Újabb 27 orosz diplomatát utasítottak ki az Egyesült Államokból – közölte Anatolij Antonov orosz nagykövet a hétvégén a Szolovjov Live YouTube-csatornának nyilatkozva.
A misszióvezető szerint a diplomaták családtagjaikkal együtt január 30-án fognak elutazni. Az egyesült államokbeli diplomáciai képviseletek további 27 alkalmazottjának június 30-án kell majd elhagynia az állomáshelyét. Antonov hangoztatta, hogy az orosz diplomáciai képviseletek káderhiánnyal küzdenek.
Nehezményezte, hogy a házastársak vízumának megvonása, illetve az a tény, hogy gyerekek nem kaptak beutazási engedélyt, családok szétszakadásához vezetett.
,,Nem értem, hogy mi a célja az orosz diplomaták családjai szétválasztásának” – nyilatkozta a nagykövet. Antonov kifogásolta, hogy az amerikai fél továbbra is ellenfélként tekint Oroszországra és az amerikai hivatalnokok kizárólag az őket érdeklő kérdésekről hajlandóak alapvetően Moszkvának a nyugati orosz határok mentén folytatott “agresszív” politikájáról tárgyalni, ami megnehezíti a kétoldalú kapcsolatok alakítását. Úgy vélekedett, hogy Washington az Ukrajna elleni orosz “fenyegetés” állandó emlegetésével Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kudarcait próbálja mentegetni.
Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke vasárnap a TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette: biztos abban, hogy Moszkva megfelelő és arányos választ fog adni a lépésre.
Válaszul orosz diplomaták korábbi kiutasítására, valamint az Oroszország ellen bevezetett szankciókra, Moszkva áprilisban korlátozta orosz állampolgárok alkalmazását a moszkvai amerikai nagykövetség számára. Augusztus 1. óta a képviseleten 120 munkatárs dolgozik, ami öt év óta a legalacsonyabb létszám. 2017-ben még tízszer ennyien voltak. A csökkenésre hivatkozva a diplomatavízumokon kívül minden más amerikai beutazási engedély kiadása leállt Moszkvában.
Oroszországnak október végén Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint mintegy 200 diplomatája volt az Egyesült Államokban, de ebben a számban benne foglaltak az ENSZ mellett működő állandó képviselet alkalmazottjai is.
Szeptember 3-ig huszonnégy orosz diplomatának kell elhagynia az Egyesült Államokat vízumának lejárta miatt – jelentette ki Anatolij Antonov washingtoni nagykövet a National Interest amerikai folyóiratnak.
A TASZSZ hírügynökség által ismertetett nyilatkozatában a misszióvezető nehezményezte, hogy a Biden-kormányzatnak a stabil kétoldalú kapcsolatok kialakításáról szóló szándéknyilatkozatai ellenére tovább fokozódnak az Egyesült Államokban szolgálatot teljesítő diplomatákkal szemben foganatosított „példátlan szigorítások”. Antonov szerint az amerikai fél „kitartó és leleményes” az orosz diplomáciai jelenléttel szembeni fellépésben. A diplomata szerint Washington „kitalált indokkal” utasít ki orosz diplomatákat. Elmondta, hogy az amerikai külügyminisztérium tavaly decemberben egyoldalúan három évben korlátozta az orosz képviseletek személyzetének kiküldetési idejét. Mint mondta, ezt a gyakorlatot tudomása szerint egyetlen más országgal szemben sem alkalmazzák. „Megkaptuk annak a 24 diplomatának a listáját, akinek 2021. szeptember 3-ig el kell hagynia az országot. Szinte mindannyian váltás nélkül távoznak, mert Washington hirtelen megszigorította a vízumkiadási eljárást” – mondta Antonov. Közölte, hogy Moszkva a fegyverzetellenőrzési rendszerekkel szemben a kibertérben jelentkező fenyegetések megvitatását javasolta Washingtonnak és kifejezte reményét, hogy a felek átfogó párbeszédbe bocsátkoznak a kiberbiztonságról. Mint mondta, a szakértő szintű konzultációk már megkezdődtek.
Közölte, hogy Oroszország az idei első félévben 35 megkeresést intézett az amerikai hatóságokhoz az Egyesült Államokból érkező kibertámadások ügyében. Tavaly az orosz fél 45 ilyen megkeresést intézett a tengerentúlra. Amerikai részről tavaly tíz, idén pedig két hasonló ügyben fordultak Moszkvához a nagykövet szerint. Kifogásolta, hogy a sajtóban megszellőztetett állítólagos orosz hackertámadásokra Washington „soha” nem szolgáltatott bizonyítékot.
A nagykövet azt hangoztatta, hogy az orosz fél nyitott bármilyen kérdés megvitatására. A nagykövet szerint Washington rávehetné Kijevet arra, hogy tárgyszerű párbeszédbe bocsátkozzon a délkelet-ukrajnai szakadárokkal és visszavonja nehézfegyvereit a demarkációs vonal közeléből. Ugyanakkor nehezményezte, hogy az amerikai külügyminisztérium „néhány tisztségviselője” az ukrajnai válság rendezését célzó minszki megállapodások előmozdítása helyett – amelynek fontosságában a genfi csúcstalálkozón az orosz és az amerikai elnök egyetértett – mindenért Oroszországot teszik felelőssé „agresszornak” minősítve Moszkvát.
Hangsúlyozta, hogy ezekre a problémákra „kizárólag diplomáciai úton, propaganda nélkül” lehet megoldást találni.
A prágai repülőtérről szombaton délután szállt fel a speciális orosz kormányrepülőgép a prágai orosz nagykövetség Csehországból kiutasított diplomatáival és munkatársaival a fedélzetén, összesen 54 személyről van szó – számolt be a Ceske Noviny.
Nem sokkal 13 óra előtt egy busz és egy kisbusz érkezett több tucat emberrel a repülőtérre. A járművekben felnőttek és gyermek is voltak. Poggyászaikat a repülőtéri csomagszállító kocsikra rakták és az indulási terembe mentek ellenőrzésre.
A cseh kormány döntése szerint tucatnyi diplomata és tisztviselő kell, hogy május végéig elhagyja az orosz nagykövetséget.
A nagykövetség alkalmazottjai családtagjainak második csoportja, amelynek számát nem nevezték meg, hétfő délután indul. Őket is a „Roszija” orosz légitársaság szállítja. Ezzel lezárul a prágai orosz nagykövetség és a moszkvai cseh diplomáciai képviselet személyzete egyensúlyának kialakítására vonatkozó folyamat.