Először került nő Spanyolország legfelső bírósági testületének az élére, a 66 éves Isabel Perelhot nevezték ki erre a posztra.
Perelhót a Tanács 16 tagjának szavazatával választották meg a Legfelső Bíróság és a Bírói Tanács élére.
Az intézmény 1812-es megalakulása óta ő lesz az első női vezető a hivatalnál. Perelho szeptember 4-én, szerdán teszi le az esküt.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök üdvözölte a bíró kinevezését, és hangsúlyozta, hogy „az egyenlőség a demokrácia alapja”, és ezzel a lépéssel „Spanyolország helyreállítja az intézményi normalitást”.
A katalán rendőrség pénteken tovább folytatta a kutatást Carles Puigdemont, a régió volt elnöke után, akivel szemben elfogatóparancs van érvényben, miközben a politikus ügyvédje állítja, hogy már elhagyta Spanyolországot.
„Nem hiszek el semmit. Nem zárom ki, hogy még mindig Barcelonában van. Azt akarják, hogy higgyük el, hogy Belgiumban van. Amíg nincs bizonyítékunk, tovább fogjuk keresni” – fogalmazott Eduard Sallent rendőrfőnök sajtótájékoztatón Barcelonában.
A hét éve belgiumi emigrációban élő szeparatista politikus pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) által a fogadására meghirdetett barcelonai gyűlésen bukkant fel csütörtök reggel, ahol beszédet mondott az összegyűlt szimpatizánsoknak.
Korábbi bejelentése szerint azért tért vissza, hogy részt vegyen a katalán parlament ülésén, amelyen Salvador Illát, a májusi tartományi választásokon győztes Katalán Szocialista Párt (PSC) jelöltjét elnökké választották a képviselők.
Puigdemont azonban a gyűlésen elhangzott felszólalását követően eltűnt a rendőrség által több mint kétezerfősre becsült tömegben.
Gonzalo Boye, a politikus ügyvédje pénteken nyilatkozott arról, hogy Puigdemont már elhagyta Spanyolországot, és minden úgy alakult, ahogy azt előre eltervezte. „Nem azért jött hogy feladja magát, azért jött hogy harcoljon” – mondta.
Hasonlóan nyilatkozott Jordi Turull, az Együtt Katalóniáért főtitkára is az RAC1 rádiónak azt állítva, hogy Puigdemont kedden érkezett inkognitóban Barcelonába, de már visszafele tart belgiumi lakhelyére.
A spanyol legfelsőbb bíróság jelentést kért a katalán rendőrségtől, valamint a belügyminisztériumtól a letartóztatásra irányuló rendőri akció részleteiről és a kudarc okairól.
A katalán rendőrfőnök elmondta: a hatóságok csütörtökön a „legmegfelelőbb pillanatra” vártak, hogy őrizetbe vegyék a volt elnököt, ám az események „eltértek a várttól”. A rendőrök munkáját nehezítette, hogy a függetlenségi politikust közfunkciót betöltő személyek kísérték, és hatalmas tömeg vette körül a politikai gyűlésen, ahol megjelent.
„Igaz, hogy nem fogtuk el, és ezért felelősséggel tartozunk a letartóztatást elrendelő bírónak. Nehéz nap volt, de mindent beleadtunk”- jegyezte meg.
Megerősítette, hogy a katalán rendőrség két tagját őrizetbe vették, annak a gyanújával, hogy segédkeztek Puigdemont szökésében. Tettüket elítélendőnek és felelőtlennek minősítette, amely miatt „nem méltók az egyenruhára”.
Joan Ignasi Elena, a katalán kormány belügyi tárcavezetője bírálta Carles Puigdemont volt elnököt, aki szerinte pozíciójához „nem méltó módon viselkedett”, amelyre „senki sem számított”.
Hangsúlyozta, hogy a hatóságoknak egyszerre kellett biztosítani a parlamentben zajló elnökválasztást, kézben tartani az utcai megmozdulásokat és őrizetbe venni a volt elnököt.
Bejelentette: vizsgálat indul az események elemzésére és a felelősség megállapítására.
A legnagyobb spanyol ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke, Alberto Núnez Feijóo a miniszterelnök parlamenti beszámolóját követeli az ügyben, valamint a belügyminiszter és a titkosszolgálatokért felelős védelmi miniszter azonnali menesztését.
Carles Puigdemonttal szemben a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás, majd az annak nyomán elfogadott katalán függetlenségi nyilatkozat miatt emeltek vádat, eredetileg az alkotmányos rend ellen irányuló zendülés és közpénz hűtlen kezelése bűncselekményekben. Azonban a spanyol büntetőtörvénykönyv módosítását követően mára csak az utóbbi vádpont maradt érvényben.
A spanyol parlament idén május végén elfogadta a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosító amnesztiatörvényt. Csakhogy a spanyol legfelsőbb bíróság állásfoglalása szerint a törvényben nevesített kivételeket alkalmazni lehet a volt elnök esetére, ezért a belföldi elfogatóparancs érvényben maradt.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A katalán rendőrség pénteken tovább folytatta a kutatást Carles Puigdemont, a régió volt elnöke után, akivel szemben elfogatóparancs van érvényben, miközben a politikus ügyvédje állítja, hogy már elhagyta Spanyolországot. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1723293420 [modified] => 1723243521 ) [title] => Hajtóvadászat folyik Spanyolországban Carles Puigdemont volt katalán elnök ellen [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=123678&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 123678 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 123679 [image] => Array ( [id] => 123679 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/carles-puigdemont.jpg [original_lng] => 65110 [original_w] => 1024 [original_h] => 682 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/carles-puigdemont-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/carles-puigdemont-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/carles-puigdemont-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/carles-puigdemont.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/carles-puigdemont.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/carles-puigdemont.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/carles-puigdemont.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1723232721:12 [_thumbnail_id] => 123679 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2142 [translation_required_done] => 1 [_oembed_6079f9d4f202513f684153f9e603dcc5] =>
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Spanyolország szeptemberben újabb Hawk légvédelmi üteget biztosít Ukrajnának – jelentette be Margarita Robles spanyol védelmi miniszter július 24-én az ukrán kollégájával, Rusztem Umerovval folytatott videóhívás során. A spanyol védelmi miniszter hozzátette, hogy Spanyolország már 5000 ukrán katonát képzett ki, valamint ukrán árvákat és katonák hozzátartozóit látta vendégül – számolt be a The Kyiv Independent.
Az 1950-es évek végén az Egyesült Államokban kifejlesztett Hawk egy közepes hatótávolságú, föld-levegő rakéta, amely alacsony és közepes magasságon szálló repülőgépek ellen nyújt légvédelmi fedezetet.
Madrid 2022 őszén biztosította Ukrajnának az első, hat Hawk hordozórakétából álló üteget, és azóta további lövészegységeket küldött. Az Egyesült Államok biztosította a szükséges felszerelést, és nemrég ígéretet tett új Hawk rakéták szállítására.
A Kijev és Madrid között májusban aláírt kétoldalú megállapodás értelmében Spanyolország 2024-ig 1 milliárd euró (1,1 milliárd dollár), 2027-ig pedig 5 milliárd euró (5,4 milliárd dollár) támogatást nyújt Ukrajnának.
Spanyolország újabb katonai segélyt küldött Ukrajnának, amely többek között tíz darab felújított Leopard 2A4 harckocsit tartalmaz – írja az Ukrajinszka Pravda.
A spanyol védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a katonai segélycsomag tíz Leopard 2A4 harckocsit, különböző kotrógépeket és páncéltörő rakétákat tartalmaz.
A harckocsik, amelyeket az ukrán fegyveres erők részére szállítanak, a sevillai Santa Barbara Sistemas üzemben alapos javításon és karbantartáson estek át, és tesztelték őket, hogy biztosítsák műszaki használhatóságukat.
A járművek a múlt szombaton indultak el Spanyolországból, és várhatóan még a következő hétvége előtt megérkeznek Lengyelországba, ahonnan Ukrajnába szállítják azokat.
Ennek a fontos szállításnak minden szakaszában megfelelő biztonsági intézkedéseket tesznek – tette hozzá a spanyol védelmi minisztérium.
Ezzel a tétellel a Spanyolország által Ukrajnának szállított harckocsik száma elérte a húszat. A következő csomag átadása 2024 második felében várható.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Kijev új katonai segélycsomagot kapott Madridtól, amely főként nagy hatótávolságú Patriot légvédelmi rakétákat tartalmaz.
Ukrajnába már megérkezett a második tétel nagy hatótávolságú Patriot légvédelmi rakéta Spanyolországból. Erről az El Mundo számolt be június 24-én, hétfőn kormányzati forrásokra hivatkozva.
Az első adag segélyszállítmányt április végén szállították ki. Emellett Ukrajna kapott Leopard harckocsikat, különféle típusú lőszereket, köztük 155 mm-es tüzérségi fegyvereket, drónvédelmi rendszereket, optikai-elektronikus megfigyelő és nyomkövető rendszereket.
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Spanyolországról közölt becsült adatokat az Európai Unió választási oldala. Ez alapján a vártaknak megfelelően az Alberto Nunez Feijóo vezette jobbközép Spanyol Néppárt (Partido Popular, PP) győzött, a szavazatok 32,4 százalékát szerezhették meg.
Őket szorosan követi a legnagyobb kormánypárt, a szocialista PSOE, amire a szavazók 30,2 százaléka szavazhatott, míg harmadik helyre a szélsőjobboldali Vox kerülhetett a szavazatok 10,4 százalékával.
Ezzel a Néppárt 9 új mandátumot szerezve 22 képviselővel kerülhet be az Európai Parlamentbe, a PSOE 20, a Vox 7 mandátumot szerezhetett, míg a PSOE-vel közösen kormányzó újbaloldali Sumar mozgalom 4, a szélsőbaloldali Podemos 2 mandátumot szerezhetett.
A katalán háziversenyt a baloldali függetlenségpárti erők nyerhették meg: az Ahora Repúblicas 2 mandátumot, a jobbközép függetlenségpárti Junts 1 mandátumot szerezhetett.
[type] => post [excerpt] => Spanyolországról közölt becsült adatokat az Európai Unió választási oldala. Ez alapján a vártaknak megfelelően az Alberto Nunez Feijóo vezette jobbközép Spanyol Néppárt (Partido Popular, PP) győzött, a szavazatok 32,4 százalékát szerezhették meg. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1718183460 [modified] => 1718147349 ) [title] => Spanyolországban a konzervatív Néppárt kapta a legtöbb szavazatot az európai parlamenti választásokon [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115878&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 115878 [uk] => 115727 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 115728 [image] => Array ( [id] => 115728 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/630-360-1682779138-876.jpg [original_lng] => 167649 [original_w] => 630 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/630-360-1682779138-876-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/630-360-1682779138-876-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/630-360-1682779138-876.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/630-360-1682779138-876.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/630-360-1682779138-876.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/630-360-1682779138-876.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/630-360-1682779138-876.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1718136550:12 [_thumbnail_id] => 115728 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3028 [_oembed_6079f9d4f202513f684153f9e603dcc5] =>
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
A spanyol parlament véglegesen elfogadta a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosító amnesztiatörvényt csütörtökön Madridban.
A kisebbségi koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) által több mint hat hónapja benyújtott javaslatot 177 igen és 172 nem szavazattal hagyta jóvá az alsóház.
A jogszabályt először március közepén szavazta meg az alsóházi képviselők többsége, amely ezután a felsőház elé kerül, ott viszont megvétózták az indítványt, ezzel visszaküldve az alsóházba.
A törvény kihirdetését követően a bíróságoknak két hónapjuk lesz tanulmányozni, hogy az új jogszabály miként befolyásolja a folyamatban lévő eljárásokat.
Az amnesztiatörvény lényege, hogy megszünteti a „büntetőjogi, közigazgatási és számviteli felelősségét” azoknak, akik közreműködtek a katalán függetlenségi törekvések előmozdításában a 2011 novemberétől 2023 végéig tartó időszakban.
Az előterjesztésről szóló parlamenti voksolás, és az azt megelőző rövid vita feszült hangulatban, számos bekiabálás mellett zajlott le.
Artemi Rallo, a PSOE vezérszónoka arról beszélt, hogy az amnesztia hozzájárul a helyzet normalizálásához Katalóniában, példaként hozta fel, hogy a május 12-i tartományi választások eredménye már igazolta a szocialisták politikáját.
„Ez a hatalom elcserélése kiváltságokért” – ezekkel a szavakkal bírálta a jogszabályt Albero Núnez Feijoó, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke, hozzátéve, hogy a kormányfő hazudott a spanyoloknak, mert korábban azt ígérte: nem lesz amnesztia.
Személyes érdekeinek előtérbe helyezését rótta fel a miniszterelnöknek Santiago Abascal, a Vox párt elnöke, aki szerint az amnesztiában részesülő katalán politikusok „a legrosszabb bűnöket” követték el, amelyeket politikai képviselők elkövethetnek.
A spanyol parlament katalán függetlenségi pártjai történelmi napról, győzelemről beszéltek felszólalásaikban, de kiemelve azt is, hogy már eleve senki sem érdemelt volna börtönbüntetést.
„Soha nem lett volna szükségünk erre a törvényre, ha a spanyol állam a szabadság európai normáinak megfelelően lépett volna. (…) ha a PSOE és a PP nem vett volna részt az elnyomásban” – fogalmazott Míriam Nogueras, az Együtt Katalóniáért (Junt pel Catalunya) frakcióvezetője.
A függetlenségi párt abban bízik, hogy alapítója, Carles Puigdemont volt katalán elnök a jogszabálynak köszönhetően a nyáron büntetlenül visszatérhet Spanyolországba több mint hat éve tartó brüsszeli emigrációjából.
Isabel Díaz Ayuso, a madridi autonóm tartomány elnöke még a szavazás előtt egy csütörtöki interjúban közölte: alkotmányossági kifogást nyújtanak be az amnesztiatörvény ellen a spanyolok „egyenjogúságának védelmében, a jogbiztonság és különösen a jogállamiság érdekében”. Hasonló lépést jelentettek be más, szintén néppárti vezetésű régiók is.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke hivatalos látogatásra érkezett Spanyolországba.
Erről az Elnöki Hivatal sajtóközpontja számolt be.
„Spanyolországba érkeztem, hogy aláírjak egy kétoldalú biztonsági megállapodást, és tárgyaljon Pedro Sánchez miniszterelnökkel. Szó lesz a védelmi együttműködés folytatásáról, egy új katonai segélycsomag előkészítéséről, az ukrán hadsereg kiképzéséről. Két csúcstalálkozó áll előttünk: a békecsúcs és az Európai Tanács csúcstalálkozója. Koordináljuk lépéseinket úgy, hogy mindegyik konkrét eredményt adjon. Őfelsége is fogad, és találkozom a spanyol parlament kamara- és frakcióvezetőivel” – közölte Zelenszkij a Telegram-csatornán.
Z okazji Dnia Konstytucji wyrażamy solidarność z 🇺🇦, szczególnie w obliczu bohaterskiej walki o wolność i niepodległość.
Życzymy, aby demokratyczne wartości, które są fundamentem konstytucji Ukrainy, mogły jak najszybciej zostać przywrócone na obecnie okupowanych ziemiach 🇺🇦.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) June 28, 2025
Kétoldalú biztonsági megállapodást írt alá több mint egymilliárd euró értékű katonai támogatás biztosításáról Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Madridban hétfőn.
„Ukrajna számíthat Spanyolországra a békéért és minden, a minket összekötő értékek és elvek védelméért vívott küzdelmében, amelyek az Egyesült Nemzetek Alapokmányának értékei: a szabadság, a nemzeti szuverenitás, a területi integritás a demokrácia, és reméljük, hogy rövid időn belül a közös jövő az Európai Unióban” – fogalmazott a spanyol kormányfő az aláírást követő közös sajtótájékoztatón.
Mint mondta, a megállapodás a segítségnyújtás számos területét öleli fel, amelyek közül kiemelte a katonai, a humanitárius, a pénzügyi, az újjáépítéshez és az aknamentesítéshez nyújtott támogatást, valamint a spanyol és ukrán védelmi iparág együttműködését.
Pedro Sánchez hozzátette: Spanyolország már a tizedik olyan állam, amely kétoldalú megállapodást ír alá Ukrajnával védelmi képességei megerősítésére, példaként említve a légvédelmet, a civil lakosság, a városok és az infrastruktúrák védelmét.
Kérdésre válaszolva nem kívánt részletekbe bocsátkozni, de felidézte, hogy korábban már szállítottak például Patriot légvédelmi rakétákat, és további Leopard tankokat, valamint lőszert fognak küldeni Ukrajnának.
A spanyol kormányfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy több mint két év után is folytatódik az orosz agresszió, ezért minden eddiginél fontosabbnak nevezte a támogatás megkettőzését.
„Védelem és biztonság, béke és újjáépítés ezek a mi prioritásaink, amelyek irányítani fogják közös erőfeszítéseinket” – jelentette ki. Pedro Sánchez kiemelte a júniusi svájci békecsúcs jelentőségét, amelynek feladata véleménye szerint, hogy feltárja az összes lehetséges diplomáciai megoldást mint elsődleges útját a konfliktusok rendezésének.
Bejelentette továbbá, hogy Spanyolország részt vesz a háború utáni újjáépítésről szóló berlini csúcstalálkozón is.
„Spanyolország megbízható partner, amely a háború első napjától kezdve segít, hogy megvédjük magunkat az orosz kriminális agressziótól” – fogalmazott Volodimir Zelenszkij, hangsúlyozva, hogy Spanyolország nem huny szemet a nemzetközi jogsértések fölött, és nem marad indifferens akkor, amikor az orosz rakéták lerombolták a városokat és megölték a gyerekeket.
Mint mondta, az orosz hadsereg több mint háromezer rakétával támadta az ukrán célpontokat ebben a hónapban, és felidézte a kelet-ukrajnai Harkiv város barkácsáruházát is érő, szombati orosz légitámadást.
„Kiszámított és szándékos támadás” egy civil célpont ellen – jegyezte meg. Az ukrán elnök szerint most még inkább szükség van a nemzetközi partnerek együttműködésére, hogy Oroszország ezáltal „kötelezve érezze magát” a békére. Nagyon fontos lehetőségnek nevezte ebben a törekvésben, „a közelebb jutáshoz az igazságos és tartós békéhez” a svájci békecsúcsot, amelyre már 90 ország visszajelezte részvételét.
Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott Spanyolország egymilliárd eurót meghaladó segítségéért, valamint azért a további 5 milliárd euróért, amelyet az Európai Unió Békealapján keresztül kapnak majd 2027-ig.
Kiemelte a tervezett közös projekteket a fegyvergyártás és a technológiai fejlesztés terén, amelyek munkahelyteremtés révén gazdasági segítség is jelentenek Ukrajnának.
Kifejezte háláját a spanyol nép felé a háború elől menekülő ukrajnai családok befogadásáért. Az ukrán elnök első hivatalos állami látogatására érkezett a spanyol fővárosba, ahol a miniszterelnök mellett VI. Fülöp spanyol király is fogadta. Az utazást eredetileg tíz nappal korábban tervezték, de a Harkivnál indított orosz offenzíva miatt elhalasztották.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
Spanyolország 1,129 milliárd euró értékű katonai segélycsomagot ad Ukrajnának, a támogatást Volodimir Zelenszkij elnök madridi látogatása során jelentik be – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az El Paisra című spanyol lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az újság megjegyezte, hogy példátlan nagyságú spanyol katonai támogatásról van szó Ukrajnának vagy bármely más országnak. A korábbi évektől eltérően az eszközök nagy részét nem a fegyveres erők arzenáljából veszik, hanem kifejezetten a spanyol ipar állítja elő.
Az új segélycsomag része lesz a Patriot légvédelmi rakéták második tételének leszállítása, amelyek képesek elfogni azokat a cirkálórakétákat, amelyeket Oroszország Ukrajna vezetési központjainak és infrastruktúrájának megsemmisítésére használ. Emellett a tavaly átadott tíz Leopard 2A4-es alapharckocsi mellé 19 régebbi Leopard 2A4-es alapharckocsit is szállítanak. Ukrajna várhatóan június 30-ig kapja meg a segélycsomag tartalmát.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F