J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke kijelentette, hogy az ukrajnai háború lezárását célzó béketervnek három kulcsfontosságú pontot kell tartalmaznia – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál az alelnök X közösségi oldalon közzétett bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai alelnök leszögezte: minden béketervnek a következőket kell tartalmaznia: az öldöklés megállítása, miközben megőrzik Ukrajna szuverenitását; elfogadható legyen mind Oroszország, mind Ukrajna számára; és maximalizálja annak az esélyét, hogy a háború nem folytatódik.
Vance ugyanakkor hozzátette, hogy a Trump-adminisztráció által kidolgozott békekeretrendszerrel kapcsolatos bármilyen kritika vagy félreérti a keretrendszert, vagy eltorzítja „a helyszíni helyzettel kapcsolatos legfontosabb tényeket”. Kételkedését fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a több fegyver és pénz győzelemhez vezetne. Valószínűleg Ukrajna támogatására gondolt.
„Van egy olyan fantázia, hogy ha csak több pénzt, több fegyvert adunk, vagy több szankciót vezetünk be, a győzelem közel lesz. A békét nem fogják elérni kudarcot vallott diplomaták vagy illúziók világában élő politikusok. Elérhetik okos emberek, akik a való világban élnek” – összegezte J. D. Vance.
Alhamdulillah, the First High-Level Committee Meeting under the framework of the Islamabad Memorandum of Understanding has concluded successfully in Bürgenstock, Switzerland.
The discussions were held in a positive and constructive atmosphere and yielded encouraging progress,… pic.twitter.com/uvA0SBKfvf
BREAKING: VP Vance announces major progress made by the United States and its negotiating team while finalizing a deal with Iran:
“Yesterday was a very, very good day. We made a lot of good progress. We did exactly what we wanted to do… the Iranians have agreed to invite IAEA… pic.twitter.com/ExpYCS2KK2
Az Európai Unió csalódott az Egyesült Államok ukrajnai háború rendezéséhez való hozzáállása és a „nagyon gyenge béketerv” miatt, amely Kijev engedményeit is magában foglalja – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Politico című brüsszeli-amerikai kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az új amerikai javaslatokat ismerő magas rangú EU-tisztviselő azt mondta, hogy ez csupán egy lista a Putyin kedvében járó tételekről és egy nagyon rossz tervről”. „De a jelek azt mutatják, hogy az ukránoknak el kell fogadniuk ezt. Kijev világossá teszi, hogy az Ukrajnára nehezedő nyomás felesleges, és senkinek sem fog segíteni” – mondta.
Egy másik magas rangú európai tisztviselő szerint a Fehér Ház legutóbbi erőfeszítéseinek időzítése különösen szerencsétlen, tekintve, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre „már most is súlyos nyomás nehezedik Oroszország katonai sikerei és a korrupciós botrány okozta belpolitikai problémák miatt”.
Ahogy a kiadvány megjegyezte, az európaiak egy újabb szomorú felismeréssel néznek szembe: úgy tűnik, nem hoznak gyümölcsöt az erőfeszítéseik, hogy az Ukrajnának nyújtandó katonai segély kifizetésével helyet szerezzenek a tárgyalóasztalnál.
„Hogyan lehet, hogy az európaiaknak ilyen kevés a befolyásuk, még akkor is, amikor most mi álljuk az egész számlát?” – hangsúlyozta a magas rangú EU-tisztviselő, és „ésszerűtlennek” nevezte az Ukrajnától követelt engedményeket.
A Fehér Ház egy nagyszabású, a gázai rendezés tapasztalataira épülő béketervet készít elő, most azonban nyilvánosságra került a teljes, 28 pontból álló dokumentum, amelyet Donald Trump terjesztett elő az orosz–ukrán háború lezárására. A több nagy témakört átfogó javaslat többek között kitér Ukrajna hadseregének létszámára, az esetleges NATO- és EU-tagságára, a szankciók és a befagyasztott orosz vagyon sorsára, valamint arra is, milyen következményekkel járna, ha bármelyik fél újra támadást indítana a másik ellen. Az amerikai–orosz kapcsolatokat is érintő terv értelmében, amennyiben a háborúzó felek elfogadják az amerikai elnök javaslatát, Ukrajnának száz napon belül választásokat kellene tartania.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fehér Ház a héten egy nagyszabású béketerv nyilvánosságra hozatalát tervezte, amely véget vethet a három és fél éve tartó az orosz–ukrán háborúnak. A Politico washingtoni forrásokra hivatkozva azt is írta, a felek legkorábban már ezen a héten, legkésőbb november végéig megállapodhatnak a tervezetről. Az Axios kedden arról írt egy magas rangú orosz tisztviselőre hivatkozva, hogy titkos tárgyalások zajlanak Moszkva és Washington között egy lehetséges, a gázai rendezés tapasztalatain nyugvó 28 pontos tervezetről.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője arról számolt be, hogy az amerikai kormány az orosz-ukrán háborúban érintett mindkét féllel „csendben” egyeztetett az ukrajnai háború lezárásáról szóló új tervezetről. Ennek oka a WSJ cikke szerint az, hogy Donald Trump gyors békét szeretne Ukrajnában, ezért a béketervből – melyet az amerikai elnök munkatársai és orosz kapcsolatokkal rendelkező tanácsadók állították össze – kihagyta az európai vezetőket.
A The Telegraph által nyilvánosságra hozott béketerv 28 pontja több esetben részletes alpontokkal egészül ki.
A terv szerint Kijev nem támadhatja meg Oroszországot, és katonai erőt sem alkalmazhat az oroszok által elrabolt területek visszaszerzésére.
Ukrajnának nem lesz szabad NATO-csapatokat fogadnia, és külföldi vadászgépek is csak Lengyelországban állomásozhatnak.
A megállapodás bármely megsértése esetén Ukrajna elveszíti a még meghatározandó amerikai és európai biztonsági garanciákat. A terv emellett döntő katonai fellépést ígér Oroszországgal szemben, valamint a szankciók visszaállítását, ha ismét megtámadná Ukrajnát.
A békéért cserébe Oroszország megkapná a teljes Donbász-régiót és a Krímet, amelyeket de facto – az Egyesült Államok által is – elismernének. Oroszországot továbbá visszavezetnék a G7-be, így ismét G8 lenne.
Ami a gazdasági kérdéseket illeti, minden befagyasztott vagyont visszaadnának Oroszországnak, kivéve 100 milliárd dollárt, amelyet Ukrajna kapna háború sújtotta országának újjáépítésére. Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek 100 napon belül választásokat kellene tartania a tűzszünet után, míg Vlagyimir Putyin megígérné, hogy nem támad meg egyetlen NATO-országot sem.
🚨 Trump's full 28-point Ukraine-Russia peace plan Per Axios (1/2)
1. Ukraine's sovereignty will be confirmed. 2. A comprehensive non-aggression agreement will be concluded between Russia, Ukraine and Europe. All ambiguities of the last 30 years will be considered settled. 3. It… pic.twitter.com/QeqItvxZAd
A hivatalos, 28 pontból álló béketerv az alábbiak szerint épül fel:
Megerősítik Ukrajna szuverenitását.
Oroszország, Ukrajna és Európa között átfogó [sic] és átfogó megnemtámadási megállapodás jön létre. Az elmúlt 30 év minden kétértelműségét rendezettnek tekintik.
Várhatóan Oroszország nem támad meg szomszédos országokat, és a NATO nem terjeszkedik tovább.
Oroszország és a NATO között az Egyesült Államok közvetítésével párbeszédet tartanak minden biztonsági kérdés rendezésére és a deeszkaláció feltételeinek megteremtésére, a globális biztonság biztosítása és a jövőbeni együttműködés, valamint a gazdasági fejlődés lehetőségeinek növelése érdekében.
Ukrajna megbízható biztonsági garanciákat kap.
Az ukrán fegyveres erők létszáma 600 000 főben lesz korlátozva.
Ukrajna vállalja, hogy alkotmányában rögzíti: nem csatlakozik a NATO-hoz, a NATO pedig vállalja, hogy alapszabályába foglalja: Ukrajnát a jövőben sem veszik fel.
A NATO vállalja, hogy nem állomásoztat csapatokat Ukrajnában.
Európai vadászgépek lesznek állomásoztatva Lengyelországban.
Amerikai garancia:
▪️ Az Egyesült Államok ellenszolgáltatást kap a garanciáért.
▪️ Ha Ukrajna megtámadja Oroszországot, elveszíti a garanciát.
▪️ Ha Oroszország megtámadja Ukrajnát, a határozott, összehangolt katonai válasz mellett visszaállítanak minden globális szankciót, a területek elismerését és a megállapodás minden más előnyét pedig visszavonják.
▪️ Ha Ukrajna ok nélkül lő ki rakétát Moszkvára vagy Szentpétervárra, a biztonsági garancia érvénytelen lesz.
Ukrajna jogosult lesz az EU-tagságra, és átmeneti kedvezményes hozzáférést kap az európai piachoz, amíg ezt a kérdést vizsgálják.
Egy erőteljes globális intézkedéscsomag jön létre Ukrajna újjáépítésére, többek között:
a. Ukrajna Fejlesztési Alap létrehozása a gyorsan növekvő iparágakba, többek között a technológiába, az adatközpontokba és a mesterséges intelligenciába történő befektetés céljából.
b. Az Egyesült Államok együttműködik Ukrajnával az ukrán gázinfrastruktúra, többek között a gázvezetékek és tároló létesítmények közös újjáépítésében, fejlesztésében, modernizálásában és üzemeltetésében.
c. Közös erőfeszítések a háború sújtotta területek rehabilitációjára, a városok és lakóövezetek helyreállítására, újjáépítésére és modernizálására.
d. Infrastruktúra-fejlesztés.
e. Ásványkincsek és természeti erőforrások kitermelése.
f. A Világbank külön finanszírozási csomagot dolgoz ki e törekvések felgyorsítására.
Oroszországot visszaintegrálják a globális gazdaságba:
a. A szankciók feloldását szakaszosan, eseti alapon vitatják meg és fogadják el.
b. Az Egyesült Államok hosszú távú gazdasági együttműködési megállapodást köt Oroszországgal energia, természeti erőforrások, infrastruktúra, mesterséges intelligencia, adatközpontok, ritkaföldfém-kitermelés (az Északi-sarkvidéken), és más kölcsönösen előnyös vállalati lehetőségek területén.
c. Oroszország meghívást kap a G8-ba való visszatérésre.
A befagyasztott vagyon felhasználása a következőképpen alakul:
100 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyont az Egyesült Államok vezette ukrajnai újjáépítési és beruházási programba fektetnek. Az USA a vállalkozás hasznának 50 százalékát megkapja. Európa további 100 milliárd dollárt ad hozzá, hogy növelje Ukrajna újjáépítésére rendelkezésre álló befektetési összeget. A befagyasztott európai vagyont feloldják. A fennmaradó orosz befagyasztott vagyont külön amerikai–orosz befektetési alapba helyezik, amely meghatározott területeken közös projekteket hajt végre. Ez az alap a kapcsolatok erősítését és a közös érdekek növelését célozza, hogy erős ösztönzőt teremtsen a konfliktushoz való visszatérés elkerülésére.
Létrejön egy közös amerikai–orosz munkacsoport biztonsági kérdésekre, amely elősegíti és biztosítja a megállapodás minden rendelkezésének betartását.
Oroszország törvényben rögzíti Európával és Ukrajnával szembeni megnemtámadási politikáját.
Az Egyesült Államok és Oroszország megállapodik a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását és ellenőrzését szolgáló szerződések, köztük a START I meghosszabbításáról.
Ukrajna vállalja, hogy a nukleáris fegyverek elterjedését tiltó szerződésnek megfelelően atomfegyver nélküli állam marad.
A zaporizzsjai atomerőművet az IAEA (Nemzetközi Atomenergia-ügynökség) felügyelete alatt üzemelik be, és a megtermelt áramot Oroszország és Ukrajna egyenlő arányban – 50-50 százalékban – kapja.
Mindkét ország vállalja olyan oktatási programok végrehajtását az iskolákban és a társadalomban, amelyek a különböző kultúrák megértését és toleranciáját szolgálják, valamint a rasszizmus és az előítéletek felszámolását:
a. Ukrajna elfogadja az EU vallási toleranciára és a nyelvi kisebbségek védelmére vonatkozó szabályait.
b. Mindkét ország vállalja, hogy megszünteti az összes diszkriminatív intézkedést, valamint garantálja az ukrán és orosz média és oktatás jogait.
c. Minden náci ideológiát és tevékenységet el kell utasítani és tiltani kell.
Területek:
a. A Krím, Luhanszk és Donyeck de facto Oroszországhoz tartozónak lesz elismerve, az Egyesült Államok által is.
b. Herszon és Zaporizzsja a frontvonal mentén lesznek „befagyasztva”, ami de facto elismerést jelent a kontaktvonal mentén.
c. Oroszország lemond az öt régión kívül ellenőrzése alatt álló, megállapodás szerinti egyéb területekről.
d. Az ukrán erők kivonulnak a Donyecki terület azon részéről, amelyet jelenleg ellenőriznek, és ez a kivonulási zóna semleges, demilitarizált ütközőzónának minősül, amelyet nemzetközileg az Orosz Föderációhoz tartozó területként ismernek el. Orosz erők nem léphetnek be ebbe a demilitarizált zónába.
A jövőbeni területi rendezések elfogadását követően az Orosz Föderáció és Ukrajna vállalja, hogy ezeket az elrendezéseket nem változtatják meg erővel. A biztonsági garanciák nem alkalmazhatók e vállalás megszegése esetén.
Oroszország nem akadályozza meg Ukrajnát a Dnyeper kereskedelmi célú használatában, és megállapodások születnek a gabona szabad szállításáról a Fekete-tengeren keresztül.
Humanitárius bizottság jön létre a fennmaradó kérdések rendezésére:
a. Minden megmaradt hadifogoly és holttest „mindenkit mindenkiért” alapon kerül kicserélésre.
b. Minden civil foglyot és túszt visszaadnak, beleértve a gyermekeket is.
c. Családegyesítési programot hajtanak végre.
d. Intézkedéseket tesznek a konfliktus áldozatainak szenvedésének enyhítésére.
Ukrajna 100 napon belül választásokat tart.
A konfliktusban érintett minden fél teljes amnesztiát kap a háború alatti cselekedeteiért, és vállalják, hogy a jövőben nem nyújtanak be követeléseket vagy panaszokat.
Ez a megállapodás jogilag kötelező. Végrehajtását a Béketanács felügyeli és garantálja, amelynek Donald J. Trump elnök lesz a vezetője. Megszegés esetén szankciókat vezetnek be.
Miután minden fél elfogadja ezt a memorandumot, a tűzszünet pedig azonnal életbe lép, miután mindkét fél visszavonul az egyezményben meghatározott pontokra, és megkezdik a megállapodás végrehajtását.
[type] => post [excerpt] => A Fehér Ház egy nagyszabású, a gázai rendezés tapasztalataira épülő béketervet készít elő, most azonban nyilvánosságra került a teljes, 28 pontból álló dokumentum, amelyet Donald Trump terjesztett elő az orosz–ukrán háború lezárására. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1763728440 [modified] => 1763725566 ) [title] => Nyilvánosságra került Donald Trump 28 pontos Kijevben is közzétett béketerve [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=169449&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 169449 [uk] => 169760 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 169450 [image] => Array ( [id] => 169450 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/trump-1.png [original_lng] => 964706 [original_w] => 1314 [original_h] => 819 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/trump-1-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/trump-1-300x187.png [width] => 300 [height] => 187 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/trump-1-768x479.png [width] => 768 [height] => 479 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/trump-1-1024x638.png [width] => 1024 [height] => 638 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/trump-1.png [width] => 1314 [height] => 819 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/trump-1.png [width] => 1314 [height] => 819 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/trump-1.png [width] => 1314 [height] => 819 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1763718367:12 [_thumbnail_id] => 169450 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3186 [_oembed_1ea60c9bea508e050530e07f772f58d1] =>
🚨 Trump's full 28-point Ukraine-Russia peace plan Per Axios (1/2)
1. Ukraine's sovereignty will be confirmed. 2. A comprehensive non-aggression agreement will be concluded between Russia, Ukraine and Europe. All ambiguities of the last 30 years will be considered settled. 3. It… pic.twitter.com/QeqItvxZAd
Az európai országok ellenzik az Ukrajna elleni orosz háború lezárását célzó új amerikai béketervet, amely valószínűleg további területek átadását és részleges leszerelést követelne meg Kijevtől – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Reutersbrit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint az Európai Unió külügyminiszterei, akik ma Brüsszelben üléseztek, nem kommentálták részletesebben az amerikai béketervet, amelyet egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. Ugyanakkor világossá tették, hogy nem fogadnak el Ukrajnával szemben támasztott, területi engedményekre vonatkozó követeléseket.
„Az ukránok békét akarnak – egy igazságos békét, amely tiszteletben tartja mindenki szuverenitását, egy tartós békét, amelyet nem kérdőjelezhet meg jövőbeli agresszió. De a béke nem jelenthet kapitulációt” – mondta Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter.
Az ukrajnai háború befejezésére szolgáló lehetőségek ablaka csak 2026 februárjában nyílik meg, ugyanakkor lehetetlen lesz befejezni a háborút Donald Trump amerikai elnök segítsége nélkül – jelentette ki szerdán Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője a Kanal 24 tévécsatornának adott interjújában. Számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov megjegyezte, hogy Ukrajna orosz megszállók elleni háborújának vége és a békemegállapodás aláírása számos kritikus tényező egybeesésétől függ – mind Oroszországon belül, mind a külpolitikában, beleértve az Egyesült Államokat és Európát is.
„Télen fogjuk ezt megtenni… Február közepén nyílik meg újra az ablakunk. Minden esemény február elején és közepén fog zajlani” – mondta Kirilo Budanov arra a kérdésre válaszolva, hogy pontosan mikor történhet meg a kritikus tényezők konvergenciája.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrajnai háború befejezésére szolgáló lehetőségek ablaka csak 2026 februárjában nyílik meg, ugyanakkor lehetetlen lesz befejezni a háborút Donald Trump amerikai elnök segítsége nélkül – jelentette ki szerdán Kirilo Budanov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1763630940 [modified] => 1763583790 ) [title] => Budanov: a háborút nem lehet Trump segítsége nélkül befejezni, a lehetőségek ablaka februárban nyílik meg [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=169277&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 169277 [uk] => 169304 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 169278 [image] => Array ( [id] => 169278 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/budanov-1.jpg [original_lng] => 27915 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/budanov-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/budanov-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1763583988:3 [_thumbnail_id] => 169278 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2039 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 521529500001 [_oembed_fbecca3469c76128c74a506c49cecf5d] =>
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g
We firmly reject the recent unilateral coercive measures adopted by the #UnitedStates government. These actions demonstrate an intention to impose, once again, collective punishment on the Cuban people.
Az USA és Oroszország béketervet készített Ukrajna számára, amely magában foglalja a Kreml maximalista követeléseinek teljesítését – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Christopher Miller, a Reuters brit hírügynökség és a The Financial Times brit lap újságírója a X közösségi oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint névtelen források a Reutersnek elmondták, hogy az Egyesült Államok világossá tette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számára, hogy Kijevnek el kell fogadnia Washington tervét az Oroszországgal folytatott háború befejezésére. A terv konkrétan előírja, hogy Ukrajna lemond bizonyos területekről és bizonyos típusú fegyverekről.
A tervek szerint csökkentenék az ukrán fegyveres erők létszámát is. Miller a maga részéről azt írta, hogy Ukrajna sürgős javaslatot kapott Kirill Dmitrijevtől, az orosz diktátor küldöttjétől és Steve Witkofftól, az amerikai elnök különmegbízottjától, amelyet átadtak Rusztem Umjerovnak, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárának.
Egy ilyen javaslat „gyakorlatilag Ukrajna kapitulációjával egyenértékű”. A következő pontokat tartalmazza: az ukrán hadsereg felére csökkentése, bizonyos típusú fegyverek tiltása, a Donbassz elhagyása.
Today in Florida, the Russian Special Envoy Kirill Dmitriev held productive and constructive meetings as part of the U.S. mediation effort toward advancing a peaceful resolution of the Ukrainian conflict.
The American delegation included Special Envoy Steve Witkoff, Secretary of…
— Special Envoy Steve Witkoff (@SEPeaceMissions) January 31, 2026
Today in Florida, U.S. and Ukrainian delegations held constructive meetings as part of ongoing mediation efforts, with discussions focused on narrowing and resolving remaining items to move closer to a comprehensive peace agreement.
The American delegation included Special Envoy…
— Special Envoy Steve Witkoff (@SEPeaceMissions) March 21, 2026
Russian investment envoy Kirill Dmitriev has said that Russia will have contacts with US negotiators Steve Witkoff and Jared Kushner this week, state news agency RIA reports. https://t.co/Vh6J0tj9tV
— Al Arabiya English (@AlArabiya_Eng) June 5, 2026
Jelenleg jelentősen megnőtt a békefolyamatok száma Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben, de ezeknek a méltóságteljes békére kell irányulniuk – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ankarában a Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij hangsúlyozta: „Most számos folyamat indult be, igyekszünk biztosítani, hogy minden tevékenység pontosan a tisztességes békére, a garantált biztonságra irányuljon. A háborúnak véget kell vetni, a békének nincs alternatívája.” Szerinte Oroszországnak fel kell ismernie, hogy a háborúért semmilyen jutalmat nem fog kapni.
Az államfő arra is felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna számít a török diplomácia erejére. Különösen fontos Törökország aktív részvétele az „elszántak koalíciójában”, azon belül is a haditengerészeti komponensben. „Mindenki megérti a Fekete-tenger biztonságának fontosságát, és ezt a biztonságot csak Törökországgal együtt lehet biztosítani” – jegyezte meg Volodimir Zelenszkij.
Egy éven belül béke lehet Ukrajnában – vélekedett Kirill Dmitrijev, Vlagyimir Putyin orosz elnök különmegbízottja szerdán Rijádban tett látogatásán.
A nemzetközi gazdasági együttműködésért felelős Dmitrijev az elmúlt hétvégén az Egyesült Államokban tárgyalt Donald Trump amerikai elnök kormányának tisztségviselőivel. Amerikai látogatását megelőzően tették a bejelentést, hogy Trump és Putyin tervezett budapesti csúcstalálkozóját a felek elhalasztják.
Biztosak vagyunk abban, hogy a béke felé vezető úton járunk, és béketeremtőként ezt valóra is kell váltanunk – hangsúlyozta Dmitrijev – aki egyben az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója – egy rijádi befektetési konferencián tartott beszédében.
Az Egyesült Államokban tett látogatásán a különleges megbízott úgy fogalmazott, hogy Washington és Moszkva közel állnak az ukrajnai háború „diplomáciai rendezéséhez”. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter akkor „orosz propagandistának” nevezte őt, mert az amerikai sajtónak adott interjúkban kijelentette, hogy az orosz olajcégekre kivetett új amerikai szankciók az amerikai benzinkutaknál magasabb árakhoz vezetnek.
Szerdán Dmitrijev arról beszélt, hogy Bessent megjegyzései az előnyére váltak hazájában, ahol néha bírálatok célpontjává vált, mert nagyobb együttműködést szorgalmazott a Trump-kormányzattal és az Ukrajnával való béke előmozdítása miatt.
Valójában ez jó volt nekem, mert Oroszországban a legtöbb ember a béke propagandistájának vagy néha, Isten ments, Trump elnök csapata propagandistájának nevez – mondta.
Dmitrijev a szaúdi fővárosban tartott konferencián az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Oroszország, mint a világ legnagyobb természeti erőforrásokkal rendelkező országai közötti együttműködést szorgalmazta, mondván ez hozzájárulna a világ biztonságosabbá tételéhez.
„Az emberek jelenleg egy Oroszországot körülvevő regionális konfliktusra koncentrálnak, de nem akarjuk, hogy ez nagyobb konfliktussá eszkalálódjon. Ehhez pedig jobban kell teljesítenünk, mint eddig, nem rosszabbul” – tette hozzá.
Még a héten találkoznak Ukrajna és az Európai Unió vezetőinek tanácsadói, hogy megvitassák az Oroszország elleni háború lezárásának tervét – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnök a David van Wiel holland külügyminiszterrel folytatott találkozóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Az elszántak koalíciója találkozóján az európai vezetők azt mondták, hogy velünk együtt szeretnék bemutatni a következő évekre vonatkozó jövőképüket. Ez nem a háború befejezésére irányuló terv, mert tudjuk, hogy először tűzszünetre van szükség.”
Az elnök szerint ez az a terv, amelyből a diplomácia kiindul, és elvileg ez a fő. „Tökéletesen megértem ezt, és mindenki megérti, hogy a tűzszünet után nagyon nehéz lesz Oroszország számára az agresszió újraindítása, ha erős biztonsági garanciák vannak. Ezért ez a terv erre összpontosít. Azt hiszem, tanácsadóink a következő napokban találkoznak. Péntek vagy szombat környékén állapodtunk meg, és megvitatjuk a terv jellemzőit” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag „készen áll elfogadni az Egyesült Államok ukrajnai koncepcióját” és „előre haladni”. Arról a koncepcióról van szó, amelyet korábban Steve Witkoff moszkvai látogatása során ismertetett.
Lavrov nyilatkozata a magyar Ultrahang YouTube-csatornának adott interjúban hangzott el.
„Vlagyimir Putyin orosz elnök az alaszkai csúcstalálkozón részletesen megismételte az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff által felvetett koncepció minden elemét, és mivel jelen volt az anchorage-i tárgyalásokon, megkérdezte tőle: Igaz ez? Valóban ez? Minden megerősítést nyert” – mondta az orosz külügyminiszter.
Lavrov elmondása szerint Putyin ezután kijelentette, hogy Oroszország állítólag kész elfogadni az amerikai koncepciót, és „gyakorlatilag előre haladni a javasolt alapon”. Ugyanakkor Lavrov elmondása szerint állítólag nem érkezett közvetlen válasz az Egyesült Államok részéről.
„A felek megállapodtak abban, hogy szünetet tartanak a javaslatok mérlegelésére és a szövetségesekkel folytatott tárgyalások eredményeinek megvitatására” – tette hozzá Lavrov.