„Nagy adag cinizmust” feltételez diktátornak nevezni egy olyan ország elnökét, amely már három éve védekezik a szomszédos atomnagyhatalom agressziója ellen – közölte Petr Pavel cseh államfő az X közösségi hálózaton szerda este megjelent bejegyzésében.
A cseh vezető Donald Trump amerikai elnök kijelentésére reagált, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt „választások nélküli diktátornak” nevezte, aki „rettenetes munkát végzett”.
„Mit érnének a választások egy olyan országban, amely már három éve védekezik a szomszédos atomnagyhatalom ellen? Hogyan lehet megszervezni a választásokat egy olyan országban, amelynek egyötödét megszálló katonaság foglalja el, és az egész ország naponta támadásoknak van kitéve? Egy ilyen ország elnökét diktátornak nevezni nagy adag cinizmust igényel” – írta Petr Pavel az X-en megjelent bejegyzésében.
Úgy vélte, hogy a 2022 februárjában Oroszország által megtámadott Ukrajnában háború folyik, ami lehetetlenné teszi a választások megtartását.
A békekötéshez fontos, hogy Ukrajna megfelelő fegyverekkel rendelkezzen és a jövőben NATO-tag lehessen, amit Oroszország elutasít – mutatott rá Petr Pavel.
„Személyes véleményem szerint elsősorban arra van szükség, hogy Ukrajnának egy jól felfegyverzett, jó képességű hadserege legyen. Úgy vélem, hogy ezt mi, csak európai államok is rövid időn belül képesek vagyunk biztosítani, tekintettel Ukrajna jövőbeni NATO-tagságára” – mondta a cseh elnök a Deník N című hírportálnak nyilatkozva.
Szerinte nemzetközi békefenntartó egységek telepítése Ukrajnába, ahogy azt néhány európai állam javasolja, nem túl reális. A békemisszióval ugyanis Oroszországnak is egyet kellene értenie.
„Hogy ezeknek az egységeknek valóban elrettentő szerepe legyen, ahhoz harci mandátumra lenne szükség, ami Oroszország számára elfogadhatatlan” – vélte Petr Pavel.
Petr Pavel Csehország köztársasági elnöke vasárnap a közszolgálati Cseh Televízióban kijelentette, hogy ha Európának nagyobb szerepet kell vállalnia saját biztonságának biztosításában, akkor részt kell vennie az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalásokon.
Az államfő ismételten figyelmeztetett:
Ukrajna esetében nem szabad megengedni az 1938-ban aláírt müncheni egyezmény forgatókönyvének megismétlését, amikor a nagyhatalmak Csehszlovákia sorsáról, feldarabolásáról annak megkérdezése nélkül döntöttek.
Petr Pavel Keith Kellog, az ukrán és orosz ügyek kezelésével megbízott amerikai diplomata szavaira reagált, aki a müncheni biztonsági konferencián azt mondta: az európaiaknak nem lesz helyük az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország tárgyalásain a háború lezárásáról – adta hírül az MTI.
A cseh elnök szerint ezeket a kijelentéseket nem kell szó szerint érteni.
„Amit mondanak (az amerikaiak), azt komolyan kell vennünk, de nem feltétlenül szó szerint” – mondta a cseh köztelevízióban Petr Pavel, aki Münchenben személyesen is tárgyalt Keith Kelloggal.
Teljesen logikus, és ez az érdeke az Egyesült Államoknak is, hogy Európa érdekei képviselve legyenek a tárgyalóasztalnál
– tette hozzá a cseh politikus.
Az Egyesült Államok követelését úgy kell értelmezni – fejtette ki Petr Pavel -, hogy a tárgyalóasztalnál nem kellene sok embernek ülnie, mert akkor nagyon nehéz lesz megegyezni.
„Az olyan fontos tárgyalásokat, mint az ukrajnai háború lezárása, nem lehet elsietni. Amennyiben ilyen tárgyalásokra sor kerül, akkor további tárgyalásokkal és további konzultációkkal kell számolni” – tette hozzá a cseh politikus.
A televízió kérdésére, hogy kapott-e meghívót Emmanuel Macron francia elnöktől a vezető európai politikusok Ukrajnáról szóló hétfői rendkívüli párizsi tárgyalásaira, Petr Pavel azt válaszolta, hogy még nem.
Szerinte azonban nem európai csúcstalálkozóról, hanem csak néhány európai ország vezetőjének nemhivatalos találkozójáról van szó – számolt be a hirado.hu.
Európának egységesen kell fellépnie Oroszországgal szemben, bármelyik európai politikus, ha különutas politikát folytat Vlagyimir Putyinnal szemben, akkor megbontja ezt az egységet – véli Petr Pavel cseh államfő, aki hétfőn a közszolgálati televízióban nyilatkozott Robert Fico szlovák kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök moszkvai találkozójával kapcsolatban.
„Amennyiben bármelyik európai politikus saját utat nyit Oroszország irányába, azzal megsérti az egységes (európai) hozzáállást, ami nekünk (Európának) mint egységes egésznek, határozottan nem kedvez” – jelentette ki Pavel.
„Ha egységesek leszünk, akkor sikeresek lehetünk az Oroszországgal folytatott versengésben. Ha azonban Oroszország megoszt minket, akkor ellenkezőleg, Oroszországnak van nagy esélye a sikerre” – tette hozzá a cseh elnök.
„A cseh külpolitika ellenkező irányba, és nem Oroszország felé irányul, ezért az utóbbi két évben egy sor intézkedést foganatosítottunk, hogy az energiaellátásban függetlenek legyünk, s a gázt megbízhatóbb partnerektől szerezzük be” – írta Petr Fiala kormányfő a CTK hírügynökségnek megküldött nyilatkozatában.
A kormány azért biztosította be az ország energetikai függetlenségét Oroszországgal szemben, „hogy ne kelljen megalázkodnunk egy tömeggyilkos előtt” – mondta Jan Lipavsky külügyminiszter.
A cseh diplomácia irányítója szerint a kormány jól tette, hogy tavasszal az eltérő külpolitikai álláspontok miatt megszakította a közös tanácskozásokat a szlovák kormánnyal.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Варто зауважити, що після зустрічі в Москві Фіцо та Путін не робили спільних заяв і не відповідали на запитання ЗМІ. Вони просто не можуть нічого публічно сказати про те, що обговорювали на зустрічі. Вони бояться реакції громадськості.
Москва надає значні знижки для Фіцо, але…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 23, 2024
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
Az ukrajnai háború gyors befejezéséről a döntés Vlagyimir Putyin orosz államfőnél van – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök kedden a dél-morvaországi Znojmóban, amikor középiskolai diákokkal találkozott.
„Ha valakinek van kulcsa a háború gyors befejezéséhez, akkor az Putyin elnök. Ő azonban ezt nem fogja megtenni, mert megvannak a maga érdekei, Ukrajna legalább egy részének az ellenőrzése” – fejtette ki véleményét Petr Pavel, akinek szavait a CTK hírügynökség idézte..
Oroszország – jegyezte meg az államfő – birodalomnak tartja magát, s mint ilyen úgy véli, hogy nagyobb privilégiumai vannak, mint másoknak.
„Putyin szerint a szabályokat a nagyobb játékosok határozzák meg, nekünk pedig igazodnunk kell hozzájuk.
Hajlandó lenne tárgyalni az Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával, esetleg Brazíliával. A Csehország-méretű országok csak gyalogosok” – mutatott rá a cseh elnök.
Petr Pavel arra a kérdésre válaszolt, amely az amerikai elnökválasztáson győztes Donald Trump Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseire vonatkozott, elsősorban arra, hogy gyorsan lezárja az orosz-ukrán háborút. A cseh államfő szerint nagy kérdés, hogy Donald Trumpnak „sikerül-e betartani választási ígéreteit, képes lesz-e befejezni az ukrajnai háborút, és ha igen, milyen feltételek mellett”.
Csehországnak az államfő szerint továbbra is folytatnia kell Ukrajna támogatását, ami egyben a nemzetközi jog támogatását is jelenti. A nemzetközi jognak köszönhetően a kis államoknak olyan jogaik vannak, mint a nagyoknak, s joguk van önállóan dönteni jövőjükről – hangoztatta.
Nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyin megpróbál megegyezni Donald Trumppal, de nem biztos, hogy megállapodásuk Ukrajna érdekét szolgálná – vélte a politikus. Petr Pavel attól tart, hogy Oroszország győzelme Ukrajnában az ukrán állami lét végét jelenthetné. A következő áldozat Moldova lehetne – vélekedett.
„Naivitás azt várni, hogy Oroszország egyik napról a másikra békeszerető országgá válik. Így soha nem viselkedett, s ha nem változik meg, akkor nem is fog így viselkedni” – szögezte le a cseh köztársasági elnök a diákok előtt.
[type] => post [excerpt] => Az ukrajnai háború gyors befejezéséről a döntés Vlagyimir Putyin orosz államfőnél van – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök kedden a dél-morvaországi Znojmóban, amikor középiskolai diákokkal találkozott. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1731494460 [modified] => 1731451488 ) [title] => Pavel szerint az ukrajnai háború gyors befejezése Vlagyimir Putyinon múlik [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132255&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 132255 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 132256 [image] => Array ( [id] => 132256 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.png [original_lng] => 525130 [original_w] => 944 [original_h] => 501 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-300x159.png [width] => 300 [height] => 159 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-768x408.png [width] => 768 [height] => 408 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.png [width] => 944 [height] => 501 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.png [width] => 944 [height] => 501 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.png [width] => 944 [height] => 501 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.png [width] => 944 [height] => 501 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1731444288:12 [_thumbnail_id] => 132256 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2092 [translation_required_done] => 1 [_oembed_b7823c25254356c0af0e1c6c0466eeb3] => [_oembed_time_b7823c25254356c0af0e1c6c0466eeb3] => 1735110555 [_oembed_715c63d73131b2565fb9a1fac76b6bb8] =>
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD
Russia has to get moving. Too many people ere DYING, thousands a week, in a terrible and senseless war - A war that should have never happened, and wouldn’t have happened, if I were President!!!
Donald Trump Truth Social 04/11/25 09:35 AM
— Donald J. Trump Posts From His Truth Social (@TrumpDailyPosts) April 11, 2025
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
Donald Trump, az amerikai elnökválasztás győztese, megpróbálhat tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz diktátorral az Ukrajna elleni háború befejezéséről, de egy ilyen megállapodás valószínűleg nem szolgálja Európa és Ukrajna érdekeit – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök, számolt be szombaton az rbc.ua hírportál az Aktuality.sk cseh kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint a prágai IISS védelmi csúcstalálkozó pénteki megnyitóján a cseh vezető megjegyezte, hogy a nyugati támogatás Ukrajnának nem volt elég gyors, ami lehetővé tette az orosz megszállók előretörését. „Az én nézőpontom valószínűleg politikailag kevésbé korrekt, de azért elmondom. Kezdettől fogva nem tettünk eleget. Csak néhány ország – és büszke vagyok arra, hogy Csehország is köztük volt – biztosított Ukrajnának mindent, amire szüksége volt, és amit tudtunk adni. De a katonai támogatás kezdete meglehetősen lassú volt, és őszintén mondom, hogy ez a lassú segítség lehetővé tette Oroszországnak, hogy előrenyomuljon Ukrajna területén, annak ellenére, hogy akkoriban vezetési és logisztikai támogatási problémákkal küzdöttek” – mutatott rá.
Pavel szerint a nyugati katonai felszerelések és pénzügyi segélyek nem voltak elegendőek Ukrajna győzelméhez. Mint hozzátette: így került a front helyzete „bizonyos mértékig zsákutcába”, de mostanra „inkább Oroszország javára fejlődik, mint Ukrajna”. „És ebben a helyzetben nehéz mindkét felet tárgyalásra ösztönözni” – szögezte le. Mint elmondta, jelenleg sok ország vár az amerikai kormányzat megújítására, és reméli, hogy Trump „meghozza azokat a változásokat”, amelyeket megígért, amikor azt mondta, hogy 24 órán belül befejezi Oroszország háborúját Ukrajna ellen.
A cseh elnök azonban nem hiszi, hogy ez lehetséges. Emellett úgy gondolja, hogy Trump erőfeszítéseket tesz a háború befejezésére, és megpróbál megegyezni Putyinnal. Szerinte azonban egy ilyen megállapodás „valószínűleg nem felel meg sem Ukrajna, sem Európa érdekeinek, hiszen valószínűleg magában foglalja Ukrajna megszállt területe egy részének átadását Oroszországnak, vagy azt a feltételt, hogy Ukrajna ne válhasson legalább 20 évig a NATO tagjává”. „Minden béke-megállapodást, még ha egyes területeken ideiglenes engedményeket is eredményez Oroszországnak, amíg a jövőben nem születik diplomáciai megoldás, több féllel, köztük Kínával, Indiával és Európával is meg kell kötni” – emlékeztetett Petr Pavel.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Donald Trump, az amerikai elnökválasztás győztese, megpróbálhat tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz diktátorral az Ukrajna elleni háború befejezéséről, de egy ilyen megállapodás valószínűleg nem szolgálja Európa és Ukrajna érdekeit – jelentette ki Pe... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1731161280 [modified] => 1731151743 ) [title] => Trump nem Ukrajna érdekeinek megfelelően próbál majd megállapodni Putyinnal a háború befejezéséről – cseh elnök [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=131851&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 131851 [uk] => 131866 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 131852 [image] => Array ( [id] => 131852 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-1.jpg [original_lng] => 29919 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1731148747:3 [_thumbnail_id] => 131852 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3298 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b9559a57331a67b3cad7b6e53d9f88b2] =>
I warmly congratulate Donald J. Trump.
The EU and the US are more than just allies.
We are bound by a true partnership between our people, uniting 800 million citizens.
So let's work together on a strong transatlantic agenda that keeps delivering for them.
On the eve of Christmas, I spoke with His All-Holiness Ecumenical Patriarch Bartholomew. I expressed my gratitude for His spiritual support of Ukraine and prayers for the Ukrainian people.
We deeply value the Patriarchate’s efforts to strengthen support for Ukraine within the…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 24, 2024
Petr Pavel, Csehország elnöke több tucat cseh állampolgárnak engedélyezte, hogy csatlakozzanak az ukrán fegyveres erőkhöz, a csehek összesen csaknem 200 engedélykérelmet nyújtottak be – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Český rozhlas című cseh kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Filip Platos, a cseh államfő sajtótitkára elmondta, hogy több mint 180 cseh állampolgár fordult Pavelhez azzal a kéréssel, hogy csatlakozhassanak az ukrán hadsereghez. A Cseh Köztársaság törvényei szerint ugyanis az állampolgárok nem vehetnek részt katonai vagy félkatonai alakulatokban külföldön az ország elnökének engedélye nélkül.
A cseh kiadvány szerint ismeretes, hogy Pavel elnök 60 cseh állampolgárnak engedélyezte, hogy csatlakozzanak az ukrán fegyveres erőkhöz. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy hány kérelmet utasítottak el.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Petr Pavel, Csehország elnöke több tucat cseh állampolgárnak engedélyezte, hogy csatlakozzanak az ukrán fegyveres erőkhöz, a csehek összesen csaknem 200 engedélykérelmet nyújtottak be. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1730583000 [modified] => 1730581332 ) [title] => A cseh elnök több tucat állampolgár számára engedélyezte, hogy belépjenek az ukrán fegyveres erők kötelékébe [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=131293&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 131293 [uk] => 131300 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 131294 [image] => Array ( [id] => 131294 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg [original_lng] => 25926 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1730579910:8 [_thumbnail_id] => 131294 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3506 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c875129664d0b4a640857e347db0adb0] => [_oembed_time_c875129664d0b4a640857e347db0adb0] => 1739433694 [_algolia_sync] => 831787224002 [_oembed_8fd94797da230d8591b67f2534d9006c] =>
Just making things up. No one has made any threats about cutting Ukraine off from Starlink
And say thank you because without Starlink Ukraine would have lost this war long ago and Russians would be on the border with Poland right now https://t.co/ImeiHFgaaw
Az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében nőtt az emberi jogok megsértését jelentő esetek száma más országokban is, a támadás ösztönzőleg hatott azokra, akik nem tartják tiszteletben mások jogait – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök hétfőn Prágában, amikor megnyitotta a Forum 2000 elnevezésű nemzetközi biztonsági konferenciát. Petr Pavel szerint a globális erőknek, elsősorban Kínának, ki kellene használnia nemzetközi helyzetét a béke és a nemzetközi együttműködés megerősítésére.
A cseh elnök azt mondta: számára nem meglepetés, hogy Észak-Korea, Irán, Nigéria vagy Venezuela Oroszország legközelebbi partnereinek számítanak. Ezen országok némelyikének az Ukrajna elleni orosz támadás ösztönzést jelentett. „Ezeket az államokat felelősség terheli azért, hogy csökkent a nemzetközi biztonság szintje” – vélte Petr Pavel.
Az autoriter rendszereket jelenleg az is közelebb hozza egymáshoz, hogy mindegyiküknek érdeke a közös szabályokon alapuló nemzetközi rend aláásása, az ellenzék és a polgári társadalom elnyomása – mutatott rá az elnök. Sajnálatosnak nevezte, hogy a 21. században is léteznek olyan rendszerek, amelyek nem ódzkodnak megmérgezni vagy meggyilkolni a polgáraikat. Példaként Vlagyimir Putyin orosz elnök politikai ellenfeleinek – Anna Politkovszkaja, Borisz Nyemcov, Alekszej Navalnij – sorsát hozta fel. „Ők azok közé tartoznak, akik a legmagasabb árral, életükkel fizettek a demokráciáról és az emberi jogokról szőtt álmukért” – jegyezte meg a cseh politikus.
Petr Pavel szintén sajnálatosnak minősítette, hogy több országban szörnyű körülmények között élnek a politikai foglyok, embertelenül és kegyetlenül bánik velük a rendszer. „Ezen személyek egyetlen fegyvere a szólásszabadság volt, illetve szilárd meggyőződésük, hogy a demokratikus kormányzat a legjobb a fennálló lehetőségek közül” – jelentette ki az elnök.
Szerinte a demokráciákat jelenleg elsősorban a hibrid háborús fenyegetések, a dezinformációs- és gyűlöletkampányok fenyegetik, teszik törékenyebbé. „E támadásokkal szemben még a hagyományos és legerősebb demokráciák sincsenek biztonságban” – hangsúlyozta a cseh köztársasági elnök.
A Forum 2000 nemzetközi biztonsági konferencia megalapítása Václav Havel volt cseh köztársasági elnök nevéhez fűződik, és évente rendezik meg.
[type] => post [excerpt] => Az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében nőtt az emberi jogok megsértését jelentő esetek száma más országokban is, a támadás ösztönzőleg hatott azokra, akik nem tartják tiszteletben mások jogait – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1728980520 [modified] => 1728926261 ) [title] => A cseh államfő szerint az Ukrajna elleni orosz agresszió ösztönözte az emberi jogokat nem tisztelő országokat [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=129372&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 129372 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 81817 [image] => Array ( [id] => 81817 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel.jpg [original_lng] => 145075 [original_w] => 1108 [original_h] => 623 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel.jpg [width] => 1108 [height] => 623 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel.jpg [width] => 1108 [height] => 623 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel.jpg [width] => 1108 [height] => 623 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1728915462:4 [_thumbnail_id] => 81817 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 3226 [translation_required_done] => 1 [_oembed_2ea9b12475eba61600eeef93f855e830] =>
Russia's aggression started in Crimea more than 10 years ago. This is where its reign of terror must also end.
At the 4th Summit of @crimeaplatform, I stressed that we cannot allow massive human rights violations to become a "new normal". Only 🇺🇦 victory will restore justice! pic.twitter.com/Wo1T01m0dd
Az orosz megszálló csapatok kivonása Ukrajna nemzetközileg elismert határain belüli szuverén területéről Volodimir Zelenszkij elnök békeképletének egyik fő pontja – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a Külügyminisztérium leszögezte: a megszálló erők kivonása és a képlet egyéb rendelkezései átfogó, igazságos és tartós békét garantálnak nemcsak Ukrajna, hanem az egész európai kontinens és a világ számára. „Hangsúlyozzuk, hogy az emberi életek, a szabadság, a közös értékek, az orosz bűnök megbüntetése, a nemzetközi béke és biztonság helyreállítása terén nem születhetnek idióta megoldások. Ebben az összefüggésben az ideiglenes megoldások nem állítják helyre a teljes békét, csak elhalasztja a háborút” – áll a közleményben.
A Külügyminisztérium közös erőfeszítésekre szólított fel a békeképlet megvalósítása érdekében minden olyan nemzet érdekében, amely tiszteletben tartja az ENSZ Alapokmányát és az emberi életet. „Együtt kell fokozni az Oroszországra nehezedő nyomást, hogy igazságos békére, Ukrajna területének felszabadítására és a nemzetközi jog tiszteletben tartására kényszerítsük. Ez egy reális forgatókönyv, amelyet közös erőfeszítésekkel megvalósíthatunk” – hangsúlyozta a tárca nyilatkozata.
Tegnap Petr Pavel, a Cseh Köztársaság elnöke azt mondta, hogy Ukrajnának meg kell birkóznia azzal a ténnyel, hogy egyes területek Oroszország ellenőrzése alatt maradnak. Még akkor is, ha ez ideiglenes ellenőrzés lesz – tette hozzá a cseh államfő.
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Megvannak még a lehetőségek Ukrajna hatékonyabb támogatására, az Oroszország elleni szankciók megerősítésére és az orosz ipar háborút támogató képességeinek meggyengítésére – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő pénteken Prágában. A 19. Globsec Fórum nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát megnyitó beszédében Petr Pavel az Oroszország által megtámadott Ukrajna támogatására szólított fel, amely szerinte mindenki érdeke.
A biztonságpolitikai konferenciát az előző 18 évben Pozsonyban rendezték meg. Róbert Vass, a Globsec elnöke szerint a fórumot azért hozták át a rendezők Prágába, mert Pozsonyt már kinőtték, s az ottani háttér már nem bizonyult elegendőnek a rendezvény megtartására.
A háromnapos prágai Globsec konferencián, amely felett a cseh köztársasági elnök vállalt védnökséget, mintegy tíz államfő, kormányfő és húsz védelmi- illetve külügyminiszter vesz részt Európából, a Közel-Keletről és Délkelet-Ázsiából.
Petr Pavel szerint Ukrajnában elhúzódó konfliktussal kell számolni, amelynek a kimenetele bizonytalan.
Az idő akkor fog Ukrajnának dolgozni, ha az ország támogatói összefognak és leszűrik a konfliktus eddigi tapasztalatait. A béketárgyalásokhoz Ukrajna „hosszútávú és kiszámítható” támogatására van szükség.
„Egyre nagyobb konfliktusokkal teli világban élünk. Ennek ellenére szilárd meggyőződésem, hogy a kölcsönösen előnyös együttműködésen alapuló nemzetközi jogrend nemcsak a Nyugat, de az egész nemzetközi közösség számára előnyös” – vélekedett a cseh politikus.
Petr Pavel aláhúzta, hogy „a nyílt konfliktus mindenki számára katasztrófa. Ez Oroszországra is érvényes, amely biztosan gyengébb és sebezhetőbb, mint 2022 előtt”. Szerinte „jelenleg Kína van abban a helyzetben, hogy a legtöbbet teheti az ukrajnai konfliktus befejezése érdekében”.
Európának meg kell találnia az eszközöket saját védelmére és az esetleges támadók elrettentésére – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki Petr Pavelt követően mondott beszédet többszáz résztvevő előtt. Leszögezte: éppen ezért azt tervezi, hogy az új Európai Bizottságban biztost nevez ki, aki az EU védelmével fog foglalkozni.
A béke nem csak azt jelenti, hogy nincs háború, hanem olyan elrendeződést is, amely lehetetlenné teszi a háborút – vélekedett Von der Leyen.
Az Európai Bizottság elnöke szerint Közép-Európa nemcsak földrajzilag fekszik Európa szívében, hanem az Európai Unió jövője szempontjából is alapvető politikai és stratégiai jelentősége van. A térség országai többségének ellenállóképessége az orosz agresszió ellen tiszteletreméltó – szögezte le beszédében Ursula van der Leyen.
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
Csehország kül- és biztonságpolitikájának legfontosabb feladata jelenleg Ukrajna támogatásának folytatása – jelentette ki Petr Pavel államfő kedden Prágában, amikor a Hradzsinban fogadta a cseh nagyköveteket.
A cseh külpolitikának mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a nemzetközi környezetben továbbra is érvényesüljenek a megszokott szabályok, és ne érvényesülhessen az erősebb önkénye – mutatott rá a köztársasági elnök.
„Az orosz agresszió megállítása és alapvetően a sikertelensége kiemelt érdekünk” – szögezte le az elnök. Úgy vélte, hogy Oroszország győzelme súlyos következményekkel járna nemcsak a cseh gazdasági és politikai életben, de például további komoly menekülthullámot is elindíthatna.
Petr Pavel nagyra értékelte, hogy ebben a kulcsfontosságú kérdésben Csehországban sikerült fenntartani az egységes és érthető magatartást, és nemcsak a legfelsőbb politikai szinten.
Külön kiemelte: a kormánykoalíciónak ebben a kérdésben sikerült megállapodnia az ellenzéki ANO mozgalommal, hogy Ukrajna sokoldalú támogatása, az igazságos és tartós békére való törekvés közös cseh érdek.
Az Ukrajna elleni orosz agresszió arra is rámutatott – fejtette ki az elnök –, hogy milyen nagy fontossággal bírnak a szomszédokkal való konfliktusmentes kapcsolatok.
„Nagy figyelmet szentelek ezért a jövőben is annak, hogy szomszédjaink megértsék: Csehország nyitott és megbízható partnerük. A cseh kül- és biztonságpolitika alappillére ugyanakkor változatlanul az ország aktív tagsága az Európai Unióban és a NATO-ban” – hangsúlyozta a nagykövetek előtt Petr Pavel.