A német kancellár egy telefonhívásban azt mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy megállapodást kell kötnie a tűzszünetről és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról – közölte a német kormány szóvivője a Times of Israel beszámolója szerint.
A Hamász elleni harc számos katonai célját sikerült elérni, miközben a polgári áldozatok és az emberi szenvedések óriásiak Gázában – mondta Olaf Scholz Netanjahunak. A német álláspont szerint emellett a gázai háború befejezése döntő lépés lenne a háború kiterjedésének megakadályozása felé is. A német kancellár nem az egyetlen, aki tűzszünetet sürget a konfliktusban: hasonlóan vélekedett nemrégiben az amerikai elnök is.
Közben az izraeli kormány ülésén felszólaló Benjámin Netanjahu miniszterelnök állítólag cáfolta azokat a héber sajtóértesüléseket, amelyek szerint a katonaság egyre frusztráltabb amiatt, hogy a kormány nem tűz ki egyértelmű célt Gázában.
Ez nem igaz. A cél a győzelem. Az IDF szisztematikus módon pusztítja el a Hamászt azzal a céllal, hogy lerombolja a katonai és kormányzó képességeit, és ezzel egyidejűleg a túszokat is kiszabadítsa – mondta a kormánytagoknak az izraeli miniszterelnök.
[type] => post [excerpt] => A német kancellár egy telefonhívásban azt mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy megállapodást kell kötnie a tűzszünetről és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról – közölte a német kormány szóvivője a Times of Israel... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1723473420 [modified] => 1723462752 ) [title] => A tűzszünetről győzködte Netanjahut a német kancellár [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=123804&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 123804 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 123805 [image] => Array ( [id] => 123805 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/netanjahu.jpg [original_lng] => 72544 [original_w] => 1024 [original_h] => 682 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/netanjahu-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/netanjahu-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/netanjahu-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/netanjahu.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/netanjahu.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/netanjahu.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/netanjahu.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1723452067:12 [_thumbnail_id] => 123805 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2732 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 508337129000 [_oembed_0d3094466c5469ee6e804ec330409daf] =>
Russia has to get moving. Too many people ere DYING, thousands a week, in a terrible and senseless war - A war that should have never happened, and wouldn’t have happened, if I were President!!!
Donald Trump Truth Social 04/11/25 09:35 AM
— Donald J. Trump Posts From His Truth Social (@TrumpDailyPosts) April 11, 2025
A Hamász iszlamista palesztin szervezet Jahja esz-Szinvárt, a szervezet gázai övezeti vezetőjét jelölte ki a múlt héten Teheránban meggyilkolt politikai vezető, Iszmail Haníje utódjának. Szakértők szerint az új vezető a konfliktus elhúzására törekszik majd – írja a Magyar Nemzet.
Szinvár, akit az Izrael ellen tavaly október 7-én végrehajtott támadás megszervezésével vádolnak, a Gázai övezetben rejtőzködik, dacolva a háború eleje óta a likvidálására irányuló izraeli kísérletekkel.
Az Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) bejelenti, hogy Jahja esz-Szinvár parancsnokot választotta a mozgalom politikai bizottságának élére, a mártír Iszmail Haníje utódjául, Allah legyen hozzá könyörületes − áll a szervezet által a Telegramon kedden közzétett rövid közleményben.
A kinevezés hírét a Gázai övezetből kilőtt rakéták sortüzével ünnepelték, ahol jelenleg is harcolnak a palesztin fegyveresek az izraeli katonákkal.
Szinvár, aki felnőtt élete felét izraeli börtönökben töltötte, a legbefolyásosabb Hamász-vezető, aki még életben van Haníje meggyilkolása után.
Izrael nem vállalta magára Haníje megölését, de közölte, hogy likvidált több magas rangú vezetőt, közöttük Száleh al-Arúrit, a Hamász második számú vezetőjét, akit Bejrútban öltek meg, valamit Mohammed Deifet, a mozgalom katonai parancsnokát.
A hatvanegy éves Szinvár egy menekülttáborban született a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Juniszban. 2017-ben választották meg a Hamász gázai vezetőjének.
Bebörtönzése előtt hivatalosan az al-Medzs biztonsági egység vezetője volt, amely felkutatta és megölte az izraeli titkosszolgálattal együttműködő palesztinokat.
Az új Hamász-vezető keményvonalas álláspontja csökkenti az esélyt a megállapodásra a tűzszünetről és az izraeli túszok szabadon engedéséről − írja a The New York Times amerikai napilap. Izraeli és amerikai hírszerző tisztek szerint Szinvár inkább arra törekszik majd, hogy minél jobban elhúzza a gázai háborút, ezáltal megtépázva Izrael nemzetközi hírnevét és károsítva kapcsolatát legfőbb szövetségesével, az Egyesült Államokkal.
Jiszrael Kac izraeli külügyminiszter kedd este, röviddel az új Hamász-vezető kinevezése után kijelentette, hogy „gyorsan likvidálni kell” Jahja esz-Szinvárt.
A fő terrorista Jahja esz-Szinvárnak a Hamász élére, Iszmail Haníje utódjaként történt kinevezése egy okkal több arra, hogy gyorsan likvidáljuk, és letöröljük a térképről ezt a méltatlan szervezetet − közölte az izraeli külügyminiszter az X közösségi portálon.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának több tagja aggodalmát fejezte ki szerda délután a közel-keleti konfliktus eszkalálódásának veszélye miatt, rámutatva a válságos helyzetre, miután a Hamász vezetőjét Teheránban megölték.
Iszmáil Haníje, az iszlamista palesztin mozgalom vezetője légicsapásban történt meggyilkolása után Irán kérésére, Oroszország, Kína és Algéria támogatásával sürgősséggel ült össze a Biztonsági Tanács. „A Tanácsnak haladéktalan intézkedéseket kell hoznia, hogy Izraelt felelőssé tegyék ezért az agressziós cselekedetért, beleértve szankciók és más szükséges intézkedések tervbe vételét, hogy megakadályozza a további erőszakot, és tanújelét adja, hogy Izrael rosszindulatú tetteit nem tűri el a nemzetközi közösség” – jelentette ki Amir Szaid Iravani, Irán ENSZ-nagykövete.
Iszmáil Haníjét szerda hajnalban ölték meg a Hamász által Izraelnek tulajdonított légicsapásban, a palesztin mozgalom bosszút esküdött a vezetője haláláért, ami miatt megnőttek az aggodalmak, hogy a gázai háború idején lángba borulhat a térség.
A tanács több tagja, közöttük Kína, Oroszország és Algéria közvetlenül elítélte a gyilkosságot, a többiek viszont csak az eszkaláció veszélye miatt fejezték ki aggodalmukat. A tanácskozás előtt António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője útján fejezte ki aggodalmát a teheráni támadás, illetve a bejrúti légicsapás miatt, amelynek egy magas rangú Hezbollah-vezető volt a célpontja, mondván, hogy ezek a támadások veszélyes eszkalációt jelentenek. Robert Wood, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselőjének helyettese szerint „nem kellene a legutóbbi fejleményeknek a közel-keleti békére és biztonságra gyakorolt hatásán elmélkedni, egy szélesebb háború nem küszöbönálló, sem elkerülhetetlen”.
Oroszország Haníje megölését elítélő sajtónyilatkozat kiadását indítványozta, de Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Franciaország ezt megvétózta.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Kína határozottan elítéli a Hamász politikai vezetője, Iszmail Hanije ellen elkövetett halálos merényletet – közölte szerdán a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Lin Csien külügyi szóvivő elmondta, hogy Peking nagyon aggódik az incidens miatt, mivel az további instabilitáshoz vezethet a térségben.
Kína mindig is kiáll amellett, hogy a vitás kérdéseket tárgyalások és párbeszéd útján oldják meg – jegyezte meg a szóvivő, hozzátéve, hogy a konfliktus és a konfrontáció további eszkalálódásának elkerülése érdekében a lehető leghamarabb átfogó és tartós tűzszünetet kell elérni a Gázai övezetben.
Kína régóta elismeri a palesztin államot, és többször is közvetítőként lépett fel a térség konfliktusainak rendezésében: legutóbbi közbenjárásukkal a Fatah, a Hamász és más palesztin csoportok írtak alá egységnyilatkozatot Pekingben, ahol a köztük lévő megosztottság megszüntetésére és a palesztin egység megerősítésére tettek ígéretet.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Glad to meet Foreign Minister Wang Yi. Since my meeting with President Xi in Kazan last year, India-China relations have made steady progress guided by respect for each other's interests and sensitivities. I look forward to our next meeting in Tianjin on the sidelines of the SCO… pic.twitter.com/FyQI6GqYKC
Wang Yi, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee, and India’s National Security Adviser Shri Ajit Doval held the 24th Round of Talks Between the Special Representatives of China and India on the Boundary Question in New Delhi.
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
Az Egyesült Államoknak nincs köze a Hamász politikai vezetőjének megöléséhez – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Szingapúrban, és ismét tűzszünetet sürgetett a Gázai övezeti háborúban.
„Ez olyasvalami, amiről mi nem tudtunk, amiben mi nem vettünk részt” – mondta Blinken a Channel News Asia szingapúri hírtelevíziónak adott interjúban. Arra a kérdésre, hogy Iszmáil Haníje megölése milyen hatással lehet a gázai háborúra, a külügyminiszter azt mondta: az évek során megtanulta, hogy soha ne találgasson olyan eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek következményei másokra vannak hatással.
A múlt hétvége óta ázsiai körúton járó Blinken döntő jelentőségűnek nevezte a gázai tűzszünet és a palesztin terroristák által fogva tartott túszok szabadságának elérését, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok minden tőle telhetőt megtesz ezek teljesüléséért.
„Életbevágóan fontos, hogy a gázai konfliktus ne terjedjen ki, és a dolgokat a tartósabb béke és a tartósabb biztonság felé vezető útra tereljük” – emelte ki az amerikai külügyminiszter.
Iszmáil Hanijét, az iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét szerda hajnalban ölték meg Teheránban, néhány órával azután, hogy részt vett az új iráni elnök eskütételi ceremóniáján.
A Hamász közleménye szerint Hánijével „a teheráni rezidenciáján elkövetett, áruló, cionista rajtaütésben” végeztek.
A Hamász politikai hivatalának helyettes vezetője, Musza Abu Marzuk kijelentette, hogy „Iszmáil Haníje meggyilkolása gyáva tett, amely nem marad válasz nélkül”.
Az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácshoz közel álló NurNews hírportál úgy értesült, hogy Háníjét egy háborús veteránok számára fenntartott, észak-teheráni „különleges rezidencián” szállásolták el, és az épületet rakétatalálat érte.
„Kemény büntetésre” számíthat Izrael azért, mert meggyilkolták Irán fővárosában, Teheránban Iszmail Hanijeh-t, a Hamász politikai szárnyának vezetőjét – idézi Ali Hamenej ajatollah szavait a Times of Israel.
„Ezzel a tettel a bűnöző és terrorista zionista rezsim kemény büntetésnek teremtette meg az alapját, kötelességünk, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság területén mártírrá vált vért megbosszuljuk”– mondta Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
Iszmail Hanijeh-t, a Hamász politikai vezetőjét Irán fővárosában, Teheránban ölték meg ma reggel. Még mindig nem teljesen világos, mi történt: az eddigi legvalószínűbb elmélet szerint Izrael egy drónnal vagy légibombával felrobbantotta azt a komplexumot, ahol a palesztin szervezet vezetője tartózkodott.
Izrael hivatalos kapacitásban még mindig nem kommentálta a Hanijeh életét követelő támadást, de a zsidó állam utcáin ünnepel a lakosság.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Palesztin szervezetek általános sztrájkra és tömegtüntetésre szólították fel szerdán a palesztinokat Iszmail Haníje Hamász-vezető megölése miatt – jelentették hírügynökségek.
A palesztin iszlamista mozgalom politikai bizottságának elnökével légicsapás végzett Teheránban szerda hajnalban 2 órakor, a Hamász szerint a támadást Izrael hajtotta végre.
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke gyáva cselekedetnek nevezte Haníje megölését, amelyet súlyos eszkalációként értékelt. „Egységre, türelemre és kitartásra” szólította fel a palesztinokat az izraeli megszállással szemben – jelentette a WAFA palesztin hírügynökség az elnök kabinetjének közleményét idézve.
Az Iszlám Dzsihád iszlamista palesztin szervezet kijelentette, hogy a Hamász vezetőjének megölése „nem ok arra, hogy véget vessen a palesztin nép gázai övezeti ellenállásának az izraeli hadsereg megszállása határt nem ismerő bűncselekményeivel szemben”. A Telegram üzenetküldő alkalmazásban közzétett közleményben a szervezet megerősítette „szolidaritását és összetartozását a Hamásszal az izraeli erőkkel való szembenállásban”
Naszer Kanáni, az iráni külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a meggyilkolt Hamász vezető „vére soha nem vész kárba”. „Haníje teheráni mártíromsága erősíteni fogja a Teherán, Palesztina és az ellenállás erői közötti mély és megbonthatatlan köteléket” – mondta a szóvivő.
Irán vizsgálatot indított az iráni elnök beiktatása alkalmából Teheránban tartózkodó Haníje elleni támadás ügyében, és megígérte, hogy a gyilkosság „nem marad büntetlen”. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárdához közel álló Nour News hírportál jelentése szerint a Hamász-vezető teheráni szállásába légi indítású lövedék csapódott be.
Mohammed Ali al-Húszi, a jemeni húszi lázadók Legfelsőbb Forradalmi Bizottságának elnöke „gyűlöletes bűncselekménynek, valamint a törvények és az eszmei értékek nyilvánvaló megsértésének” nevezte Iszmail Haníje megölését.
Az amerikai védelmi miniszter a térségbeli növekvő feszültségekre utalva szerdán kijelentette: nem gondolja, hogy elkerülhetetlen lenne egy szélesebb közel-keleti háború. Fülöp-szigeteki látogatásán Llyod Austin azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok meg fogja védeni Izrael, ha megtámadnák.
Oroszország elítéli az „elfogadhatatlan politikai gyilkosságot, amely a feszültségek további kiszélesedéséhez vezet” – jelentette ki Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek.
Törökország elítélte a Recep Tayyip Erdogan török elnökhöz közel álló Haníje „méltatlan meggyilkolását”, a támadás célja Ankara szerint a gázai háború regionális szintre történő kiszélesítése volt.
„Ismételten világossá vált, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormányának nincs szándékában békét kötni” – áll a török külügyminisztérium közleményében.
Ha a nemzetközi közvélemény nem hoz intézkedéseket Izrael megállítására, a térségünk jóval nagyobb konfliktusokkal találja szemben magát – áll a közleményben.
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Az izraeli kormányt azzal vádolják, hogy megpróbálja szabotálni az Egyesült Államok által támogatott tűzszüneti javaslatot folyamatosan bővülő követeléseikkel, annak ellenére, hogy korábban elfogadták a tervet – írta a Guardian.
Egyiptomi tisztségviselők és a Hamász képviselői a hétvégén bejelentették, hogy az iszlamista fegyveres szervezet újabb követeléseket vetett el Izraellel szemben, ezzel elősegítve a béketárgyalások előrehaladását és növelve a tűzszünet esélyeit.
A Hamász két tisztségviselője a Reutersnek elmondta, hogy most Izrael válaszára várnak, ahol a tüntetők vasárnap az utcára vonultak, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra: végre kössenek megállapodást a még mindig Gázában fogva tartott túszok visszahozataláról.
Az izraeli média szerint azonban a kormány most újabb követeléseket intézett a palesztin csoporthoz, annak ellenére, hogy azok egyre nyitottabbak a harcok lezárásra.
A Haaretz hírügynökség jelentése szerint David Barnea, a Moszad hírszerző szolgálat vezetője a hétvégén egy kibővített listával érkezett Katarba, a béketárgyalások helyszínére, amelyen Izrael újabb feltételei szerepeltek a tűzszünethez.
A napilap szerint ez a lépés tovább késlelteti a megegyezést, meghosszabbítja a háborút és jelentősen rontja a ég mindig fogságban lévő, mintegy 50 izraeli túsz túlélési esélyeit.
A Hamász már beleegyezett az Izrael által előterjesztett feltételekbe, ám a péntek esti találkozón újabb pontokkal kellett szembesülniük, amelyekkel Benjamin Netanjahu miniszterelnök tovább tolná a konfliktus végét – írta a Haaretz. Az ügy miatt a kormányfő ismét bírálatokkal szembesül az ellenzéki pártok, a média és az izraeli túszok családjai részéről, akik azzal vádolják, hogy saját politikai túlélése érdekében aláássa a tűzszünet elérésére és a túszok szabadon bocsátására irányuló erőfeszítéseket.
Netanjahu népszerűsége a Hamász október 7-i támadása után, amely súlyos hiányosságokat tárt fel az izraeli védelemben, meredeken lezuhant. A legtöbb politikai megfigyelő szerint a miniszterelnök elveszítené a választásokat, ha azokat most tartanák.
Az izraeli kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik, mivel egy tűzszünet lehetővé tenné a libanoni Hezbollah-val szembeni de-eszkalációt is, amely korábban kijelentette, hogy a zsidó állam elleni támadásait a Hamász támogatására indítja, és jelezte, hogy hajlandó leállítani az akciót, ha a Gázai övezetben véget érnek a harcok.
A biztonsági ügynökségek vezetőihez és a tárgyalócsoporthoz fordulunk – minden szem rátok szegeződik, ne hagyjátok, hogy Netanjahu ismét szabotálja a megállapodást. Meg kell mentenünk minden elrabolt embert! – mondták a Gázában fogva tartott izraeli túszok családjai szombaton Tel-Avivban, a védelmi minisztérium közelében tartott sajtótájékoztatón.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
Ukraine has repeatedly stated that we are ready for symmetrical steps. We proposed a ceasefire during the Easter holidays this year and will act accordingly. People need an Easter free from threats and real movement toward peace, and Russia has a chance not to return to strikes…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 9, 2026
A Hamász elfogadja az ENSZ Biztonsági Tanácsának gázai fegyverszünetről szóló határozatát – jelentette ki kedden Számi Abu Zuhri, az iszlamista terrorszervezet egyik vezető tisztségviselője.
Abu Zuhri bejelentette, hogy a szervezet kész tárgyalásokat kezdeni a döntés végrehajtásának módjáról, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy gondoskodjon arról, hogy Izrael is ennek megfelelően járjon el.
„Az amerikai kormány igazi próbatétel előtt áll, miszerint képes-e biztosítani, hogy a megszálló (Izrael) eleget tegyen a háború azonnali befejezése kötelezettségének a Biztonsági Tanács határozatával összhangban” – mondta a Katarban élő Abu Zuhri.
Az Izraelben tárgyaló amerikai külügyminiszter, Antony Blinken kedden hangsúlyozta, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétfő esti találkozójukon megismételte elkötelezettségét a Joe Biden amerikai elnök ismertette tűzszüneti és fogolycsere-megállapodás mellett. Erre a javaslatra alapozták az ENSZ BT amerikai kezdeményezésre elfogadott határozatát.
Blinken reménykeltőnek nevezte a Hamász BT döntésre adott válaszát, de kiemelte, hogy „fontos lesz a Hamász gázai vezetőinek válasza”. Elmondása szerint a következő napokban is folytatódnak a tárgyalások a gázai háború befejezését követő helyzetről.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy „az igazságot fogja bemutatni” a Hamász elleni gázai háborúról, amikor július 24-i washingtoni látogatása során felszólal az amerikai kongresszus előtt – közölték amerikai republikánus párti vezetők csütörtökön.
Netanjahu a képviselőház és a szenátus együttes ülésén fog felszólalni – közölte Mike Johnson, a képviselőház elnöke és Mitch McConnell, a szenátus vezető republikánus politikusa közleményben.
„Nagyon meghatott, hogy lehetőségem van képviselni Izraelt a Kongresszus mindkét háza előtt, és bemutatni az igazságot a jogos háborúnkról azok ellen, akik meg akarnak semmisíteni minket” – idézték Netanjahut.
Az amerikai képviselőház és a szenátus vezetői május végén meghívták Netanjahut, hogy mondjon beszédet a kongresszusban – ezt Mike Johnson jelentette be még május 31-én.
A kongresszusban külföldi vezetők által mondott beszéd az Egyesült Államok közeli szövetségesei számára fenntartott megtiszteltetés. Benjámin Netanjahu már három ilyen beszédet mondott, a legutóbbit 2015-ben.
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW