A Kreml azon állításai, miszerint Kijev Londontól vagy Párizstól szeretne atomfegyvereket beszerezni – megalapozatlanok – jelentette ki a francia kormány. Franciaország elutasította az alaptalan orosz vádakat, miszerint Ukrajna Londontól vagy Párizstól szerezne be atomfegyvereket – közölte a francia védelmi minisztérium egy közleményben – jelentette a Reuters.
„A Külföldi Hírszerző Szolgálat alaptalan állítását számos orosz propagandamédium, köztük az X háló és néhány külföldi hírügynökség is felkapta” – mondta Olivia Penicu, a Védelmi Minisztérium kommunikációs igazgatója, a kijelentést „az orosz dezinformáció újabb példájának” nevezve. A francia külügyminisztérium „felelőtlen és durva provokációnak” tartja az orosz vádakat, miszerint állítólag nukleáris alkatrészeket tervez szállítani Ukrajnának.
„Oroszország nem talált semmi jobbat, mint hogy ezzel a nukleáris madárijesztővel hadonásszon, azzal vádolva Franciaországot és az Egyesült Királyságot, hogy „nukleáris szállítmányt” készítenek elő, vagy olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyek ellentmondanának a nemzetközi jognak és a nemzetközi kötelezettségeknek a nukleáris területen” – mondta Pascal Confavreux, a minisztérium szóvivője egy február 26-i, csütörtöki tájékoztatón. Hozzátette, hogy az „abszurd vádak” illeszkednek az Oroszország által vívott háború kontextusába, amely folyamatosan eszkalálja a helyzetet.
Ezért döntött úgy a minisztérium, hogy French Response formátumban válaszol az oroszoknak. Ez a francia külügyminisztérium hivatalos oldala az X hálón a dezinformáció cáfolatára.
I have been very clear and consistent in my reports on Iran’s nuclear programme: while there has been no evidence of Iran building a nuclear bomb, its large stockpile of near-weapons grade enriched uranium and refusal to grant my inspectors full access are cause for serious…
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) March 3, 2026
Bekéretik a francia külügyminisztériumba Charles Kushnert, az Egyesült Államok párizsi nagykövetét azon megjegyzések miatt, amelyeket az amerikai kormány tett a Lyonban politikai ellenfelei által halálra vert nemzeti radikális diák halálával kapcsolatban – jelentette be vasárnap a francia diplomácia vezetője.
„Be fogjuk hívni az Egyesült Államok párizsi nagykövetét, miután a külképviselet megjegyzést tett a nemzeti közösségünket érintő drámával kapcsolatban” – mondta Jean-Noël Barrot a France Info közszolgálati hírrádióban.
„Elutasítjuk ennek a tragédiának bármiféle politikai célú felhasználását” – tette hozzá, megjegyezve, hogy Franciaországnak nincs szüksége „semmilyen kioktatásra az erőszakról, főleg nem a reakciós internacionálétól”.
A tárca egyelőre nem tudta megerősíteni a bekéretés időpontját.
Egy 23 éves diák, Quentin Deranque múlt szombat este belehalt sérüléseibe, miután két nappal korábban megtámadták Lyonban, ahol egy identitárius csoport politikai tüntetésén a biztonságért volt felelős. A támadás egy egyetemi konferencia elleni tüntetésen történt. A konferenciát Rima Hassan radikális baloldali európai parlamenti képviselő tartotta a lyoni Politikatudományi Intézetben.
A politikus fellépése elleni tiltakozás két szélsőséges csoport közötti verekedéssé fajult, amelyben a szóban forgó diák egyedül maradt, és járókelők felvételei szerint az ellenséges csoport „legalább hat maszkos, kapucnis tagja” ütötte és rugdosta a földre esett férfit, majd magára hagyta.
Az amerikai kormány elítélte pénteken a szélsőbaloldali politikai erőszakot. Ez volt az első hivatalos amerikai reakció a nemzeti radikális aktvista halálára. Washington a felelősök bíróság elé állítását követeli.
A párizsi amerikai nagykövetet, aki tavaly nyáron érkezett állomáshelyére, már augusztus végén is bekérették a külügyminisztériumba, miután Párizs elfogadhatatlannak ítélte, hogy a diplomata bírálta Emmanuel Macron államfő szerinte „nem kielégítő fellépését” az antiszemitizmus ellen. Akkor „az amerikai nagykövet távollétére” hivatkozva az amerikai nagykövetség ügyvivője jelent meg a minisztériumban.
[type] => post [excerpt] => Bekéretik a francia külügyminisztériumba Charles Kushnert, az Egyesült Államok párizsi nagykövetét azon megjegyzések miatt, amelyeket az amerikai kormány tett a Lyonban politikai ellenfelei által halálra vert nemzeti radikális diák halálával kapcs... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1771836420 [modified] => 1771796962 ) [title] => Párizsban bekéretik az amerikai nagykövetet a lyoni lincselés kommentálása miatt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=178902&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 178902 [uk] => 178875 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 178876 [image] => Array ( [id] => 178876 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/347516406416228.webp [original_lng] => 41340 [original_w] => 1180 [original_h] => 729 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/347516406416228-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/347516406416228-300x185.webp [width] => 300 [height] => 185 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/347516406416228-768x474.webp [width] => 768 [height] => 474 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/347516406416228-1024x633.webp [width] => 1024 [height] => 633 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/347516406416228.webp [width] => 1180 [height] => 729 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/347516406416228.webp [width] => 1180 [height] => 729 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/347516406416228.webp [width] => 1180 [height] => 729 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1771789762:12 [_thumbnail_id] => 178876 [_edit_last] => 12 [views_count] => 627 [_algolia_sync] => 761576594000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2007483 [1] => 244 [2] => 2007482 [3] => 404 ) [tags_name] => Array ( [0] => bekérettetés [1] => Franciaország [2] => lyoni lincselés [3] => USA ) ) [2] => Array ( [id] => 178884 [content] =>
A francia kormány 71 millió eurós pályázati támogatást nyújt Ukrajnának, amelynek egy részét az energiaszektor megerősítésére fordítják – jelentette be az ukrán energiaügyi minisztérium vezetője, Denisz Smihal, miután Roland Lescure francia gazdasági, pénzügyi és ipari, energiaügyi és digitális szuverenitásért felelős miniszterrel találkozott.
Smihal megköszönte a francia fél szisztematikus támogatását. Az együttműködés kezdete óta Ukrajna több mint 50 humanitárius energiasegély-szállítmányt kapott, köztük több mint 140 nagy teljesítményű generátort.
Franciaország további 5,7 millió eurót különített el az Energiatámogatási Alapba. Ezenkívül februárban további 150 generátor átadásáról döntöttek.
„Franciaországgal közösen három fontos infrastrukturális projektet valósítunk meg a regionális energiarendszerek stabilitása érdekében. Látjuk a francia vállalatok részvételét és készségét az együttműködés folytatására és elmélyítésére” – írta Smihal.
Olaszország, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia elküldte képviselőit az Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok közötti harmadik tárgyalási fordulóra Genfben – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a La Repubblica című olasz lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az olasz újság azt írta, hogy a négy ország képviselői „figyelemmel kísérik” a béketárgyalások harmadik fordulóját. Várhatóan a nap folyamán európai országok nemzetbiztonsági tanácsadói találkoznak majd Ukrajna és az Egyesült Államok küldöttségeivel.
Korábban az európai országok vezetői többször is kijelentették, hogy Európának helyet kell kapnia az Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok közötti tárgyalóasztalnál.
Moszkva valóban kapcsolatban áll Párizzsal, ami szükség esetén lehetővé teszi a legmagasabb szintű párbeszéd gyors felújítását – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára kedden újságíróknak.
Valóban történtek kapcsolatfelvételek – ezt meg tudjuk erősíteni – , amelyek, ha szükséges és megvan hozzá az akarat, eléggé gyorsan lehetővé teszik a legmagasabb szintű párbeszéd megkezdését. Eddig nem kaptunk semmilyen arra utaló jelzést, hogy ez az akarat meglenne – mondta Peszkov.
A Kreml szóvivője közölte, hogy Moszkva felfigyelt Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozatára, amely szerint helyre kell állítani a kapcsolatokat Oroszországgal. Hozzátette, hogy Kremlben jó benyomást keltettek ezek a kijelentések.
Macron korábban bejelentette, hogy Párizs helyreállította a Moszkvával való technikai szintű kommunikáció csatornáit. Emellett a párbeszéd helyreállításának célszerűsége, valamint annak szükségszerűsége mellett érvelt, hogy Oroszország bevonásával építsék ki az új európai biztonsági architektúrát.
„Régóta mondjuk, hogy logikátlan, kontraproduktív és minden fél számára káros lenne a kapcsolatainkat nullára redukálni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Oroszország szerint párbeszéd fenntartása elősegítheti a legsürgetőbb, legbonyolultabb problémák megoldását.
Elmondta, hogy Moszkva felfigyelt Hakan Fidan török külügyminiszter nyilatkozatára is, miszerint Ankara beléphet a nukleáris fegyverkezési versenybe, ha Irán ilyen fegyverekhez jut. Kifejtette, hogy Moszkva szerint a nukleáris fegyverek elterjedésének intézményes megakadályozása a nukleáris biztonság sarokköve.
Úgy véljük, hogy a nukleáris klub összes országa felelősségteljesen fog viselkedni, hogy ne adjon a legcsekélyebb okot sem, és ne engedje meg a nukleáris versenyt és annak bármilyen megnyilvánulását – hangoztatta Peszkov.
Közölte, hogy egyelőre nincs konkrét dátuma az orosz-ukrán szakértői tárgyalások folytatásának – közölte az MTI.
[type] => post [excerpt] => Moszkva valóban kapcsolatban áll Párizzsal, ami szükség esetén lehetővé teszi a legmagasabb szintű párbeszéd gyors felújítását – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára kedden újságíróknak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1770831000 [modified] => 1770805049 ) [title] => A Kreml beismerte, hogy Moszkva valóban kapcsolatban áll Párizzsal [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=177627&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 177627 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 176295 [image] => Array ( [id] => 176295 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/kreml-moszkva-vlagyimir-putyin-802094.jpg [original_lng] => 485451 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/kreml-moszkva-vlagyimir-putyin-802094-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/kreml-moszkva-vlagyimir-putyin-802094-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/kreml-moszkva-vlagyimir-putyin-802094-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/kreml-moszkva-vlagyimir-putyin-802094-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/kreml-moszkva-vlagyimir-putyin-802094-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/kreml-moszkva-vlagyimir-putyin-802094.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/kreml-moszkva-vlagyimir-putyin-802094.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1770797849:12 [_thumbnail_id] => 176295 [_edit_last] => 12 [views_count] => 757 [_algolia_sync] => 689888605001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 194864 [1] => 244 [2] => 124 ) [tags_name] => Array ( [0] => diplomáciai kapcsolatok [1] => Franciaország [2] => Oroszország ) ) [5] => Array ( [id] => 177540 [content] =>
Ukrajna és Franciaország szándéknyilatkozatot írt alá közös fegyvergyártási és védelmi eszközfejlesztési projektek elindításáról – jelentette be hétfőn Kijevben az ukrán védelmi miniszter, aki a hétvégén folytatott tárgyalásairól számolt be francia kollégájával, Catherine Vautrinnel.
Mihajlo Fedorov a Telegramon azt írta, hogy a megbeszélések eredményeként a két ország új együttműködési lehetőségekről állapodott meg az egyszerű fegyverszállításoktól a közös gyártás és az olyan megoldások felé halad, amelyek hosszú távon teszik lehetővé és rendszerszerűvé védelmük erősítését.
Jelezte: az együttműködés magában foglalja „a repülőgépszállítások felgyorsítását és az AASM Hammer típusú, légi indítású bombák további, rekordszámú mennyiségben történő gyártását is”. Közölte azt is, hogy Ukrajna további szállítmányokra jelentette be igényét a SAMP-T típusú légvédelmi rendszerekből, valamint a Mistral és Crotale típusú föld-levegő rakétákból is.
Catherine Vautrin a hét végi, kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette: a tárgyalásokon döntés született arról, hogy Ukrajna és Franciaország olyan közös fejlesztési és gyártási projektbe kezd, melynek célja a két ország tapasztalatainak a szakértői együttműködés révén való hasznosítása. A francia védelmi miniszter vasárnap, az X közösségi platformon azt írta, hogy az együttműködés célja innovatív védelmi megoldások kidolgozása, főként a drón- és adatalapú technológia területén.
Franciaország tavaly jelentette be, hogy kétmilliárd euró értékű, a védelem megerősítését szolgáló segélyt bocsát Ukrajna rendelkezésére; az ukrán és a francia köztársasági elnök pedig novemberben írt alá szándéknyilatkozatot arról, hogy Ukrajna száz darab Rafale típusú szuperszonikus vadászrepülőgépet vásárol Franciaországtól a hozzájuk tartozó fegyverzettel együtt, egy tízéves időtávra szóló szerződés keretében.
[type] => post [excerpt] => Ukrajna és Franciaország szándéknyilatkozatot írt alá közös fegyvergyártási és védelmi eszközfejlesztési projektek elindításáról – jelentette be Kijevben az ukrán védelmi miniszter, aki a hétvégén folytatott tárgyalásairól számolt be francia kollé... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1770748020 [modified] => 1770725679 ) [title] => Ukrajna és Franciaország közös fegyvergyártásról állapodott meg [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=177540&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 177540 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 177541 [image] => Array ( [id] => 177541 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/1770642266-medium-11-5370959896.jpg [original_lng] => 49776 [original_w] => 740 [original_h] => 494 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/1770642266-medium-11-5370959896-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/1770642266-medium-11-5370959896-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/1770642266-medium-11-5370959896.jpg [width] => 740 [height] => 494 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/1770642266-medium-11-5370959896.jpg [width] => 740 [height] => 494 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/1770642266-medium-11-5370959896.jpg [width] => 740 [height] => 494 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/1770642266-medium-11-5370959896.jpg [width] => 740 [height] => 494 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/1770642266-medium-11-5370959896.jpg [width] => 740 [height] => 494 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1770718479:5 [_thumbnail_id] => 177541 [_edit_last] => 5 [views_count] => 801 [_algolia_sync] => 736294928000 [_oembed_03e6a16498052df0ff645222fb9e7853] =>
White House Press Secretary Karoline Leavitt tells CBS News’ @NancyCordes that peace between Russia and Ukraine remains achievable, despite reports that Russia is providing intelligence on U.S. positions to Iran. Three sources, including a senior U.S. official with direct… pic.twitter.com/k3w9qkaod8
Franciaország Mirage 2000-es repülőgépek új szállítmányának, valamint antiballisztikus rakéták és AASM Hammer irányított légibombák Ukrajnának történő átadására készül – jelentette be hétfőn Mihajlo Fedorov ukrán védelmi miniszter a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Fedorov megjegyezte: „Catherine Vautrinnal, a francia fegyveres erők miniszterével közös szándéknyilatkozatot írtunk alá Ukrajna és Franciaország területén történő közös fegyvergyártásról.” Elmondása szerint Franciaország Mirage 2000-es vadászgépek Ukrajnának történő átadására készül. A miniszterek megvitatták az AASM Hammer siklóbombák rekordmennyiségének leszállításával kapcsolatos munka felgyorsítását is.
„Ukrajna érdeklődik a SAMP/T, Mistral és Crotale rendszerek, valamint az ezekhez szükséges lőszer további szállítása iránt. Javasoltuk, hogy működjenek együtt a SAMP/T fejlesztése érdekében, hogy hatékonyabban lehessen elhárítani a ballisztikus fenyegetéseket” – tette hozzá az ukrán védelmi miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ezzel párhuzamosan folytatódik az együttműködés az Aster rakéták szállításában és gyártásának felgyorsításában. „Külön megvitattuk a nagy hatótávolságú fegyverek, elsősorban a SCALP rakéták biztosítását, és az innovatív elektronikus hadviselési rendszerek közös fejlesztésére összpontosítottunk” – tette hozzá Mihajlo Fedorov.
Pénteken Franciaország megnyitotta konzulátusát Grönlandon. A sziget fővárosában, Nuukban tartózkodik Jean-Noël Poirier, a köztársaság főkonzulja – adta hírül a Franceinfo.
„Világos megbízatással érkeztem: meghallgatni a grönlandiak véleményét országuk jövőjéről” – mondta Poirier.
A konzulátus megnyitása az Egyesült Államokkal fennálló feszültségek közepette történik, miután Donald Trump amerikai elnök korábban az autonóm dán terület annektálására tett kísérletet.
Grönlandon mindössze nyolc francia állampolgár van bejegyezve, ám a főkonzul széles körű felhatalmazást kapott, hogy támogassa a szigeten érdekeltséggel rendelkező tudósokat és vállalkozásokat. Poirier hangsúlyozta, hogy tevékenysége „nem korlátozódik pusztán a konzuli feladatokra”.
„Azért vagyok itt, hogy támogassam a francia érdekeket és a hosszú múltra visszatekintő francia együttműködést, valamint hogy jobban megértsem, mi történik ezen a területen minden szektorban” – magyarázta a diplomata.
Denisz Smihal, Ukrajna első miniszterelnök-helyettese és energiaügyi minisztere találkozót tartott Nicolas Forissierrel, a francia Európa- és Külügyminisztérium külkereskedelemért és befektetési vonzerőért felelős miniszteri biztosával – tájékoztatott az Ukrán Energiaügyi Minisztérium.
„Ahogyan Denisz Smihal az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében jelezte, Franciaország február folyamán 150 generátort ad át Ukrajnának, valamint 2026 során 71 millió euró pénzügyi támogatást biztosít” – áll a közleményben.
Smihal tájékoztatta a francia felet az orosz támadások következményeiről az ukrán energetikai infrastruktúrára nézve. A felek kétoldalú projektekről és az együttműködés további fejlesztési lehetőségeiről is egyeztettek.
Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij beszélgetett Franciaország elnökével, Emmanuel Macronnal, és a tárgyalás eredményeként bejelentette, hogy Ukrajna a közeljövőben generátorokat kap Franciaországtól, továbbá az év során további szállítmányok érkeznek majd francia repülőgépekből, légvédelmi rakétákból és repülőbombákból.
Zelenszkij a Telegramon írta: „Beszéltem Franciaország elnökével, Emmanuel Macronnal. Tájékoztattam a fronthelyzetről és az orosz veszteségekről. Köszönöm a részvétet az orosz támadások miatt.”
Hozzátette, hogy beszéltek a diplomáciai munkáról, az Abu-Dzabiban zajló találkozókról és a lehetséges új megbeszélésekről, valamint az orosz „árnyékflotta” elleni fellépésről.
Emmanuel Macron beszámolt a vonatkozó törvényhozói lépésekről, fontos döntésekre számítunk. Természetesen azt is megbeszéltük, hogyan erősítsük energiabiztonságunkat. Ukrajna a közeljövőben generátorokat kap Franciaországtól. Ezen kívül az év során további szállítmányok érkeznek francia repülőgépekből, légvédelmi rakétákból és repülőbombákból