Volodimir Zelenszkij elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a fegyveres erők területvédelmi egységeinek frontra irányítását, hogy harci feladatokat hajtsanak végre – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton a 6521. sz. törvény szövegére hivatkozva.
A jelentés szerint a Legfelső Tanács honlapján közzétett információnak megfelelően az elnök június 10-én írta alá a törvényt. Eredetileg a területvédelmi erők katonáinak elsősorban a megfelelő területi közösségek területén kellett volna feladatokat végrehajtaniuk.
A törvény életbe lépése után a területvédelmi egységek Ukrajna egész területén, így a harci övezetben és a megszállt területeken is elláthatnak majd feladatokat. Az ilyen feladatok végrehajtásáról az ukrán fegyveres erők főparancsnoka dönt.
Mint hírportálunk május 3-án beszámolt róla, a Legfelső Tanács törvényt fogadott el a területvédelmi alakulatok jogkörének kibővítéséről, amelynek köszönhetően mostantól a területvédelem katonái a hadműveleti övezetekben és a megszállt területeken is ellátnak feladatokat.
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
Ukrajnában nem lehetnek többes állampolgárok az agresszor ország állampolgárai, a kormány állítja össze azoknak az országoknak a listáját, amelyekkel létrejöhet kettős állampolgárság – jelentette ki Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva.
Sztefancsuk az interjúban elmondta, hogy a többes állampolgárságról szóló törvényjavaslat-csomagot Volodimir Zelenszkij nyújtotta be a parlamentnek. Mint hozzátette a többes állampolgárság Ukrajnában nem vonatkozhat az agresszorként elismert ország állampolgáraira.
A házelnök kifejtette, hogy más országok állampolgárai megkaphatják az ukrán állampolgárságot, de azzal a feltétellel, hogy a kormány felveszi az országukat arra a listára, amelyekkel lehetséges kettős állampolgárság. „Mit kapunk? Erőteljes diplomáciai eszközt, amely lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy bizonyos országokkal megvitassa a vízummentesség bevezetését vagy szabadkereskedelmi övezet megnyitását” – mutatott rá.
Sztefancsuk szerint a törvény elfogadása lehetőséget biztosít az államnak arra, hogy megvédje érdekeit, többek között a nemzetközi színtéren is, és meginvitálja a szerte a világon élő ukránokat, hogy ne csak „unalmas dalokat énekeljenek”, hanem hogy aktív résztvevőivé váljanak az országban zajló folyamatoknak. „Hogyan valósul meg ez? Először is, nem veszítik el a másik ország állampolgárságát, de dönteniük kell politikai kérdésekben, így nyilatkozniuk kell, hogy Ukrajnában élnek-e a választójogukkal vagy csak a gazdasági jogokkal, és például az Egyesült Államokban tartják fenn a választójogukat” – emlékeztetett a Legfelső Tanács elnöke.
Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
A francia parlament támogatta azt a törvényjavaslatot, amely büntetőjogi felelősségre vonást javasol az iskolai zaklatásért. Az elkövetőkre maximum 3 év börtönbüntetést vagy 45 000 eurós pénzbírság szabható ki, számolt be a Le Figaro és a The Guardian.
A törvényjavaslat az iskolai zaklatást olyan bűncselekményként határozza meg, amelyért a diákok és az iskola dolgozói egyaránt felelősségre vonhatóak.
Az elkövetőket akár 45 ezer eurós pénzbírsággal és három év börtönnel is sújthatják abban az esetben, ha a bántalmazás miatt az áldozat nyolc napig nem jár iskolába vagy hiányzik a munkahelyéről. Ez a büntetés azonban 10 év börtönre és 150 000 eurós pénzbírságra is emelkedhet, ha az áldozat öngyilkosságot követ el vagy megkísérli ezt. Jean-Michel Blanker francia oktatási miniszter támogatta a törvényjavaslatot, mondván, ez jelzés értékű a társadalom felé.
Ervan Balanant, a törvényjavaslatot kidolgozó országgyűlési képviselő kijelentette, a törvénymódosítások elősegítik a társadalom a zaklatásról való felvilágosítását és annak megelőzését. Egyben megjegyezte: „nem a gyerekek börtönbe juttatásáról van szó”, hanem egy „társadalmi értékrendszer” kialakításáról.
A törvényjavaslat új programok bevezetését írja elő a zaklatással kapcsolatos tudatosság felkeltésére, a megelőzésére fordított kiadások növelésére, a gyermekek zaklatással kapcsolatos közoktatási programokban való részvétele feltételeinek javítására.
A törvényjavaslatot első olvasatban fogadta el a francia parlament alsóházának Nemzetgyűlése. Ezt követően a francia Szenátus elé terjesztik, ahol a parlament februári ülésén tárgyalják.
A Volodimir Zelenszkij elnök által a Legfelső Tanácsnak szerdán beterjesztendő kettős állampolgársági törvénytervezetében biztosan nem fog szerepelni Oroszország – jelentette ki David Arahamija, a Nép Szolgája kormánypárt parlamenti frakcióvezetője újságíróknak, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Arahamija a parlament folyosóján nyilatkozva elmondta: „a többes állampolgárságról szóló törvény a mi programígéretünk. Az elnök benyújtja a tervezetét és szavazni fogunk róla.” Újságírói kérdésre válaszolva, hogy Oroszország szerepelni fog-e a törvényben, kiemelte: „biztosan nem. Nekünk volt egy tervezetünk, ha emlékeznek, amelyben az állt, hogy az agresszor ország kivételével.”
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök a szerdán a Legfelső Tanácsban tartott évértékelő beszédében bejelentette, hogy még ma beterjeszti a törvényhozásnak a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet, hogy a 65 milliós ukránság külföldön élő része ne szórványnak, hanem Ukrajna állampolgárának érezze magát.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
A 6000-es számú törvényjavaslatot 264 népképviselő támogatta a szükséges 226 szavazattal szemben.
A költségvetést érintő következtetéseiben a parlament javasolta a kormánynak, hogy a második olvasatig 6,5 milliárd hrivnyával növelje az állami költségvetés alapjának bevételi részét az importból származó áfa becsült növekedése által, biztosítson az állami költségvetésből 1 milliárd hrivnya értékben szubvenciót a helyi közösségek számára a járvány és annak következményei leküzdésére a tanév folyamán, valamint különítsen el 1 milliárd hrivnyát az „Ukrajna ivóvize 2022– 2026” programra. További 1,5 milliárd hrivnya elkülönítését javasolták a képviselők a helyi közösségeknek szubvencióként az iskolák étkezdéi számára.
A kormány által a Parlament elé beterjesztett 2022-es költségvetési törvényjavaslat bevételi része – 1277 billió UAH, ami 161 milliárd UAH a 2021-es állami költségvetés mutatóinál. A kiadásokat 1,465 billió hrivnyában határozták meg (+103 milliárd 2021-es állami költségvetéshez képest).
Ugyanakkor az államháztartási hiányt a GDP 3,5%-ban határozzák meg, szemben a 2021-es állami költségvetés 5,5%-val. A 2022-es állami költségvetés tervezete, a Költségvetési nyilatkozatban foglaltak szerint 3,8%-os reál GDP-növekedésen, 28,6-28,7 UAH/USA árfolyamon alapul.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
The US Congress has approved a bill to extend the funding of the country's government for 45 days (until November 17) without providing aid to Ukraine, according to the vote broadcast on the website of the upper house of the Congress:https://t.co/KxqKAGmlCdpic.twitter.com/7q38pU3TMi
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.
Az ukrán parlament második olvasatban, azaz végleges formában jóváhagyta pénteken a nemzeti ellenállásról szóló, Volodimir Zelenszkij elnök által beterjesztett törvényjavaslatot.
Az előterjesztést – amely lényegében arról szól, miként készítik fel a polgári lakosságot állampolgári feladatainak teljesítésére háború esetén – 313 képviselő szavazta meg a 450 fős törvényhozásban. A javaslat egyebek mellett olyan fogalmakat határoz meg, mint a nemzeti ellenállás, a területi védelem és az ellenállási mozgalom.
A törvény szerint a nemzeti ellenállás „Ukrajna átfogó védelmének egyik alkotóeleme, amely magában foglal egy sor intézkedést, amelyeket Ukrajnában békeidőben egy speciális időszak alatt szerveznek és hajtanak végre az ukrán állampolgárok minél szélesebb körének bevonásával a katonai biztonság, az állam szuverenitásának és területi integritásának szavatolása érdekében, ily módon elrettentve és visszaszorítva az agressziót, és elfogadhatatlan veszteségeket okozva az ellenségnek, ami miatt az kénytelen megállítani az Ukrajnával szembeni agressziót”.
A nemzeti ellenállás összetevői a területi védelem, az ellenállási mozgalom és az ukrán állampolgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra. A polgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra „olyan intézkedéscsomag, amelyet állami szervek és helyi önkormányzati szervek hajtanak végre a hazafias tudat és a fenntartható motiváció kialakítása, az Ukrajna védelméhez szükséges ismeretek és gyakorlati készségek megszerzése céljából”. A polgárok nemzeti ellenállásra való felkészítésének feladata a segítségnyújtás ahhoz, hogy Ukrajna állampolgárai felkészüljenek arra, miként teljesítsék alkotmányos kötelességüket a hazájuk, Ukrajna függetlensége és területi integritása védelmében, továbbá a lakosság felkészítése a sajátos életkörülményekre harcok sújtotta területen.A parlament úgyszintén megszavazta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az ukrán fegyveres erők létszámát 11 ezerrel megnövelik. Ebből 10 ezer fog tartozni a területi védelmi erőkhöz, ezer pedig különleges egységekhez. Eszerint az ukrán fegyveres erők teljes létszáma 261 ezer lesz, benne 215 ezer katonával. A területi védelmi erőket kivonják a szárazföldi csapatok kötelékéből, és külön finanszírozásban részesülnek.
Olekszandr Zavitnevics, a nemzetbiztonsági bizottság vezetője felszólalásában kiemelte, hogy az orosz agresszió körülményei között a területi védelem megköveteli a NATO-tagországok tapasztalatainak figyelembevételét.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy Oroszország márciusban hadgyakorlatokra hivatkozva jelentős katonai erőt – korábbi kijevi közlések szerint legalább 80 ezer főt – és nagy mennyiségű haditechnikát vont össze Ukrajna keleti határainál és az általa 2014-ben önkényesen megszállt Krím félszigeten. A nyugati országok heves tiltakozása nyomán Moszkva bejelentette, hogy április 23-tól visszavonja csapatait az említett területekről, Kijev szerint viszont mindössze 3500 orosz katonát vontak ki a Krímből. Zelenszkij egy május végén tartott sajtótájékoztatóján nem zárta ki, hogy Oroszország legalább szeptemberig fenyegetésben tartja Ukrajnát. Szavai szerint akkor mintegy 30-35 ezer orosz katona tartózkodott a Krímben, a Donyec-medencei ideiglenesen megszállt területeken pedig mintegy 35 ezer fegyveres, beleértve a háromezer fős orosz kontingenst. „Ezen felül még 47-80 ezret látunk a határok mentén, számuk időről időre változó, hol növekszik, hol csökken” – tette hozzá, megismételve, hogy csupán a Krím félszigetről vont ki Oroszország 3500 katonát, a többi viszont „helyben maradt”.
Számára fontos törvényjavaslatok megszavazásával sikeresen vizsgázott az új izraeli kormánykoalíció hétfő éjjel az izraeli parlamentben, a kneszetben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Viharos, 15 órán át tartó ülésezés után több, a kormánykoalíciónak fontos törvényjavaslatot szavazott meg a parlament éjjel, miközben a képviselők számára „kijárási tilalmat” rendeltek el a kneszet jeruzsálemi épületében, mert a mindössze 1-2 fős többséggel rendelkező koalíciónak szüksége volt minden képviselőre a szintén teljes számban felsorakozó, Benjámin Netanjahu vezette ellenzékkel szemben. Az egyik új törvény a frakció egyharmada helyett már négy képviselő számára engedélyezi, hogy együtt, szankciók és büntetések nélkül saját frakciót alakíthassanak, és kiváljanak abból a pártból, amely a kneszetbe segítette őket. A Likud-törvénynek is nevezett szabályozás célja, hogy az ellenzéki, jobboldali Likud pártból esetleg kilépő politikusok csatlakozhassanak a jelenlegi koalícióhoz, és ezzel növeljék a kormány stabilitását. A koalíciónak sikerült többséget szereznie a „norvég törvény” kiterjesztésében is, amely ezentúl az eddiginél több, miniszterré vált képviselő „helyettesítését” teszi lehetővé, vagyis a pártok listájának további tagjai léphetnek be helyettük a törvényhozásba, és így a parlamenti munka elhagyásával jobban miniszteri feladataiknak szentelhetik idejüket, miközben a pártok újabb politikusai kerülhetnek be a kneszetbe. Emellett azt is megszavazták, hogy a héber ünnepek ne számítsanak bele a költségvetés elfogadására rendelkezésre álló száz napba, ami hosszabb időt, nagyobb mozgásteret biztosít a Bennett-Lapid-kormánynak legfontosabb erőpróbájukhoz, a büdzsé elkészítéséhez. Ugyanakkor nem sikerült előrelépést elérniük, vagyis többséget szerezniük az egy hét múlva érvényét vesztő „állampolgári törvény” megújításához, és ezért egyelőre talonba tették az indítványt a katonai rádió kedd reggeli jelentése szerint. Ez a törvény biztonsági okokra hivatkozva megtagadja az izraeli állampolgárságot az izraeli arabokkal házasságot kötő palesztinoktól, akik általában Ciszjordániából vagy a Gázai övezetből költöztek az 1967-es izraeli határokon belüli Izraelbe. A Likud az elmúlt két évtizedben támogatta ezt a törvényt, de jelenleg, ellenzékben nem hajlandó megszavazni meghosszabbítását, hogy ezzel is felhívja a figyelmet arra, hogy a koalíció arab pártok segítségével szerzi meg többségét a kneszetben. Az új kormánykoalíció képviselői kompromisszumra jutottak a ciszjordániai telepestanács közlése szerint a két hónappal ezelőtt Ciszjordániában felállított, Eviatar nevű, mintegy ötven épületet jelentő új, törvénytelen telepesfalu ügyében. A telep lakói elköltöznek, de az épületeket nem bontják le, hanem az izraeli hadsereg időlegesen katonai célokra átveszi, majd hat hét múlva új jesivát, vallási iskolát hoznak létre bennük. Eközben a hatóságok megvizsgálják az elfoglalt föld jogi helyzetét. Ha kiderül, hogy nem állt palesztinok magántulajdonában, akkor jóváhagyják a telepesek visszaköltözését a faluba. A helyi médiában közölt, és az arab és baloldali pártok bírálatát kiváltó kompromisszumot sem Naftali Bennett miniszterelnök, sem az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordánia ügyeiért felelős Beni Ganz védelmi miniszter, sem Ajelet Saked belügyminiszter nem erősítette meg.
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „halaszthatatlan” jelzéssel ellátott, „Ukrajna őslakosairól” szóló törvénytervezetet nyújtott be Ukrajna Parlamentjéhez, számolt be az államfő sajtószolgálata. A dokumentum meghatározza Ukrajna őslakosai jogait, azok biztosításának sajátosságait.
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
A közelmúltban a francia kormány a parlament alsóházában bemutatta az egészségügyi válságból való kilépési terv részleteit. Az ülésen megszavazták, hogy „higiéniai belépőket” vezetnek be az országban, amelyeket olyan személyeknek adnak ki, akiket már beoltottak a Covid-19 ellen, akiknek negatív a koronavírus tesztjük, vagy orvosi igazolásuk van arról, hogy felgyógyultak a fertőzésből. Várhatóan egy ilyen belépőre lesz szükség a tömeg rendezvényeken való részvételhez.
Kezdetben a törvényjavaslat ezen engedélyeket szabályozó része nem talált támogatásra a képviselők körében, és ellene szavaztak. Álláspontjukat azzal magyaráztak, hogy a jelenlegi formájában a projekt túl meghatározatlan. Az erre vonatkozó cikkelyt azonban korrigálták és elfogadták: 208 képviselő hagyta jóvá, 85 ellene szavazott.
Valójában a francia képviselők aggodalma azzal a ténnyel függött össze, hogy az ilyen bérletek bevezetése elméletileg veszélyezteti a társadalomban az egyenlőség elvét. Egyben felveti ezen polgárok adatainak biztonságát is, amelyeket meg kell adniuk a bérlet igénylése során.
A francia Szenátus várhatóan május 18-ig megvitatja a törvényjavaslatot. Döntésétől függően pedig a belépő június 9-től szükségessé válhat tömeg rendezvények látogatásához. Maga az engedély egy QR-kód, amelyet az állampolgárok a TousAntiCovid mobilalkalmazáson keresztül tölthetnek le.
Ami a korlátozásokat illeti, azok megmaradnak… Itt három szakasz várható. A francia kormány részletes tervet dolgozott ki az ország válságból való kivezetéséből. Május 19-től kinyithatnak az éttermek kerthelyiségei, bárok és kávézók, a szokásos kapacitásukkal ellentétben a látogatók csupán 50%-át fogadhatják. Kizárólag asztalnál szolgálhatják ki a vendégeket, egy asztalnál maximum 6 személy foglalhat helyet. Azok az üzletek, amelyek nem „legszükségesebb termékekkel” kereskednek, hosszú szünetet követően újra megnyílhatnak. Egy vevő számára biztosítaniuk kell a 8 négyzetméter területet zárt helyiségben, piacok esetében ez minimum 4 négyzetméter. A 8 négyzetméteres szabály a múzeumokra is érvényes. A tervnek megfelelően a mozik, színházak és sportcsarnokok is folytathatják működésüket, be csak 35%-os kapacitással. Emellett megtarthatóak az istentiszteletek és az esküvők azzal a feltétellel, hogy a rendezvényen a vendégek egymástól három szék távolságra ülnek.
A korlátozások feloldásának következő szakaszára június 9-én kerül sor. Az éttermek kerthelyiségei, bárok és kávézók, teljes kapacitással megnyithatnak, de az egy asztalnál csak hat ember ülhet korlátozás megmarad. Az éttermek belső termei is fogadhatnak látogatókat, de csak 50%-os kapacitással. Az üzletekben és múzeumokban minden látogató számára a 8 négyzetméter helyett 4-et kell biztosítani, és a szabadtéri piacokra vonatkozó korlátozások megszűnnek. A színházak és a mozik nézőterének kihasználtsága 65% lehet, a színházi előadásokon maximum 5000 néző vehet részt. Viszont ez esetben már szükség lesz a „higiéniai bérletre”.
Végül, június 30-tól az éttermek, üzletek, múzeumok, mozik visszatérhetnek a szokásos munkamódhoz a higiéniai biztonság szabályainak betartása mellet. Erre az időre a francia hatóságok elkészítik az ajánlások új listáját attól függően, hogy hogyan alakul a járvány helyzet.
Fesztiválok és koncertek megrendezésére is sor kerülhet. Ugyanakkor a nézők maximális számát a helyi hatóságok állapítják meg, figyelembe véve a régiókban kialakult járvány helyzetet.
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
Вітаю історичне рішення ?? Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом ?? народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
A reklámadót, illetve az internetes közösségi szólásszabadságot érintő lengyelországi törvényjavaslatok miatti aggályainak adott hangot az Európa Tanács emberi jogi biztosa Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek írt, kedden közzétett levelében.
Dunja Mijatovic leszögezte: Lengyelországnak tiszteletben kell tartania a szólásszabadságra, a médiapluralizmusra és az adatvédelemre vonatkozó emberi jogi normákat. Véleménye szerint a reklámadóról szóló jogszabálytervezet a független sajtóorgánumok elhallgattatásához vezetne, továbbá indokolatlanul korlátozná az információhoz való hozzáférés szabadságát. Felhívta a lengyel hatóságok figyelmét arra, hogy az elfogadott intézkedések nem lehetnek diszkriminatívak, nem nyomhatják el a média sokszínűségét.
Az internetes közösségi szólásszabadsággal foglalkozó törvénytervezetet illetően, amely előírányozza a lengyel közösségi média felett őrködő tanács létrehozását, Mijatovic aggodalmát fejezte ki a testület függetlensége, az illegális tartalom nem kellően pontos meghatározása, valamint a gyűlöletbeszéd szabályozásának nemzeti hiányosságai miatt. A biztos szerint a lengyel hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a közösségi médiatársaságok online tartalommal kapcsolatos döntéshozatali körének szabályozására irányuló minden intézkedés világos és kiszámítható, továbbá a demokratikusságot garantáló rendelkezéseken alapuljon.
Mijatovic kiemelte továbbá, hogy a kommunikációs adatok tömeges tárolása, megőrzése ellentétes a jogállamisággal, és a felhasználói tartalomra és adatokra vonatkozó minden döntéssel kapcsolatban hatékony jogorvoslati lehetőségeknek kell rendelkezésre állniuk.
Lengyelországban a reklámadóról szóló törvényjavaslat értelmében az érintett műsorszolgáltatók méretüktől függően reklámbevételeik 2-15 százalékát fizetnék be adóként, és az ebből származó bevételt az államkincstár a koronavírus-járvány által érintett egészségügyi és kulturális ágazat megsegítésére fordítaná. A lengyel ellenzék szerint a tervezet célja, hogy elhallgattassa a kormány bírálóit, és „csendre intse a független médiát”. Az internetes szólásszabadsággal foglalkozó jogszabályjavaslat a közösségi fiókok letiltását hivatott megnehezíteni.
MTI
[type] => post [excerpt] => A reklámadót, illetve az internetes közösségi szólásszabadságot érintő lengyelországi törvényjavaslatok miatti aggályainak adott hangot az Európa Tanács emberi jogi biztosa Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek írt, kedden közzétett levelében. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1615919160 [modified] => 1615917486 ) [title] => Az Európa Tanács aggódik a médiaszektorra vonatkozó lengyel törvényjavaslatok miatt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=20150&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 20150 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 20151 [image] => Array ( [id] => 20151 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dunja.jpg [original_lng] => 202565 [original_w] => 1024 [original_h] => 576 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dunja-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dunja-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dunja-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dunja.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dunja.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dunja.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dunja.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1615910287:5 [_thumbnail_id] => 20151 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2996 [_oembed_1c8289835a9bdd435fdedcc65bc92c86] =>
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Прийнято за основу #ЗП3628 «Про внесення змін до деяких законодавчих актів України щодо посилення відповідальності за правопорушення у сфері продажу дітям електронних сигарет і рідин, що використовуються в електронних сигаретах» ▶️https://t.co/6Shtv9UnNapic.twitter.com/nxuZeooYs6
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP