Az Európai Unió 500 millió eurót tud elkülöníteni 155 mm-es kaliberű lőszerek gyártására, amelyeket a továbbiakban Ukrajnának adnak át – jelentette be Mairead McGuinness, a pénzügyi szolgáltatásokért, a pénzügyi stabilitásért és a tőkepiacokért felelős európai biztos.
„Az EU iparában rejlő potenciál a 155 mm-es lőszergyártás terén továbbra is jelentős, és ezt mindenképpen ki kell használni” – mondta.
Az európai biztos elmondása szerint most minden lehetőséget mérlegelnek, szükség esetén az uniós költségvetés felhasználását is.
„A közelmúltban vitára bocsátottunk egy dokumentumot, amely az európai védelmi ipar közbeszerzéseken keresztüli megerősítését célozza meg. Ennek értelmében rövid távon 500 millió eurót lehet felhasználni a szükséges lőszerek gyártásának felgyorsítására” – közölte McGuinness.
Hangsúlyozták, hogy az Európai Bizottság készen áll a magáncégek forrásait is bevonni a lőszergyártás volumenének növelése érdekében.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Németország az európai partnereivel együtt gondoskodik arról, hogy Ukrajna továbbra is megkapja az orosz támadás elleni védekezéshez szükséges fegyvereket és egyéb hadifelszerelést – mondta Olaf Scholz kancellár.
Az EU újabb döntéseket hoz az orosz támadás ellen védekező Ukrajna folyamatos lőszerellátásának további javításáról a tagállami vezetők következő találkozóján – mondta Olaf Scholz német kancellár a szövetségi parlamentben.
A tagállami állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács március 23-án kezdődő kétnapos tanácskozására kidolgozott német álláspontot ismertetve elmondta, hogy
Németország az európai partnereivel együtt gondoskodik arról, hogy Ukrajna továbbra is megkapja az orosz támadás elleni védekezéshez szükséges fegyvereket és egyéb hadifelszerelést.”
[type] => post [excerpt] => Németország az európai partnereivel együtt gondoskodik arról, hogy Ukrajna továbbra is megkapja az orosz támadás elleni védekezéshez szükséges fegyvereket és egyéb hadifelszerelést – mondta Olaf Scholz kancellár. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1678993680 [modified] => 1678990866 ) [title] => A következő EU-csúcson újabb döntéseket hoznak Ukrajna lőszerellátásáról [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=73433&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 73433 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 73434 [image] => Array ( [id] => 73434 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-3.jpg [original_lng] => 46723 [original_w] => 800 [original_h] => 370 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-3-300x139.jpg [width] => 300 [height] => 139 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-3-768x355.jpg [width] => 768 [height] => 355 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-3.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-3.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-3.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-3.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1678984378:5 [_thumbnail_id] => 73434 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2560 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
A jövő héten az Európai Unió közös tervet hagy jóvá Ukrajna lőszerbeszerzésére, azonban zsákutcába jutott az a kérdés, hogy miként biztosítsa a Kijev számára szükséges 155 mm-es lövedékeket még az idén – közölte hétfőn a Bloomberg amerikai hírügynökség, számolt be az rbc.ua hírportál.
A hírügynökség szerint az EU megpróbálja megtalálni a módját Ukrajna sürgető lőszerszükséglete kielégítésének, annak ellenére, hogy a tagállamok már politikai megállapodást kötöttek Kijev lövedékekkel való további ellátásáról. Az ukrán hatóságok közölték, hogy idén a fegyveres erőknek 1 millió lőszerre lesz szüksége. Észtország számításai szerint ekkora számú lövedék 4 milliárd euróba fog kerülni.
Ukrajna átlagosan 60–210 ezer lövedéket használ fel havonta, de az európai védelmi ipar csak 25 ezer lövedéket tud legyártani ezen idő alatt. Eközben Oroszország napi 20 000–60 000 lövedéket gyárt. A hírszolgálat informátora kijelentette: az uniós országok egyelőre nem közölték, hogy idén mekkora összeget hajlandóak lőszervásárlásra fordítani, és hogyan strukturálják ezeket a forrásokat.
Egyes országok azt szeretnék, ha a kötelező finanszírozás arányos lenne az egyes államok gazdaságának méretével, míg mások azt szeretnék, ha bármilyen hozzájárulás önkéntes lenne.
Az új finanszírozás nagyrészt a tagállamok politikai döntése. A kérdés – a szállítandó lőszerek számáról szóló megállapodás mellett – várhatóan az EU külügy- és védelmi minisztereinek jövő heti találkozásán kerül majd terítékre, a brüsszeli vezetői csúcstalálkozó előtt, ahol ez lesz a napirendi téma.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A jövő héten az Európai Unió közös tervet hagy jóvá Ukrajna lőszerbeszerzésére, azonban zsákutcába jutott az a kérdés, hogy miként biztosítsa a Kijev számára szükséges 155 mm-es lövedékeket még az idén. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1678736220 [modified] => 1678735624 ) [title] => Az EU a jövő héten jóváhagyja a közös lőszervásárlási tervet Ukrajna számára – Bloomberg [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=73160&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 73160 [uk] => 73166 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 73161 [image] => Array ( [id] => 73161 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/europai-unio-1.jpg [original_lng] => 87299 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/europai-unio-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/europai-unio-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/europai-unio-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/europai-unio-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/europai-unio-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/europai-unio-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/europai-unio-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1678728701:2 [_thumbnail_id] => 73161 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3550 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_010cfbc946936056a6c7c57c7bd01182] =>
Russia taking over today @UN Security Council presidency is fitting for April fools’ day
Despite being a permanent member of the Security Council, Russia continuously violates the very essence of the UN legal framework
The EU will stand against any abuse by Russian presidency
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) April 1, 2023
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Olekszij Reznyikov védelmi miniszter felszólította európai kollégáit, hogy szállítsanak havonta 250 ezer lövedéket Ukrajnának a fegyveres erők előrenyomulásának biztosítása érdekében – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Financial Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az Európai Unió 27 tagállamában tevékenykedő kollégáinak írt levelében Reznyikov megjegyezte, hogy az ukrán fegyveres erők lőszerhiány miatt szükséges számú lövedéknek csak az ötödét állítják elő. Ez átlagosan 110 ezer 155 mm-es lőszert jelent, míg Oroszország négyszer többet használ fel.
Az ukrán védelmi miniszter kijelentette, hogy a harci feladatok sikeres végrehajtásához a teljes lőszerszükséglet minimálisan legalább 60%-a, vagyis havi 356 400 lövedék kell.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban arról számoltak be, hogy Ukrajna néhány héten belül egymilliárd euró értékű lövedéket kap az uniós országoktól. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, hogy az Európai Unió háromoldalú tervet kíván javasolni Ukrajna szükséges munícióval történő ellátására.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
Az Európai Unió országainak minden lőszerkészletüket át kell adniuk Ukrajnának, mert az ukrán hadseregnek sürgős szüksége van rájuk az Oroszország elleni harchoz – jelentette ki hétfőn Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagországok külügyminisztereinek találkozóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az Európai Unió fődiplomatája elmondta: „Egyértelmű, hogy intézkedéseket kell hozni az európai ipar kapacitásának növelése érdekében, hogy több lőszert és gyorsabban tudjon előállítani. És egyértelmű, hogy nem csak az esetleges uniós szintű vásárlások révén kell fokoznunk erőfeszítéseinket Ukrajna sürgető szükségleteinek kielégítése érdekében.”
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ugyanakkor azt is kijelentette, hogy „az elkövetkező hetekben a legjobb módja annak, hogy Ukrajnát lőszerrel lássák el, ha átadják az európai hadseregekben már rendelkezésre álló készleteket”. „Nem szabad megvárni, amíg ezek (a lőszerek) elkészülnek. Fel kell használnunk azt, amit már gyártanak és raktárban tárolnak, és a következő napokban legyártják. Elsőbbséget kell adni az ukrán hadsereg ellátásának. Amennyire csak tudjuk” – szólította fel az európai uniós tagországokat Josep Borrell.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Európai Unió országainak minden lőszerkészletüket át kell adniuk Ukrajnának, mert az ukrán hadseregnek sürgős szüksége van rájuk az Oroszország elleni harchoz – jelentette ki hétfőn Josep Borrell. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1676975700 [modified] => 1676973767 ) [title] => Borrell felszólította az uniós tagországokat, hogy minden lőszerüket sürgősen adják oda Ukrajnának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=71413&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 71413 [uk] => 71421 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 71414 [image] => Array ( [id] => 71414 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg [original_lng] => 39509 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1676968865:8 [_thumbnail_id] => 71414 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3213 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8452e625c30412af790318e2c5549d05] =>
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Az Európai Unió miniszterei sürgős ülést tartanak március 6-7-én, hogy megoldják az Ukrajnának szállítandó lőszerek kérdését – jelentette be vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián tartott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Borrell elmondta: „Az Európai Unió miniszterei március 6-7-én rendkívüli ülést tartanak, amelyen javasolni fogják a már zajló folyamat felgyorsítását. Összefogással meg fogunk tudni birkózni ezzel a feladattal.”
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője megjegyezte: a közös beszerzések rendszerével nem lehet megoldani Ukrajna lőszerszállításának problémáját. Ezért felszólította az uniós országokat, hogy saját készleteikből szállítsanak lőszereket az ukrán hadseregnek. „Fel kell használnunk azt, amink van, amivel a tagországok rendelkeznek, amelyek azután közös beszerzéssel pótolják ezeket a készleteket. Ezt a külügyek vezetőinek és a védelmi minisztereknek kell megtenniük” – hangsúlyozta Josep Borrell.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
Iszlámábád cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Pakisztán lőszert szállít Ukrajnának. Ezt Mumtaz Zahra Baloch, az ország külügyminisztériumának sajtótitkára nyilatkozta – írja a Dawn.
„A Pakisztán által Ukrajnába szállított védelmi felszerelésekről szóló jelentések nem igazak” – mondta.
A tisztviselő megjegyezte, hogy országa betartja a katonai konfliktusokba való be nem avatkozás politikáját, és nem teszi lehetővé fegyvereinek illetéktelen reexportját harmadik országokba.
Mivel Svájc ismételten megtagadta, hogy Németország lövedékeket szállítson Ukrajnának, a Bundestag védelmi bizottságának vezetője javasolta a németországi lőszerszállítási lánc ellenőrzését.
Berlinnek ellenőriznie kell a lőszerellátási láncokat, miután Svájc megtagadta, hogy Németország a Gepard légvédelmi önjáró tüzérségi rendszerekhez szállítson lövedékeket Ukrajnának – jelentette ki Marie-Agnes Strack-Zimmermann, a Bundestag védelmi bizottságának vezetője a dpa ügynökségnek adott interjújában november 6-án.
„Biztonságpolitikai szempontból február 24. óta megváltozott a világ, és a lövedékek megrendelésekor Németországnak azonnal ellenőriznie kell azokat az útvonalakat, amelyeken keresztül szállítják, és ha szükséges, módosítani kell ezeket az útvonalakat” – mondta a politikus.
Strack-Zimmerman ugyanakkor megjegyezte, hogy az elkövetkező években Németországnak minimum 20 milliárd euró értékben kell lőszert vásárolnia.
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims