örményország.
A választásokig ügyvezetőként vezeti a kormányt, közölte Pasinjan a lakossághoz intézett beszédében.
Nikol Pasinjan lemond miniszterelnöki posztjáról, hogy megtarthassák előrehozott parlamenti választásokat Örményországban, amelyek a tervek szerint 2021. június 20-án lesznek. A jelenlegi alkotmány szerint az előrehozott választások csak akkor lehetségesek, ha a miniszterelnök lemond, és a parlament kétszer nem választ új kormányfőt.
„Az Alkotmány rendelkezései végrehajtása és a parlament feloszlatása érdekében ma lemondok” – jelentette be.
Pasinjan ugyanakkor továbbra is, mint megbízott ügyvezető látja el a kormányfői feladatokat.
Egyben közölte, hogy az általa vezetett Polgári Szerződés párt indul a választásokon, és újra indul a miniszterelnöki posztért. „Ha az emberek úgy döntenek, hogy el kell hagynom a miniszterelnöki posztot, akkor teljesítem kívánságaikat. Ha az emberek úgy döntenek, hogy maradjak miniszterelnök, akkor ezt a döntést is teljesítem” – ígérte Pasinjan.
The scenes from Armenia's parliament today, after the opposition began throwing water bottles at the podium. Government MPs happily joined in afterwards and taunted and mocked them in their own turn. What a disgrace as the country is supposed to be turning a new page. https://t.co/mLTtPo66d8
Azerbaijani President Ilham Aliyev says there are serious grounds for normalising relations with Armenia based on mutual recognition of territorial integrity pic.twitter.com/DB6rATUHiC
#BREAKING Serbian President Aleksandar Vucic stated today that he is considering running for prime minister and plans to resign as president, a move that could take place within the next three months. pic.twitter.com/TM4G4UzQgt
— The National Independent (@NationalIndNews) June 10, 2026
Nikol Pasinján vasárnap bejelentette: áprilisban lemond tisztségéről, szabaddá téve ezzel az utat az előrehozott választások előtt.
„Áprilisban le fogok mondani, nem azért hogy távozzak (a hatalomból), hanem, hogy előrehozott választásokat tarthassunk. A választásokig ügyvezető kormányfő leszek” – mondta Pasinján, Armavir nyugat-örményországi tartomány Aragac nevű településének lakosaival tartott fórumon.
Az Interfax orosz hírügynökség szerint Pasinján fogadkozott, hogy veresége esetén tiszteletben fogja tartani a voksolás eredményét. Hangsúlyozta, hogy amennyiben nem nyeri el a szavazópolgárok bizalmát, úgy át fogja adni a hatalmat a megválasztott politikai erőnek. Pasinján a belpolitikai válság ellenére továbbra is népszerű, különösen az ország vidéki térségeiben.
Az örmény törvények értelmében az előrehozott választás megrendezéséhez fel kell oszlatni a parlamentet, ehhez pedig a miniszterelnök lemondása kell.
A kormányfő március 18-án jelentette be az elnökkel és a három parlamenti frakció képviselővel tartott konzultációk után, hogy június 20-ra tűzik ki az előrehozott választások időpontját a belpolitikai válság rendezése érdekében. Az ellenzék azonban közölte, hogy ennek ellenére sem hagy fel a tiltakozó megmozdulásokkal. Szombaton és vasárnap is tüntetések voltak Jereván belvárosában Pasinján ellen.
Örményországot válságba sodorta az, hogy hadserege vereséget szenvedett az Azerbajdzsán által a Hegyi-Karabah visszaszerzéséért indított őszi háborúban, és Nikol Pasinjánnak nem maradt más lehetősége, mint aláírni a Moszkva által javasolt novemberi háromoldalú békemegállapodást, ami ellenzéke szerint teljes kapitulációval ért fel.

BREAKING: The next UK prime minister and Conservative Party leader will be announced on September 5, with nominations closing tomorrow and the first round of voting on Wednesday https://t.co/oFoZdvWkkkpic.twitter.com/BdLSFx1mpW
Azerbaijani President Ilham Aliyev says there are serious grounds for normalising relations with Armenia based on mutual recognition of territorial integrity pic.twitter.com/DB6rATUHiC
Az örmény kormányfő, Nikol Pasinján hétfőn közölte, hogy hajlandó lenne előrehozott parlamenti választásokat tartani, amennyiben az ellenzék elfogadja konzultációk megtartására vonatkozó javaslatát.
Pasinján, aki súlyos belpolitikai nyomás alá került az Azerbajdzsántól ősszel elszenvedett megalázó háborús vereség óta, egyúttal bejelentette, hogy kezdeményezni fogja az alkotmány októberre időzített módosítását. Javaslata értelmében a módosítással az ország jelenlegi parlamentáris kormányformáját félelnöki rendszerré változtatnák.
A miniszterelnök a régi hatalom, különösen pedig Szerzs Szargszján volt államfő számlájára írta, hogy a vezérkar főnöke múlt héten lemondásra szólította fel őt és kormányát.
The scenes from Armenia's parliament today, after the opposition began throwing water bottles at the podium. Government MPs happily joined in afterwards and taunted and mocked them in their own turn. What a disgrace as the country is supposed to be turning a new page. https://t.co/mLTtPo66d8
Azerbaijani President Ilham Aliyev says there are serious grounds for normalising relations with Armenia based on mutual recognition of territorial integrity pic.twitter.com/DB6rATUHiC
#BREAKING Serbian President Aleksandar Vucic stated today that he is considering running for prime minister and plans to resign as president, a move that could take place within the next three months. pic.twitter.com/TM4G4UzQgt
— The National Independent (@NationalIndNews) June 10, 2026
Arszen Toroszján örmény egészségügyi miniszter benyújtotta lemondását – jelentette a jereváni kormány sajtószolgálata hétfőn.
Aszmik Petroszján szóvivő beszámolt arról, hogy az államfő már megkapta a miniszterelnök javaslatát a miniszter felmentésére. Az egészségügyi tárca távozó vezetője 2018 májusa óta viselte ezt a tisztséget. Lemondásának okát nem közölték.
Toroszján tagja a Nikol Pasinján miniszterelnök vezette Állampolgári Megegyezés nevű párt vezetőségének.
Az ország államfője, Armen Szárkiszján továbbra is egyesült királyságban tartózkodik, ahol koronavírus-fertőzéssel került kórházba.
Várhatóan az elkövetkező napokban távozik onnan – derült ki az elnöki sajtószolgálatának tájékoztatásából.
The scenes from Armenia's parliament today, after the opposition began throwing water bottles at the podium. Government MPs happily joined in afterwards and taunted and mocked them in their own turn. What a disgrace as the country is supposed to be turning a new page. https://t.co/mLTtPo66d8
Azerbaijani President Ilham Aliyev says there are serious grounds for normalising relations with Armenia based on mutual recognition of territorial integrity pic.twitter.com/DB6rATUHiC
Armen Szárkiszján örmény elnök a parlament rendkívüli ülésének összehívását sürgette vasárnap amiatt, mert Jereván szerint Azerbajdzsán az előző napon megsértette a térségre vonatkozó, Oroszország égisze alatt novemberben megkötött tűzszünetet.
Az elnöki sajtóiroda közlése szerint december 12-én Azerbajdzsán fegyveres erői – megsértve a november 9-én aláírt fegyvernyugvási megállapodást – elfoglaltak egy falut Hegyi-Karabah Hadrut térségében, és ugyanebben a körzetben tovább nyomultak előre. Az elnök a parlament rendkívüli öszehívását sürgeti, azon meg kell vizsgálni a Hadrut körzetben kialakult helyzet okait és azt, hogy miként lehetne azt megoldani – olvasható az elnöki közleményben. A hegyi-karabahi örmény szakadár erők szombaton arról számoltak be, hogy megsebesült három fegyveresük azeri katonák támadásában, akik ezzel megsértették a térségre vonatkozó, Oroszország égisze alatt novemberben megkötött tűzszünetet.
Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek kinyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, és azóta újra és újra fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azeriek között. A térségben idén szeptember 27-én újultak ki ismét a harcok. Azerbajdzsán elhatározta, hogy fegyverrel foglalja vissza az enklávét, és sikerült jelentős területeket ellenőrzése alá vonnia. A harcok, amelyek mindkét oldalon több ezer ember életét követelték, a november 9-én, Moszkvában aláírt tűzszüneti megállapodással értek véget. Oroszország kétezer békefenntartót vezényelt a térségbe a tűzszünet érvényének megerősítésére.
The scenes from Armenia's parliament today, after the opposition began throwing water bottles at the podium. Government MPs happily joined in afterwards and taunted and mocked them in their own turn. What a disgrace as the country is supposed to be turning a new page. https://t.co/mLTtPo66d8
Azerbaijani President Ilham Aliyev says there are serious grounds for normalising relations with Armenia based on mutual recognition of territorial integrity pic.twitter.com/DB6rATUHiC
Tűzszünetben állapodott meg szombat déltől Örményország és Azerbajdzsán a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah területén – ismertette szombatra virradóra Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a tárgyaló felek közös nyilatkozatát.
A dokumentum kiemeli, hogy a közös nyilatkozatot Vlagyimir Putyin orosz elnök felhívására válaszul fogadták el összhangban az orosz, az azeri és az örmény vezetők közötti megállapodásokkal. A Kreml sajtószolgálata kedd éjjel közölte, hogy Vlagyimir Putyin a harcok beszüntetésére szólította fel a Hegyi-Karabah birtoklásért háborúzó feleket.
A humanitárius fegyvernyugvás célja – írja az MTI – a foglyok és az elesett katonák holttesteinek cseréje a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) közreműködésével.
Szergej Lavrov hozzátette, hogy Jereván és Baku megállapodott a konfliktus békés rendezéséről szóló tárgyalások megkezdéséről.
Az orosz fővárosban pénteken kezdődtek meg a tárgyalások Szergej Lavrov orosz, Zograb Mnacakanjan örmény és Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszter között. A megbeszélések több mint tíz órán át tartottak.
A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah hovatartozása 1988 februárja, vagyis még a Szovjetunió összeomlása előtti idők óta nyílt vita tárgya Baku és Jereván között. A terület Azerbajdzsántól az 1992-1994-ben, Örményország támogatásával megvívott háborúban szakadt el, 30 ezer ember vesztette életét és százezrek kényszerültek menekülésre. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Hegyi-Karabah függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is. Az 1994 óta érvényes fegyvernyugvást mindkét oldalon rendszeresen megsértik. A harcok szeptember 27-én újultak ki ismét.
The scenes from Armenia's parliament today, after the opposition began throwing water bottles at the podium. Government MPs happily joined in afterwards and taunted and mocked them in their own turn. What a disgrace as the country is supposed to be turning a new page. https://t.co/mLTtPo66d8
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
I am happy that we found a European solution that facilitates travel between #Kosovo and #Serbia, which is in the interest of all citizens of Kosovo and Serbia.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
Excellent discussion with NATO Secretary General @jensstoltenberg I expressed my gratitude to him for coordinating the Alliance's assistance to Ukraine. On the eve of the Vilnius summit, a number of concrete projects were discussed.
Azerbaijani President Ilham Aliyev says there are serious grounds for normalising relations with Armenia based on mutual recognition of territorial integrity pic.twitter.com/DB6rATUHiC
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel Örményországot, hogy azonnal hagyja el a „megszállt azeri területeket”, a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régiót, ahol vasárnap óta nehézfegyverek bevetésével folynak a harcok az azeri és az örmény erők között.
Erdogan egy isztambuli konferencián felszólalva úgy vélte, hogy Jereván ezen lépésével a térség újból békére találna. A török államfő közölte: országa „továbbra is minden lehetőségével és teljes szívével kiáll a baráti és testvéri Azerbajdzsán mellett”. Majd aláhúzta, hogy immár eljött az ideje véget vetni annak a válságnak, amely Hegyi-Karabah örmény megszállásával kezdődött.
Röviddel Erdogan előtt Hulusi Akar, a török védelmi tárca vezetője a minisztérium ankarai épületében arra is felszólította Örményországot, hogy azonnal állítsa le támadásait, valamint küldje vissza a „külföldről hozott zsoldosokat és terroristákat”.
Azerbajdzsánnak és Örményországnak, a két egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaságnak régóta területi vitája van egymással: a túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah a Szovjetunió megszűnésekor, 1991-ben kinyilvánította függetlenségét, és elszakadt Azerbajdzsántól. Baku fegyverrel lépett fel a szakadárok ellen, és bár a felek 1994-ben fegyverszünetet kötöttek, gyakran fegyveres konfliktusba keverednek egymással.
A harcok vasárnap robbantak ki ismét, és hétfőn is folytatódnak. A jereváni és a hegyi-karabahi hatóságok már vasárnap rendkívüli állapotot hirdettek és teljes katonai mozgósítást rendeltek el az országban. Ilham Alijev azeri elnök hétfőn reggel részleges mozgósítást rendelt el a helyzet súlyosbodása miatt. Az elnöki rendelet értelmében behívják katonai szolgálatra a hadköteleseket.