A következő napok meghatározóak lesznek mind az ukrajnai háború lefolyása, mind általában a világ további fejlődése szempontjából – jelentette ki hétfőn Annalena Baerbock német külügyminiszter a Fülöp-szigeteki kollégájával, Enrique Manalóval folytatott berlini tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál német külügyminisztérium Twitter-közlésére hivatkozva
A jelentés szerint Baerbock azt mondta: „A következő napok nemcsak Ukrajna szempontjából lesznek döntőek, hanem az egész világ békéje szempontjából is.” Mint jelezte a következő New York-i hét „összegezése lesz az elmúlt évnek”. Arról van szó, hogy a világ egységesen elítélte Oroszország agresszív háborúját, amit az ENSZ Közgyűlésének tavaly márciusi határozatáról szóló szavazás is megmutatott, de néhány ország azonban tartózkodott, és nagyon kevés támogatta Oroszországot – tette hozzá.
A német diplomácia vezetője szerint az előbbiek továbbra is tartózkodtak a többi szavazáson, és nem azért, mert nem ítélik el a háborút, és nem azért, mert nem támogatják az ENSZ Alapokmányát, „hanem azért, mert erősen függenek Oroszországtól”. Általánosságban elmondható, hogy az elmúlt év során sikerült elérni, hogy a világ ne csak ezt a nemzetközi jogsértést ítélje el, hanem az ENSZ Alapokmányának álláspontjaiban egyértelműen megfogalmazottakat is – mutatott rá, megjegyezve, hogy ezt csütörtökön-pénteken is meg kell erősíteni New Yorkban.
„Ez a háború nem európai ügy. Ennek a háborúnak szörnyű következményei vannak az egész világra nézve. Ezért ezekben a napokban New Yorkban az egész világ Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordul azzal a felszólítással, hogy fejezze be a háborút és vonja ki a csapatait is, és gondoskodjon a béke helyreállításáról” – hangsúlyozta Annalena Baerbock, megjegyezve, hogy az Európai Unió és a NATO partnerei egész évben a saját védelmi képességeik megerősítésén dolgoztak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A következő napok meghatározóak lesznek mind az ukrajnai háború lefolyása, mind általában a világ további fejlődése szempontjából – jelentette ki hétfőn Annalena Baerbock. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1676918640 [modified] => 1676918098 ) [title] => A következő napok meghatározóak lesznek Ukrajna és az egész világ számára – német külügyminiszter [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=71347&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 71347 [uk] => 71350 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 71348 [image] => Array ( [id] => 71348 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/annalena-baerbock-1.jpg [original_lng] => 285662 [original_w] => 1920 [original_h] => 1439 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/annalena-baerbock-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/annalena-baerbock-1-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/annalena-baerbock-1-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/annalena-baerbock-1-1024x767.jpg [width] => 1024 [height] => 767 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/annalena-baerbock-1-1536x1151.jpg [width] => 1536 [height] => 1151 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/annalena-baerbock-1.jpg [width] => 1920 [height] => 1439 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/annalena-baerbock-1.jpg [width] => 1920 [height] => 1439 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1676911890:2 [_thumbnail_id] => 71348 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4194 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a7ea70ef794e48c6699c136e3b0cbc2a] =>
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
A békediktátum az igazságos béke ellentéte, és elismeri a legerősebb jogát, ezért fontos, hogy továbbra is támogassuk Ukrajnát – jelentette ki szombaton Annalena Baerbock német külügyminiszter egy konferencián, számolt be az rbc.ua hírportál az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a német diplomácia vezetője a Heinrich Böll Alapítvány éves külpolitikai konferenciáján Berlinben azt mondta, hogy Ukrajnának és Európának véget kell vetniük a háborúnak, de nem az orosz feltételekkel való békekötéssel. „A diktált tűzszünet a jelenlegi körülmények között, amikor Ukrajna egy része meg van szállva, rakéták és bombák hullanak továbbra is, nem az ukrajnai békét, hanem az ukrán állam leigázását szolgálja. Mert a háború hiánya nem jelenti automatikusan a békét a szabadságban. A békediktátum az igazságos béke ellentéte. Ezért egy ilyen, a békediktátum által előírt békekoncepció elismeri a legerősebbek jogát, és ezzel sérti a nemzetközi jogot” – hangsúlyozta.
A német külügyminiszter kiemelte a folyamatos támogatás fontosságát, mert – mint fogalmazott – „azért is felelősek vagyunk, amit nem teszünk meg”. „Ha választani kell a jó és a rossz között, az agresszor és az áldozatok között, akkor mi a törvény és az emberek oldalán állunk. Mert nem fogadunk el semmit sem Európában, sem bárhol máshol a világon, nem fogadunk el semmit, ahol erőszakkal mozgatják a határokat, és ahol emberek millióit sújtják kimondhatatlan szenvedések. Nem értünk egyet azzal, hogy Vlagyimir Putyin ránk akarja erőltetni az elmúlt évszázadok logikáját, miszerint a legerősebb joga fontosabb, mint a nemzetközi törvény” – mutatott rá.
A német diplomáciai vezetője arról is beszélt, hogy a világ egyik legnagyobb országa által elkövetett nemzetközi jogsértés hátterében többet kell befektetni az integrált biztonságba. Beszédében a Németországba, mint megbízható partnerbe vetett bizalom kérdését hangsúlyozta. „Partnereink országunkba vetett bizalma Németország külpolitikájának egyik, talán a legfontosabb valutája. Számunkra a Szövetségi Köztársaságban a bizalom kulcsfontosságú valuta” – emelte ki Annalena Baerbock.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
Háborúban állunk Oroszországgal, ezért az egymásra mutogatás helyett összetartás és egység kell – mondta Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere az Európai Parlament előtt tartott beszédében, melyet a Portfolio idézett a Die Welt német lapra hivatkozva.
„Együtt kell cselekednünk, és nem egymást vádolnunk. Háborúban állunk Oroszországgal, nem pedig egymással” – mondta ma az Európai Parlament előtt tartott beszédében Annalena Baerbock német külügyminiszter, aki a német kormányt védte beszédében a harckocsi-szállítmánnyal kapcsolatos hezitálása miatt.
Baerbock az első német politikus, aki így fogalmazott, ma délelőtt még Boris Pistorius német védelmi miniszter azt mondta, hogy „fontos, hogy Németország ne legyen része a háborúnak”.
Nem tudni, hogy Baerbock kijelentése téves kommunikáció volt-e, vagy a német külügyminiszter tényleg úgy látja, hogy országa most már nyílt hadviselő féllé vált az ukrajnai háborúban. Érdemes lesz figyelni a híreket azzal kapcsolatosan, hogy érkezik-e a Bundestagtól bármilyen helyreigazító kijelentés az ügyet illetően, hiszen
A Portfolio.hu cikkében úgy fogalmaztak: a külügyminiszter beszéde jelentősen eltér a német kormány által eddig hangoztatott állásfoglalástól, mely szerint sem Németország, sem a NATO nem része az ukrajnai konfliktusnak.
Nemrég Vlagyimir Szolovjov orosz tévés személyiség mondta azt, hogy azzal, hogy Németország tankokat tervez küldeni Ukrajnába, lényegében belépett a háborúba.
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Németország nem áll Lengyelország útjába, ha úgy dönt, hogy német gyártmányú Leopard tankokat szállít Ukrajnába – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter az LCI francia tévécsatornának adott interjújában, számolt be az Ukrinform.
„Eddig a pillanatig ez a kérdés még nem vetődött fel, de ha megkérdeznének minket, nem állnánk az útjukba” – válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy mi történne, ha Lengyelország úgy döntene, hogy német jóváhagyás nélkül adja át Leopard 2-es harckocsikat.
Baerbock megjegyezte: „Tudjuk, milyen fontosak ezek a tankok, ezért jelenleg is folynak a tárgyalások a partnereinkkel. Gondoskodnunk kell az emberek életének megmentéséről és Ukrajna területének felszabadításáról”.
Baerbock vasárnap részt vett a párizsi francia–német minisztertanácsi ülésen.
A német delegációt vezető Olaf Scholz német kancellár még aznap kijelentette, hogy Berlin és Párizs támogatni fogja Ukrajnát az orosz megszállás elleni harcában, ellenben nem válaszolt a kérdésre, hogy Németország átadja-e tankjait. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a segítségnyújtás a helyzet alakulásának megfelelően, a partnerekkel szoros együttműködésben történik.
Boris Pistorius német védelmi miniszter kijelentette, hogy a közeljövőben várja a döntést a harckocsik ukrajnai szállításáról. Már elrendelte, hogy határozzák meg a harckocsik számát a Bundeswehrben és az ipari raktárakban.
Lengyelországnak meg kell kapnia a Leopard 2 harckocsik szállításáról szóló engedélyt a gyártó országtól, azaz Németországtól. Berlin többször is kijelentette, hogy Varsó eddig nem nyújtott be hivatalos kérelmet.
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
A nemzetközi közösségnek segítenie kell Ukrajnának az illegálisan Oroszországba deportált gyermekek visszajuttatásában, többek között jogi mechanizmusok segítségével – jelentette ki Annalena Baerbock Németország külügyminisztere Wopke Bastiaan Hoekstra holland kollégájával közösen megtartott sajtótájékoztatón Hágában, számolt be az Ukrinform tudósítója.
Baerbock elmondása szerint a két ország közös lépéseket kíván tenni Hágában Oroszország egyik legnagyobb bűnének megoldására. Ukrán gyerekek ezreit szállították illegálisan Oroszországba a megszállt ukrán területekről, ami bűncselekménynek számít, hangsúlyozta.
„A világnak nem szabad megfeledkeznie ezekről a gyerekekről… Ezért ma napirendre tűzzük ezt a kérdést, mert ez a bűncselekmény nem maradhat büntetlenül” – hangsúlyozta Baerbock.
A miniszter elmondta, hogy Németország és Hollandia közös kezdeményezéssel áll elő az ENSZ-szel, az EBESZ-szel és a Nemzetközi Büntetőbírósággal együttműködve, és követelni fogja Oroszországtól, hogy adják vissza a gyerekeket szüleiknek, családjuknak vagy gyámjuknak, előtte pedig adjanak tájékoztatást róluk.
„Ezeknek a gyerekeknek Ukrajnában van hazájuk és családjaik. Ezek a gyerekek nem önként hagyták el hazájukat. Ezeket a gyerekeket elrabolták. Vissza kell térniük Ukrajnába, otthonukba” – mondta Baerbock.
Szankciókat kell alkalmazni a gyermekek illegális elszállításában a vétkesekkel szemben, ki kell vizsgálni tevékenységüket – mondta a miniszter. Hozzátette: gondoskodni kell arról, hogy a hazatérő gyerekek megfelelő pszichológiai segítséget kapjanak.
A német külügyminisztérium vezetője elmondta, hogy biztosítani kell a háborús bűnök és az emberiség elleni bűncselekmények elkövetői bíróság elé állítását. Megerősítette, hogy támogatja egy speciális hágai törvényszék létrehozását az agresszió bűntettének kivizsgálására, amely az ukrán jogszabályok nemzetközi elemekkel való kiegészítése és nemzetközi támogatás alapján fog működni; valamint a Római alapszabály módosítását annak érdekében, hogy az agressziót ugyanúgy lehessen üldözni, mint a népirtást, az emberiség elleni és háborús bűncselekményeket.
WopkeHoekstra, Hollandia külügyminisztere a maga részéről hangsúlyozta, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a gyermekek Ukrajnából Oroszországba történő illegális deportálásának kérdésére.
„Megvizsgáljuk, hogyan tehetünk ellene valamit szankciókkal, nemzetközi együttműködéssel és az ENSZ-en keresztül… Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megtaláljuk a mechanizmusokat, és gondoskodjunk arról, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsuk” – mondta Hoekstra.
Elmondása szerint az orosz családok jelenleg több tízezer ukrán gyereket fogadnak örökbe.
„Ezeket a gyerekeket elválasztják szüleiktől, erőszakkal Oroszországba viszik, és gyakran „agymosásnak” vannak kitéve. A lehető leghamarabb vissza kell térniük hazájukba. Ők ukránok, és ukránok is maradnak”– mondta a holland külügyi tárca vezetője.
A miniszter egyben hozzátette, hogy „véget kell vetni ennek a bűnügyi gyakorlatnak”.
Mint arról korábban beszámoltunk, különböző becslések szerint Oroszország 260-700 ezer ukrán gyermeket deportált az Orosz Föderáció mintegy 57 régiójába.
AnnalenaBaerbock hangsúlyozta, Németország és Hollandia a háború kezdete óta együttműködik Ukrajna támogatását illetően. Emlékeztetett a Panzerhaubitze 2000 önjáró fegyverek közös átadására, valamint tavaly májusi Hoekstra-val tett közös kijevi látogatásra.
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
A nemzetközi közösségnek különleges törvényszéket kellene létrehoznia, hogy bíróság elé állítsa Vlagyimir Putyin orosz elnököt és rendszerét az Ukrajnában elkövetett háborús bűneik miatt – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőn a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) tartott vitaindító beszédében.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az orosz vezetést felelősségre kell vonni a csaknem egy éve kezdődött ukrajnai háborúja miatt. Annalena Baerbock ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ez nem lehetséges az ICC keretein belül, mivel Oroszország nem fogadja el a büntetőbíróság joghatóságát. Hozzátette: az sem valószínű, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa az ICC elé utalná az ügyet, mivel Oroszország állandó tagja a tanácsnak, így élhet vétójogával.
Annalena Baerbock szerint egy különleges bíróság létrehozása nem feltétlenül „ideális megoldás”, azonban szükségszerűen pótolja a nemzetközi jog hiányosságait, és „világos üzenetet” küld az orosz vezetésnek. A külügyminiszter elmondása szerint megvitatta a különleges bíróság létrehozásának lehetőségét Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel múlt heti kelet-ukrajnai látogatása alkalmával.
Mint mondta, egy ilyen bíróság legitimitását és pártatlanságát az biztosítaná, ha a törvényszék Ukrajnán kívül jönne létre, a nemzetközi partnerek pénzügyi támogatásán keresztül, különböző országok ügyészeinek és bíráinak részvételével. ”A bíróság az ukrán büntetőjogból vezetné le joghatóságát” – tette hozzá.
A német miniszter a nemzetközi büntetőjogi rendszer reformját is javasolta annak érdekében, hogy az ICC az agressziós bűncselekményeket is vizsgálhassa. A büntetőbíróság joghatósága jelenleg csak a háborús és az emberiség elleni bűncselekményekre, valamint népirtásra terjed ki.
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Előre be nem jelentett látogatásra Harkivba érkezett kedden Annalena Baerbock német külügyminiszter, aki tájékozódott a városban keletkezett háborús károkról – jelentette az rbc.ua hírportál a Tagesspiegel című német lapra hivatkozva.
A tudósítás szerint Baerbock az orosz agresszió kezdete óta a német kormány első tagja, aki Kelet-Ukrajnába látogatott. Harkivban a német politikus képet kapott a városban élők helyzetéről, amelyért már régóta folyik a küzdelem. „Ez a város megtestesíti Oroszország agresszív ukrajnai háborújának abszolút őrültségét” – mondta a német diplomácia vezetője a helyszínen.
A kezdetben biztonsági okokból titokban tartott látogatásra Baerbockot elkísérte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és Olekszij Makejev, Ukrajna németországi nagykövete.
A Berliner Zeitung című német lap értesülései szerint a német külügyminiszter ellátogatott az orosz támadások által súlyosan megrongált Szaltivka északkeleti negyedébe is. Megvizsgálta az elpusztult kazánházat, ellátogatott egy iskolába, és beszélgetett a helyi önkormányzat alkalmazottaival. Az iskolában Baerbock eszmét cserélt a február 27-én már megsemmisült tanintézet tanáraival és diákjaival. Ez az iskola az Ukrajna Külügyminisztérium által 2008-ban elindított kezdeményezés része, amelyben 1800, Németországhoz speciálisan kötődő partneriskola vesz részt.
Baerbock harkivi látogatását Németországban hivatalosan is megerősítették. A német külügyminiszter beszédében azt mondta, hogy a város az Ukrajna elleni orosz agresszió abszolút őrületének és a végtelen szenvedésnek a szimbóluma, amellyel az emberek nap mint nap szembesülnek. „Csupán 40 km-re van az orosz határ. Közös nyelv köti össze, a háború előtt szoros kapcsolat, élénk határforgalom volt közöttük. Ma már szinte minden utcasarkon láthatóak az orosz pusztítás mély nyomai. Csaknem 500 ezer a korábbi 1,5 millió harkivi lakos közül menekülni kényszerült” – mutatott rá Annalena Baerbock.
I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Annalena Burbock német külügyminiszter szerint nem lehet normális kapcsolatot kialakítani Oroszországgal – írja az Ukrajinszka Pravda.
Legyünk őszinték: ezzel a jelenlegi Oroszországgal nem lehet normális a kapcsolat. Sok oroszhoz hasonlóan mi is békés és demokratikus Oroszországot szeretnénk, amely nem jelent fenyegetést a szomszédaira. De ne legyenek illúzióink, más valóságban élünk – vélekedett a német külügyminiszter, aki hangsúlyozta: „A feladat az kell legyen, hogy a közös védelmünket Oroszországgal szemben tartósan megerősítsük.”
Kiemelte, hogy a Nyugat mindaddig erősíteni fogja az Oroszország elleni szankciókat, amíg „a brutális, agresszív háború és a nemzetközi jog megsértése” folytatódik, mivel „Ukrajna Európa szabadságát is képviseli”.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
Regarding the European Union: this year, our Government must ensure readiness across all negotiation clusters. We understand that delays in Ukraine’s accession process are not caused by Ukraine. We will continue working with the EU to ensure promises made are fulfilled. This is a…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2025
Russian investment envoy Kirill Dmitriev has said that Russia will have contacts with US negotiators Steve Witkoff and Jared Kushner this week, state news agency RIA reports. https://t.co/Vh6J0tj9tV
— Al Arabiya English (@AlArabiya_Eng) June 5, 2026
Nagyon komolyan vesszük Putyin szavait az atomfegyverekkel való fenyegetésről, minden egyéb nemtörődömség lenne – jelentette ki hétfőn Annalena Baerbock német külügyminiszter egy lapinterjúban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Baerbock a Neue Osnabrücker Zeitung című német lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a több mint 220 napos háború alatt Putyin „többször bebizonyította, hogy nem riad vissza a legrosszabb háborús bűnöktől sem”. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az orosz elnök teljesen elvesztette a nemzetközi támogatottságot. „Aligha van akár egyetlen ország is a világon, amely még mindig támogatja Putyint, és több százezer fiatal orosz menekül az országból. Az orosz elnök magányos és olyan elszigetelt, mint még soha. És egyedül ő a felelős e szörnyű háború minden napjáért” – mutatott rá.
A német külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Putyin korábban is felelőtlenül fenyegetőzött. „Nem szabad és nem is fogunk engedni a zsarolásnak, mert Putyin ezt további eszkalációra való felhívásnak fogja tekinteni” – emlékeztetett. Szerinte Putyin pénteki beszéde világossá tette, „hogy birodalmi őrültsége nem korlátozódik Ukrajnára”. „Ezért továbbra is felelősségteljes módon támogatjuk Ukrajnát. Ha Oroszország megússza az annektálást és a zsarolást, és megnyeri ezt a háborút – vagyis elpusztítja Ukrajnát –, akkor nemcsak az európai békerend megy tönkre, de egyetlen kis ország sem lesz többé biztonságban” – hangsúlyozta Annalena Baerbock.
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Holnap Németországban meghallgatják Annalena Baerbock külügyminiszter jelentését, amely során nyilvánvalóan felvetődik az Ukrajnának nyújtott katonai-technikai segítségnyújtás növelésének kérdése – közölte kedden a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán fegyveres erők sikere az ellentámadás végrehajtásában egyesíti az európai politikai erőket. Ezért Ukrajna a támogatások növelésére számít Németországtól Baerbock legutóbbi kijevi látogatása után. A katonák véleménye szerint ez segíti az ukrán fegyveres erők sikeres ellentámadásának folytatását és az Oroszországi Föderáció által megszállt területek felszabadítását.
„Ma ezek a kérdések az ukrán féllel szoros együttműködésben zajlanak. Mindenekelőtt légvédelmi rendszerekről, német gyártmányú harckocsikról és gyalogsági harci járművekről van szó” – közölte a katonai titkosszolgálat.
Ukrajna számára fontos, hogy maga mögött hagyja a kelet-közép-európai országokkal fenntartott „körkörös csere” rendszerét, és áttérjen a Bundeswehr készleteiből és a hadiipari komplexum vállalataitól származó közvetlen fegyverszállításokra. Ukrajnának és fegyveres erőinek most újabb fegyverekre van szüksége, és nem csak a Szovjetunió által gyártott régi hadfelszerelések átadására. „Ukrajna nagyra értékeli Németország segítségét, és hisz a további együttműködésben az újrafegyverkezés és a közös európai otthon orosz agresszióval szembeni védelme érdekében” – hangsúlyozta a Védelmi Minisztérium.
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Today, we are preparing to work with our partners throughout the week, particularly with our European allies who support us in a principled and effective manner. We have established a new format of cooperation—Ukraine plus the countries of Northern Europe. Within this framework,… pic.twitter.com/1PYNhE1woU
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 27, 2024
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl