Újabb választást írnak ki Pennsylvaniában a múlt hónapban limfómában elhunyt Tony DeLuca demokrata képviselő győzelme miatt.
Pennsylvania leghosszabb ideje hivatalban lévő állami képviselője, a 85 éves korában elhunyt demokrata Anthony „Tony” DeLuca a leadott szavazatok több mint 85 százalékát nyerte el az amerikai félidős választásokon – írja a The Guardian.
DeLuca október 9-én halt meg limfómában, ekkor azonban már túl késő volt megváltoztatni a szavazólapot, vagy más jelöltet állítani a helyére. Bár ellenfele, a zöldek jelöltje, Queonia „Zarah” Livingston a szavazatok több mint 14 százalékát szerezte meg, DeLuca győzelme miatt rendkívüli választást írtak ki, amelyet egy későbbi időpontban tartanak meg.
Nem ez az első eset, hogy egy jelölt posztumusz választást nyer. 2018-ban Dennis Hof bordélyház-tulajdonos republikánusként nyert mandátumot a nevadai szenátusban egy hónappal a halála után. A pennsylvaniai győzelemmel ellentétben az ő megválasztása miatt nem tartottak újbóli választást: a nevadai állami törvények értelmében a megyei tisztviselők egy republikánust nevezhettek ki Hof helyére a teljes ciklusra.
DeLuca 39 évig képviselte Pennsylvania 32. törvényhozási körzetét, és az elmúlt húsz évben a képviselőház biztosítási bizottságának demokrata elnökeként tevékenykedett.
Kiállt a betegek jogai mellett a biztosítótársaságokkal szemben, küzdött azért, hogy az egészségügyi szakembereket felelősségre vonják, és támogatta a rákkutatást.
Egyesek a választók alacsony tájékozottságát okolják amiatt, hogy bizonyos jelölteket posztumusz választanak meg, míg mások szerint a választók egyszerűen arra a névre voksolnak, amelyet a legjobban ismernek.
DeLuca a 2021–22-es törvényhozási ülésszak alatt több mint száz jogszabályt támogatott, és a halálát megelőző napokig távolról szavazott a törvényjavaslatokról
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Bizalmi szavazást tart hétfő este a brit kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél – jelentette be hétfőn Sir Graham Brady, a konzervatív frakció illetékes bizottságának vezetője.
Brady közölte, hogy a szavazást brit idő szerint 18 és 20 óra – közép-európai idő szerint 19 és 21 óra – között tartják. A voksokat azonnal összeszámolják és az eredményt nem sokkal később kihirdetik.
A kormányfő elleni bizalmi szavazás kiírása hosszabb ideje napirenden volt, miután az elmúlt hetekben kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.
A közkeletűen „partygate” néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
A lengyel parlament alsóháza nemet mondott a felsőház azon javaslatára, hogy tiltsák be az Oroszországból érkező LPG gáz szállítását, írja a Magyar Nemzet.
Elutasította a lengyel parlament alsóháza április közepén az úgynevezett szankcióstörvénynek azt a felsőház által benyújtott módosító javaslatát, mely szerint be kellene tiltani az LPG autógáz szállítását Oroszországból és Fehéroroszországból. A törvényjavaslatot a kormányon lévő jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság Párt (PiS) és koalíciós partnerei szavazták le. Jacek Sasin, a kormánypárt miniszterelnök-helyettese szerint a javaslat káros és igazságtalan volt, és azért bukott el, mert a máshonnan beszerezhetetlen orosz LPG megvonása három és fél millió autóst érintene, akik elestek volna az olcsó üzemanyag tankolásának lehetőségétől.
„Lengyelországnak történelmi okok miatt hagyományosan rossz a kapcsolata Oroszországgal, ennek is köszönhető az az erős hangnem, amit képviselnek az oroszokat érintő szankciós politikában, a mostani parlamenti döntés azonban egy fontos fejlemény, mert ebből kiderül, hogy a lakosságot közvetlenül hátrányosan érintő döntéseket ezek szerint ők sem szavazzák meg” – nyilatkozta a lapnak Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője, aki elmondta, hogy Lengyelországban is magas az orosz kitettség az energiaszektorban – bár közel sem akkora, mint hazánkban –, a háború kitörése óta azonban egyre inkább áttértek a pragmatikus külpolitikától az ideológiai alapú politizálásra.
A lengyel sajtóban kérdőre is vonták a döntés miatt Mateusz Morawiecki miniszterelnököt, aki válaszul elmondta, hogy bár jelenleg nem tudják máshonnan pótolni az orosz autógázt, terveik szerint azonban év végéig teljesen le tudják állítani az Oroszországból érkező LPG-szállításokat, csak ehhez fel kell készíteniük az infrastruktúrát, és más forrásból kell pótolni a kieső energiahordozót, amin jelenleg is dolgoznak.
Ezzel kapcsolatban Hortay Olivér megjegyezte, hogy az azonnali közös európai szankciókat észszerű kereteken belül nem lehet megvalósítani, sőt középtávon sem reális az orosz energiahordozóktól való függés nullára csökkentése.
A szakértő szerint a kérdés az, hogy ezért milyen árat kellene fizetni. Szerinte Európában olyan recessziót vonna magával az orosz energiáról való rövid távú leválás, ami a realitásokon kívül helyezi az ilyen vállalásokat, emellett pedig megnövekedne az energiahordozók világpiaci ára is, ami Oroszországnak kedvezne.
Hortay Olivér ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy már az Egyesült Államok kormánya sem tartja jó ötletnek, hogy Európa vessen ki embargót az orosz olajra, mert az megemelné az olaj világpiaci árát, amivel az USA rosszul, Oroszország pedig jól járna.
A félidei választásokhoz közeledő Joe Biden elnök megválasztása óta pedig már így is hetven százalékkal emelkedtek az üzemanyagárak Amerikában.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Az áprilisi országgyűlési választás megmutatta, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyar nemzeti közösségek tagjaira, és ez fordítva is éppen így igaz – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere csütörtökön Kolozsváron.
A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, Kelemen Hunorral tartott közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Magyarországon a kormányzó pártszövetség rekordszámú szavazatot kapott a választáson, aminek nyomán rekordszámú képviselője is lesz az új parlamentben.
Aláhúzta, hogy nem pusztán az ország, hanem az egész nemzet jövőjéről született döntés, ezért fontosnak tartották, hogy ebben a nemzet minden tagja részt vehessen. Szavai szerint ez a nemzeti, keresztény, polgári oldal számára természetes, a baloldal azonban ezzel „homlokegyenest ellentétes álláspontot” képvisel, és mindig is ki akarta zárni a határon túl élő magyarokat a közös döntésekből.
Ennek kapcsán üdvözölte, hogy a határon túli magyarok rekordszámban vettek részt a választáson, ugyanis összesen 318 083 levélszavazat érkezett, ebből 205 767 a csíkszeredai és kolozsvári külképviseletre.
Hozzátette: a Fidesz–KDNP-re több mint 251 ezren voksoltak.
„A választás is megmutatta, hogy az anyaország számít a határon túli magyar nemzeti közösségekre, és ők is számíthatnak az anyaországra” – szögezte le, megköszönve, hogy az érintettek „nem ültek fel az aljas provokációs kísérleteknek”, mint amilyen szerinte a marosvásárhelyi levélszavazatok ügye volt.
Szijjártó Péter fontosnak nevezte a romániai népszavazáson való részvételt, és arra kérte az itt élő magyar embereket, hogy szánják rá az időt a kitöltésre, és vallják magyarnak magukat.
Ezután kitért arra is, hogy Magyarországnak érdeke a lehető legjobb együttműködés felépítése Romániával, s reményét fejezte ki, hogy a kapcsolatok a megkezdett úton haladhatnak tovább, amiből mindkét fél tud profitálni.
A miniszter újságírói kérdésre válaszolva sikeresnek nevezte a kormány határon túli gazdaságfejlesztési programjait, és elmondta, hogy jelenleg is folyik az egyeztetés a kérdésben Budapest és Bukarest között, így hamarosan valószínűleg ki tudják majd írni az új pályázatokat.
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió újabb 500 millió euróval támogatja az ukrán hadsereg megerősítését, Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket, nem is engedélyezi, hogy a területén keresztül fegyvereket szállítsanak, ugyanakkor nem is akadályozza azon tagállamok támogatását, akik máshogy határoztak, ezen döntésüket tiszteletben tartják.
„Ugyanezt a tiszteletet várjuk el a többiektől is, hogy ne kommentálják, ne minősítsék, ne kritizálják a mi döntéseinket” – hangsúlyozta.
Aláhúzta: a magyar emberek a választáson világossá tették az akaratukat, hogy Magyarország maradjon ki a szomszédban zajló háborúból, a kormány pedig elkötelezett a népakarat végrehajtása mellett.
Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a túlnyomó többségében a Fidesz–KDNP-re szavazó erdélyi magyarok az elmúlt tizenkét év közös értékeken alapuló nemzetpolitikájára mondtak igent.
Kiemelte: a következő időszakban fontos cél a kapcsolat erősítése a magyar kormánypártokkal, illetve a két ország közötti viszony további javítása. „Az egymásra utaltság, a szolidaritás még fontosabb, mint eddig” – mondta.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Novák Katalint választotta meg öt évre köztársasági elnöknek a Magyar Országgyűlés csütörtökön.
Az urnában 193 szavazólapot találtak. Érvénytelen volt öt lap. 188 érvényes. Novák Katalin 137 szavazatot kapott, vagyis több mint kétharmados támogatottsággal választották meg Magyarország köztársasági elnökének 2022 és 2027 között.
Fundamentumként jelölte meg az alaptörvényt Novák Katalin köztársasági elnökké választása esetén csütörtökön az Országgyűlésben. A Fidesz–KDNP köztársaságielnök-jelöltje az államfőválasztást megelőző beszédében kijelentette: az alaptörvényt betartja és betartatja, nem az alkotmányos rend lebontásán, hanem annak őreként annak fenntartásán fog munkálkodni.
Azt mondta, felkészült az előtte álló embert próbáló feladatra. Neki minden magyart képviselnie kell – rögzítette.
Úgy fogalmazott, amíg az országnak van szabad akarata, nem tudják leigázni, ez a szuverenitása alapja, annak bölcsője pedig a család. Szuverenitásról nemzeti vonatkozásban soha nem leszek hajlandó lemondani – hangsúlyozta. Novák Katalin védhetetlennek és megmagyarázhatatlannak nevezte az Oroszország által indított háborút. A magyarok békét akarnak, mi nők nem a háborút, hanem a békét akarjuk megnyerni, mert békében lehet gyarapodni, építkezni, tervezni, egymásra mosolyogni – mondta.
Életút
Novák Katalin 1977. szeptember 6-án született Szegeden. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Université Paris X közösségi és francia jogi képzését is elvégezte. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élt, dolgozott. Angolul, franciául és németül folyékonyan beszél, ezekből a nyelvekből felsőfokú nyelvvizsgája is van, de spanyolul is beszél társalgási szinten. A 2018-as országgyűlési választáson a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumot.
Háromgyermekes családanyaként és a magyar kormány demográfiai törekvéseinek felelőseként célja volt a vágyott gyermekek megszületésének elősegítése, a gyermeket nevelő családok megerősítése, a családalapítás előtt álló fiatalok támogatása, a generációk közötti együttműködés ösztönzése. Novák Katalin már többször is kifejtette, kiemelten fontosnak tartja, hogy a nőknek ne kelljen lemondaniuk a családalapításról, ha fontos számukra szakmai karrierjük.
A miniszter nevéhez fűződik egyebek mellett a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért kutatóintézet létrehozása, a családok éve 2018-as meghirdetése, a kétévente rendezett Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozók megszervezése, olyan nemzetközileg is elismert lehetőségek kidolgozása, mint a babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák szja-mentessége, az otthonteremtési program és a bölcsődei fejlesztések elindítása.
Novemberben mutatták be a szerkesztésében kiadott, ötven ember – köztük író, költő, humorista, pap, sportoló, tudós, gazdasági és közéleti szereplő – családról szóló írásait tartalmazó Ami a miénk című kötetet.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
Congratulations to @KatalinNovakMP, Hungary's first female president. You have made history, and I am confident our partnership will achieve results in the years to come. I look forward to working together to advance our shared values and strengthen Allied unity.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 10, 2022
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Németország volt az utolsó uniós partner, amely nem értett egyet Oroszország SWIFT-rendszerből való kizárásával, ismerte el az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője. Manfred Weber ezzel igazolta a hivatalos magyar álláspontot és hiteltelenítette a baloldali narratívát.
„A német kormány az utolsó uniós partner, amely még nem ért egyet Putyin és Oroszország SWIFT-rendszerből történő kizárásával” – írja Twitter-bejegyzésében Manfred Weber. A német politikus ezzel igazolta: a baloldal által épített narratívával ellentétben nem Magyarország gátolta az erős (sokak által legerősebbként számon tartott) szankció elfogadását Oroszországgal szemben.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Mint ismeretes: az orosz–ukrán háború csütörtök kora reggeli kirobbanását követően számos ország jelentett be szankciókat Vlagyimir Putyinnal, az orosz politikai és gazdasági elittel, valamint Oroszországgal kapcsolatosan. Ezek között van az is, hogy a nemzetközi pénzügyekben rendkívüli jelentőségű SWIFT-rendszerből kizárják Oroszországot, ami a várakozások szerint komoly csapást jelent Moszkvának.
A szankciókról döntő első rendkívüli uniós csúcson azonban ez a lépés kimaradt az állam- és kormányfők által támogatott, majd hivatalosan a külügyminiszterek által elfogadott csomagból.
A döntést követően érzelmes üzenettel rukkolt ki Donald Tusk, a lengyel ellenzék vezetője, az Európai Néppárt első embere, aki a tanácskozás után azt írta közösségi oldalán: „Ebben a háborúban minden valóságos: Putyin őrülete és brutalitása, az ukrán áldozatok, a Kijevre hulló bombák. Csak a szankcióink nem igaziak. Szégyelljék magukat azok az EU-s kormányok, amelyek megvétózták a határozott döntéseket (Németország, Magyarország, Olaszország)”.
Tusk kijelentése hazugság volt, hiszen Magyarország nem blokkolta a szigorúbb szankciókat.
[type] => post [excerpt] => Németország volt az utolsó uniós partner, amely nem értett egyet Oroszország SWIFT-rendszerből való kizárásával, ismerte el az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője. Manfred Weber ezzel igazolta a hivatalos magyar álláspontot és hiteltele... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1645972860 [modified] => 1645958713 ) [title] => Donald Tusk hazudott, nem Magyarország akadályozta az Oroszország elleni még keményebb szankciókat [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=42453&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42453 [uk] => 42515 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 42456 [image] => Array ( [id] => 42456 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/tuntetes-1.jpg [original_lng] => 310331 [original_w] => 1108 [original_h] => 739 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/tuntetes-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/tuntetes-1-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/tuntetes-1-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/tuntetes-1-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/tuntetes-1.jpg [width] => 1108 [height] => 739 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/tuntetes-1.jpg [width] => 1108 [height] => 739 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/tuntetes-1.jpg [width] => 1108 [height] => 739 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1645980467:8 [_oembed_2c6676536d9224c641c6b2bfce2ed19f] =>
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Київ — наше чудове, мирне місто — пережив ще одну ніч під нападами російських наземних сил та ракет. Одна з них вдарила по житловому будинку в Києві. Я вимагаю від світу повністю ізолювати РФ. Виганяйте послів. Нафтове ембарго. Знищте економіку РФ. Зупиніть воєнних злочинців РФ! pic.twitter.com/UdKnSVCVkT
Rozmawiałem dzisiaj ponownie z premierem Węgier V. Orbanem. I po raz kolejny zapewnił mnie o poparciu dla daleko idących sankcji skierowanych wobec Rosji. W tym także o zablokowaniu systemu SWIFT.
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Bizalmat kapott csütörtök este a prágai parlamenti alsóházban a Petr Fiala vezette új cseh koalíciós kormány.
A 200 tagú képviselőházban a szavazáskor az ülésteremben jelen lévő 193 képviselő közül a kormányprogramot 106-an támogatták, 87-en pedig ellene szavaztak. Betegség miatt mindkét oldalon több képviselő hiányzott az ülésről.
A hatályos szabályok szerint a bizalom megszerzéséhez a kormánykoalíciónak az ülésteremben jelen lévő képviselők egyszerű többségének a szavazatát kellett megkapnia.
Az ötpárti kormánykoalíciónak 108, a két ellenzéki pártnak pedig együttesen 92 képviselője van a 200 tagú alsóházban. A parlamenti felsőház, a szenátus a kormányprogrammal nem foglalkozik.
Az önálló Csehország három évtizedes történetében ez a mostani volt a leghosszabb olyan parlamenti ülés, amely a kormányprogrammal foglalkozott.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
A kettős állampolgárságról benyújtott törvénytervezet elfogadása esetén nem teszi majd lehetővé a két országban történő szavazást, az érintetteknek el kell dönteniük, melyik országot tekintik az életvitelszerű lakóhelyüknek, és csak ott szavazhatnak – közölte David Arahamija, a Nép Szolgája kormánypárt parlamenti frakciójának vezetője pénteki interjújában, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Arahamija elmondta: Volodimir Zelenszkij elnök kettős állampolgárságról beterjesztett törvénytervezete több biztosítékot is tartalmaz. A legelső az, hogy az orosz állampolgársággal is rendelkező személyek nem igényelhetik az ukrán állampolgárságot – tette hozzá.
A frakcióvezető a második biztosítéknak azt nevezte, hogy az érintett személynek döntenie kell, például az USA vagy Kanada állampolgárának, amikor megkapja az ukrán állampolgárságot, nyilatkoznia kell arról, hogy melyik államban fog szavazni. Ha az USA-ban él, és ukrán állampolgársága is van, úgy ott vesz részt az elnökválasztásban vagy a szenátorok megválasztásában – mutatott rá. Megjegyezte: „egy személy nem szavazhat két országban, ez nem működik.” Szerinte itt helybenlakási cenzus érvényesül, azaz ha valaki életvitelszerűen él valamelyik országban, akkor ott választ.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A kettős állampolgárságról benyújtott törvénytervezet elfogadása esetén nem teszi majd lehetővé a két országban történő szavazást, az érintetteknek el kell dönteniük, melyik országot tekintik az életvitelszerű lakóhelyüknek, és csak ott szavazhatn... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1638557220 [modified] => 1638556325 ) [title] => A kettős állampolgárságról szóló törvény csak az egyik országban teszi majd lehetővé a szavazást – Arahamija [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=34905&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 34905 [uk] => 34908 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 34906 [image] => Array ( [id] => 34906 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [original_lng] => 17493 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1638549521:3 [_thumbnail_id] => 34906 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5562 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_247665fcc6e7c60031310f73f0c9ea24] => [_oembed_time_247665fcc6e7c60031310f73f0c9ea24] => 1638549151 [_oembed_484b800e593f648714a27e16efc761c7] => [_oembed_time_484b800e593f648714a27e16efc761c7] => 1638549152 [_oembed_959cdde72dee937fc1be20b46e404d81] =>
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
A 6000-es számú törvényjavaslatot 264 népképviselő támogatta a szükséges 226 szavazattal szemben.
A költségvetést érintő következtetéseiben a parlament javasolta a kormánynak, hogy a második olvasatig 6,5 milliárd hrivnyával növelje az állami költségvetés alapjának bevételi részét az importból származó áfa becsült növekedése által, biztosítson az állami költségvetésből 1 milliárd hrivnya értékben szubvenciót a helyi közösségek számára a járvány és annak következményei leküzdésére a tanév folyamán, valamint különítsen el 1 milliárd hrivnyát az „Ukrajna ivóvize 2022– 2026” programra. További 1,5 milliárd hrivnya elkülönítését javasolták a képviselők a helyi közösségeknek szubvencióként az iskolák étkezdéi számára.
A kormány által a Parlament elé beterjesztett 2022-es költségvetési törvényjavaslat bevételi része – 1277 billió UAH, ami 161 milliárd UAH a 2021-es állami költségvetés mutatóinál. A kiadásokat 1,465 billió hrivnyában határozták meg (+103 milliárd 2021-es állami költségvetéshez képest).
Ugyanakkor az államháztartási hiányt a GDP 3,5%-ban határozzák meg, szemben a 2021-es állami költségvetés 5,5%-val. A 2022-es állami költségvetés tervezete, a Költségvetési nyilatkozatban foglaltak szerint 3,8%-os reál GDP-növekedésen, 28,6-28,7 UAH/USA árfolyamon alapul.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
The US Congress has approved a bill to extend the funding of the country's government for 45 days (until November 17) without providing aid to Ukraine, according to the vote broadcast on the website of the upper house of the Congress:https://t.co/KxqKAGmlCdpic.twitter.com/7q38pU3TMi
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.
Leváltotta a Legfelső Tanács csütörtöki ülésén Dmitro Ramumkovot parlamenti elnöki tisztségéből, miután összekülönbözött pártja, a Nép Szolgája frakciójával és Volodimir Zelenszkij elnökkel a politikai irányvonaluk miatt – adta hírül az rbc.ua hírportál a parlamenti ülés televíziós közvetítésére utalva.
A jelentés szerint a házelnöki tisztséget 2019 óta betöltő Razumkov leváltása mellett 284 képviselő szavazott.
Dmitro Razumkov 1983. október 8-án született a Zsitomir megyei Berdicsev városban politikus apától és színésznő anyától. A választási kampány idején 2019-ben Volodimir Zelenszkij stábjának konzultánsa és szóvivője lett, majd ugyanezen év májusában a Nép Szolgája (NSZ) párt elnökévé választották. 2019 nyarán az NSZ parlamenti képviselőjévé és a Legfelső Tanács elnökévé választották.
We are preparing a NEW support shipment to ??. 20 M113 armored vehicles, 10 military trucks and 10 SUVs (for demining operations) will be delivered to ?? soon! ?? Stands together with ??! #РазомДоПеремоги
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr