Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök szerint ez most a gyász ideje, nem az alkotmány újragondolásáé.
Nem lesz népszavazás Ausztrália államformájáról Anthony Albanese első kormányzati ciklusában – tudta meg a Sky News. II. Erzsébet királynő halálával újra aktuálissá vált a kérdés, hogy a jövőben Ausztráliának továbbra is alkotmányos monarchiaként kellene-e definiálnia magát vagy köztársaságként, és korábban Albanese maga mondta, hogy az országának ausztrál államfőre lenne szüksége (jelenleg a mindenkori brit uralkodó az állam feje).
A miniszterelnök szerint azonban most mégsincs itt az ideje a referendumnak, most inkább a hálát kell kifejezni II. Erzsébet felé „az Ausztráliáért, a Nemzetközösségért és a világért tett szolgálatáért” – fogalmazott a lapnak a politikus. Mint mondta: ez az időszak „a II. Erzsébet királynőnek való kegyelettel adózás”, és „a mély tisztelet és imádat kimutatásának” ideje, nem az „alkotmányunkról szóló kérdéseké”.
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
Az ausztrál hatóságok leállították az orosz nagykövetség új épületének építését Canberrában, egyben felszólították Oroszországot, hogy 20 napon belül ürítse ki azt – számolt be a Portfolio a Sky Newsra hivatkozva.
A beszámolóból kiderül, hogy Moszkva még 2011-ben kapott engedélyt az új épületre, de az építkezés évek óta csúszik, amelyből most lett elege az ausztrál hatóságoknak.
Állításuk szerint Oroszország nem tartotta be az építkezés befejezésére vonatkozó hároméves határidőt, ezért úgy határoztak, hogy a bérleti szerződést felmondják és leállítják az építkezést.
Ausztrália ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a döntés hátterében az ukrajnai háború áll valójában.
Az orosz nagykövetség közölte, hogy jogi útra tereli majd az ügyet és vissza fog vágni a példátlan és rendkívül kellemetlen lépésért.
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Nemrég derült ki Scott Morrison volt ausztrál miniszterelnökről, hogy a politikus kormányfői pozíciója mellett titokban öt további minisztérium portfólióját is magához vette – írja a BBC.
Morrison 2020 márciusától gyakorlatilag minisztereivel együtt osztozott az egészségügyi, 2021 májusától pedig a pénzügyi, kincstári, belügyi és erőforrásokért felelős feladatokon, mindezt úgy, hogy a parlament, de még néhány minisztere sem tudott róla.
A volt miniszterelnök, aki jelenleg is parlamenti képviselő, közösségi oldalán védte a hatalom központosítására irányuló tetteit azzal érvelve, hogy a „nemzeti érdekek szerint cselekedett”, és célja csupán az volt, hogy biztosítsa a kormány további működését, ha a miniszterek a koronavírus miatt cselekvőképtelenné válnának.
„Annak a kockázata, hogy a miniszterek cselekvőképtelenné válnak, megbetegszenek, kórházba kerülnek, kritikus órában nem tudják végezni a munkájukat, vagy akár halálos kimenetelűek lesznek, nagyon is reális volt” – fogalmazott Morrison, aki Boris Johnson brit miniszterelnököt hozva fel példaként.
Amikor arról kérdezték, hogy miért nem hozta nyilvánosságra a tárcák bővítését a kabinet vagy a szélesebb nyilvánosság előtt, azzal érvelt, hogy fennállt a veszélye annak, hogy az általa átvett hatásköröket félreérthetik: „Azt hiszem, nagy volt a kockázata annak, hogy ezeket a hatásköröket félreértelmezik és félreértik, ami szükségtelen aggodalmat okozott volna egy világjárvány közepén.”
Morrison liberális-nemzeti koalíciója 2019-ben megnyerte az ausztrál választásokat, melyek után a miniszterelnök többségi kormányt alakíthatott. Ausztráliát rengeteg természeti katasztrófa sújtotta Morrison idejében is, ő azonban nem mindig volt jelen: sokat emlegették például azt a nyaralását, amikor az Ausztráliában tomboló erdőtüzek idejében vígan pihent Hawaii szigetén. Amikor azonban mégis az áldozatok közé tévedt, azok nem voltak hajlandók kezet fogni vele.
A következő eset a #metoo botrányok kapcsán robbant ki, amikor többek között arra is fény derült, hogy Britney Higginst, a Liberális Párt egykori munkatársát a parlament egyik miniszteri irodájában erőszakolták meg. Morrison reakciója felháborodást keltett az ausztrálok körében, a miniszterelnök ugyanis kijelentette, hogy felesége javaslata alapján igyekszik apaként kezelni a helyzetet. A megjegyzés az abúzus elszenvedőjét is elkeserítette:
„Nem apaként akartam a szimpátiáját. Azt akartam, hogy miniszterelnökként használja a hatalmát” – nyilatkozta. Az incidenst követően több ezer ausztrál tüntetett a szexuális erőszak ellen. Morrison ugyan később elnézést kért szavaiért, mégis sok ember rokonszenvét elveszítette.
Morrison egyre csökkenő népszerűségének meglett az eredménye; 2022-ben az ország új miniszterelnököt választott Anthony Albanese személyében. Az új kormányfő nem sokkal megválasztása után vizsgálódni kezdett elődje után. Kezdetben „csupán” három minisztériumi pozíció felvételével vádolta, melyre akkoriban Morrison nem kívánt reagálni. A bizonyítékok ezt követően kezdtek el szivárogni: David Hurley főkormányzó – a királynő ausztráliai képviselője – megerősítette, hogy aláírt egy „adminisztratív okmányt”, amely lehetővé tette Morrison számára, hogy titokban átvegye a tárcákat. Állítólag még egyes miniszterek sem tudtak arról, hogy Morrisonnal osztoznak a tárcákon.
Ezt követően a helyi média arról számolt be, hogy Greg Hunt volt egészségügyi miniszter 2020-ban beleegyezett, hogy megossza portfólióját abban az esetben, ha a koronavírus miatt munkaképtelenné válik. Mathias Cormann akkori pénzügyminiszter azonban csak a hírek kirobbanását követően tudta meg, hogy szerepét a miniszterelnökkel közösen tölti be. Kiderült az is, hogy a miniszterelnök hatáskörét arra is felhasználta, hogy blokkoljon egy gázkutatási engedélyt Új-Dél-Walesben.
A történetnek valószínűleg még koránt sincs vége: Albanese jogi tanácsot kér Morrison intézkedéseivel kapcsolatban Ausztrália főügyészétől.
[type] => post [excerpt] => Nemrég derült ki Scott Morrison volt ausztrál miniszterelnökről, hogy a politikus kormányfői pozíciója mellett titokban öt további minisztérium portfólióját is magához vette – írja a BBC. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1660818960 [modified] => 1660783125 ) [title] => Csak a nemzetért: Titokban nevezte ki magát öt minisztérium élére a volt ausztrál kormányfő [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=55710&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 55710 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 55711 [image] => Array ( [id] => 55711 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/scott-morrison.jpg [original_lng] => 56889 [original_w] => 1024 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/scott-morrison-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/scott-morrison-300x132.jpg [width] => 300 [height] => 132 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/scott-morrison-768x338.jpg [width] => 768 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/scott-morrison.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/scott-morrison.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/scott-morrison.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/scott-morrison.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1660772325:12 [_thumbnail_id] => 55711 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2997 [_oembed_712d72972a2bf68486169e174766d456] =>
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
Humbled and honored to be chosen as the next Director General of @UNmigration. I am ready to work with ALL our member states and global partners to unleash the opportunities provided by effective, orderly and humane migration. ?︎ pic.twitter.com/cTpfjjlKHp
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ
Parlamenti képviseletet garantálna az őshonos kisebbségeknek az ausztrál kormányfő, e célból módosítana az alkotmányon, amihez szükséges egy népszavazási jóváhagyás is – írja az MTI.
Anthony Albanese egy őslakos fesztiválon, az Északi Terület egyik eldugott helyén, Arnhem Landben jelentette be szombaton a őslakosok parlamenti képviseletéről szóló népszavazás kérdésének tervét.
„Támogatja-e ön az alkotmány olyan értelmű megváltoztatását, hogy az őslakosoknak is legyen képviselete (a parlamentben)?” – hangzik a javasolt kérdés. A munkáspárti miniszterelnök terve szerint három mondatot illesztenek be az alkotmányba, ha az igen szavazatok győznek.
Ha beleírják az alkotmányba az őslakosok elismerését, minden kormánynak konzultálnia kell majd velük az őket érintő kérdésekről. Az ország alaptörvénye jelenleg semmilyen formában nem tesz említést az őslakosokról, amelyeknek vezetői nemzedékek óta küzdenek azért, hogy elismerjék az európai gyarmatosítás óta velük történt igazságtalanságokat.
Az őshonos népcsoportok jogainak elismerése mellett az Albanese vezette Munkáspárt a májusi parlamenti választásokat megelőző kampányban kötelezte el magát. A választások eredményeképpen a Munkáspárt kormányoz a konzervatív koalíció után. A konzervatívok is meg akarták teremteni az őslakosok parlamenti képviseletét, de csak törvénymódosítással, nem az alkotmányéval.
A konzervatív ellenzék szerint a kormány tervei jó irányba mutatnak, de majd sok függ a részletektől.
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
Ausztrália úgy döntött, hogy segít Ukrajnának legyőzni az orosz megszállókat. Ukrajna immár 131 napja harcol az orosz hadsereg ellen. A fronton nehéz a helyzet: tűzerőben nagy előnye van az ellenségnek, amit Ukrajna partnerei segítségével igyekszik semlegesíteni.
Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök Ukrajnába látogatott, és megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkijvel. Biztosította, hogy Ausztrália támogat minden olyan lépést, amely lehetővé teszi a fegyveres erők számára a megszállók legyőzését, és részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében is.
Hozzátette: országa kész nemcsak az oroszok visszaszorítását célzó intézkedések támogatására, hanem arra is, hogy fegyvereket biztosítson Ukrajnának.
„Új katonai és technikai segítséget jelentünk be Ukrajnának 100 millió dollár értékben. Eddig összesen már 390 millió dollár segélyt nyújtottunk. 14 páncélozott személyszállító, 20 „Bushmasters” (négykerék-meghajtású páncélozott jármű – a szerk.), drónok, felszerelések – mindez benne lesz az új segélycsomagban” – közölte Albanese.
[type] => post [excerpt] => Ausztrália úgy döntött, hogy segít Ukrajnának legyőzni az orosz megszállókat. Ukrajna immár 131 napja harcol az orosz hadsereg ellen. A fronton nehéz a helyzet: tűzerőben nagy előnye van az ellenségnek, amit Ukrajna partnerei segítségével igyekszi... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1656927060 [modified] => 1656892288 ) [title] => Ausztrália további 100 millió dolláros segélyt nyújt Ukrajnának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=52624&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 52624 [uk] => 52621 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 52622 [image] => Array ( [id] => 52622 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/photo-2022-07-03-23-04-40.jpg [original_lng] => 199520 [original_w] => 1280 [original_h] => 853 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/photo-2022-07-03-23-04-40-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/photo-2022-07-03-23-04-40-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/photo-2022-07-03-23-04-40-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/photo-2022-07-03-23-04-40-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/photo-2022-07-03-23-04-40.jpg [width] => 1280 [height] => 853 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/photo-2022-07-03-23-04-40.jpg [width] => 1280 [height] => 853 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/photo-2022-07-03-23-04-40.jpg [width] => 1280 [height] => 853 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1656881489:5 [_thumbnail_id] => 52622 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4101 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c283af0f2cedc2510cadbea90017810e] =>
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök először látogatott el Ukrajnába. Elképedt a látottakon – közölte Olekszij Kuleba, a Kijevi Megyei Katonai Adminisztráció vezetője. Elmondása szerint az ausztrál delegáció ellátogatott Bucsába, Hosztomelbe és Irpinybe is.
„Anthony Albanese-t megdöbbentette, amit látott: lerombolt lakóházak, aknák nyomai, a megsemmisült Antonov repülőtér” – mondta Kuleba.
A Kijevi Megyei Katonai Adminisztráció vezetője megköszönte a delegációnak a kijevi régióban tett személyes látogatást. Kuleba megjegyezte, hogy az Európa közepén folyó ukrajnai háborúnak a világ napirendjére kell kerülnie.
Ausztrália támogatja Ukrajnát, és az itt elkövetett bűncselekmények igazságos megbüntetését szorgalmazza – közölte a miniszterelnök.
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
Újra találkozott Párizsban Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök Emmanuel Macron francia elnökkel, miután az országok között egy védelmi szerződés felmondása miatt kirobbant a konfliktus. Az ausztrál miniszterelnök örömmel fogadta, hogy újra tudják kezdeni együttműködésüket, és sikerült elsimítania elődje, Scott Morrison által keltett hullámokat – írja a France24 hírportál.
Jelenlétem új kezdetet jelent országaink kapcsolatában – mondta Albanese, miután megérkezett az Elysee-palotába, majd hozzátette, hogy kiemelten fontos Ausztrália kapcsolata Franciaországgal, így bizalommal, tisztelettel és őszinteséggel fordulnak ezentúl egymáshoz.
Válaszul Macron, miután elismerte, hogy nehéz idők vannak mögöttük, hangsúlyozta a két ország stratégiai partnerségét, közös európai háborús történelmüket és közös érdekeiket a csendes-óceáni térség stabilitásának biztosításában.
A francia elnöki palota udvarán a két férfi és feleségeik találkozása és tárgyalása gyökeres változást jelent a két ország kapcsolatában Scott Morrison volt ausztrál miniszterelnök távozása óta.
Tavaly Ausztrália felmondta a francia Naval csoporttal kötött 35 milliárd eurós szerződést, a pályázat keretében 12 francia tervezésű dízelmotoros tengeralattjárót vásároltak volna, hogy ellensúlyozzák Kína befolyását a Dél-kínai-tengeren.
Morrison ezután új háromoldalú, tudományos, technológiai és biztonsági-védelmi partnerséget (AUKUS) kötött az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal. Ennek keretében az Egyesült Államok nukleáris meghajtású tengeralattjáró-flottát szállít Canberra számára, hogy megerősítse szövetségese Kínával szembeni harcászati képességeit.
Párizs az üzlet kútba esése mellett azt sem vette jó néven, hogy az AUKUS-ról csak néhány órával annak nyilvános bejelentése előtt értesült.
Válaszul megszakította diplomáciai kapcsolatait Ausztráliával, és Macron többször is azzal vádolta Morrisont, hogy hazudott neki a 2021 júniusában Párizsban elfogyasztott vacsora során.
Albanese a hónap elején bejelentette, hogy a francia tengeralattjáró-gyártó Naval Group beleegyezett egy 555 millió eurós fájdalomdíjba, kompenzálandó a korábbi szerződés felmondását.
A mostani találkozó során Albanese és Macron is hangsúlyozta közös véleményét Oroszország ukrajnai inváziójáról, és megerősítették, hogy támogatják Ukrajna szuverenitását és az ukrán nép harcát. Emellett Macron méltatta Albanese elkötelezettségét az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett, ami újdonságnak számít konzervatív elődje, Morrison álláspontja után.
Pleased to update @UNFCCC today that 🇦🇺 will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for Climate Change (@AusAmbClimate) June 6, 2022
Az ausztrál kormány a közelmúltban arra kérte az ENSZ-t, hogy emelje fel az ország 2030-ra kitűzött kibocsátáscsökkentési célértékét.
Macron szerint az új ausztrál pozíció, ami proaktív és ambiciózus, lehetőséget kínál, hogy együtt haladjanak előre.
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Massive "49.3" protests in France after Macron forces through pension reforms by using article 49.3, which effectively enables the government to dissolve any opposition. The French aren't having it. This could spell the end for the Macron dictatorship. pic.twitter.com/cjRRJMbeQD
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
Вітаю історичне рішення ?? Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом ?? народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
Pleased to update @UNFCCC today that 🇦🇺 will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for Climate Change (@AusAmbClimate) June 6, 2022
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Je viens de m’entretenir avec le Président iranien Massoud Pezeshkian.
J’ai marqué ma vive préoccupation sur l'escalade en cours, et condamné les frappes injustifiées contre les infrastructures civiles émiriennes et plusieurs navires.
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
A szombati választásokat követően vereséget szenvedett a Scott Morrison ausztrál kormányfő vezette koalíció, és csaknem egy évtized után a balközép Munkáspárt alakíthat kormányt.
Morrison beismerte vereségét, Anthony Albanese munkáspárti vezető pedig kijelentette, hogy megnyerték a választást. A részleges választási eredmények alapján a Morrison vezette liberális-nemzeti pártszövetség elsősorban Nyugat-Ausztráliában, főként a sűrűn lakott városi körzetekben szerepelt rosszul.
„Ma este beszéltem az ellenzék vezetőjével, a leendő miniszterelnökkel, Anthony Albanese-zel. Gratuláltan neki a ma esti választási győzelméhez” – mondta Morrisson, aki a vereség után leköszönt a Liberális Párt éléről.
Az ABC televízió által a szavazatok felének feldolgozása után közzétett előrejelzése szerint a Munkáspártnak lesz a legtöbb mandátuma a képviselőházban. Az eddig megszerzett 72 mandátum birtokában azonban még nem bizonyos, hogy sikerül az abszolút többséghez szükséges 76 képviselői helyre szert tennie, amely elegendő lenne ahhoz, hogy koalíciós partner nélkül alakítson kormányt. Mintegy 17,2 millió szavazót szólítottak az urnákhoz. Ausztráliában a választási részvétel kötelező, és a parlament 151 tagját 3 évre választják. A szenátus 76 tagja közül negyvenet szintén most választottak meg hat évre. A koronavírus-járvány miatt telefonon és levélben is lehetett szavazni.
A súlyos természeti katasztrófák és a koronavírus-világjárvány jellemezte három év után az ausztrálok szokatlanul nagy számban szavaztak a környezetvédő kisebb pártok jelöltjeire. Függetlenek és a Zöld párt több, a korábban hagyományosan a konzervatívokra szavazó városi választókerületben is nyerésre állnak.
A Munkáspárt több pénzügyi segítséget, a minimálbér emelését és erős szociális hálót ígért, miközben Ausztráliában 2001 óta most a legmagasabb az infláció, és szárnyalnak az ingatlanárak. Külpolitikai téren csendes-óceáni védelmi iskola létrehozását ígérte, ahol a szomszédos országok hadseregeit képeznék válaszul Kína térnyerésével szemben. Az éghajlatváltozás elleni fellépés is szerepelt a választási ígéretek között: 2050-re 43 százalékkal szeretnék csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Brazil is home to the Amazon and other ecosystems critical to climate change. What happens there matters to us all and youth voting is key in driving change for a healthy planet. For more on voter registration in Brazil before May 4, visit https://t.co/0mKrfxLdRR#tiraotitulohoje
- Thanks for your support, Leo! It's really important to have every Brazilian voting in the coming elections. Our people will decide if they want to keep our sovereignty on the Amazon or to be ruled by crooks who serve foreign special interest. Good job in The Revenant! ? https://t.co/kg3b6rmPCw
BREAKING: Exit polls in Slovenia’s parliamentary vote suggest a strong lead for the opposition liberals over the ruling right-wing populists of Prime Minister Janez Jansa. https://t.co/yE9tkWasa3
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
Ugyan még négy helyet meg kell nyerniük az abszolút többségig, minden jel arra mutat, hogy a munkáspárt alakíthat új kormányt Ausztráliában.
A munkáspárt válthatja a kormányon a nemzeti-liberális koalíciót Ausztráliában – írja a BBC. Ugyan a pártnak még 4 helyre van szüksége az abszolút többséget biztosító 76 helyhez (az ausztrál képviselőházban 151 képviselő ül), minden jel arra utal, hogy ők alakíthatják majd az új kormányt, ha kell akkor akár koalícióban is (független jelöltekkel vagy kisebb pártokkal).
A munkáspárt közel 10 év után kerülhet újra kormányra, miután az inkumbens miniszterelnök, Scott Morrison nem tudta újraválasztatni magát. A miniszterelnök már telefonon is elismerte a vereségét a munkáspárti vezetőnek.
A miniszterelnöki pozíciótAnthony Albanese foglalhatja majd el, aki az első olasz-ausztrál elnöke lesz az országnak. Ausztrália egyik leghosszabb politikai pályafutásával rendelkező politikusa szerint itt az ideje, hogy a parlament tükrözze a „modern Ausztráliát”.
A hamarosan hivatalba lépő munkáspárti politikus Ausztrália ingyenes egészségügyi rendszerének védelmezőjeként, az LMBT közösség szószólójaként, republikánusként és szenvedélyes rögbi-rajongóként lett népszerű.
Forrás: portfolio.hu
[type] => post [excerpt] => Ugyan még négy helyet meg kell nyerniük az abszolút többségig, minden jel arra mutat, hogy a munkáspárt alakíthat új kormányt Ausztráliában. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1653149340 [modified] => 1653149326 ) [title] => A munkáspárt nyerheti a választást a világ egyik legnagyobb országában [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49193&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 49193 [uk] => 49201 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 49194 [image] => Array ( [id] => 49194 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/albanese-getty-800x450-1.jpg [original_lng] => 43299 [original_w] => 1080 [original_h] => 608 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/albanese-getty-800x450-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/albanese-getty-800x450-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/albanese-getty-800x450-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/albanese-getty-800x450-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/albanese-getty-800x450-1.jpg [width] => 1080 [height] => 608 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/albanese-getty-800x450-1.jpg [width] => 1080 [height] => 608 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/albanese-getty-800x450-1.jpg [width] => 1080 [height] => 608 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1653142593:2 [views_count] => 4694 [_thumbnail_id] => 49194 [_edit_last] => 4 [_oembed_1f55510df699a83b4313af34ac641bc8] =>
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
Nagy-Britannia hiperszonikus rakéták kifejlesztésére tesz ajánlatot az Oroszországgal és Kínával való szembenállás jegyében: az Egyesült Királyság az Egyesült Államokkal és ausztrál szövetségeseivel közösen törekszik a következő generációs fegyverek kifejlesztésére.
Nagy-Britannia, az USA és Ausztrália hiperszonikus rakéták és elektronikus hadviselési eszközök kifejlesztésére törekszik. Boris Johnson miniszterelnök, Joe Biden amerikai elnök és Scott Morrison ausztrál miniszterelnök kedden közös nyilatkozatot adott ki, amelyben megismételték „rendíthetetlen elkötelezettségüket” egy olyan nemzetközi rendszer mellett, amely „tiszteletben tartja az emberi jogokat”.
Nagy-Britannia tegnap este csatlakozott az Egyesült Államokhoz és Ausztráliához a hiperszonikus fegyverkezési versenybe – tehát a Daily Mail szerint beszállt a Kínával való vitába is.
Az új AUKUS védelmi paktum tagjai tegnap közös nyilatkozatban jelentették be az együttműködést a „hiperszonikus és ellenhiperszonikus rakéták” kapcsán – beleértve az ezek kilövésére szolgáló technológiát is –, miután Oroszország Ukrajnában ilyen rakétákat vetett be a múlt hónapban. Az AUKUS paktumot eredetileg tavaly azért dolgozták ki, hogy Ausztráliát nukleáris meghajtású tengeralattjárókkal lássák el.
A Kreml fejlesztése, a hiperszonikus fegyverek bevetése riasztotta a nyugati elemzőket, mert ezek a rakéták több mint 6115 km/órás sebességgel képesek haladni, ami a hangsebesség ötszöröse, így hagyományos rakétákkal szinte lehetetlen lelőni őket.
Emellett alacsony magasságban repülnek, így a földi radarok nehezen észlelik őket, és képesek manőverezni repülés közben. Vlagyimir Putyin azzal dicsekedett, hogy „megállíthatatlanok”.
Az Egyesült Államoknak és Ausztráliának már van egy SCIFiRE nevű hiperszonikus fegyverprogramja, és brit tisztviselők elmondták, bár Nagy-Britannia egyelőre nem csatlakozik ehhez a programhoz,
a három ország együtt fog dolgozni a kutatás és fejlesztés terén, hogy növeljék lehetőségeiket.
Annak ellenére, hogy Peking is saját hiperszonikus fegyvereket fejleszt, tegnap este arra figyelmeztetett, hogy az ilyen típusú fegyverek kiterjesztése „válságot” okozhat.
Kína ENSZ-nagykövete, Csang Csun azt mondta: Aki nem akar ukrán válságot, annak tartózkodnia kell olyan dolgoktól, amelyek a világ más részeit is ilyen válságba sodorhatják. Ahogy a kínai mondás tartja: ha nem tetszik, ne erőltesd másokra.
Októberben Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke megerősítette, hogy Peking hiperszonikus fegyverrendszer tesztelését hajtotta végre az űr- és katonai technológiák terén való agresszív előretörés céljából. A nukleáris célra alkalmas fegyver állítólag a Föld körül keringett, mielőtt újra belépett volna a légkörbe, és a célpontja felé siklott, amelyet végül több mint 38 kilométerrel tévesztett el, de így is sikeres tesztnek minősült.
Oroszország többször bevetett hiperszonikus rakétákat Ukrajnában az Egyesült Államok európai főparancsnoka szerint.
Az orosz hadsereg elmondása szerint az Avangard rendszere képes a hangsebességnél 27-szer gyorsabban repülni és éles manővereket végrehajtani a célpont felé vezető úton, hogy kikerülje az ellenség rakétapajzsát. Az új fegyverek észrevétlenül lecsaphatnak, és minden figyelmeztető rendszert kikerülhetnek, amíg túl késő nem lesz a támadás megállításához.
A Kinzsal rakéta, amelyet MiG–31-es vadászgépek hordoznak, az orosz tisztviselők szerint akár 2011 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, és a hangsebesség tízszeresével repül.
A múlt hónapban a moszkvai védelmi minisztérium közölte, kilőttek egy Kinzsal rakétát egy nyugat-ukrajnai föld alatti lőszerraktár megsemmisítésére.
Boris Johnson, Joe Biden és Scott Morrison ausztrál miniszterelnök közös nyilatkozatában kijelentette: Oroszország Ukrajnába való indokolatlan és jogellenes inváziójának fényében megismételtük rendíthetetlen elkötelezettségünket egy olyan nemzetközi rendszer mellett, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat, a jogállamiságot és a viták békés, kényszertől mentes rendezését.
A mai napon elköteleztük magunkat a hiperszonikus fegyverek elleni, valamint az elektronikus hadviselési képességek terén való új háromoldalú együttműködés megkezdésére, illetve az információcsere kiterjesztése és a védelmi innováció terén való együttműködés elmélyítése mellett is.
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…