Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy mostantól „taktikai szünetet” tart a Gázai övezet déli részén. A helyileg korlátozott fegyverszünet reggel 8 órától este 7 óráig tart, és lehetővé teszi nagyobb mennyiségű segélyszállítmányok bejuttatását.
Az egyoldalú fegyverszünet célja, hogy az eddiginél nagyobb mennyiségű segélyt lehessen eljuttatni az övezetbe – közölte a hadsereg. A „taktikai” szünet a Kerem Shalom határátkelőtől a Szalah al-Din útra, majd tovább északra vezető útvonalat érinti.
Az erről szóló döntést az ENSZ-szel és más szervezetekkel folytatott konzultációt követően hozták meg – teszi hozzá az IDF közleménye. Hangsúlyozták azt is, hogy a Gázai övezet déli részén és Rafahban folytatódnak a harcok.
A Hamász elleni gázai háború során az IDF már eddig is gyakran hirdetett többórás „taktikai szüneteket” az övezet különböző negyedeiben, hogy a palesztinokhoz eljussanak a segélyszállítmányok. A legutóbbi bejelentés azonban a katonai tevékenység jelentősebb szünetét jelenti, a szokásosnál több órára és nagyobb területre kiterjedően.
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
Egyre nagyobb a nyomás Izraelen és az iszlamista Hamászon, hogy fejezzék be a háborút. Továbbra sincs előrelépés egy lehetséges túszmegállapodásról, amelynek keretében a Hamász elengedné a még mindig fogva tartott 116 túszt, cserébe Izrael jóval nagyobb számban szabadon engedne bebörtönzött palesztin terroristákat. Az sem világos, hogy hány túsz van még életben, ezt maga a Hamász sem tudta megmondani.
A túszalku előfeltételeként a terrorszervezet az általa kezdett háború befejezését követeli, vagy legalábbis garanciát arra, hogy Izrael beszünteti az ellenségeskedést. Netanjahu erre nem hajlandó, mivel – szakítva az eddigi gyakorlattal – egyszer és mindenkorra el akarja pusztítani az október 7-i támadásért és pogromért felelős Hamászt.
Közben izraeli vadászgépek az éjszaka a Hezbollah terrorszervezet állásait támadták a dél-libanoni Ajtarun térségében, köztük egy fegyverraktárat és egy katonai épületet. Ezen kívül terror-infrastruktúrát támadtak Chichine-ben valamint egy katonai épületet Ajta as-Sabban.
A gázai háborút a Hamász és más terrorista csoportok támadása váltotta ki, amelynek során 1200 izraeli civilt öltek meg brutálisan, további 250 embert pedig elhurcoltak a Gázai övezetbe.
A zsidó állam légicsapásokkal és szárazföldi offenzívával válaszolt, időközben azonban nemzetközi bírálatok érték a polgári áldozatok magas száma és a Gázai övezetben kialakult katasztrofális humanitárius helyzet miatt.
[type] => post
[excerpt] => Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy mostantól "taktikai szünetet" tart a Gázai övezet déli részén. A helyileg korlátozott fegyverszünet reggel 8 órától este 7 óráig tart, és lehetővé teszi nagyobb mennyiségű segélyszállítmányok bejuttatását.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1718561220
[modified] => 1718560889
)
[title] => Egyoldalú, „taktikai” tűzszünetet hirdetett az izraeli hadsereg Gáza déli részén
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=116392&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116392
[uk] => 116347
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 116348
[image] => Array
(
[id] => 116348
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/201495-1-large.jpg
[original_lng] => 108396
[original_w] => 1140
[original_h] => 719
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/201495-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/201495-1-large-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/201495-1-large-768x484.jpg
[width] => 768
[height] => 484
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/201495-1-large-1024x646.jpg
[width] => 1024
[height] => 646
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/201495-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 719
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/201495-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 719
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/201495-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 719
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1718550090:4
[_oembed_5b5768e76046ed241aa9469bcf6b5d3a] =>
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy „az igazságot fogja bemutatni” a Hamász elleni gázai háborúról, amikor július 24-i washingtoni látogatása során felszólal az amerikai kongresszus előtt – közölték amerikai republikánus párti vezetők csütörtökön.
Netanjahu a képviselőház és a szenátus együttes ülésén fog felszólalni – közölte Mike Johnson, a képviselőház elnöke és Mitch McConnell, a szenátus vezető republikánus politikusa közleményben.
„Nagyon meghatott, hogy lehetőségem van képviselni Izraelt a Kongresszus mindkét háza előtt, és bemutatni az igazságot a jogos háborúnkról azok ellen, akik meg akarnak semmisíteni minket” – idézték Netanjahut.
Az amerikai képviselőház és a szenátus vezetői május végén meghívták Netanjahut, hogy mondjon beszédet a kongresszusban – ezt Mike Johnson jelentette be még május 31-én.
A kongresszusban külföldi vezetők által mondott beszéd az Egyesült Államok közeli szövetségesei számára fenntartott megtiszteltetés. Benjámin Netanjahu már három ilyen beszédet mondott, a legutóbbit 2015-ben.
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője kedden közölte, hogy hétfő éjjel elfoglalták Rafah határátkelőjének gázai oldalát az egyiptomi határnál.
Az IDF közlése szerint az izraeli egységek több mint százötven célpontot támadtak meg, megöltek mintegy húsz terroristát, és találtak három alagútlejáratot a rafah elleni eddigi hadjáratban. Az éjjeli hadművelet során a palesztin iszlamisták robbanószerrel teli autóval próbálták megtámadni az izraeli erőket, de a járművet megsemmisítették.
A hadseregben úgy vélik, hogy a megtalált alagutak a Hamász földalatti védelmi útvonalának részei, és nem tartoznak az egyiptomi területre tartó járatokhoz.
Váel Abu Omar, a rafahi határőrség szóvivője is elmondta, hogy izraeli erők érkeztek a Gázai övezet területén lévő rafahi átkelőhöz. Közölte, hogy a katonai tevékenység miatt leállították az átkelőnél az Egyiptomból érkező áru- és személyforgalmat.
Az izraeli rendőrség hétfő este letartóztatott hat szélsőséges jobboldali aktivistát, akik megpróbálták megakadályozni, hogy a humanitárius segélyszállító teherautók eljussanak a Gázai övezetbe.
A rendőrség közleménye szerint a tüntetők egy része megrongálta a teherautókat és azok tartalmát. A „9-es parancs” nevű szélsőséges izraeli jobboldali nacionalista szervezet jelentkezett az akció elkövetőjeként, melynek aktivistái az elmúlt hetekben a segélyek gázai átadása ellen tüntettek, megzavarták a kamionforgalmat az asdódi kikötőben és a Kerem Salom-i gázai átkelőnél. A Kerem Salom-i határátkelő biztonsági okokból egyelőre szintén zárva van – tudatta az izraeli hadsereg.
A Hamász által hétfőn este elfogadott tűzszüneti javaslat csak kisebb változtatásokat tartalmaz az Izrael és az Egyesült Államok indítványozta legutóbbi változathoz képest – mondta a The New York Times című amerikai lapnak két, a javaslatok részleteit ismerő forrás. A források szerint ez komoly javaslat, és Izraelnek el kell döntenie, hogy elfogadja-e.
A katari külügyminisztérium bejelentette, hogy kedden elindítja közvetítő delegációját Kairóba, a tűzszünetet és a túszok szabadon bocsátását célzó, Izrael és Hamász közötti megállapodás érdekében. „A Hamász válasza a javaslatra pozitívnak minősíthető” – közölték.
A libanoni síita Hezbollah dróntámadásában elesett két, 31 éves izraeli tartalékos katona hétfőn a libanoni határnál fekvő Metulában, ahol a házak jelentős részét lerombolták a libanoni rakéták, s amelynek lakóit már hónapok óta kitelepítették az állandó belövések miatt.
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell hétfőn az X nevű kiadványban megjelent jegyzetében figyelmeztetett, hogy az izraeli hadsereg által kiadott evakuálási parancs Rafah civil lakossága számára súlyos következményekkel járhat, például további háborúkat és éhínséget vetít előre, ami elfogadhatatlan.
„Az EU a nemzetközi közösséggel együtt cselekedhet és cselekednie is kell, hogy megakadályozza ezt a forgatókönyvet” – tette hozzá.
Borrell felhívta a figyelmet: Izraelnek le kell mondania a szárazföldi offenzíváról, és végre kell hajtania az ENSZ Biztonsági Tanácsának márciusi határozatát, miszerint azonnali tűzszünet szükséges Izrael és a Hamász között.
Az izraeli hadsereg hétfőn a terület elhagyására szólította fel a Rafah keleti részén élő civileket. Bejelentette egyúttal, hogy korlátozott műveletre és nem Rafah elfoglalására készül.
Egyiptomi közlések szerint a rafahi határátkelőn keresztül humanitárius segélyszállítmányok még hétfőn is átjutottak az övezetbe.
Josep Borrell felhívta az izraeli kormány figyelmét, hogy továbbra is kötelessége, hogy teljes körű, biztonságos, gyors és akadálytalan hozzáférést biztosítson a humanitárius segélyekhez a rászorulók számára.
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Gustavo Petro, Kolumbia elnöke bejelentette, hogy Kolumbia csütörtökön megszakítja diplomáciai kapcsolatait Izraellel a gázai háború miatt. Az elnök erről a bogotai május 1-jei felvonuláson beszélt.
Petro népirtásnak nevezte Izrael gázai háborúját. „Holnap megszakadnak a diplomáciai kapcsolatok Izraellel a népirtó elnökük miatt” – szögezte le a dél-amerikai ország vezetője. „Palesztina halála az emberiesség halálát jelentené, amit nem fogunk megengedni” – hangoztatta. Az elnök korábban felfüggesztette Kolumbia izraeli fegyverbeszerzéseit, Izrael gázai műveleteit pedig a náci Németországéihoz hasonlította.
Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter visszautasította Petro kijelentéseit.
„A történelem emlékezni fog arra, hogy Gustavo Petro az emberiség legelvetemültebb szörnyetegeinek oldalára állt, akik csecsemőket égettek el, nőket erőszakoltak meg és ártatlan civileket hurcoltak el” – írta a politikus az X-en.
Kolumbia egykor Izrael egyik legközelibb dél-amerikai szövetségese volt, de a baloldali Petro 2022-es hatalomra kerülésével a két ország közti kapcsolatok megromlottak.
Kolumbia 2020-ban szabadkereskedelmi egyezményt kötött Izraellel, és izraeli gyártású harci repülőgépekkel és fegyverekkel küzd a drogkartellek és a lázadócsoportok ellen.
„Izrael és Kolumbia között mindig is szívélyes kapcsolat állt fent, amelyen egyetlen antiszemita és gyűlölettel teli elnök sem tud változtatni” – írta még kedden Kac, kiemelve, hogy Izrael továbbra is kiáll állampolgárai védelme mellett aggodalom vagy félelem nélkül.
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Élesen bírálta az amerikai képviselőházban elfogadott, részben Izraelnek szánt katonai segélycsomagot vasárnap a radikális iszlamista Hamász.
A szélsőségesek szerint az amerikai támogatás lényegében menlevelet, illetve zöld jelzést ad Izraelnek arra, hogy folytassa brutális agresszióját a palesztin nép ellen a Gázai övezetben. A lépés az amerikai bűnrészesség, illetve partnerség hivatalos megerősítését jelenti Izrael Hamász elleni háborújában – tette hozzá a terrorszervezet.
Az amerikai képviselőház hosszú és nehéz viták után szombaton demokrata párti és republikánus támogatással elfogadta az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt 95 milliárd dolláros segélycsomagról szóló törvényjavaslatot. Ebből az összegből 13 milliárd dollárt szánnak Izrael támogatására. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a katonai segély kapcsán úgy fogalmazott, hogy ezzel az Egyesült Államok a nyugati civilizációt is védi.
Az amerikai törvénytervezet, amely még szenátusi jóváhagyásra vár, egyebek között kilencmilliárd dollár humanitárius segélyt irányoz elő a Gázai övezet lakosságának, valamint más veszélyeztetett népcsoportoknak szerte a világban.
I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
A Nemzetközi Bíróság (ICJ) arra kötelezte Izraelt, hogy haladéktalanul engedélyezze jelentősen több humanitárius segély szállítását a Gázai övezetbe – közölte csütörtökön a hágai székhelyű testület.
Végzésében a bíróság megállapította, hogy január vége óta a Gázai övezetben élő palesztinok katasztrofális életkörülményei tovább romlottak, különösen az élelmiszerek és egyéb alapvető szükségletek megvonása miatt.
A testület felhívta a figyelmet, hogy a Gázai övezetben éhínség kezd kialakulni. Kötelező erejű rendelkezésében felszólította Izraelt, hogy tegyen meg minden szükséges és hatékony intézkedést annak érdekében, hogy az alapvető szolgáltatások és a humanitárius segítségnyújtás elérhetővé váljék a terület lakossága számára, többek között több szárazföldi határátkelő megnyitásával.
„Izraelnek szorosan együtt kell működnie az ENSZ-szel a segélyek eljuttatása érdekében” – szólított fel a bíróság. A létfontosságú segélyszállítmányok magukban foglalják a vizet, az áramgenerátorokat, a ruházatot és a sátrakat is.
A testület emellett arra is figyelmeztetett, hogy a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezmény értelmében az izraeli hadsereg nem követhet el olyan cselekményeket, amelyek a gázai palesztinok mint védett csoport jogainak megsértését jelentik. Ez magába foglalja az alapvető segélyszállítmányokhoz való hozzáférés megakadályozását is.
Az ICJ Dél-Afrika kérelmére válaszolt az Izrael ellen folyamatban lévő népirtási eljárásban.
Január végén a bíróság már egyszer sürgősségi intézkedéseket rendelt el Izrael számára.
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Népirtáshoz hasonlította Izrael gázai hadműveleteit kedden az ENSZ megszállt palesztin területekkel foglalkozó különmegbízottja, egyúttal szankciókat és fegyverembargót sürgetett a zsidó állammal szemben. Izrael azonnal visszautasította a vádakat.
„A Gázai övezet elleni izraeli támadás jellege és nagysága és a pusztítás, melyet okozott, arról árulkodik, hogy a palesztinokat mint csoportot akarják megsemmisíteni” – jelentette ki Francesca Albanese az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, ahol a gázai fegyveres konfliktusról szóló, Egy népirtás anatómiája címet viselő jelentését mutatta be.
Albanese azt vetette Izrael szemére, hogy gyakorlatilag „egy teljes népcsoportot” bélyegzett terroristának vagy a terrorizmus támogatójának, „ezáltal pedig mindenkit és mindent célponttá vagy járulékos áldozattá minősített”.
Izrael, mely nem képviseltette magát a tanács ülésén, elutasította a jelentéstevő állításait.
Az ország genfi diplomáciai missziója leszögezte, hogy a háborút a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet ellen vívják, nem pedig civilek ellen.
„Az igazság keresése helyett a különleges jelentéstevő gyenge lábakon álló érveket próbál beleilleszteni a saját eltorzított, kifordított valóságába” – áll a kirendeltség közleményében, Meirav Eilon Sahar, Izrael genfi ENSZ-nagykövete pedig azzal vádolta a jelentéstevőt, hogy „megkérdőjelezi Izrael jogát a létezésre”.
Az izraeli hatóságok már február közepén kitiltották a jelentéstevőt az ország területéről, antiszemitának minősítve Albanese néhány megszólalását.
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Washington a túszok azonnali elengedéséhez kötötte volna a harcok felfüggesztését, míg a kínai ENSZ-nagykövet szerint azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre kellene a tanácsnak felszólítania a feleket.
Oroszország és Kína megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában az amerikaiak gázai tűzszünettervét. Washington ugyanis a gázai harcok felfüggesztését az október 7-én a Hamász fegyveresei által elrabolt túszok azonnali szabadon engedéséhez kötötte volna, ezt az indítványt azonban a Biztonsági Tanács tagjai közül Oroszország, Kína és Algéria képviselője megvétózta, míg egy tagállam tartózkodott, nyolcan pedig támogatták a javaslatot.
A kínai ENSZ-nagykövet szerint a tanácsnak azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre kellene felszólítania a harcoló feleket, míg Vaszilij Nyebenzja, Oroszország képviselője arról beszélt, hogy a javaslat túlságosan Izrael-párti volt, mivel lényegében zöld utat adott az izraeli hadvezetésnek a Rafah elleni támadáshoz. Az algériai nagykövet lényegében Nyebenzja érveit ismételte meg, azzal a hozzáfűzéssel, hogy a tanácsnak már februárban el kellett volna fogadnia a tűzszüneti felhívást, amivel emberi életek ezreit menthették volna meg. Ugyanakkor meglehetősen nehéz megérteni, hogy ennek elmaradása miért érv a javaslat megvétózása mellett.
A javaslatot benyújtó amerikai nagykövet, Linda Thomas-Greenfield elítélte Kína és Oroszország vétóját, majd azt is hozzátette, hogy Oroszország és Kína a mai napig nem ítélte el a Hamász október 7-i támadássorozatát. Szinte valamennyi tagállam támogatta, hogy a túszok kiszabadulásáról szóló megállapodás tartalmazzon biztosítékokat egy azonnali hatályú és tartós tűzszünetre. „Oroszország az előrelépés helyett ismét a politikát választotta” – jelentette ki.
Ezután a Hamász megköszönte Oroszországnak, Kínának és Algériának, hogy megvétózták az Egyesült Államok azon határozattervezetét, amely szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa tűzszünetre szólított volna fel a Gázai övezetben. Továbbá követelte volna azt is, hogy a Hamász terrorszervezet engedje szabadon a fogságában lévő izraeli túszokat.
Mivel Kína és Oroszország a tanács állandó tagja, az ENSZ szavazása megbukott. Az USA azt remélte, hogy közelebb juthatunk a békéhez, és a súlyos humanitárius válság mihamarabbi lezárását remélte. Az oroszok „üres retorikának” nevezték a javaslatot. A Hamász terrorszervezet azért köszönte meg a vétót, mert úgy gondolják, annak szövege „félrevezető nyelvezetű és összhangban van Izrael érdekeivel”.
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
Hatékonyabb segélyezésre és tűzszünetre szólít Antonio Guterres, a humanitárius katasztrófára akarta felhívni a világ figyelmét látogatásával.
A Gázai övezet határához látogatott az ENSZ főtitkára szombaton. Antonio Guterres egyiptomi útjának egyik fontos programja ez, hiszen személyes jelenlétével akarja felhívni a figyelmet arra, hogy az elhúzódó konfliktusban civilek tízezrei haltak és sebesültek meg, másfél millióan veszítették el otthonaikat, a nélkülözés mértékét mutatja, hogy már nem csak a Hamász-izraeli háború szedi áldozatait, hanem az éhezés is.
Az ENSZ főtitkára a humanitárius katasztrófára való tekintettel az eddiginél sokkal több segélyszállítmány beengedésére és azonnali tűzszünet szükségességére figyelmeztet.
Antoni Guterres látogatásával egyidőben Izrael továbbra is Rafah ostromát tervezi. A Gázai övezet 2,3 millió lakosának többsége a város környékén húzódik meg. A civilek helyzete az egész övezet területen nehézzé vált a konfliktus terjedésével, így már nincs hova menekülniük.
Guterres szombaton érkezett meg az egyiptomi Sínai-félsziget északi részén fekvő Al Arishba, ahová a palesztin nélkülözőknek szánt nemzetközi segélyek nagy részét szállítják és tárolják. Körülbelül 7 ezer teherautó várakozik a Sínai-félsziget északi részén, hogy elinduljon a segélyezés.
Guterres programjának másik fontos eseménye az al-arishi kórház meglátogatása. Ott kezelik a Gázai övezetből evakuált palesztinokat.
Mivel a szárazföldi határokon át nem működik a segélyezés, az Egyesült Államok és több ország légi úton dob le sürgősségi ellátmányt, Ciprusról pedig tengeri útvonalon indulnak segélyek. Mivel kikötő hiányában csak egy kövekből összekotort mólót tudtak rögtönözni a segélyszervezetek a Gázai övezet partján, továbbá lassan halad a megrakott hajók izraeli ellenőrzése Cipruson, így a tengeri segélyezés lassú.