David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy nincsenek Ukrajna elleni orosz támadásra utaló jelek, az orosz mobil katonai táborok félig üresek – adta hírül a strana.news hírportálkedden a frakcióvezetőnek a Legfelső Tanács folyosóján adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Arahamija azt mondta, nem igazak azok az információk, amelyeket a The Sun című brit lap tett közzé, miszerint az oroszok mobil katonai táborokat állítottak fel Ukrajna határai közelében. „A mobil katonai táborok félig üresek, de a műholdról készült fotó figyelmeztetőnek tűnik. Hírszerzésünk szerint jelenleg nincs aktív felkészülés a támadásra” – hangsúlyozta Arahamija, hozzátéve, hogy tegnap jelentek meg adatok Oroszország mobiltáborairól.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy ma a The Sun című brit lap „elemzőkre” hivatkozva közölte, hogy 10 napon belül Putyin megtámadja Ukrajnát. Idézte Boris Johnson brit miniszterelnököt, aki a lap szerint mindenkinél jobban ismeri „a Kijevet elpusztító orosz villámháború tervét”.
(vb/strana.news)
[type] => post [excerpt] => David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy nincsenek Ukrajna elleni orosz támadásra utaló jelek, az orosz mobil katonai táborok félig üresek. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1643126400 [modified] => 1643121558 ) [title] => Nem készül támadás Ukrajna ellen, az orosz katonai táborok félig üresek a határon – Arahamija [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=38829&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38829 [uk] => 38861 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 38830 [image] => Array ( [id] => 38830 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/aramahia.jpg [original_lng] => 44445 [original_w] => 751 [original_h] => 422 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/aramahia-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/aramahia-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/aramahia.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/aramahia.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/aramahia.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/aramahia.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/aramahia.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1643124582:2 [_thumbnail_id] => 38830 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5705 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3a1797a4e4411baf9e0a0a644c123d36] =>
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
Київ — наше чудове, мирне місто — пережив ще одну ніч під нападами російських наземних сил та ракет. Одна з них вдарила по житловому будинку в Києві. Я вимагаю від світу повністю ізолювати РФ. Виганяйте послів. Нафтове ембарго. Знищте економіку РФ. Зупиніть воєнних злочинців РФ! pic.twitter.com/UdKnSVCVkT
Russia's continued attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, in the proximity of Romania??, are unacceptable. These are war crimes and they further affect UA's capacity to transfer their food products towards those in need in the world.
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Miután a Legfelső Tanács elfogadja a többes állampolgárságról szóló elnöki törvényjavaslatot, a kormány minden országgal külön-külön megállapodást fog kötni a jogszabály alkalmazásáról – jelentette ki hétfőn David Arahamija, a Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezetője az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva.
A frakcióvezető jelezte, hogy a kettős állampolgárságról szóló kétoldalú megállapodások aláírásakor figyelembe veszik majd az adott országok törvényeinek a sajátosságait. „Fontos, hogy a törvényjavaslat feljogosítja a kormányt arra, hogy összeállítson egy listát azokról az országokról, amelyek állampolgárai több állampolgársággal is rendelkezhetnek” – emlékeztetetett. Hozzátette: „vagyis elfogadunk egy általános kerettörvényt, majd a kormány egy kétoldalú megbeszélésen megállapodik az adott állam kormányával.”
Mint Arahamija konkretizálta, hogy a kormány minden országgal egyénileg fog tárgyalni, ezt követően pedig kétoldalú megállapodásokat írnak alá. A szavai szerint, „így fokozatosan megállapodásokat fogunk kötni azokkal az államokkal, amelyekben nagy ukrán diaszpórák találhatók: Portugáliával, Argentínával, Kanadával, Ausztráliával, az USA-val és Olaszországgal.” Mint rámutatott, a kétoldalú megállapodások aláírásakor figyelembe veszik ezen országok jogszabályainak a sajátosságait.”
A kettős állampolgárságról benyújtott törvénytervezet elfogadása esetén nem teszi majd lehetővé a két országban történő szavazást, az érintetteknek el kell dönteniük, melyik országot tekintik az életvitelszerű lakóhelyüknek, és csak ott szavazhatnak – közölte David Arahamija, a Nép Szolgája kormánypárt parlamenti frakciójának vezetője pénteki interjújában, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Arahamija elmondta: Volodimir Zelenszkij elnök kettős állampolgárságról beterjesztett törvénytervezete több biztosítékot is tartalmaz. A legelső az, hogy az orosz állampolgársággal is rendelkező személyek nem igényelhetik az ukrán állampolgárságot – tette hozzá.
A frakcióvezető a második biztosítéknak azt nevezte, hogy az érintett személynek döntenie kell, például az USA vagy Kanada állampolgárának, amikor megkapja az ukrán állampolgárságot, nyilatkoznia kell arról, hogy melyik államban fog szavazni. Ha az USA-ban él, és ukrán állampolgársága is van, úgy ott vesz részt az elnökválasztásban vagy a szenátorok megválasztásában – mutatott rá. Megjegyezte: „egy személy nem szavazhat két országban, ez nem működik.” Szerinte itt helybenlakási cenzus érvényesül, azaz ha valaki életvitelszerűen él valamelyik országban, akkor ott választ.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A kettős állampolgárságról benyújtott törvénytervezet elfogadása esetén nem teszi majd lehetővé a két országban történő szavazást, az érintetteknek el kell dönteniük, melyik országot tekintik az életvitelszerű lakóhelyüknek, és csak ott szavazhatn... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1638557220 [modified] => 1638556325 ) [title] => A kettős állampolgárságról szóló törvény csak az egyik országban teszi majd lehetővé a szavazást – Arahamija [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=34905&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 34905 [uk] => 34908 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 34906 [image] => Array ( [id] => 34906 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [original_lng] => 17493 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/arahamija-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1638549521:3 [_thumbnail_id] => 34906 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5562 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_247665fcc6e7c60031310f73f0c9ea24] => [_oembed_time_247665fcc6e7c60031310f73f0c9ea24] => 1638549151 [_oembed_484b800e593f648714a27e16efc761c7] => [_oembed_time_484b800e593f648714a27e16efc761c7] => 1638549152 [_oembed_959cdde72dee937fc1be20b46e404d81] =>
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Semmire nem felszólító „gondolatkísérlet” volt David Arahamijának, a Nép Szolgája (SZN) párt frakcióvezetőjének a kijelentése, miszerint fatális hiba volt, hogy Ukrajna lemondott az atomfegyvereiről, mert ha nem teszi, akkor most zsarolhatná az egész világot – magyarázta Olekszandr Kornyijenko, az SZN párt elnöke, adta hírül csütörtökön a strana.ua hírportál.
Olekszandr Kornyijenko
A kormányzó párt elnöke a frakcióvezető nagy feltűnést keltő kiszólását kommentálva kifejtette: „tudják, ez olyan, mint egy gondolatkísérlet, agytorna vagy alternatív történelem, hogy mi lett volna, ha akkor másképp alakulnak a dolgok, minden másképp lehetne.” Hozzátette: „nem gondolom, hogy (Arahamija) kijelentése valamiféle felhívás lenne arra, hogy Ukrajna újítsa fel atomprogramját, vagy pláne, hogy zsarolja vele az egész világot.”
Mindazonáltal Kornyijenko úgy vélte, „David Heorhijevics (Arahamija) nyilatkozatát nem szabad külön kezelni attól a biztonsági helyzettől, amelyben jelenleg vagyunk, beleértve az Északi Áramlat-2 földgázvezeték ügyét.” Mint fogalmazott, „érthető, hogy Ukrajnának nem válnak a kárára pótlólagos garanciák, és főként az érvényesítésük mechanizmusa, hogy legyen valamilyen konkrét támogatás a partnereink részéről, ami szintén nagyon fontos.”
Mint hírportálunk ma közölte,David Arahamija, az SZN párt parlamenti frakciójának vezetője egy televíziós műsorban kijelentette, hogy Leonyid Kravcsuk, Ukrajna első elnöke fatális hibát követett el, amikor egy semmit nem jelentő dokumentum aláírásával lemondott az atomfegyverekről. Ha Ukrajnának atomfegyverei lennének, akkor „zsarolhatná az egész világot, adnák neki a pénzt a nukleáris arzenál karbantartására, ahogy ez most más országokkal történik” – mutatott rá az oroszországi Szocsiban 1973-ban grúz szülőktől született és Grúziában nevelkedett ukrán politikus.
Kravcsuk fatális hibát követett el, amikor egy semmit nem jelentő dokumentum aláírásával lemondott az atomfegyverekről –jelentette ki David Arahamija, a Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti frakciójának vezetője egy televíziós műsorban, adta hírül csütörtökön a strana.ua hírportál.
Az elnöki párt frakcióvezetője az Ukrajina 24 televízió adásában elmondta, hogy szerinte Leonyid Kravcsuk, Ukrajna első elnöke a semmire nem kötelező budapesti memorandum aláírásával lemondott az ukrán atomfegyverekről. „Úgy vélem, ez a legnagyobb hiba. Lényegében ma mindannyian ennek a nagy hibának a levét isszuk” – hangsúlyozta. Mint kiemelte, a kravcsuki hibához képest az összes elnök összes hibája eltörpül.
Arahamija szerint a budapesti memorandum aláírása megpecsételte Ukrajna sorsát. Műsorvezető kérdésre válaszolva elmondta: „ha atomhatalom lennénk, higgyék el, mindenki másképp beszélne velünk, másképp tárgyalnának velünk, és másról.” Ha Ukrajnának atomfegyverei lennének, akkor „zsarolhatná az egész világot, adnák neki a pénzt a nukleáris arzenál karbantartására, ahogy ez most más országokkal történik” – mutatott rá határozottan az oroszországi Szocsiban 1973-ban grúz szülőktől született és Grúziában nevelkedett ukrán politikus.
(vb/strana.ua)
[type] => post [excerpt] => Kravcsuk fatális hibát követett el, amikor egy semmit nem jelentő dokumentum aláírásával lemondott az atomfegyverekről – jelentette ki David Arahamija, a Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti frakciójának vezetője egy televíziós műsorban. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1627584840 [modified] => 1627584799 ) [title] => Fatális tévedés volt, hogy Ukrajna lemondott atomfegyvereiről, ha nem teszi, most zsarolhatná a világot – Arahamija [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=27879&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 27879 [uk] => 27882 ) [crid] => bey5821 [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 27880 [image] => Array ( [id] => 27880 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/arahamija.jpg [original_lng] => 45096 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/arahamija-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/arahamija-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/arahamija.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/arahamija.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/arahamija.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/arahamija.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/arahamija.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1627574069:3 [views_count] => 7162 [_thumbnail_id] => 27880 [_edit_last] => 10 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1c73b3515be51bbfc54379536d58ad3a] =>
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Volodimir Zelenszkij elnöknek emelt hangon kell tárgyalnia Joe Biden amerikai elnökkel július 30-án Washingtonban – jelentette ki David Arahamija, a Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti frakciójának vezetője egy televíziós műsorban, adta hírül csütörtökön a strana.ua hírportál.
Az elnöki párt frakcióvezetője az Ukrajina 24 televízió adásában elmondta: a csúcstalálkozókon folytatott tárgyalásoknak van publikus és nem publikus része, amikor az első során a felek a diplomácia nyelvén kommunikálnak egymással, miközben a nem nyilvános részben úgy beszélnek a dolgokról, ahogy azok a valóságban vannak. „Zelenszkijnek a zárt ajtók mögötti tárgyaláson emelt hangon kell beszélnie” – hangsúlyozta.
Arahamija szerint az Egyesült Államok alulértékeli azt a csapást, amit az Északi Áramlat-2 földgázvezetékkel kapcsolatos álláspontjával az Ukrajnához fűződő kapcsolataira mér.
This morning, the President and Vice President met with their national security team and senior officials to hear updates on the draw down of our civilian personnel in Afghanistan, evacuations of SIV applicants and other Afghan allies, and the ongoing security situation in Kabul. pic.twitter.com/U7IpK3Hyj8
I'm in #Afghanistan, with @WHOEMRO Director Ahmed Al Mandhari. Protecting the health of the Afghan people is of the utmost priority for @WHO. We will visit health facilities meet with @WHOAfghanistan staff, health workers, and Taliban leadership on these vital issues. pic.twitter.com/O62S9vfqrs
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
The White House is making plans for Ukrainian President Volodymyr Zelensky to meet with President Biden in Washington on Wednesday https://t.co/4qBESgNG1s
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Szerhij Tihipko nem lesz a megújított kormány tagja – cáfolta David Arahamija, a Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti frakcióvezetője a héten felröppent hírt, hogy az ukrán közéletből mintegy tíz éve kikerült politikussal váltják fel Olekszij Honcsaruk regnáló miniszterelnököt, adta hírül a strana.ua hírportál.
David Arahamija
Arahamija az ICTV péntek esti politikai talkshow műsorában kijelentette: nem tervezik Tihipkónak, a Viktor Janukovics vezette egykori kormány miniszterelnök-helyettesének kinevezését a megújított kormányba. „Ilyen nem lesz” – hangsúlyozta.
A frakcióvezető azt is elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök azért hívatja össze március 4-re a parlament soron kívüli ülését, hogy a honatyák fontos törvényeket vizsgáljanak meg, és új személyeket nevezzenek ki a kormányba. A testület ezenkívül meghallgatja a rendvédelmi szervek munkájáról szóló beszámolót.
Nem helyénvaló Olekszij Honcsaruk miniszterelnök leváltása, menet közben nem lehet lovat cserélni – reagált David Arahamija, a Nép Szolgája (SZN) kormánypárt parlamenti frakciójának vezetője a sajtónak arra, hogy pénteken a kormányfő benyújtotta lemondását Volodimir Zelenszkij elnöknek.
David Arahamija
A frakcióvezető a strana.ua hírportál kérdésére válaszolva kifejtette: nincs ok Honcsaruk menesztésére, menet közben nem lehet lovat cserélni, ugyanis megalakult a kormány, van cselekvési program és ennek megfelelően elfogadott költségvetés. Az állam szempontjából fájdalmas lenne (a kormányfő leváltása) – mondta. Szerinte az államfő és a miniszterelnök valamilyen kompromisszumra jut, és tovább folyik a munka. „Egy csapat vagyunk, nálunk nincsenek fű alatti megállapodások” – tette hozzá David Arahamija.
Olekszij Honcsaruk
Olekszij Honcsaruk azt követően nyújtotta be lemondását, hogy csütörtökön ismeretlenek egy Youtube csatornán titokban készült hangfelvételt tettek közzé egy tavaly decemberi tanácskozásról, amelyen a miniszterelnök kormánytagokkal és a központi bank vezetőivel gazdasági kérdéseket vitattak meg, és azt, hogy miképpen közöljék az elnökkel a gazdaság helyzetéről szóló információkat. A felvételen a Honcsaruk hangján beszélő résztvevő kifejtette, hogy halvány fogalma sincs a gazdaságról, Volodimir Zelenszkij elnökről pedig azt mondta, hogy zavaros fejű.
Az ukrán törvények szerint a miniszterelnök menesztéséről nem az elnök, hanem a parlament dönt, és kétséges, hogy a „monotöbbséget” alkotó SZN képviselői megszavaznák a Honcsaruk leváltását. Ukrajnában a kormánynak megalakulása után egy évig immunitása van, nem oszlatható fel.