Spanyolország június végéig további Leopard 2A4 harckocsikat szállít Ukrajnának – erősítette meg hétfőn Margarita Robles spanyol védelmi miniszter amerikai kollégájával, Lloyd Austinnal az ukrajnai kontaktcsoport keretében tartott videokonferenciáján.
A madridi tárca tájékoztatása szerint Spanyolország be fogja tartani az ígért szállítási időket, illetve további Patriot légvédelmi rakétákat és különböző típusú lőszereket is küld a kijevi vezetésnek.
Pedro Sánchez baloldali kormánya tavaly már tíz darab Leopard 2A4 harckocsit küldött Ukrajnának. Idén márciusban pedig összesen 19 további páncélost ígért 2024-re. Az első tízet június végéig, a többi kilencet pedig szeptemberben tervezik leszállítani.
Spanyolország mintegy száz darabbal rendelkezik a régebbi, Leopard 2A4 típusból, és több mint kétszázzal az újabb, 2A6 verzióból, amelyből viszont a saját védelmi igényeinek kielégítése miatt egyet sem hajlandó átadni.
Robles a hétfői konferencia alkalmából kiemelte hazája erőfeszítéseit Ukrajna támogatásában, különös tekintettel az ukrán katonák kiképzésére. Arról is biztosított mindenkit, hogy addig fogják a kijevi vezetést támogatni, amíg az szükséges – adta hírül az MTI.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
A spanyol külügyminisztérium konzultációra hívta vissza Buenos Aires-i nagykövetét Javier Millay argentin elnöknek Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök felesége ellen tett kijelentései után. A hírt a Reuters közölte.
Millay „korruptnak” nevezte Sanchez feleségét, Begona Gomezt. Jose Manuel Albarez spanyol külügyminiszter azt mondta, bocsánatkérést vár az argentin vezetőtől.
„Millay viselkedése miatt Spanyolország és Argentína kapcsolata a közelmúlt történelmének legnehezebb pillanatát éli meg. Ezért tájékoztatom Önöket, hogy éppen most hívtam be Buenos Aires-i nagykövetünket konzultációra” – mondta a spanyol külügyminisztérium vezetője.
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Írországnak és Spanyolországnak „világos terve van” a palesztin állam elismerésére – jelentette be csütörtökön Simon Harris ír miniszterelnök, aki az ügyben a hét elején egyeztetett spanyol hivatali partnerével, Pedro Sánchezzel.
„Sosem késő helyesen cselekedni, és most az a helyes, ha elismerjük a palesztin államot” – jelentette ki Harris, mindazonáltal hozzátette: ennek dátumát egyelőre nem szeretnék nyilvánosságra hozni. Az RTE ír közszolgálati műsorszolgáltató értesülései szerint Dublin és Madrid május 21-én jelenthetik be a palesztin állam közös elismerését.
Az ír kormányfő síkraszállt a kétállami megoldás mellett, melyet az izraeli és a palesztin fél közötti tartós béke zálogának nevezett. Elmondta továbbá, hogy az ügyben tovább folynak az egyeztetések más országokkal is, aláhúzva, hogy már a nap folyamán egyeztetni fog más vezetőkkel. Mint mondta, nagyon fontos „a lehető legtöbb államot bevonni” annak érdekében, hogy megfelelő hatást érjenek el.
Sánchez és Harris mellett Robert Abela máltai és Robert Golob szlovén miniszterelnök is aláírta március végén azt a nyilatkozatot, melyben kijelentették: készek elismerni a palesztin államot, ha a lépés „pozitív hozzájárulást jelent és a körülmények is megfelelőek”.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
A spanyol kormány közölte, hogy Ukrajna további rakétákat kapott a Patriot légvédelmi rendszerekhez, amelyeket Spanyolország és más szövetséges országok szállítottak a konfliktus sújtotta országnak – számolt be az Index az Ukrajinszka Pravda nyomán.
A hírt Margarita Robles spanyol védelmi miniszter jelentette be zaragozai látogatásakor, ahol egy olyan katonai létesítményt látogatott meg, amelyben ukrán katonák kapnak gyógykezelést és kiképzést.
A miniszter szerint ezek a rakéták segítenek Ukrajnának megvédeni magát az állandó orosz támadásokkal szemben.
„A csomag Patriot rakéta a múlt héten már megérkezett Ukrajnába. Nyilvánvalóan szövetségeseinkkel együttműködve dolgozunk ezen a kérdésen, mert megértjük, hogy Ukrajna védi integritását, az emberéleteket” – mondta Robles.
Hangsúlyozta, hogy az uniós országoknak fenn kell tartaniuk elkötelezettségüket az ukrán nép támogatására az orosz agresszió kihívásával szemben.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Spanyolország újabb harckocsiszállítmányt készül átadni Ukrajnának – számolt be a La Vanguardia védelmi minisztériumi forrásaira hivatkozva, közölte a Jevropejszka Pravda.
Ez 19 Leopard 2A4 lesz, amelyeket a Santa Bárbara Sistemas Alcalá de Guadeira-i (Sevilla) üzemében készítenek elő. A szállítás két tételben történik: június végéig tíz, szeptemberben pedig további kilenc harckocsi.
Az erre vonatkozó rendelkezést Pedro Sanchez, spanyol kormányfő adta ki, aki Margarita Robles védelmi miniszterrel együtt találkozott a spanyol védelmi szektor főbb vállalatainak képviselőivel. A megbeszélésen Sanchez megerősítette, hogy a kormány határozottan elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszióját. És ezzel összefüggésben kerül sor az újabb szállításra.
Akkor, amikor a szakértők szerint hirtelen egyensúlyhiány alakulhat ki Oroszország javára Ukrajna reagálási képességének hiány amiatt, a kormányfőt az érdekelte, mit tehet a spanyol ipar a jövőbeli szállítások érdekében.
A légierő és a haditengerészet képességeinek elvetése után minden figyelem ismét hadseregre összpontosult, amely több mint egy évtizede tárol harckocsikat a zaragozai Casetas 41-es logisztikai csoportjában. Tavaly onnan szállítottak el tíz harckocsit.
Robles akkor azt állította, hogy a Leopard 2A4 Casetasban „siralmas állapotban van”. A Santa Bárbara Sistemas üzemnek azonban sikerült felkészítenie őket az ukrajnai szállításra. Most várhatóan megismétlik a műveletet, de kétszer annyi rosszabb állapotban lévő járművet készítenek szállításra.
Sanchez arra utasított, hogy készüljenek fel a júniusi szállításra. A kormányfő szándéka szerint a NATO-csúcs idejére, amelyre július 9-én Washingtonban kerül sor, a harckocsik már Ukrajnában lesznek.
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Overnight Russia launched another attack against Kharkiv - Ukraine’s 2nd largest city - killing 6 civilians, injuring others & damaging homes & schools. There is not a second to lose to support Ukraine’s fight to defend its people from such horrific and unprovoked attacks. pic.twitter.com/D8bDNXEivv
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 6, 2024
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm