A német fegyverek létfontosságúak Ukrajna túléléséhez – fogalmazott a dpa német hírügynökségnek adott interjúban vasárnap Olekszij Makejev berlini ukrán nagykövet.
A diplomata arra kérte a német kormányt, hogy mielőbb szállítson országának Leopard 2 harckocsikat.
„Kevés időnk van a tárgyalásra. Azt várjuk, hogy a szövetségeseink megértsék ezt és ennek megfelelően cselekedjenek” – hangsúlyozta.
Január 20-án az Ukrajnát támogató nyugati országok a Németország nyugati részén fekvő Ramstein légi támaszponton találkoznak, hogy megvitassák az Ukrajnának az Oroszországgal szembeni harchoz nyújtott további katonai támogatást.
Nagy-Britannia az első ország, amely bejelentette: nyugati gyártmányú harckocsikat fog szállítani Ukrajnának.
Lengyelország és Finnország német gyártmányú Leopard 2 harckocsikat készül küldeni. A német kormány még nem foglalt állást a kérdésben.
Makejev kijelentette, hogy Leopard harckocsik nélkül nem lesz lehetséges további, orosz megszállás alatt lévő területek visszafoglalása.
„A német gyártású légvédelem segít nekünk a rakéták elfogásában, a német harckocsik pedig a segítségünkre lesznek további területek felszabadításában. Az orosz erők pedig kevesebb atrocitást fognak elkövetni” – monda.
„A német fegyverek életeket mentenek meg” – nyomatékosította.
A Rheinmetall német fegyvergyár közölte, hogy időbe telik, mire a harckocsikat le tudnák szállítani Ukrajnának.
„Még ha meg is hozzák holnap a döntést, hogy szállíthatjuk a Leopard harckocsijainkat Kijevbe, a szállításra a jövő év elejéig várni kell” – mondta a Bild am Sonntag című lapnak Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója.
A Rheinmetallnak huszonkét Leopard 2 harckocsija van, valamint nyolcvannyolc Leopard 1 modellje.
Makejev ismételten hangoztatta, hogy Ukrajna helyettesítő háborút vív az összes támogatója érdekében.
„Senki más nem harcol Oroszország ellen, csak az ukránok” – mondta.
„Oroszország nemcsak Ukrajna, hanem Európa és az egész civilizált világ ellen harcol. Ebben a harcban az ukránok vannak a frontvonalon.”
„Nem kérünk német vagy amerikai katonákat, csak fegyvereket” – tette hozzá a berlini ukrán nagykövet.
Washington és NATO-partnerei szükség esetén az elkövetkező 5, 10 és 20 évben folytatni fogják Ukrajna védelmi képességeinek a fejlesztését – jelentette be Kathleen H. Hicks helyettes amerikai vezérkari főnök, számolt be kedden a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Hicks hétfőn a Defens One Tech védelmi csúcstalálkozón beszélve kijelentette: „Ukrajna szuverén államként fennmarad, és saját hadserege lesz, amelyet fel kell fegyverezni. Az Egyesült Államok foglalkozik ezzel a kérdéssel.”
A helyettes vezérkari főnök kifejtette, „hosszabb távot tekintve, azt hiszem, ma biztosíthatjuk magunkat arról, hogy az Ukrajna nevű ország fennmarad, szuverén ország lesz, és lesznek fegyveres erői, amelyek meg fogják védeni. Ezért, előre tekintve, eldöntjük, milyen eszközökre van szükségük az ukránoknak az önvédelemhez hosszú távon.”
Hicks szerint az Egyesült Államok a NATO-partnereivel közösen szükség esetén a következő 5, 10 és 20 évben is fejleszteni kívánja Ukrajna védelmi képességeit. Washington eközben két kérdést is megold: milyen fegyvereket adjon át Kijevnek, és milyen kiképzésben részesítse az ukrán hadsereget – tette hozzá. „A jó hír az, hogy az Egyesült Államok már hosszú ideje aktívan együttműködik Ukrajna fegyveres erőivel” – mondta el Kathleen H. Hicks.
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE
Ezt a kérdést tették fel Michael Cowley és Julian Barns, a The New York Times tudósítói legutóbbi publikációjukban. Ismertetjük a cikk kulcsfontosságú megállapításait, hogy megértsük az amerikai politikai körök véleményét.
„Pár nappal ezelőtt Anthony Blinken amerikai külügyminisztert sajtókonferenciáján megkérdezték, meghúzta-e Joe Biden kormánya a „vörös vonalat” Ukrajnát illetően – azt a pontot, amelynek határán túl az Ukrajna elleni orosz agresszió drámai választ fog kiváltani Amerikából.
„Az Egyesült Államokat nagyon aggasztja Oroszország szokatlan katonai tevékenysége az ukrán határ közelében”, jegyezte meg Blinken. Nincs meghúzva vörös vonal. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának képviselője elutasította a hasonló kérdést, és csak annyit közölt, hogy „bármilyen eszkalációs vagy agresszív lépés komoly aggodalmat vált ki” – közölte a New York Times.
„Az Egyesült Államok tisztviselői gyakran kerülik a piros vonallal kapcsolatos kérdéseket. De Oroszország esetében, aki becsléseik szerint körülbelül 90 ezer katonát vont össze az ukrajnai határ közelében, feltételezhető az invázió, és ennek kapcsán Biden adminisztrációja nem ad egyértelmű választ arra, hogy mikor és hogyan tudja segíteni Ukrajna védelmét” – áll az amerikai kiadvány cikkében.
„Ez felvetette a kérdést, hogy Biden elnök mennyire kész konfrontációba lépni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Ukrajnát illetően. Annak ellenére, hogy személyesen járult hozzá Ukrajna sorsához, nem világos, hogy Biden a későbbiekben mennyit hajlandó kockáztatni az ország (USA) nevében akkor, amikor fix ideája a Kínával való konkurencia. Magas rangú tisztviselői többször hangoztatták, hogy Oroszország kapcsán a cél – a kapcsolatok fejlesztése. Biden kormánya jelenleg a diplomáciai csatornákra összpontosít, hogy meggyőzze, és visszafogja Putyint… az amerikai tisztviselők a partnerországokkal közösen dolgozzák ki azokat az intézkedéseket, amelyeket orosz provokáció esetén hoznak meg, beleértve az újabb gazdasági szankciókat.”
Az Oroszországgal kapcsolatos kérdések szakértője véleménye szerint „ezen intézkedések tartalmazhatják az orosz bankok és energiatermelők szembeni szankciókat is”, olvasható a cikkben… Elmondása szerint Putyin kételkedhet abban, hogy a Nyugat készen áll betartani ígéreteit.
„Úgy gondolom, hogy Putyin úgy véli, hogy Nyugaton hiányzik a határozottság – tette hozzá, és egyben kijelentette, az orosz elnök tudja, hogy az Egyesült Államokban Kínára akarja összpontosítani figyelmét…”
„Az elemzők zöme szerint, még a legrosszabb forgatókönyv esetén is, Kijev jobb, ha nem számít arra, hogy amerikai csapatok a segítségére sietnek… Az oroszok jól tudják, annak ellenére, hogy már 7 éve jelen vannak Ukrajnába, nem küldjük oda a 82-es légi deszantot”, jelentette ki ennek kapcsán a külügyminisztérium egykori tisztviselője.
„Amerikai tisztviselők elmondása szerint nem hisznek abban, hogy Putyin már eldöntötte, kezdje-e el a hadműveletet Ukrajna ellen. Bár komolyan veszik a fenyegetéseket… Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek van ideje megpróbálni felkészíteni Kijevet, és meggyőzni Moszkvát arról, hogy egy ilyen lépés szörnyű hiba lenne. Bárhogyan is gondolkodjon Putyin, a csapatok bővítése és összevonása valószínűleg az Egyesült Államok, a NATO és az európai cselekvési készenlétének próbája lesz” – véli a The New York Times.
„…Az orosz fegyveres erők összevonása szükséges ahhoz, hogy lássák, milyen lépéseket tervez Brüsszelt és Washingtont – jegyezte meg a CIA egykori munkatársa, jelenleg az amerikai biztonsági Központ tudományos munkatársa. – Putyin ezen katonai akció egyik célját abban látja, hogy értékelje a Nyugat határozottság abban az esetben, amikor Ukrajna visszaszerzéséről van szó.”
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Ezt a kérdést tették fel Michael Cowley és Julian Barns, a The New York Times tudósítói legutóbbi publikációjukban. Ismertetjük a cikk kulcsfontosságú megállapításait, hogy megértsük az amerikai politikai körök véleményét.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1640900460
[modified] => 1640885362
)
[title] => Meddig hajlandó elmenni Joe Biden amerikai elnök Ukrajna Oroszországtól való védelme érdekében?
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=36912&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 36912
[uk] => 36877
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 36878
[image] => Array
(
[id] => 36878
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/0-8.jpg
[original_lng] => 72992
[original_w] => 630
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/0-8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/0-8-300x190.jpg
[width] => 300
[height] => 190
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/0-8.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/0-8.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/0-8.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/0-8.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/0-8.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1640878163:12
[_thumbnail_id] => 36878
[_edit_last] => 12
[views_count] => 7614
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_48b6e9c4105fa039b70a81900701dddb] =>
[_oembed_time_48b6e9c4105fa039b70a81900701dddb] => 1654359194
[_oembed_8833a734f4bd803d190f6b69fa3621e9] =>
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy