A parlament bejegyezte a 4648. számú törvényjavaslatot „Ukrajna őslakos népeinek és nemzeti kisebbségeinek az oktatás területén történő nyelvi jogainak biztosításáról”, amelynek elfogadása lehetővé teszi az olyan jellegű oktatást, amely figyelembe veszi az őslakos népek és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek érdekeit.
A dokumentumot az Ellenzéki Platform – Az életért frakció képviselői dolgozták ki.
A törvényjavaslat társszerzője, Natalija Korolevszkaja képviselő elmondta, hogy a törvény elfogadása lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy orosz nyelven vagy azon nemzeti kisebbségek nyelvén kapjanak oktatást, amelyekhez tartoznak. Ennek érdekében módosítani szükséges az oktatásról szóló törvény 7. cikkelyét, valamint az Ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvényt az oktatás nyelvét illetően.
„A meggondolatlan és szakszerűtlen döntéseikkel mind az előző, mind pedig a jelenlegi kormány durván megsértette Ukrajna Alkotmányát, s megtiltotta a nemzeti kisebbségekhez és őslakosokhoz tartozó állampolgárainknak az anyanyelvükön folyó oktatást. Ez nemcsak alkotmányellenes döntés, amely sérti az emberi jogokat, hanem a társadalom nyelvi alapú megosztása és megkülönböztetése is. Jelenleg az oktatásról szóló törvényt megvitatása folyik az Alkotmánybíróságon, és nincs kétségünk afelől, hogy a bíróság elismeri annak alkotmányellenességét” – közölte.
A képviselő hozzátette, hogy a törvénytervezet elfogadását a bukovinai románok, a kárpátaljai magyarok és az oroszajkú ukrán állampolgárok egyaránt várják. „Egy államnyelvünk van, az ukrán, de ez nem azt jelenti, hogy azok az ukránok, akik más nyelveken beszélnek, jogsértéseket és tilalmakat kelljen érezniük nyelvükkel kapcsolatban” – jelentette ki.
[type] => post [excerpt] => A parlament bejegyezte a 4648. számú törvényjavaslatot „Ukrajna őslakos népeinek és nemzeti kisebbségeinek az oktatás területén történő nyelvi jogainak biztosításáról”, amelynek elfogadása lehetővé teszi az olyan jellegű oktatást, amely figyelembe... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1611760800 [modified] => 1611760765 ) [title] => Az Ellenzéki Platform regisztrált egy törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az anyanyelven folyó oktatást a nemzeti kisebbségek és őslakosok számára [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=17704&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17704 [uk] => 17711 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 17706 [image] => Array ( [id] => 17706 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oktatas-scaled.jpg [original_lng] => 500585 [original_w] => 2560 [original_h] => 1706 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oktatas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oktatas-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oktatas-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oktatas-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oktatas-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oktatas-2048x1365.jpg [width] => 2048 [height] => 1365 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oktatas-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1706 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1611769490:3 [views_count] => 8152 [_thumbnail_id] => 17706 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a52a0319843f520409e874f205cff3a0] => [_oembed_time_a52a0319843f520409e874f205cff3a0] => 1611753553 [_oembed_87aa80b84a5d7a6821a9cec5aeb94aa0] => [_oembed_time_87aa80b84a5d7a6821a9cec5aeb94aa0] => 1611753553 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_93b37e773bde2422e326157fb7e0e0c9] =>
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
Törvényjavaslatot terjesztett be Claudio Barbaro, a Liga jobboldali olasz ellenzéki párt szenátora azért, hogy az Előre, budai srácok (Avanti ragazzi di Buda) című dal az olasz állam hivatalos ünnepi dalává váljon, és bekerüljön a tantervbe is – erről maga a politikus számolt be kedden.
Az Előre, budai srácok, előre, pesti srácok refrénű dalt Pier Francesco Pingitore dramaturg, rendező szerezte 1966-ban. A dal elterjedt az olaszországi labdarúgó-stadionokban, a jobboldali fiatalok jelképes dalává vált. A Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) tavaly szeptemberi római találkozóján.
A közönség ezt a dalt énekelte az ott felszólaló Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Claudio Barbaro azt mondta, hogy az 1956-os forradalom fiatal harcosairól szóló, olaszul Avanti ragazzi di Buda címmel ismert dal az olasz köztársaság alapjait képviselő értékeket hordozza magában.
A Liga párt szenátora és kollégája, William De Vecchis törvényjavaslatot nyújtott be a dal hivatalos elismerése érdekében.
Szükség van erre mindazok számára, aki szeretik hazájukat. Ez a forradalom dala az elnyomókkal szemben a szabadság visszaszerzésére -mondta Claudio Barbaro.
A szenátor azután tette javaslatát, hogy a kormányerő Demokrata Párt (PD) képviselői a partizándalként ismert Bella ciao elismerését javasolták.
Elfogadás esetén a javasolt dal kísérheti a hivatalos eseményeket, és bekerül a tantervbe is.
A Liga politikusa azt mondta, az Előre, budai srácok képviseli a szabadság egyetemes, pártoktól független értékeit, nem pedig a Bella ciao, amelynek erős politikai felhangja van. A Bella ciao dalt az olasz baloldali megmozdulásokon szokták énekelni.
Claudio Barbaro hozzátette: „A 20. század Európában borzalmakat szült, a két világháború és a kommunizmus is mély sebeket hagyott (..), különös tekintettel a magyar nép 1956-as forradalmára, amely kontinensünk közös örökségének számít, az első hasadás volt a vasfüggönyön”.
Barbaro azt mondta, úgy értesült, hogy az Előre, budai srácokat a magyar iskolások mindkét nyelven énekelik, ezért helyes, ha ezt a himnuszt az olasz tanulók is megismerik a hősiesség és a szabadság történetének szimbólumaként.
Forrás: origo
[type] => post [excerpt] => Törvényjavaslatot terjesztett be Claudio Barbaro, a Liga jobboldali olasz ellenzéki párt szenátora azért, hogy az Előre, budai srácok (Avanti ragazzi di Buda) című dal az olasz állam hivatalos ünnepi dalává váljon, és bekerüljön a tantervbe is - e... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1602065439 [modified] => 1602031576 ) [title] => Az 56-os pesti srácokról szóló olasz dal hivatalos, állami elismerését javasolta a Liga politikusa [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=11855&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 11855 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 11856 [image] => Array ( [id] => 11856 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/barbaro.jpg [original_lng] => 138047 [original_w] => 1600 [original_h] => 1066 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/barbaro-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/barbaro-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/barbaro-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/barbaro-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/barbaro-1536x1023.jpg [width] => 1536 [height] => 1023 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/barbaro.jpg [width] => 1600 [height] => 1066 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/barbaro.jpg [width] => 1600 [height] => 1066 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1602020776:4 [_thumbnail_id] => 11856 [_oembed_a52a0319843f520409e874f205cff3a0] => [_oembed_time_a52a0319843f520409e874f205cff3a0] => 1602020775 [_oembed_87aa80b84a5d7a6821a9cec5aeb94aa0] => [_oembed_time_87aa80b84a5d7a6821a9cec5aeb94aa0] => 1602020776 [_edit_last] => 4 [views_count] => 4712 [_oembed_93b37e773bde2422e326157fb7e0e0c9] =>
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
A Legfelső Tanács szeptember 29-én megszavazta a 3628-as törvényjavaslatot az elektromos cigaretta és az abban használt folyadék gyermekek számára történő értékesítésével kapcsolatos felelősség szigorításáról.
A törvénytervezetet 272 képviselő támogatta, a tanácskozás során többen is úgy vélekedtek, hogy a törvénytervezet megszavazása rendkívül fontos. A Nép szolgája párt egyik képviselője azonban hangsúlyozta, hogy a dokumentumban nem olvasta, hogyan is fogják büntetni e termék interneten való árusítását.
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
[type] => post [excerpt] => A Legfelső Tanács szeptember 29-én megszavazta a 3628-as törvényjavaslatot az elektromos cigaretta és az abban használt folyadék gyermekek számára történő értékesítésével kapcsolatos felelősség szigorításáról. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1601484391 [modified] => 1601477754 ) [title] => A Legfelső Tanács betiltaná az elektromos cigaretta kiskorúaknak való eladását [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=11534&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 11534 [uk] => 11485 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 11486 [image] => Array ( [id] => 11486 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/16764-f91ea0b895f467dd31e59c2e010f037c-1842-777x437-1.jpg [original_lng] => 20896 [original_w] => 777 [original_h] => 437 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/16764-f91ea0b895f467dd31e59c2e010f037c-1842-777x437-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/16764-f91ea0b895f467dd31e59c2e010f037c-1842-777x437-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/16764-f91ea0b895f467dd31e59c2e010f037c-1842-777x437-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/16764-f91ea0b895f467dd31e59c2e010f037c-1842-777x437-1.jpg [width] => 777 [height] => 437 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/16764-f91ea0b895f467dd31e59c2e010f037c-1842-777x437-1.jpg [width] => 777 [height] => 437 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/16764-f91ea0b895f467dd31e59c2e010f037c-1842-777x437-1.jpg [width] => 777 [height] => 437 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/16764-f91ea0b895f467dd31e59c2e010f037c-1842-777x437-1.jpg [width] => 777 [height] => 437 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1601466954:5 [_thumbnail_id] => 11486 [_oembed_93b37e773bde2422e326157fb7e0e0c9] =>
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
Ukrajna Legfelső Tanácsa szeptember 17-én elfogadta teljes egészében azt a törvénytervezetet, melynek értelmében a képviselők és a polgármesterek nem foglalkoztathatják családtagjaikat és közeli rokonaikat. A törvényt 252 népképviselő támogatta.
A dokumentum szerint a következő személyek számítanak közeli rokonoknak: férj, feleség, apa, anya, mostohaapa, mostohaanya, fiúgyermek, lánygyermek, mostohagyermekek, unokatestvér, a feleség/férj testvérei, unokaöcs, unokahúg, nagybáty, nagynéni, nagyapa, nagymama, dédapa, dédnagymama, unoka, dédunoka, vő, meny, nász, nászasszony, anyós, após, örökbefogadó szülő, gyám, gondnok vagy az alany gondozása alatt álló személy.
A törvényjavaslat kezdeményezői hangsúlyozták, hogy mindezidáig a népképviselőket nem korlátozták rokonaik foglalkoztatása terén.
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
A spanyol kormány új törvényjavaslatot terjesztett elő, amely betiltaná a 45 évvel ezelőtt elhunyt Francisco Franco tábornok örökségét népszerűsítő alapítványt, továbbá jóvátételt osztana szét a néhai diktátor áldozatai, valamint azok hozzátartozói között.
A demokratikus emlékezetről szóló törvény névre keresztelt javaslatot Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök a mai napon hozta nyilvánosságra. A politikus értékelése szerint az új rendeletben olyan kérdések kerülnek középpontba, amelyekkel sokak szerint a demokráciába való átmenet óta nem foglalkoztak eléggé. A tervezet egyébként egy olyan, 2007-től hatályos törvényre épül, amelyet az 1936 és 1939 között zajló polgárháború és az azt követő diktatúra áldozatainak hozzátartozói kifogásoltak. A törvényjavaslathoz első körben parlamenti jóváhagyás szükséges, amelyről még a mai nap folyamán döntenek a képviselők, majd legkorábban év végén kerülhet beiktatásra.
A tervezet szerint visszamenőleg feltérképeznének minden olyan esetet a spanyol polgárháború és Franco diktatúrája alatt, amely sértette az emberi jogokat. A kormány nagyobb mértékben kíván részt venni a jelöletlen sírokban fekvő áldozatok azonosításában, ehhez kapcsolódóan pedig egy DNS-adatbázis létrehozását is tervezik, amely segítené ezt a feladatot.
– „Úgy gondolom, hogy ezen igazságosság hozzájárulhat a spanyol demokrácia egyik legnagyobb függőben lévő problémájának kezeléséhez. Sokat kell tenni még a demokráciáért és a közpolitikáért” – véleményezte a törvényjavaslatot Pablo Iglesias miniszterelnök-helyettes.
A javaslat egyik legvitatottabb eleme az államilag finanszírozott Francisco Franco Nemzeti Alapítvány betiltása. Juan Chicharro, a szervezet elnöke úgy véli, hogy a kormány csupán a valódi problémákról próbálja elterelni a figyelmet a törvényjavaslattal, továbbá a történelem torzításának nevezte az intézkedést. – „Már nem az a kérdés, hogy betiltják-e az alapítványunkat vagy sem, hanem a szabadság védelme. Nem engedi a spanyol kormány, hogy szabadon gondolkodjunk?” – mondta Chicharro, akinek alapítványát 1976-ban alapították Franco halála után.
Carmen Calvo miniszterelnök-helyettes kifejezetten szorgalmazza a törvényjavaslatot. A politikusnő arról nyilatkozott a múlt héten, hogy a méltóságot biztosítani kell a diktátor áldozatainak. Calvo továbbá annak is hangot adott, hogy álláspontja szerint a Chicharro vezette alapítvány szembemegy a demokrácia értékeivel, sőt hátráltatja annak erősödését.
Forrás: Magyar Nemzet
[type] => post [excerpt] => A spanyol kormány új törvényjavaslatot terjesztett elő, amely betiltaná a 45 évvel ezelőtt elhunyt Francisco Franco tábornok örökségét népszerűsítő alapítványt, továbbá jóvátételt osztana szét a néhai diktátor áldozatai, valamint azok hozzátartozó... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1600279200 [modified] => 1600211230 ) [title] => Francisco Franco emléke ellen lép fel a spanyol kormány [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=10693&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 10693 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 10695 [image] => Array ( [id] => 10695 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/franco.jpg [original_lng] => 116812 [original_w] => 1024 [original_h] => 576 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/franco-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/franco-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/franco-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/franco.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/franco.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/franco.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/franco.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1600201014:4 [_thumbnail_id] => 10695 [_edit_last] => 4 [views_count] => 6319 [_oembed_a52a0319843f520409e874f205cff3a0] => [_oembed_time_a52a0319843f520409e874f205cff3a0] => 1602075671 [_oembed_87aa80b84a5d7a6821a9cec5aeb94aa0] => [_oembed_time_87aa80b84a5d7a6821a9cec5aeb94aa0] => 1602075671 [_oembed_93b37e773bde2422e326157fb7e0e0c9] =>
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6