A Legfelső Tanács nyilvántartásba vette a mozgósítási előkészületekről és mozgósításról szóló törvény 23. cikkelyének módosítástervezetét, amelynek célja az egyetemisták önkéntes mozgósításra ösztönzése – közölte pénteken az rbc.ua hírportál a Heorhij Mazuras népszolga parlamenti képviselő által benyújtott 9672-1. számú törvénymódosítás-tervezetre hivatkozva.
A jelentés szerint a törvénymódosítás-tervezet a nappali vagy duális képzési formájú szakképzésben (szak-műszaki képzésben), alapszakképzésben és felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók, asszisztens-gyakornokok, posztgraduális hallgatók és doktoranduszok saját elhatározásukból beleegyezhetnek abba, hogy a mozgósítás során katonai szolgálatra hívják be őket, és ebben az esetben az állam biztosítja számukra az oktatás térítésmentességét.
A törvénymódosítás-tervezet nem tartalmaz kötelező pénzügyi és gazdasági indoklást a költségvetésből származó kiadásokról és a megfelelő alapok bevételi forrásairól. Mindazonáltal, amint azt a népképviselő megjegyezte, ezen felül ösztönözni kell az állampolgárokat, hogy vegyenek részt a szülőföld védelméért. „A javasolt változtatások elsősorban ahhoz járulhatnak hozzá, hogy a tandíjat fizető állampolgárok a mozgósítás ideje alatt önként vállalhassák a katonai szolgálatot, és ingyenes oktatás formájában plusz bónuszt kapjanak az államtól” – olvasható a jogszabálytervezet indokolásában.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Heorhij Mazuras parlamenti képviselő rendkívül sok különféle törvénytervezetet nyújt be, amit a törvény nem tilt. De ezeket szinte soha nem támogatja a Nép Szolgája párt frakciója, és a tervezet szintjén maradnak.
Ukrajnában törvénytervezet készül, amelynek az elfogadása esetén pénzbírsággal vagy elzárással büntetik a katonákkal szembeni tiszteletlen megnyilvánulást – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a vonatkozó törvénytervezet szövegére hivatkozva.
A jelentés szerint a törvénytervezet célja a fegyveres testületek jogi védelmének erősítése. Büntetés bevezetését tervezik az ukrán fegyveres erők és más katonai alakulatok, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a Külső Hírszerző Szolgálat, a katonai hírszerzés, az állami őrezred, az Állami Különleges Szállítási Szolgálat, az Állami Különleges Híradós Szolgálat, a Nemzeti Gárda, az Állami Határőrszolgálat katonáival szemben tanúsított tiszteletlenség miatt.
A törvénytervezet büntetést ír elő a katonák nyilvános sértegetéséért, a katonák sértő inzultálásáért vagy a jogaik és szabadságaik gyakorlásának akadályozásáért.
A katonák iránti tiszteletlenség büntetési tétele 200-tól 300-ig terjedő, adózott minimálbér (3400–5100 hrivnya) pénzbírság, 15 napig terjedő közigazgatási letartóztatás, 50-től 300-ig terjedő közmunkavégzés, 60 óra javító-nevelő munka, 1-2 hónapon át a kereset 20%-ának levonása vagy 240–360 napig terjedő közmunka.
A Legfelső Tanácsban törvénytervezetet jegyeztek, amely közigazgatási felelősségre vonást ír elő az autós driftelésért, ismétlés esetén a bírság elérheti a 17 ezer hrivnyát – adta hírül kedden az rbc.ua hírportál a törvényjavaslat szövegére hivatkozva.
A jelentés szerint a törvénytervezet elfogadása esetén módosítja közigazgatási törvénykönyv szabálysértésekre vonatkozó cikkelyeit. A változtatásnak megfelelően az első driftelésért (kerékcsúsztatás) ötszáz adómentes minimumjövedelemmel egyenlő – 8500 hrivnya – pénzbírságot szabnak ki. Ha a szabálysértést egy éven belül ismételten elkövetik, a bírságot 17 ezer hrivnyára emelik, valamint hat hónaptól egy évig terjedő időtartamra bevonják a jogosítványt.
A törvénytervezet szerint driftelésen vagy szándékos irányított sodródáson olyan irányított járművön végzett szándékos manővereket kell érteni, amelyek az autó kerekeinek sodródását okozzák a lehető legnagyobb sebességgel történő kanyarodáskor. A driftelés rögzítésére vonatkozó adminisztratív jegyzőkönyveket a Nemzeti Rendőrség munkatársai veszik fel.
A Legfelső Tanács elfogadta első olvasatban a katonák, rendőrök és bizonyos további személyek szociális védelmének fokozásáról szóló törvényjavaslatot – írja az RBK – Ukrajina Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselőre hivatkozva.
A 9638. számú törvényjavaslatot 335 képviselő támogatta első olvasatban – közölte Telegram-csatornáján a honatya.
A dokumentum szerint a polgári védelmi szolgálat személyi és vezetői állományának fogságba esett, illetve különleges körülmények között eltűnt tagjai megőrizhetnék pénzbeli ellátmányukat, illetve a családjuknak folyósítanák azt. Ez a lehetőség nem vonatkozna a polgári védelmi szolgálat azon tagjaira, akik önként megadták magukat, vagy önkényesen elhagyták szolgálati helyüket.
A tervezet ugyancsak előirányozza:
a katonáknak és rendőröknek szabadságuk fel nem használt napjaiért járó pénzbeli kompenzáció kifizetési eljárásának pontosítását;
a katonák és rendőrök eleste (halála) esetén a szabadság fel nem használt napjaiért járó pénzbeli kompenzáció kifizetési eljárásának pontosítását;
a katonai szolgálatból való elbocsátáskor járó egyszeri pénzbeli juttatás folyósítási rendjének javítását.
A Cseh Köztársaság kormánya speciális programot dolgoz ki a menekültek önkéntes visszatérésének elősegítésére Ukrajnába – közölte hétfőn az rbc.ua hírportál a Radio Prague Internationalra hivatkozva.
A jelentés szerint az új cseh kormányprogram elsősorban segítség nyújtása céljából készül, és az ukrán menekültek hazatérése esetén a költségeik egy részét megtérítik. A cseh kormány azt tervezi, hogy döntést hoz arról, hogy milyen támogatási formákra különít el forrást.
A cseh kormány programjának az alapja a lex Ukrajna néven ismert hatodik törvénymódosítás-tervezetében, amely a csehországi ukrán menekültek jogaival és kötelezettségeivel foglalkozik. A Cseh Köztársaság belügyminisztériuma szerint 360 900 Ukrajnából érkezett menekült tartózkodik ideiglenes védelmi vízummal az országban, a többségük nő és gyermek.
„Reagálni kell a külföldiek növekvő segítség iránti igényére az Ukrajnába való visszatéréshez. Bár az ukrajnai helyzet sok tekintetben nem kielégítő, célszerű támogatást nyújtani a visszatérés iránt érdeklődőknek” – áll a törvénymódosítás-tervezet indokolásában.
Ukrajnában katonai rendőrséget akarnak létrehozni, amely elsősorban a háborús bűnök megszüntetésével és a hadsereg fegyelmének fenntartásával foglalkozik majd – adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A védelmi minisztériumi közlés szerint a Legfelső Tanács rendészeti bizottságában munkacsoportot állítottak fel, amelynek feladata elsősorban a katonai igazságszolgáltatás optimális modelljének megalkotása, és ennek része a katonai rendőrség létrehozása is. A Védelmi Minisztérium katonai igazságügyi főosztálya aktívan részt vesz az ukrán katonai rendőrségről szóló törvénytervezet kidolgozásában.
A Védelmi Minisztérium hozzátette, hogy a katonai rendőrség rendészeti feladatokat ellátó katonai alakulat lesz, és a Védelmi Minisztérium rendszerének része lesz. A testület a fegyveres erők katonai rendészeti részlege alapján jön létre. Külön hatáskörrel rendelkezik majd a háborús bűnökkel kapcsolatos operatív nyomozási tevékenységet és a tárgyalás előtti vizsgálatot illetően a háborús övezetekben. A testület létrehozásának célja a katonai fegyelem fenntartása a fegyveres erők, a Védelmi Minisztérium és az Állami Különleges Közlekedési Szolgálat katonái körében. Az is elvárás, hogy a katonai rendőrség kompatibilis legyen a NATO-tagállamok megfelelő struktúráival. A törvénytervezet jelenleg már jóváhagyási eljárás alatt van.
A Legfelső Tanács törvénybe kívánja iktatni az ukrán területi engedmények tilalmát Oroszország felé és az oroszok kötelező kiebrudalását a Krímből – számolt be az rbc.ua hírportál a vonatkozó törvénytervezetre hivatkozva.
A jelentés szerint a Legfelső Tanács augusztus 18-án vette nyilvántartásba az Ukrajna állampolitikájának kiemelt irányairól a Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol város felszabadítás, reintegrációja és helyreállítása című törvénytervezetet. Ennek egyik szerzője Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke. A jogszabálytervezet az alábbi normák rögzítését javasolja: az Oroszországi Föderációval vívott háború befejezése területi engedmények révén elfogadhatatlan; Ukrajna területi integritásának helyreállítása nemzetközileg elismert államhatárain belül, ideértve a Krím és Szevasztopol felszabadítását, valamint az állami szuverenitás biztosítása kulcsfontosságú feltétele a háború befejezésének; az ukrán elnök békeképletének kell alapul szolgálnia a háború befejezéséhez, a területi integritás helyreállításához, Ukrajna összes megszállt területének a felszabadításához, beleértve a Krímet is, átfogó, tisztességes és stabil nemzetközi biztonságot teremtve az egész térség biztonságának szavatolása érdekében.
Az orosz fekete-tengeri flottát ki kell vonni a Krím területéről a biztonság garantálásának szükségessége miatt; Oroszország minden reguláris és irreguláris fegyveres alakulatát teljesen ki kell vonni Ukrajna területéről; ki kell utasítani azokat az oroszokat, akik 2014 után illegálisan költöztek a Krím területére;
Ukrajna nem ismeri el az orosz állampolgárságot, amelyet a megszállt ukrán területek lakói automatikusan vagy erőszakkal kaptak meg; felmentést kaphatnak a büntetőjogi felelősség alól Ukrajna azon állampolgárai, akik együttműködtek a megszálló hatóságokkal, de nem követtek el súlyos bűncselekményeket.
Katonai, katonai-civil közigazgatás, ideiglenes államhatalmi testületek alakulhatnak a Krímben, a képviselő-testületek és a helyi önkormányzati szervek munkája a választások után újraindul; a Nemzetközi Krími Platformnak platformmá kell válnia az Azov-Fekete-tenger térségében a biztonság garantálásához, a Krím megszállásának felszámolására és Ukrajna területi integritásának helyreállítására.
Ezen túlmenően a törvénytervezet rendelkezik a független média és közéleti egyesületek tevékenységének helyreállításáról a felszabadult Krímben, az ukrán oktatási rendszerrel, Ukrajna őshonos népei, elsősorban a krími tatárok jogainak védelmével kapcsolatban.
A Legfelső Tanácsban bejegyezték a 9574. számú törvénytervezetet egy új állami ünnep, a hálaadás napja bevezetéséről, ami egyúttal munkaszüneti nap lesz, és a tervek szerint minden év október 22-én ülik meg – adta hírül kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál a Legfelső Tanács honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint a törvénytervezetet hétfőn nyújtották be a Legfelső Tanácsnak, a kezdeményezője Heorhij Mazuras, a Nép Szolgája párt Csernyivci megyei parlamenti képviselője. Korábban ő volt az, aki az ukrán himnusz szövegének „pozitívabb” módosítását javasolta.
„A hálaadás napi ünnepség időpontjának megállapítása logikus érvekkel van alátámasztva: mindenekelőtt a hála nemzeti szintre emelése (ahogyan az egyes magasan fejlett országokban is történik), amikor mindenki hivatalosan lehetőséget kap arra, hogy kifejezze háláját mindenkinek, aki felé ezt meg akarja tenni” – áll a törvénytervezet indokolásában.
A kezdeményezők szerint a hálaadás napját október 22-én kell megünnepelni, mert az őszi idény „elősegíti a családi asztalnál való ünneplést”, valamint ezen a napon ünnepli a világ a „jóra fordulás napját”. „A törvénytervezet célja egy olyan fontos pozitív tulajdonság kialakítása és nemzeti szinten történő megszilárdítása az ukrán társadalomban, mint a hála, és ennek megfelelően a hála kifejezésének hagyománya mindazoknak, akik ezt megérdemlik” – tette hozzá a törvénymagyarázat szövege, kiemelve, hogy az elképzelés megvalósítása nem igényel semmilyen forrást az állami költségvetésből.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A Legfelső Tanácsban bejegyezték a 9574. számú törvénytervezetet egy új állami ünnep, a hálaadás napja bevezetéséről, ami egyúttal munkaszüneti nap lesz, és a tervek szerint minden év október 22-én ülik meg. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691517480 [modified] => 1691516129 ) [title] => Ukrajnában a hálaadás napja állami ünnepként történő rendszeresítését tervezik, ami egyben munkaszüneti nap is lesz [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86745&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86745 [uk] => 86753 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 86746 [image] => Array ( [id] => 86746 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/halaadas.jpg [original_lng] => 141794 [original_w] => 755 [original_h] => 504 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/halaadas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/halaadas-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/halaadas.jpg [width] => 755 [height] => 504 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/halaadas.jpg [width] => 755 [height] => 504 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/halaadas.jpg [width] => 755 [height] => 504 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/halaadas.jpg [width] => 755 [height] => 504 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/halaadas.jpg [width] => 755 [height] => 504 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1691507026:8 [_thumbnail_id] => 86746 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4233 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 831659921002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 262649 [1] => 262648 [2] => 418 ) [tags_name] => Array ( [0] => állami ünnep [1] => hálaadás [2] => törvénytervezet ) ) [8] => Array ( [id] => 83159 [content] =>
A Legfelső Tanács módosította a bevándorlási törvényt, a jogszabály meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az ukrán állampolgárral kötött házasság ténye nem alapja a bevándorlási engedélynek – közölte csütörtökön Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a honatya jelezte, hogy a 6516. sz. törvénytervezet szerint az a tény, hogy egy személy ukrán állampolgár házastársa, nem minősül a bevándorlási engedély megadásának alapjául az alábbi feltételek mellett:
az egyik házastárs anyagi kártérítést fogadott el a házasság megkötéséhez való hozzájárulásának kinyilvánításáért cserébe, ha ez a külföldi állam törvényei szerint Ukrajnán kívüli házasságkötéskor nem kötelező;
a házastársak nem élnek együtt, vagy nem vezetnek közös háztartást;
a házastársak nem találkoztak vagy nem kommunikáltak a házasságkötés előtt;
a házastársak nem beszélnek egymás számára érthető nyelvet;
egyik házastárs sem rendelkezik információval a másik házastárs személyes adatairól (születési idő és hely, lakóhely, iskolai végzettség, munkahelye, foglalkozása, vallása, közeli hozzátartozók megléte, életvitelének sajátosságai és preferenciái).
Amint a törvénytervezet indokolásában szerepel, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) által a migrációs folyamatoknak a 2018-2020 közötti időszakra vonatkozó migrációs helyzet elemzésének eredményei alapján végzett migráció-nyomonkövetése alapján megállapították, hogy egyre gyakoribb a külföldiek házasság általi legalizálásának módja. Különösen azoknak a kísérleteknek a száma, amelyek Afganisztán, Pakisztán, Irán és Irak (az illegális bevándorlók származási országai) állampolgárait Ukrajnába szállították családegyesítés ürügyén ukrán állampolgárokkal vagy állandó lakhatási jogot kapott bevándorlókkal való házasságkötés miatt.
A törvény előírja a bevándorlási engedélyek megadásának, a bevándorlási engedélyek megadásának megtagadásának, a bevándorlási engedélyek és a letelepedési engedélyek törlésének mechanizmusainak javítását, valamint az illegális migráció leküzdésére irányuló intézkedések megerősítését azon személyek vonatkozásában, akiktől megtagadták a bevándorlási engedélyt vagy visszavonták az ilyen engedélyeket.
A törvény értelmében a kormány bevándorlási kvótája a következő bevándorlói kategóriákra vonatkoznak:
1) a tudomány és a kultúra személyiségei, akiknek bevándorlása megfelel Ukrajna érdekeinek;
2) magasan képzett szakemberek és munkavállalók, akikre Ukrajna gazdasága számára akut szükség van, ezen személyek házastársai, 18. életévét be nem töltött gyermekeik, egyidejű beutazásuk és tartózkodásuk esetén Ukrajnában.
A törvény azt is meghatározza, hogy a bevándorlók tömeges érkezése Ukrajnába olyan helyzet, amelyben a bevándorlók kritikus fajsúlya Ukrajna teljes lakosságához viszonyítva meghaladja a 10%-ot.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A Legfelső Tanács módosította a bevándorlási törvényt, a jogszabály meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az ukrán állampolgárral kötött házasság ténye nem alapja a bevándorlási engedélynek – közölte csütörtökön Olekszij Honcsarenko. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1688061600 [modified] => 1688057651 ) [title] => A házasság nem mindig jogosít fel az ukrán állampolgárság megszerzésére, a parlament módosította a bevándorlási törvényt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83159&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 83159 [uk] => 83177 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 83160 [image] => Array ( [id] => 83160 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szemelyi.jpg [original_lng] => 31344 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szemelyi-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szemelyi-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szemelyi.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szemelyi.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szemelyi.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szemelyi.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szemelyi.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1688055959:3 [_thumbnail_id] => 83160 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4167 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 831657358002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 11 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 251863 [1] => 40184 [2] => 418 [3] => 48270 ) [tags_name] => Array ( [0] => bevándorlási engedély [1] => házasság [2] => törvénytervezet [3] => ukrán állampolgárság ) ) [9] => Array ( [id] => 82991 [content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök az angol nyelv ukrajnai használatáról szóló törvénytervezetet nyújtott be a Legfelső Tanácsnak, ami hivatalosan is megalapozza az angol nyelv státuszát a nemzetközi kommunikáció egyik nyelveként Ukrajnában – közölte szerdán az rbc.ua hírportál a 9432. számú törvénytervezetre hivatkozva.
A jelentés szerint a dokumentum javasolja azoknak a hivatali kategóriáknak a meghatározását, amelyekre a pályázóknak beszélniük kell angolul. A tervezet normalizálja az angol nyelv használatának sajátosságait az állami és helyi hatóságok, helyi önkormányzati szervek, a lakosságot segítő szolgálatok munkájában, az államhatár átlépésekor, az oktatás, a kultúra, a közlekedés területén, az egészségügyben.
A törvényjavaslat indoklása szerint jelenleg az angol de jure hivatalos nyelv a világ 196 országa közül 58-ban, de de facto számos más országban és régióban is (Banglades, Ciprus, Izrael, Jordánia, Malajzia, a Maldív-szigetek, Sri Lanka, Egyesült Arab Emírségek). Az Egyesült Nemzetek Szervezete hat nyelvének egyike, valamint az Európai Unió, az Európa Tanács, az Európai Bizottság, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás és a NATO hivatalos nyelve.
„Az angol a nemzetközi konferenciák és sportversenyek nyelve, a nemzetközi tudományos közösség kommunikációs nyelve, és vezető szerepet tölt be a nyelvek között az interneten. Jelenleg több mint 1,5 milliárd ember tanul angolul a világon” – áll a dokumentumban.
Ukrajna európai integrációs törekvései meghatározzák elsősorban az európai normák elismerését a nyelvpolitika terén – áll az indokolásban. Jelenleg Ukrajna tagjelölti státusszal rendelkezik az Európai Unióban, de továbbra is nyelvi akadály választja el az EU-tól. A többi európai országhoz képest Ukrajna le van maradva állampolgárainak felkészültségében az idegen nyelvek ismeretét tekintve, beleértve az angolt is. Az EF English Proficiency Index éves, a világ különböző országaiban meglévő angol nyelvtudás szintjét meghatározó tanulmányának 2021-es adatai szerint Ukrajna az átlagos angol nyelvtudással rendelkező országok közé tartozik, és a 40. helyet foglalja el a rangsorban a világ 112 országát tekintve.
„Az angol nyelv státuszának módosítása Ukrajnában szükségszerű és stratégiai lépés országunk teljes jogú európai uniós tagsága felé, mert a globalizációs változások körülményei között az angol nyelv ismerete kulcskompetencia” – mutat rá a dokumentum.
Az angol nyelv kötelező ismeretének követelményei az állásokba jelentkezők számára: „A” közszolgálati kategória; „B” és „C” közszolgálati kategóriák, amelyek listáját az ukrán miniszteri kabinet állapítja meg; a helyi államigazgatási szervek vezetői, első helyetteseik és helyetteseik; a tisztikar katonai szolgálatát az ukrán kormány által megállapított szerződés alapján katonai szolgálatot teljesítő katona; az ukrán Nemzeti Rendőrség középvezetői és főtisztjei, más rendvédelmi szervek vezető beosztású munkatársai, a polgári védelmi szolgálat vezető beosztású munkatársai, amelyek listáját az ukrán kormány állapítja meg; ügyészek; az adó- és vámhatóságok munkatársai, akik listáját az ukrán miniszteri kabinet állapítja meg; a gazdaság állami szektora gazdálkodó egységeinek vezetői, akik listáját az ukrán kormány állapítja meg.
Az angol nyelvtudás követelményét a kinevezés alanya állapíthatja meg azon helyi önkormányzati testületek (a választott tisztségek kivételével) jelöltjei számára, akiknek fő munkaköri feladatai közé tartozik a nemzetközi együttműködési feladatok ellátása.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök az angol nyelv ukrajnai használatáról szóló törvénytervezetet nyújtott be a Legfelső Tanácsnak, ami hivatalosan is megalapozza az angol nyelv státuszát a nemzetközi kommunikáció egyik nyelveként Ukrajnában. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1687962240 [modified] => 1687959584 ) [title] => Zelenszkij törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek az angol nyelv új státuszáról Ukrajnában [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=82991&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 82991 [uk] => 82994 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 82992 [image] => Array ( [id] => 82992 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-22.jpg [original_lng] => 30024 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-22-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-22-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-22.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-22.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-22.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-22.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-22.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1687949488:8 [_thumbnail_id] => 82992 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4228 [_hipstart_feed_include] => 1 [_bold_post] => 1 [_oembed_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] =>
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
Відкриття в Румунії центру підготовки пілотів F-16, на базі якого проходитимуть навчання наші льотчики, – це важливий практичний внесок у авіаційну коаліцію. Наші домовленості з Президентом ?? Клаусом Йоханнісом та Премʼєр-міністром ?? Марком Рютте втілюються в життя. Дякую…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 13, 2023
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025