Az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására az Európai Unió a már működő bíróságokat kívánja igénybe venni, Oroszország Ukrajna elleni inváziójával foglalkozó különbíróság felállítása a többi nagyhatalom belegyezése nélkül nem valósítható meg – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Prágában az EU-tagországok igazságügyi miniszterei informális találkozóját követő sajtótájékoztatón.
A speciális bírósági testület felállítását Denisz Maljuszka ukrán igazságügyi miniszter vetette fel, aki személyesen is részt vett a prágai tanácskozáson.
Didier Reynders azonban a tárgyalások után leszögezte: az EU azzal számol, hogy a háborús bűncselekményeket a már létező bíróságok fogják vizsgálni.
A biztos felszólította az EU tagállamait, hogy a bíróságaikat nyissák meg az Eurojust előtt és használják ki mindazokat a bizonyítékokat, amelyek ez Eurojust halmoz fel a közös adatbázisban. „Ezek a bizonyítékok az összes bírósági testület rendelkezésére fognak állni” – hangsúlyozta Reynders. Az Eurojust az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős fórum.
Pavel Blazek cseh igazságügyi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Csehország nagyon nehéz időszakban vette át Franciaországtól az uniós elnökséget.
„Európában geopolitikai változások zajlanak. A korábbi időkben ismeretlen, súlyos negatív megnyilvánulásoknak vagyunk tanúi egy időben úgy a biztonság, mint a prosperitás terén is” – mutatott rá a cseh miniszter.
Prága azért adott otthont az EU-tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei kétnapos informális találkozójának, mert július elsejétől fél évig Csehország tölti be az Európai Tanács soros elnöki tisztségét.
A prágai tanácskozáson az EU-tagállamok mellett Ukrajna, Moldova és Georgia is képviseltette magát.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására az Európai Unió a már működő bíróságokat kívánja igénybe venni, Oroszország Ukrajna elleni inváziójával foglalkozó különbíróság felállítása a többi nagyhatalom belegyezése nélkül nem valósíthat... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1657702140 [modified] => 1657658142 ) [title] => Az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására nem akar külön bíróságot állítani az EU [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=53158&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 53158 [uk] => 53201 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 53159 [image] => Array ( [id] => 53159 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/didier-reynders.jpg [original_lng] => 24386 [original_w] => 800 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/didier-reynders-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/didier-reynders-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/didier-reynders-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/didier-reynders.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/didier-reynders.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/didier-reynders.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/didier-reynders.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1657707495:8 [_thumbnail_id] => 53159 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 3714 [_oembed_c7e33699022149386d7342887a6ed150] =>
Ukrainians are ready to die for the European perspective.
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Az Egyesült Államok segít Ukrajnának az orosz háborús bűnösök azonosításában, elfogásában és bíróság elé állításában – jelentette ki Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter, aki kedden előre nem bejelentett látogatást tett Ukrajnában.
A híradások szerint a miniszter útban Lengyelország és Franciaország felé tett kitérőt Ukrajnában, ahol Lemberg közelében megbeszélést folytatott Irina Venediktova ukrán főügyésszel.
„Azért vagyok itt, hogy kifejezzem az Egyesült Államok megingathatatlan támogatását Ukrajna népe iránt a kiprovokálatlan és indokolatlan orosz invázióval szemben” – hangoztatta Garland újságíróknak nyilatkozva az Interfax-Ukrajina hírügynökség beszámolója szerint.
„Az Egyesült Államok félreérthetetlen üzenetet küld: nincs hova bújni” – mondta. Leszögezte: az Egyesült Államok és partnerei minden rendelkezésre álló eszközt be fognak vetni annak érdekében, hogy az atrocitások elkövetőit felelősségre vonják.
„Amerika és az egész világ sok borzalmas képet látott és szívszorító leírásokat olvasott azokról az atrocitásokról és halálesetekről, amelyek az ukrajnai orosz invázió nyomán következtek be” – mutatott rá.
Garland ígéretet tett, hogy segít Ukrajnának a háborús bűnösök elleni vádemelésben, megjegyezve, hogy ez csak az egyik lépés, amelyet az amerikai igazságügyi minisztérium idén tesz válaszul az Ukrajna elleni orosz agresszióra.
Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta Kijevben Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnököt. Közösen tartott sajtótájékoztatójukon az államfő kijelentette, hogy az ukrán hatóságok dolgoznak a Mariupolban fogságba esett ukrán katonák fogolycserével történő kiszabadításán, de ennek részleteit nem hozhatja nyilvánosságra.
Hangsúlyozta, hogy mielőbb meg kell oldani ezt a kérdést, különösen a sebesültek hazajuttatása miatt. Szerinte a lehető legnagyobb mértékben be kell vonni ebbe a Nemzetközi Vöröskeresztet, az ENSZ-t és azokat az országokat, amelyek képesek bizonyos mértékű befolyást gyakorolni Oroszországra.
Verteidigungsministerin Lambrecht in der #Ukraine. Die Ministerin besichtigte Defensivstellungen in der Region #Odessa und machte sich ein Bild von der aktuellen Lage. pic.twitter.com/j2piILVdmG
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) October 2, 2022
Hosted my ??colleague Christine Lambrecht in the southern ??.Frau Minister brought good news & more tools to strengthen #UAarmy. We had a discussion about current geopolitical and security situation.Minister was glad to talk with our soldiers and see Gepard system on combat duty. pic.twitter.com/IKSMnSyqkR
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
The White House is making plans for Ukrainian President Volodymyr Zelensky to meet with President Biden in Washington on Wednesday https://t.co/4qBESgNG1s
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами. Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
Hamarosan 49 orosz katona áll bíróság elé háborús bűnök elkövetése miatt. Ukrajnában közel 13 ezer hasonló eljárás van folyamatban.
A hírt Irina Venediktova főügyész közölte a davosi fórumon – írja a The Guardian.
Hozzátette, hogy az ukrán hatóságok közel 600 háborús bűnöst azonosítottak, három ügyben már folynak a bírósági tárgyalások.
[type] => post [excerpt] => Hamarosan 49 orosz katona áll bíróság elé háborús bűnök elkövetése miatt. Ukrajnában közel 13 ezer hasonló eljárás van folyamatban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1653485460 [modified] => 1653476744 ) [title] => 49 orosz katona áll bíróság elé háborús bűnök miatt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49436&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 49436 [uk] => 49340 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 49341 [image] => Array ( [id] => 49341 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7.jpg [original_lng] => 177473 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1653465944:12 [_thumbnail_id] => 49341 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4721 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a76ec2e86a0d8f390dded32381450ca6] =>
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
A Külügyminisztérium határozottan elítélte az orosz megszálló erők szombati légicsapását a Luhanszk megyei Bilohorivka település iskolája ellen, amelynek az előzetes adatok szerint több mint 60 halálos áldozata van – adta hírül az rbc.ua hírportál vasárnap a tárca Twitter-üzenetére hivatkozva.
A közlemény szerint „a Külügyminisztérium határozottan elítéli az orosz bombatámadást a bilohorivkai iskola ellen, amelyben május 7-én 60 ember bujkált. Oroszország nem sokkal az emlékezés és megbékélés napja előtt követte el ezt a brutális háborús bűncselekményt, miközben folyamatosan mantrázza a második világháború tragédiáját.”
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Szerhij Hajdaj, Luhansz megye katonai kormányzója jelentette be, hogy iskolát támadott az orosz légierő szombaton a Luhansz megyei Bilohorivka településen, és a bombázásban 60 állampolgár életét vesztette, 30 személyt pedig sikerült kimenteni a megsemmisült épület romjai alól.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A Külügyminisztérium határozottan elítélte az orosz megszálló erők szombati légicsapását a Luhanszk megyei Bilohorivka település iskolája ellen, amelynek az előzetes adatok szerint több mint 60 halálos áldozata van. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1652017860 [modified] => 1652015113 ) [title] => Brutális háborús bűncselekmény a Luhanszk megyei iskola elleni orosz légicsapás – Külügyminisztérium [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=48207&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 48207 [uk] => 48211 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 48208 [image] => Array ( [id] => 48208 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/romok-robbanas.jpg [original_lng] => 60083 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/romok-robbanas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/romok-robbanas-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/romok-robbanas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/romok-robbanas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/romok-robbanas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/romok-robbanas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/romok-robbanas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1652006743:8 [_thumbnail_id] => 48208 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4290 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a76ec2e86a0d8f390dded32381450ca6] =>
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Németország pert indított Olaszország ellen az ENSZ legfelsőbb bíróságán, mert Róma továbbra is lehetővé teszi, hogy a náci háborús bűncselekmények áldozatai kártérítést követeljenek a német államtól, még azután is, hogy az ilyen követelések nemzetközi jogot sértettek – írja a Reuters.
Németországnak a Nemzetközi Bírósághoz intézett, a bíróság honlapján pénteken közzétett keresete szerint Olaszország továbbra is engedélyezi kártérítési keresetek benyújtását a hazai bíróságokhoz annak ellenére, hogy a Nemzetközi Bíróság 2012-ben úgy döntött, hogy ez sérti Berlin nemzetközi jog szerinti mentelmi jogát.
A német álláspont szerint a 2012-es döntés óta több mint 25 új kártérítési keresetet nyújtottak be Olaszországban a német állam ellen a második világháború alatti náci bűnökből eredő károk megtérítése miatt. Sok esetben a bíróságok kártérítés fizetésére kötelezték Németországot.
Két ilyen ügyben a követelések kielégítésére az olasz bíróságok a német állam tulajdonában lévő római ingatlanokat próbálják lefoglalni.
Németország azt állítja, hogy most a Nemzetközi Bíróság nyújtotta be az ügyet, mert egy olasz bíróság kijelentette, hogy május 25-ig dönt arról, hogy kikényszerítik-e az épületek eladását, amelyek egy része német kulturális, régészeti, történelmi és oktatási intézményeknek ad otthont.
Berlin úgynevezett ideiglenes intézkedések meghozatalát kérte a bíróságtól annak biztosítására, hogy Olaszország ne árverezel az ingatlant, amíg a kártérítési igényekkel kapcsolatos ügyeket vizsgálják. Az ideiglenes intézkedések meghallgatásának időpontját még nem tűzték ki, de a következő hetekben várható.
A II. világháborús kártérítési igények körüli vita 2008-ban kezdődöttek, amikor Olaszország legfelsőbb bírósága úgy határozott, hogy Németországnak körülbelül 1 millió eurót kell fizetnie azoknak a családoknak, akik a német hadsereg által 1944-ben a toszkánai Civitellában megölt 203 ember között voltak.
Németország szerint az országokkal kötött kiterjedt béke- és jóvátételi szerződésekkel már kompenzálta a második világháborús igazságtalanságokat, eurómilliárdokat fizetve ki a háború befejezése óta.
Forrás: vg.hu
[type] => post [excerpt] => Németország pert indított Olaszország ellen az ENSZ legfelsőbb bíróságán, mert Róma továbbra is lehetővé teszi, hogy a náci háborús bűncselekmények áldozatai kártérítést követeljenek a német államtól, még azután is, hogy az ilyen követelések nemze... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1651334460 [modified] => 1651322488 ) [title] => Németország bíróság elé citálja Olaszországot, amiért a náci bűntettek miatt pereskedik [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=47610&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 47610 [uk] => 47607 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 47608 [image] => Array ( [id] => 47608 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/sud.jpg [original_lng] => 532134 [original_w] => 1000 [original_h] => 667 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/sud-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/sud-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/sud-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/sud.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/sud.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/sud.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/sud.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1651311689:4 [_thumbnail_id] => 47608 [_edit_last] => 4 [views_count] => 4049 [_oembed_a76ec2e86a0d8f390dded32381450ca6] =>
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Vlagyimir Putyin orosz elnök viseli a felelősséget az Ukrajnában elkövetett háborús bűnökért – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden berlini sajtótájékoztatóján, amelyet a Joe Biden amerikai elnökkel és más európai politikusokkal együtt tartott videokonferencia után rendeztek.
Az orosz invázió a nemzetközi jog kirívó megsértése és a több ezer civil halála Ukrajnában háborús bűncselekmény, amelyért az orosz elnök viseli a felelősséget – jelentette ki a német kancellár.
Olaf Scholz egyúttal kifejezte mély fájdalmát az áldozatok halála miatt, és nagy haragját az orosz elnök iránt és az értelmetlen háború miatt.
Elmondta, hogy az amerikai elnökkel és európai kollégáival folytatott videotanácskozáson mindenki teljes szolidaritását és támogatását fejezte ki Ukrajnának.
A német kancellár kiemelte, hogy fontos feladat a háború más országokra történő átterjedésének megakadályozása. Ugyanakkor megismételte, hogy a NATO nem avatkozik be közvetlenül a háborúba.
Berlin mostanáig elutasította, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök követelésére nehézfegyverzetet küldjön Ukrajnába, s Németországból eddig csakis védekezésre alkalmas fegyvereket szállítottak. A sajtóértekezleten a fegyverszállításokat firtató újságírói kérdésekre a kancellár nem adott választ, s megismételte, hogy a fegyverszállításokra vonatkozó döntést a szövetségesekkel szorosan együttműködve hozták meg. Kijelentette, hogy a Bundeswehrnek, a német haderőnek nincs tartalékban olyan fegyvere, amelyet átadhatna Ukrajnának.
A német kormány egyébként a múlt pénteken jelentette be, hogy több, mint egymilliárd eurós katonai segélyt biztosít Ukrajnának, azt azonban nem részletezte, hogy ezt az összeget mikor folyósítják, és mire fordítják. A kancellár a keddi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Berlin egyeztet Kijevvel, hogy mire van szüksége. Scholz tankelhárító fegyvereket, légvédelmi felszereléseket, lőszereket említett mint lehetséges fegyver-szállítmányokat, hangsúlyozva, hogy a Bundeswehr tartalékai végesek.
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Az Európai Unió Tanácsa módosította az ukrajnai polgári biztonsági ágazat reformjával foglalkozó uniós tanácsadó misszió (EUAM Ukrajna) megbízatását annak érdekében, hogy megkönnyítse az Oroszország Ukrajna elleni támadása során elkövetett nemzetközi bűncselekmények kivizsgálását és büntetőeljárás alá vonását – közölte az uniós tanács szerdán.
Az EUAM Ukrajna mostantól stratégiai tanácsadást és képzést nyújt az ukrán igazságügyi hatóságoknak a feltételezetten Oroszország által elkövetett bűncselekmények elszámoltathatósága érdekében. A misszió anyagi támogatást nyújthat, vagy felszerelést is adományozhat az ukrán hatóságoknak. Szoros együttműködést biztosít a Hágában működő Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC), az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, szintén hágai székhelyű uniós ügynökséggel (Eurojust), valamint az Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekmények kivizsgálását támogató tagállamokkal.
Az uniós tanács a közleményben kijelentette: Oroszország Ukrajna elleni háborúja súlyosan sérti a nemzetközi jogot. Oroszország támadásokat indít a polgári lakosság ellen, civil épületeket vesz célba, s ezeknek a háborús bűnöknek azonnal véget kell vetni. A felelősöket és bűntársaikat a nemzetközi joggal összhangban felelősségre kell vonni – tették hozzá.
Az EUAM Ukrajna polgári missziót 2014. július 22-én hozta létre az Európai Unió. Általános célja, hogy támogassa Ukrajnát a jogállamiságot erősítő, fenntartható, elszámoltatható és hatékony biztonsági szolgáltatások és az igazságszolgáltatás kiépítésében.
A kanadai bűnüldöző szervek megkezdték az orosz hadsereg által Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálását.
„A Kanadai Királyi Lovasrendőrség országos strukturális vizsgálatot indított az ukrajnai háborús és az emberek ellen elkövetett bűncselekmények vádjával kapcsolatban” – közölték.
A nyomozást a kanadai háborús bűnök kivizsgálási programja keretében folytatják, melynek tagja az Igazságügyi Minisztérium, a Határőrség, a Bevándorlási Minisztérium és a Kanadai Királyi Lovasrendőrség.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Nikos Dendias görög külügyminiszter közölte, hogy Athén fel fogja kérni a hágai Nemzetközi Bíróságot, hogy vizsgálja ki a Mariupolban elkövetett háborús bűnöket.
Ezt a NATO-külügyminiszterek brüsszeli találkozója előtti kommentárjában mondta – írja a The Guardian.
Mindezek mellett Görögország 12 orosz diplomatát küldött haza.
„Görögország különösen érdekelt Mariupol iránt a több mint 100 000 főt számláló görög közösség miatt. Emellett arra fogom kérni a szövetségben dolgozó kollégáimat, hogy ne csak Ukrajnának segítsenek, hanem Odessza védelmében is tegyenek meg mindent, hogy Odessza ne jusson Mariupol sorsára” – mondta el.
A new interim mayor was elected in Mariupol, it's going to be Konstantin Ivashenko, former head of the Azovmash factory, current member of Mariupol city council. The people have also reaffirmed the results of the 2014 DPR independence referendum. pic.twitter.com/U9wfbj89QM
— Russians With Attitude (@RWApodcast) April 4, 2022
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
A teljes orosz vezetés háborús bűnösökből áll – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij a Habertürk török televíziónak adott interjújában, amelyet a Telegram-oldalán is közzétett.
Úgy gondolom, az orosz hadsereg, a politikai vezetés, mindenki, aki részt vett ennek a műveletnek a kidolgozásában, a parancsnokok és a parancsok végrehajtói mindannyian háborús bűnösök – hangoztatta az ukrán elnök.
Nemcsak egy ember felelős – mondta Zelenszkij Vlagyimir Putyin orosz államfőre utalva, aki február 24-én elrendelte az ukrajnai „különleges katonai műveletet”.
A Kijevtől 30 kilométerre északnyugatra fekvő Bucsában az ukrán hatóságok beszámolói szerint 330-350 holttestet találták a térséget egy hónapig ellenőrzés alatt tartó orosz csapatok kivonulása után. Kijev állítása szerint orosz csapatok felelősek a történtekért, Moszkva pedig ukrán provokációnak minősítette az esetet.
A nemzetközi közösségnek és az Oroszországi Föderációnak is tudnia kell, hogy ez egy tömeges bűntény, amely mögött számos ember parancsai állnak – húzta alá Zelenszkij, mondván, hogy a bűnrészesek mindegyikét felelősségre kell vonni.
Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős tárca vezetője szerda este közölte, hogy a nap folyamán 4892 embert sikerült kimenekíteni orosz csapatok által ostromlott ukrajnai városokból
Miután az orosz erők elvonultak Kijev térségéből, a harcok a keleti Luhanszk, Donyeck és Harkiv megyékre összpontosulnak. Oleh Szinyehubov, a kelet-ukrajnai Harkiv kormányzója arról adott hírt, hogy a megye területén található Izjum evakuálásában nem tudnak támogatást nyújtani, és humanitárius segítséget sem tudnak küldeni az ukrán hatóságok, mert a város teljesen orosz ellenőrzés alá került.
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025