Telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök Recep Tayyip Erdoğan török államfővel pénteken, a megbeszélésen a többi között szóba került a donbászi helyzet – adta hírül az rbc.ua hírportál a Kreml sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a két elnök megvitatta egyebek mellett a donbászi helyzetet és érintették a Fekete-tengerre vonatkozó Montreux-i egyezményt. Putyin ismertette török kollégájával a kelet-ukrajnai helyzet rendezését orosz elképzeléseket. Leszögezte, hogy a 2015-ös minszki megállapodások jelentik a donbászi helyzet rendezésének „alternatíva nélküli alapját”. Ugyancsak megvádolta Ukrajnát, hogy nem hajlandó megvalósítani a minszki megállapodásokat és a helyzet kiélezésére irányuló provokációkat hajt végre az ütközővonalon.
Mint korábban írtuk, Volodir Zelenszkij elnök szombaton munkalátogatást tesz Törökországban, ahol Recep Tayyip Erdoğan elnökkel találkozik, a megbeszélések napirendjén a többi között védelmi kérdések megvitatása szerepel.
“President Putin can do what he likes, we will not break.” In this interview with EL PAÍS, Ukraine’s Foreign Minister Dmytro Kuleba talks about the negotiations with the Kremlin and why Ukraine will never give up https://t.co/l5gJXU6SHo
— El País English Edition (@elpaisinenglish) March 25, 2022
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
- 6 people dead, 53 others injured - Wishing Allah’s mercy on those who lost their lives - Türkiye not to bow down to terrorism - All the perpetrators to be identified pic.twitter.com/r75oGEgfev
Threatening Greece with a missile attack by a NATO ally is both unacceptable and utterly condemnable. North Korean-style attitudes cannot and must not be allowed to enter into the North Atlantic Alliance. (statement upon arrival at the #EU#FAC). pic.twitter.com/OJwHxnFqZU
Oroszország robbanásveszélyes régiónak tekinti Ukrajnát, ezért hajt végre csapatösszevonásokat az ukrán határ közelében– jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken, adta hírül az rbc.ua hírportál a RIA Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva.
Mint a sajtószóvivő elmondta, hasonló helyzet esetén minden ország ilyen intézkedéseket hoz saját biztonsága érdekében. „Kétségtelen, hogy Ukrajna jelenleg sajnos ismét potenciálisan igen instabillá váló régió. És természetesen bármely ország, amelynek a határainál instabil, veszélyes, robbanásveszélyes régió van, természetesen megteszi a szükséges intézkedéseket saját biztonsága érdekében” – hangsúlyozta Peszkov.
Korábban az Orosz Külügyminisztérium bejelentette, hogy Ukrajna belépése a NATO-ba csakis a donbászi helyzet nagyléptékű eszkalációjához vezet.
Lengyelország „igazán nagy aggodalommal” figyeli Oroszországnak az ukrán határoknál zajló műveleteit, és nagyon negatívan értékeli őket – jelentette ki pénteken Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes.
A lengyel közszolgálati rádióban, a kiéleződött kelet-ukrajnai helyzet kapcsán feltett kérdésre válaszolva, Jablonski azt mondta: Vlagyimir Putyin kormányzása alatt Oroszország „a múltban már nem egyszer bebizonyította”, hogy a nemzetközi jogot sértő lépesekhez használja ki „a meglehetősen nehéz nemzetközi helyzetet”. Utalva a 2008-as georgiai, valamint a 2014-es ukrajnai eseményekre, a diplomata úgy vélte: Oroszország „a nemzetközi jog fényében egyértelműen bűntettjellegű lépésekre képes”.
Jablonski szerint nem kizárt Ukrajna újbóli orosz megtámadása. Az Európai Uniónak, az Egyesült Államoknak és a NATO-nak „nagyon következetesnek kell lenniük”, megelőző intézkedésekre van szükség részükről, „nemcsak nyilatkozatok, hanem cselekvés szintjén is”. A miniszterhelyettes ebben a vonatkozásban a jelenlegi szankciók folytatását, szükség esetén újak kivetését említette. Jablonski azt követően nyilatkozott, hogy előző nap Kijevbe látogatott a lengyel diplomácia vezetője, Zbigniew Rau. A varsói külügyi közlemény szerint a sürgősséggel szervezett látogatás összefügg azzal, hogy „Ukrajna határainál veszélyben van a béke”.
Rau csütörtökön aláhúzta: Ukrajna „nincs magára hagyatva a szuverenitás, a területi egység és a határok sérthetetlensége védelmében”, és joga van a védekezéshez.
Kijev szerint az orosz hadsereg nagyjából harminc zászlóaljat csoportosított a határ orosz oldalára, az ukrajnai Donyec-medence megszállt területeire és az Ukrajnától a nemzetközi jog szabályainak megsértésével elcsatolt Krím félszigetre.
Eközben Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Donyec-medencei demarkációs vonalnál elkövetett provokációkkal vádolta meg az ukrán hadsereget.
A Donyec-medencében március 26-án éleződött ki ismét a helyzet, amikor négy ukrán katona is életét vesztette. A térségben gyakorivá váltak a tűzpárbajok, amelyekért az ukrán kormányerők és a szakadár milíciák egymást teszik felelőssé. Kijev a szakadár területek demarkációs vonalánál, Oroszország pedig az Ukrajnával közös határa közelében csapaterősítést hajtott végre.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Ukrajnának számolnia kell a hadi helyzet kiélezésével Oroszország részéről, az ezzel kapcsolatos információ az illetékes hatalmi szervek rendelkezésére áll – jelentette ki Ihor Zsovkva, az Elnöki Hivatal külpolitikáért felelős helyettes vezetője a Levij Bereg hírportálon pénteken megjelent interjújában.
A helyettes hivatalvezető elmondta: sajnos számítani kell a helyzet kiéleződésére. A megfelelő információ az illetékes ukrán hatalmi struktúrák rendelkezésére áll – tette hozzá kérdésre válaszolva.
Zsovkva jelezte, hogy az Elnöki Hivatal a munkája során használja a megfelelő struktúrák információit, és továbbítja azokat Ukrajna partnereinek. „Attól a pillanattól, hogy a helyzet eszkalálódott az ukrán határnál, Volodimir Zelenszkij elnök telefonos megbeszélést folytatott Joe Biden amerikai elnökkel, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral és Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel. Zelenszkij az említett vezetők mindegyikével nemcsak információcserét folytat, hanem világos és időszerű jelzéseket kap a támogatásukról” – emlékeztetett.
A donbászi helyzet éleződése ellenére Ukrajna mindent megtesz a béke megteremtése érdekében, mert az országnak békére van szüksége – írta a Donbászon munkalátogatáson tartózkodó Volodimir Zelenszkij elnök Twitter-bejegyzésében csütörtökön, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Mint az elnök jelezte, „főparancsnokként együtt akarok lenni a katonáinkkal Donbászon a nehéz időkben. Azokra a helyekre, megyünk, ahol kiéleződött a helyzet.” Az elmúlt éjszaka lelőtt 23 éves katonának címezve azt írta, emléke örökké élni fog. „Ukrajnának békére van szüksége, és ennek érdekében mindent meg fog tenni” – mutatott rá az államfő.
A kiadvány szerint Zelenszkij donbászi látogatásának célja a katonák harci szellemének emelése. Március vége óta Ukrajnát veszteségek érik az Egyesített Erők Műveletének övezetében.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
As Rosh Hashanah approaches, I met with leaders of Ukraine's Jewish communities, Rabbis from 26 Ukrainian cities, and Ukrainian warriors of Jewish origin.
I thanked them for their prayers, humanitarian assistance, and efforts to bring the Ukrainian victory closer. pic.twitter.com/YZLr5KE0jN
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 14, 2023
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter sürgős látogatást tesz Kijevben az Ukrajna határain fennálló orosz fenyegetés miatt – adta hírül az rbc.ua hírportál csütörtökön a Lengyelország Külügyminisztériumának Twitter-közlésére utalva.
A jelentés szerint Rau Kijevben ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával Lengyelország és Ukrajna nemzetközi szervezetekben és regionális formátumokban folytatott együttműködésével kapcsolatos kérdéseket vitat meg. A két külügyminiszter megbeszéléseinek középpontjában Oroszország legutóbbi lépései lesznek, beleértve a helyzet kiéleződését Donbászon és az ideiglenesen megszállt Krímben, az orosz csapatlétszám-növelést Ukrajna határainál és az orosz propaganda intenzitásának fokozódását.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Lehetetlen a donbászi rendezés céljából alakult háromoldalú összekötő csoport szemtől szembeni ülésezése Minszkben – jelentette ki Olekszij Reznyikov, az ideiglenesen megszállt területek visszaintegrálásáért felelős miniszterelnök-helyettes egy hétfő esti televíziós interjúban, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A helyettes kormányfő az ICTV televízió politikai talkshowjában elmondta, hogy a fehérorosz főváros nem felel meg a donbászi rendezés céljából alakult háromoldalú összekötő csoport üléseinek helyszínéül. „Kategorikusan kijelentettük, hogy nem fogunk részt venni a háromoldalú összekötő csoport ülésein, ha egyszer véget ér a karantén, és felvetődik a konzultációk továbbra is Minszkben történő folytatásának a kérdése” – hangsúlyozta. Hozzátette: mi elmondtuk, hogy az ukrán küldöttség nem fogja saját tagjait Minszkbe irányítani a tárgyalások szemtől szembeni folytatására.
Reznyikov megjegyezte, hogy Ukrajnának más országot és más várost kell keresnie. Szerinte Fehéroroszország az utóbbi időben Oroszország befolyása alatt van, ezért „Kijev nem bízik meg ebben az országban”.
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
.@oleksiireznikov After Mariupol and Bucha and missile attacks, we will not be intimidated by nuclear weapons. We say to all partners - stop being afraid of ??. This is not the second army of the world, these are tramps, marauders and rapists. This is a prison which attacked ??.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
A Kreml szerint Ukrajna belépése a NATO-ba nem vonatkoztatható el a donbászi szakadár köztársaságok lakosságának a véleményétől, a lépés ezért még jobban kiélezné ott a helyzetet – közölte Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára, adta hírül az rbc.ua hírportál a TASZSZ hírügynökségre hivatkozva.
Mint a sajtószóvivő elmondta, a Kreml mélyen kételkedik abban, hogy (a belépés a NATO-ba) valahogyan segíthet Ukrajnának megbirkózni a saját belső problémáival. „A mi véleményünk szerint ez még jobban kiélezi a helyzetet” – tette hozzá.
Peszkov kijelentette, hogy Moszkva egyelőre nem látja, Kijev részéről a szándékot arra, hogy ellenőrzése alá vonja az ukrán fegyveres erők egységeit a donbászi ütközővonalon.
Az utóbbi hét megmutatta, Ukrajna valamennyi partnere jól látja, hogy Oroszországot észhez kell téríteni, és ezt már teszik is – írta Dmitro Kuleba külügyminiszter a Twitteren kedden, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Az ukrán tárcavezető arra reagált, hogy tegnak Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felszólította Németországot és Franciaországot, hogy „térítsék észhez Ukrajnát”. Mint emlékeztetett rá, az utóbbi hét megmutatta, Ukrajna valamennyi partnere jól látja, hogy Oroszországot kell észhez téríteni. És ezt már teszik is – jegyezte meg. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy Ukrajna megfontoltságát értékelik pozitívan (a partnerek).
Kuleba aláhúzta, Oroszország próbálkozása, hogy az „agresszor” képét erőltesse Ukrajnára, kudarcot vallott. Csak a hangzatos kijelentések maradtak az orosz tévénézők számára – mutatott rá.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár telefonon felhívta kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és kifejezte aggodalmát az orosz haderőnek az ukrán határ menti aktivitásának erősödése és a Donyec-medencei fegyveres konfliktus kiéleződése miatt.
A kijevi Egyesített Erők Parancsnokságának kedd reggeli jelentése szerint az “orosz szakadár” erők tűzszünetsértése következtében újabb két ukrán katona vesztette életét a Donyec-medencei fronton. Mindkettő lőtt sérülésbe halt bele.
“Felhívtam Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy kifejezzem komoly aggodalmamat az orosz katonai tevékenységek miatt Ukrajna határainál, valamint a tűzszünet megsértése miatt. A NATO határozottan támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Továbbra is fenntartjuk szoros partnerségünket” – írta a főtitkár a Twitteren.
Zelenszkij válaszul – szintén a Twitteren – azt hangsúlyozta, az egyetlen út a háború befejezésére az, ha Ukrajna csatlakozik az észak-atlanti szervezethez, és sürgette, hogy országa kapja meg a NATO-tagsági cselekvési tervet.
“Arra törekszünk, hogy megreformáljuk hadseregünket és védelmi szektorunkat, de önmagában a reformok nem állíthatják meg Oroszországot. A NATO az egyetlen módja a Donyec-medencei háború befejezésének. Az Ukrajna számára készített NATO-tagsági cselekvési terv (MAP) valódi jelzés lesz az Oroszországi Föderáció számára” – fogalmazott az ukrán elnök.
A kijevi katonai jelentés szerint az “orosz szakadár” erők az elmúlt napban hétszer sértették meg a tűzszünetet a frontvonal több pontján. A célzott támadásokra az ukrán fegyveres erők viszonozták a tüzet. A két katona két különböző helyszínen esett el, az egyik a Donyeck közelében fekvő Avgyijivkánál, a másik a Luhanszk megyei Zolote közelében, ahol mellesleg már végrehajtották a csapatszétválasztást.
A minszki háromoldalú – Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló – kontaktcsoportban az ukrán küldöttség kedden sürgette, hogy tartson a testület mihamarabb rendkívüli ülést. Az ukrán delegáció vezetője, Leonyid Kravcsuk volt ukrán elnök kérte ehhez az EBESZ támogatását. Az ukrán küldöttség rámutatott arra, hogy az összekötő csoport legutóbbi, március 30-i ülése óta már három ukrán katona halt meg és négy sebesült meg célzott támadások következében a kelet-ukrajnai fronton. Ezenkívül egy polgári személy is sérülést szenvedett a Donyeck megyei Krasznohorivka településen. “Mindez az Oroszország csapatainak Ukrajna államhatárához közeli csoportosulása példátlan megerősítésével együtt az ukrán politikai vezetés és Ukrajna nemzetközi partnerei körében mély aggodalmat kelt” – tette hozzá az ukrán küldöttség felhívásában.
A napokban már az Európai Unió és az Egyesült Államok is kifejezte aggodalmát az ukrán határ mentén összevont orosz csapatok miatt. Ruszlan Homcsak ukrán vezérkari főnök március 30-án a kijevi parlamentben beszélt arról, hogy Oroszország a közelmúltban hadgyakorlat leple alatt az orosz-ukrán határ közelébe, valamint a Donyec-medencei ideiglenesen megszállt területekre és az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krímbe 28 orosz taktikai zászlóaljat vont össze, és még további egységek érkeznek folyamatosan.