Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MzMwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MTA3Njt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 57920 [content] =>Ukrajna további fegyvereket fog kérni mindaddig, amíg az ország meg nem nyeri az Oroszország elleni háborút – jelentette ki kedden Dmitro Kuleba külügyminiszter egy interjúban, közölte az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a Blommberg amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: „fegyvereket fogunk kérni (az ENSZ Közgyűlésén – a szerk.), mert háborús állapotban vagyunk, és amikor egy ilyen ellenség ellen vívsz háborút, akkor több fegyverre van szükséged.” Hozzátette: „néha megkérdezik, hogy van-e elég fegyverünk, eleget kaptunk-e, és mindig azt válaszolom, hogy csak Ukrajna győzelme után fogom tudni azt mondani, hogy eleget. Addig is egyre többet kérünk.”
Mint a külügyminiszter rámutatott arra, hogy Ukrajna sikeres ellentámadása keleten azt mutatja, hogy van értelme több fegyverrel ellátni az ukrán fegyveres erőket. „Ukrajna ellentámadása egyértelmű jelzés mindenki számára, hogy ez működik. Hogy van értelme fegyverrel segíteni Ukrajnának, mert a mi területünkön legyőzhetjük Putyin orosz elnököt és hadseregét” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna további fegyvereket fog kérni mindaddig, amíg az ország meg nem nyeri az Oroszország elleni háborút – jelentette ki kedden Dmitro Kuleba külügyminiszter egy interjúban. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1663675500 [modified] => 1663674134 ) [title] => Amíg Ukrajna nem győzi le Oroszországot, további fegyvereket fog kérni – Kuleba [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57920&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 57920 [uk] => 57928 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 51884 [image] => Array ( [id] => 51884 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/153445-1-large.jpg [original_lng] => 105630 [original_w] => 1140 [original_h] => 705 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/153445-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/153445-1-large-300x186.jpg [width] => 300 [height] => 186 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/153445-1-large-768x475.jpg [width] => 768 [height] => 475 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/153445-1-large-1024x633.jpg [width] => 1024 [height] => 633 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/153445-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 705 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/153445-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 705 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/153445-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 705 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1663664885:2 [_thumbnail_id] => 51884 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1300 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664519294 [_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_cb42806637fae57a344576276fc7deec] => 1664519295 [_oembed_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] =>I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 22, 2022[_oembed_time_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] => 1667482837 [_oembed_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] =>FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
— MFA of Ukraine ?? (@MFA_Ukraine) October 28, 2022[_oembed_time_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] => 1667482837 [_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] =>Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 28, 2022[_oembed_time_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => 1674141864 [_oembed_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] =>Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro[_oembed_time_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] => 1674141865 [_oembed_a7ea70ef794e48c6699c136e3b0cbc2a] =>??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
— NEXTA (@nexta_tv) January 12, 2023
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw[_oembed_time_a7ea70ef794e48c6699c136e3b0cbc2a] => 1677606020 [_oembed_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] =>This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 17, 2023[_oembed_time_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] => 1681492108 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke #InsecurityCouncil
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 1, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694707413 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1697540283 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1697540283 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699009512 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700554292 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1708174280 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716283001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 53175 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => ukrán–orosz háború ) ) [1] => Array ( [id] => 57725 [content] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdISItt az ideje, hogy Olaf Scholz német kancellár ledöntse a fegyverszállítást akadályozó falat, és Németország már most döntsön Leopard tankok és Marder harci járművek átadásáról Ukrajnának – nyilatkozta Dmitro Kuleba külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapnak, számolt be szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője mindazonáltal megjegyezte, hogy a katonai segélyek kapcsán nemcsak Németországnak, hanem Hollandiának is hálás az önjáró tarackok szállításáért. De mint rámutatott „rejtély számunkra: most Leopard tankokat és Marder harci járműveket kérünk, de ezek helyett Németország Dingo páncélozott járműveket szállít. Ez is hasznos, és hálásak vagyunk érte. De nem erre van a legnagyobb szükségünk a háborúban.”
„Mi a probléma? És hol van? Miért nem tudjuk beszerezni azt, amire szükségünk van, és Németországnak van?” – tette fel a kérdést a külügyminiszter. „Nekem az a benyomásom, hogy Berlinben „fegyverfal” van. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a kancellár ledöntse ezt a falat” – adta meg nyomban a választ a fő külügyér.
Kuleba hangsúlyozta, hogy az ukrán hadsereg Leopard tankokra történő hosszú kiképzési ideje nem jelent problémát, hiszen két-három hónap múlva szükség lesz rájuk az ukrajnai hadszíntéren, de „a döntéseket már most kell meghozni”. Egyúttal visszautasította azt az elképzelést, hogy Németország nem hajlandó tankokat szállítani, mert azok „az orosz katonákra fognak lőni”. „Ha az ukrán katonák által működtetett német önjáró tarackok képesek harcolni az orosz hadsereggel Ukrajnában, akkor a német tankok miért nem? Ellentámadásunk sebessége és a megszállás alól felszabadítható városok száma kizárólag partnereink fegyverszállítástól függ” – hangsúlyozta az ukrán diplomácia vezetője.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Itt az ideje, hogy Olaf Scholz német kancellár ledöntse a fegyverszállítást akadályozó falat, és Németország már most döntsön Leopard tankok és Marder harci járművek átadásáról Ukrajnának – nyilatkozta Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1663414200 [modified] => 1663413316 ) [title] => Kuleba: Németország már most döntsön Leopard tankok szállításáról Ukrajnának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57725&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 57725 [uk] => 57728 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 57726 [image] => Array ( [id] => 57726 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-1.jpg [original_lng] => 55374 [original_w] => 960 [original_h] => 430 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-1-300x134.jpg [width] => 300 [height] => 134 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-1-768x344.jpg [width] => 768 [height] => 344 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-1.jpg [width] => 960 [height] => 430 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-1.jpg [width] => 960 [height] => 430 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-1.jpg [width] => 960 [height] => 430 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-1.jpg [width] => 960 [height] => 430 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1663403687:3 [_thumbnail_id] => 57726 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1425 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664440682 [_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_cb42806637fae57a344576276fc7deec] => 1664440683 [_oembed_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] =>I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 22, 2022[_oembed_time_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] => 1664626896 [_oembed_40f161bf4f8635f47489c200202b5665] =>The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 29, 2022[_oembed_time_40f161bf4f8635f47489c200202b5665] => 1668601479 [_oembed_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] =>Danke für den freundlichen Empfang in Hanoi, Premier Chinh! #Vietnam ist ein wichtiger Partner für ??: Als eine Konsequenz der #Zeitenwende müssen wir unsere Absatzmärkte, Rohstoff-Quellen und Produktionsstandorte erweitern. Das macht uns unabhängiger von einzelnen Staaten. pic.twitter.com/BFL9Lnyb3R
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) November 13, 2022[_oembed_time_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] => 1668601479 [_oembed_d011dce4dfa3282e86066711b62e1342] =>Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 12, 2022[_oembed_time_d011dce4dfa3282e86066711b62e1342] => 1669307144 [_oembed_8452e625c30412af790318e2c5549d05] =>Moin Herr @Bundeskanzler aus Kyjiw. Schön, dass Sie Putin aufriefen: “Beende diesen Krieg”??Aber das sind nur Worte. Russland versteht nur Stärke. Stellen Sie Putin ein Ultimatum. Mit schmerzhaften Folgen. Um den Energie-Genozid gegen die Ukrainer zu stoppen. Tun Sie das. Bitte pic.twitter.com/yRXdgOAjBb
— Andrij Melnyk (@MelnykAndrij) November 20, 2022[_oembed_time_8452e625c30412af790318e2c5549d05] => 1678258258 [_oembed_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] =>XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8 pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
— COMBATE |?? (@upholdreality) March 1, 2023[_oembed_time_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] => 1681046571 [_oembed_3d6a80b75df95ced0df3b9bfb165a539] => [_oembed_time_3d6a80b75df95ced0df3b9bfb165a539] => 1688123100 [_oembed_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] =>Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke #InsecurityCouncil
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 1, 2023[_oembed_time_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] => 1691678075 [_oembed_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] =>Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 5, 2023[_oembed_time_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => 1692551536 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1695535559 [_oembed_b6ae3ccda3fb89091c6e196d8006beb5] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_b6ae3ccda3fb89091c6e196d8006beb5] => 1696960311 [_oembed_b34522fe19be555224ec439f1d0acf2b] =>Das vorläufige amtliche Ergebnis zur Landtagswahl in Bayern#ltwBayern pic.twitter.com/xPhQUJGKPt
— ZDFheute (@ZDFheute) October 9, 2023[_oembed_time_b34522fe19be555224ec439f1d0acf2b] => 1696960311 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>Das vorläufige amtliche Ergebnis zur Landtagswahl in Hessen#ltwHessen pic.twitter.com/ms8nzUQUst
— ZDFheute (@ZDFheute) October 9, 2023[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696960312 [_oembed_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] => 1703233113 [_oembed_231dff40d3396031623283d6268fe410] =>Following my visit to Norway, I arrived at the U.S. Army Command in Europe, which is based in Wiesbaden, Germany.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 14, 2023
I was once again convinced of the excellent quality of U.S. military aid to Ukraine. We critically need it for the victory!
We expect that the U.S. Congress will… pic.twitter.com/LEkpAEJDC2[_oembed_time_231dff40d3396031623283d6268fe410] => 1704471691 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
— Auswärtiges Amt (@AuswaertigesAmt) December 29, 2023[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1715940023 [_oembed_adf69b47cdb06ac96064ab89011fc41a] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdIS[_oembed_time_adf69b47cdb06ac96064ab89011fc41a] => 1727518342 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 17 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Sürgős [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 6265 [2] => 125823 [3] => 394 [4] => 2287 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => felszólítás [2] => Leopard tankok [3] => németország [4] => szállítás ) ) [2] => Array ( [id] => 57398 [content] =>Weitere 1,4 Mrd EUR für die #Ukraine: Eine Milliarde EUR hat 🇩🇪 von Partnerländern eingeworben. Rund 400 Mio EUR kommen aus dem #Verteidigungshaushalt, wenn das Parlament kommende Woche zustimmt. Mehr dazu im ZEIT-Podcast 👇https://t.co/yQmZuxxqFD pic.twitter.com/ey13pUgHtG
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) September 20, 2024Az ukrán fegyveres erők sikeres ellentámadása után a Nyugatnak fokoznia kell a fegyverszállításokat Ukrajnának, mert ez elősegíti a teljes körű háború mielőbbi befejezését – jelentette ki kedden Dmitro Kuleba külügyminiszter a Politico című amerikai kiadványnak nyilatkozva, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Mint az ukrán diplomácia vezetője elmondta, „megváltoztattuk az események menetét, ezért több nehézfegyverre és lőszerre van szükségünk szövetségeseinktől az ellentámadás ütemének fokozása, több ember megmentése és több ukrán terület gyors felszabadítása érdekében.”
A külügyminiszter szerint Ukrajna keleti és déli ellentámadása azt bizonyítja, hogy „minden befektetés, amit nyugati partnereink a védelmi képességeinkbe eszközöltek, valójában lenyűgöző eredményekhez vezet”. „Minél több katonai támogatást kapunk most, annál hamarabb véget ér ez a háború. Ezért Ukrajna felhívja partnereit, hogy összpontosítsanak a menetrendre: az ukrán hadsereg gyors ellátása a szükséges eszközökkel közelebb hozza a győzelmet és a békét. Most már nem lehet kétséges, hogy Ukrajna nyerhet, Oroszország pedig legyőzhető a csatatéren” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán fegyveres erők sikeres ellentámadása után a Nyugatnak fokoznia kell a fegyverszállításokat Ukrajnának, mert ez elősegíti a teljes körű háború mielőbbi befejezését – jelentette ki kedden Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1663067460 [modified] => 1663064791 ) [title] => Kuleba: az ukrán ellentámadás után nem lehet kétséges, hogy Ukrajna legyőzheti Oroszországot [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57398&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 57398 [uk] => 57403 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 57399 [image] => Array ( [id] => 57399 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg [original_lng] => 94105 [original_w] => 730 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg [width] => 730 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg [width] => 730 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg [width] => 730 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg [width] => 730 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg [width] => 730 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1663056046:2 [_thumbnail_id] => 57399 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1664 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>[_oembed_time_cb42806637fae57a344576276fc7deec] => 1664301619 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 22, 2022[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664622061 [_oembed_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] => 1665038925 [_oembed_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] =>The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 29, 2022[_oembed_time_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] => 1666875133 [_oembed_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] =>Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 23, 2022[_oembed_time_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] => 1666875133 [_oembed_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] =>I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] => 1666875133 [_oembed_85a485f3cd6c132023bf6e59da601db9] =>After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24media pic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_85a485f3cd6c132023bf6e59da601db9] => 1666875133 [_oembed_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] =>I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 20, 2022[_oembed_time_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] => 1667335279 [_oembed_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] =>FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
— MFA of Ukraine ?? (@MFA_Ukraine) October 28, 2022[_oembed_time_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] => 1667335280 [_oembed_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] =>Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 28, 2022[_oembed_time_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => 1670447071 [_oembed_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] =>Words are not enough.
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) November 25, 2022
Words won't keep the lights on this winter. Words won't defend against Russian missiles.
The UK isn't just talking about Ukraine, we're providing concrete support for the defence of Ukraine.
Thank you @DmytroKuleba for welcoming me to Kyiv. pic.twitter.com/3LdgnXJKwo[_oembed_time_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] => 1674387548 [_oembed_a7ea70ef794e48c6699c136e3b0cbc2a] =>??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
— NEXTA (@nexta_tv) January 12, 2023
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw[_oembed_time_a7ea70ef794e48c6699c136e3b0cbc2a] => 1677058075 [_oembed_85a24a7477245876c94af7ff9fe1d87d] =>This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 17, 2023[_oembed_time_85a24a7477245876c94af7ff9fe1d87d] => 1677058075 [_oembed_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] =>I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 18, 2023[_oembed_time_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] => 1680535455 [_oembed_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] =>Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke #InsecurityCouncil
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 1, 2023[_oembed_time_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] => 1691835270 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 30, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694617372 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696657852 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696657852 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1701358090 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703270126 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1707482534 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716193628 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 17 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Sürgős [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 70104 [2] => 122411 [3] => 101907 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => orosz visszavonulás [2] => ukárn győzelem [3] => ukrán ellentámadás ) ) [3] => Array ( [id] => 57298 [content] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdISA Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalások legjobb helyszíne a csatatér – jelentette ki vasárnap Dmitro Kuleba külügyminiszter egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a Le Journal du dimanche című francia kiadványnak nyilatkozva kifejtette: „Macron francia elnöknek joga van eldönteni, hogy kivel tárgyaljon. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a Putyinnal folytatott megbeszélésekhez a legjobb hely a csatatér.”
A külügyminiszter szerint a Putyinnal folytatott telefonos tárgyalások a Kreml fejének hazugságai miatt nem vezetnek eredményre. „Emlékszem, milyen rendkívüli erőfeszítéseket tett Macron a háború előtt a konfliktus megelőzése érdekében. Nem sikerült. Semmi sem utal arra, hogy Putyin azóta meggondolta volna magát, vagy készen állna a tárgyalásokra” – jegyezte meg.
A tárcavezető hozzátette, hogy minden háború diplomáciával végződik. „Csak az a fontos, hogy Ukrajna győztes pozícióban üljön a tárgyalóasztalhoz, és ez utóbbi a harctéren dől el” – mutatott rá Dmitro Kuleba.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök egy nemzetközi konferencián kijelentette: Oroszországnak tárgyalási hajlandóságot kell mutatnia, de ehhez Moszkvának el kell ismernie megszállói státuszát. „Nem készek megváltoztatni a státuszukat, nem hajlandók azt mondani, hogy megszállók vagyunk. Nem állnak készen arra, hogy azt mondják: „nagy tragédia, történelmi hiba történt – elmegyünk” – mutatott rá. „Ha nem állnak készen, akkor nem rendelkeznek politikai akarattal. Nem állnak készen arra, hogy elismerjék országunk megszállását” – emlékeztetett az elnök.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalások legjobb helyszíne a csatatér – jelentette ki vasárnap Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1662926160 [modified] => 1662922853 ) [title] => A csatatér a legjobb hely a tárgyalásokhoz Putyinnal – Kuleba [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57298&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 57298 [uk] => 57301 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 57299 [image] => Array ( [id] => 57299 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba.jpg [original_lng] => 27304 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1662912721:8 [_thumbnail_id] => 57299 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1597 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664442785 [_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_cb42806637fae57a344576276fc7deec] => 1664474339 [_oembed_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] =>I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 22, 2022[_oembed_time_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] => 1664876322 [_oembed_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] =>The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 29, 2022[_oembed_time_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] => 1666881947 [_oembed_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] =>Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 23, 2022[_oembed_time_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] => 1666881947 [_oembed_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] =>I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] => 1666881947 [_oembed_85a485f3cd6c132023bf6e59da601db9] =>After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24media pic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_85a485f3cd6c132023bf6e59da601db9] => 1666960984 [_oembed_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] =>I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 20, 2022[_oembed_time_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] => 1667461072 [_oembed_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] =>FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
— MFA of Ukraine ?? (@MFA_Ukraine) October 28, 2022[_oembed_time_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] => 1668966485 [_oembed_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] =>Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 12, 2022[_oembed_time_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => 1670158396 [_oembed_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] =>Words are not enough.
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) November 25, 2022
Words won't keep the lights on this winter. Words won't defend against Russian missiles.
The UK isn't just talking about Ukraine, we're providing concrete support for the defence of Ukraine.
Thank you @DmytroKuleba for welcoming me to Kyiv. pic.twitter.com/3LdgnXJKwo[_oembed_time_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] => 1673465871 [_oembed_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] =>I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) January 6, 2023[_oembed_time_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] => 1674670509 [_oembed_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] =>??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
— NEXTA (@nexta_tv) January 12, 2023
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw[_oembed_time_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] => 1681402526 [_oembed_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] =>Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke #InsecurityCouncil
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 1, 2023[_oembed_time_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => 1682070367 [_oembed_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] =>A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023[_oembed_time_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => 1682070367 [_oembed_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] =>In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 11, 2023[_oembed_time_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] => 1691692092 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 5, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694563077 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696618856 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696618856 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699454667 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700589142 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703580949 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 17 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Sürgős [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 77411 [1] => 121778 [2] => 1076 [3] => 53158 [4] => 121777 ) [tags_name] => Array ( [0] => béketárgyalások [1] => csatatér [2] => Dmitro Kuleba [3] => front [4] => ukrán–orosz tárgyalások ) ) [4] => Array ( [id] => 56920 [content] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…Azok, akik készek Ukrajna feláldozásával megbékíteni Putyint, olyan alkut kötnek az ördöggel, amely nem hoz békét – írta kedden Dmitro Kuleba külügyminiszter a Twitteren, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője bejegyzésében megjegyezte, hogy energiazsarolásával Putyin minden európai háztartás stabilitását és jólétét akarja tönkretenni. „Akik azt javasolják, hogy engedni kell a zsarolásnak, csak elmélyítik a problémát. Putyin megbékítése Ukrajna rovására olyan alku az ördöggel, amely nem hoz sem békét, sem stabilitást” – mutatott rá Dmitro Kuleba.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a Kreml egy nappal korábban megkezdte a Nyugat közvetlen energiazsarolását azáltal, hogy feltételeket szabott a földgáz szállítását illetően az Északi Áramlat vezetéken.
Boris Johnson leköszönő brit miniszterelnök búcsúbeszédében arról biztosított, hogy utóda, Liz Truss mindent megtesz annak érdekében, hogy Oroszország ne járhasson sikerrel az energiazsarolásban.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Denisz Smihal miniszterelnök Brüsszelben kijelentette, hogy Ukrajna növelheti az elektromos áram exportját az Európai Unió tagországaiba, amivel pótolhatják a kieső orosz földgázt.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Azok, akik készek Ukrajna feláldozásával megbékíteni Putyint, olyan alkut kötnek az ördöggel, amely nem hoz békét – írta kedden Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1662468360 [modified] => 1662466581 ) [title] => Kuleba: aki Ukrajna rovására akarja megbékíteni Putyint, az ördöggel cimborál [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56920&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 56920 [uk] => 56926 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 43462 [image] => Array ( [id] => 43462 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-2.jpg [original_lng] => 30240 [original_w] => 660 [original_h] => 320 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-2-300x145.jpg [width] => 300 [height] => 145 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-2.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-2.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-2.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-2.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-2.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1662463875:2 [_thumbnail_id] => 43462 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2218 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664455994 [_oembed_150a1b7b3465a56c5da3e4bdfcca87b2] => [_oembed_time_150a1b7b3465a56c5da3e4bdfcca87b2] => 1666336457 [_oembed_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => 1669993540 [_oembed_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] =>Words are not enough.
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) November 25, 2022
Words won't keep the lights on this winter. Words won't defend against Russian missiles.
The UK isn't just talking about Ukraine, we're providing concrete support for the defence of Ukraine.
Thank you @DmytroKuleba for welcoming me to Kyiv. pic.twitter.com/3LdgnXJKwo[_oembed_time_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] => 1673272131 [_oembed_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] =>I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) January 6, 2023[_oembed_time_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] => 1674481713 [_oembed_8452e625c30412af790318e2c5549d05] =>??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
— NEXTA (@nexta_tv) January 12, 2023
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw[_oembed_time_8452e625c30412af790318e2c5549d05] => 1678979742 [_oembed_2778d618db6f418125bd3ed4910088f1] =>XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8 pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
— COMBATE |?? (@upholdreality) March 1, 2023[_oembed_time_2778d618db6f418125bd3ed4910088f1] => 1688040555 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>Wagner boss Prigozhin publishes new audio claiming he is turning his forces around from a march toward Moscow https://t.co/PwZ4Nc7bC3
— CNN Breaking News (@cnnbrk) June 24, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694341659 [_oembed_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => [_oembed_time_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => 1695725108 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1697359350 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1697359350 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699518452 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1702835343 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1708279921 [_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => 1710148455 [_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] =>Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 2, 2024
Russia acts every time the West fails to act. For every word uttered to… pic.twitter.com/w4dx6qxZIV[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1711293158 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 77411 [1] => 1076 [2] => 138 ) [tags_name] => Array ( [0] => béketárgyalások [1] => Dmitro Kuleba [2] => Vlagyimir Putyin ) ) [5] => Array ( [id] => 56727 [content] =>Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
No opposition.
No freedom.
No choice.Az Oroszországgal vívott háború alatt Ukrajna legfőbb prioritása a fegyver, amely ahhoz szükséges, hogy gyorsan véget vethessen a teljes körű orosz inváziónak – jelentette be Dmitro Kuleba, a Külügyminisztérium vezetője tájékoztatóján.
„Vannak prioritásaink a fegyverrendszerek terén. A három legnagyobb prioritás a bármilyen típusú tüzérség és a hozzá szükséges lőszerek, a légvédelmi rendszerek és a rakéta-sorozatvetők. Ezekre a dolgokra szükség van” – mondta Kuleba.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a tüzérség és a rakéta-sorozatvetők azok, amelyekben Oroszország jelenleg jelentősen meghaladja az ukrán erőket.
„Nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is harcolhatunk, mert egy NATO-tarack sokkal hatékonyabb, mint a Szovjetunióban gyártott orosz tarack. Minden találkozón folyamatosan hangsúlyozom, hogy több tüzérségi eszközre van szükség. Egyetlen védelmi vagy támadó hadművelet sem hajtható végre tüzérség nélkül” – hangsúlyozta Kuleba.
[type] => post [excerpt] => Az Oroszországgal vívott háború alatt Ukrajna legfőbb prioritása a fegyver, amely ahhoz szükséges, hogy gyorsan véget vethessen a teljes körű orosz inváziónak – jelentette be Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1662133560 [modified] => 1662131990 ) [title] => Kuleba megnevezte Ukrajna prioritásait a fegyvereket illetően [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56727&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 56727 [uk] => 56666 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 50902 [image] => Array ( [id] => 50902 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kuleba-2.jpg [original_lng] => 26353 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kuleba-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kuleba-2-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kuleba-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kuleba-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kuleba-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kuleba-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kuleba-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1662121190:5 [_thumbnail_id] => 50902 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1728 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664473533 [_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_cb42806637fae57a344576276fc7deec] => 1664607369 [_oembed_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] =>I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 22, 2022[_oembed_time_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] => 1664727209 [_oembed_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] =>The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 29, 2022[_oembed_time_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] => 1666968942 [_oembed_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] =>Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 23, 2022[_oembed_time_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] => 1666968942 [_oembed_85a485f3cd6c132023bf6e59da601db9] =>I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_85a485f3cd6c132023bf6e59da601db9] => 1666968942 [_oembed_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] =>I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 20, 2022[_oembed_time_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] => 1667333694 [_oembed_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] =>After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24media pic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] => 1667481374 [_oembed_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] =>FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
— MFA of Ukraine ?? (@MFA_Ukraine) October 28, 2022[_oembed_time_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] => 1667481375 [_oembed_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] =>Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 28, 2022[_oembed_time_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] => 1668885675 [_oembed_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] =>Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 12, 2022[_oembed_time_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => 1670068609 [_oembed_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] =>Words are not enough.
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) November 25, 2022
Words won't keep the lights on this winter. Words won't defend against Russian missiles.
The UK isn't just talking about Ukraine, we're providing concrete support for the defence of Ukraine.
Thank you @DmytroKuleba for welcoming me to Kyiv. pic.twitter.com/3LdgnXJKwo[_oembed_time_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] => 1673685563 [_oembed_a7ea70ef794e48c6699c136e3b0cbc2a] =>I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) January 6, 2023[_oembed_time_a7ea70ef794e48c6699c136e3b0cbc2a] => 1678115214 [_oembed_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] =>This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 17, 2023[_oembed_time_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] => 1681104676 [_oembed_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] =>Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke #InsecurityCouncil
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 1, 2023[_oembed_time_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => 1682003331 [_oembed_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] =>A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023[_oembed_time_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => 1682003331 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 11, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694268344 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696416317 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696416317 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1701808094 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703266426 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1708608683 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 1960 [2] => 119094 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => fegyverek [2] => prioritás ) ) [6] => Array ( [id] => 56613 [content] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uYHa Ukrajna és az Európai Unió is készen áll a gyors cselekvésre, Ukrajna nem hosszú távon, a távoli jövőben, hanem sokkal hamarabb csatlakozhat az EU-hoz – jelentette ki szerdán Dmitro Kuleba külügyminiszter a prágai Forum 2000 rendezvényen, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A tudósítás szerint az ukrán diplomácia vezetője jelezte, hogy az Európai Bizottság hét ajánlása közül, amelyek az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükségesek, Ukrajna egyet már maradéktalanul teljesített, a többit pedig kész gyorsan végrehajtani. „Higgyék el, tudjuk, mi a tét. Nagyon támogatjuk ezeknek az ajánlásoknak a végrehajtását, és a következő kérdés nem az, hogy mi következik, hanem az, hogy mikor. Azt hiszem, mindannyian megérdemelünk egy kis optimizmust” – emlékeztetett.
A külügyminiszter hozzátette: „mert hagyományosan, amikor valaki Ukrajna európai integrációjáról beszél, természetesen mindig hozzáteszik a következő mondatot: nos, ez évekbe telhet, lehet, hogy sokáig tart. És ha nem? Három hónappal ezelőtt senki sem hitte, hogy Ukrajna EU-tagjelölt lesz. Ugyanezt a történetet hallottuk: sok évbe fog telni. És lám, már most tagjelöltek vagyunk, és teljesítjük az ajánlásokat” – mutatott rá.
A külügyi tárcavezető annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Ukrajna EU-csatlakozásának a folyamata gyorsan lezajlik, ha mindkét fél készen áll. „És ha készek vagyunk a gyors cselekvésre, az EU-nak is gyorsan kell cselekednie. Talán nem egyik napról a másikra következik be az EU-tagság, de nagyon gyorsan megtörténhet” – összegezte Dmitro Kuleba.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Ha Ukrajna és az Európai Unió is készen áll a gyors cselekvésre, Ukrajna nem hosszú távon, a távoli jövőben, hanem sokkal hamarabb csatlakozhat az EU-hoz – jelentette ki szerdán Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1661976960 [modified] => 1661973552 ) [title] => Kuleba: Ukrajna készen áll arra, hogy nagyon gyorsan az Európai Unió tagjává váljon [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56613&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 56613 [uk] => 56619 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 56614 [image] => Array ( [id] => 56614 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-3.jpg [original_lng] => 110313 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-3-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1661963364:2 [_thumbnail_id] => 56614 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1631 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_99dc3a633b97db5976d2afb40faf0b7f] =>— M|§F|T ???? (@am_misfit) August 25, 2022[_oembed_time_99dc3a633b97db5976d2afb40faf0b7f] => 1662097813 [_oembed_3adfdc3497c2a01646f2b8de0417f098] =>[_oembed_time_3adfdc3497c2a01646f2b8de0417f098] => 1663862466 [_oembed_7634a9ef37f9aa4260896e8eaddf378c] => [_oembed_time_7634a9ef37f9aa4260896e8eaddf378c] => 1663862466 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>Trudeau says Canada is steadfast in its support of Ukraine | SaltWire https://t.co/7tH6EBdN16
— The Guardian (@PEIGuardian) September 18, 2022[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664521807 [_oembed_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] => 1673272146 [_oembed_7018c8b49738a34d12d4a79760882e71] =>I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) January 6, 2023[_oembed_time_7018c8b49738a34d12d4a79760882e71] => 1676296191 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) February 9, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694532690 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1702836139 [_oembed_db2f13683b50a9ab4e683c7c41a56189] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_db2f13683b50a9ab4e683c7c41a56189] => 1703679047 [_oembed_3d5ae835d6cd790a8e79bb163e94c5bf] =>Min. @sikorskiradek rozmawiał z min. SZ🇺🇦 @DmytroKuleba, któremu pogratulował rozpoczęcia negocjacji akcesyjnych z UE.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) December 22, 2023
💬Musimy przywrócić warunki uczciwej konkurencji w handlu między oboma krajami, tak by wszyscy na tym skorzystali.
| powiedział min. Sikorski podczas spotkania pic.twitter.com/gtkl2AgeC5[_oembed_time_3d5ae835d6cd790a8e79bb163e94c5bf] => 1703679047 [_oembed_adf69b47cdb06ac96064ab89011fc41a] =>At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) December 22, 2023
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr[_oembed_time_adf69b47cdb06ac96064ab89011fc41a] => 1727190974 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 17 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Sürgős [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 16646 [2] => 63 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => EU-tagság [2] => Ukrajna ) ) [7] => Array ( [id] => 56570 [content] =>Weitere 1,4 Mrd EUR für die #Ukraine: Eine Milliarde EUR hat 🇩🇪 von Partnerländern eingeworben. Rund 400 Mio EUR kommen aus dem #Verteidigungshaushalt, wenn das Parlament kommende Woche zustimmt. Mehr dazu im ZEIT-Podcast 👇https://t.co/yQmZuxxqFD pic.twitter.com/ey13pUgHtG
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) September 20, 2024Dmitro Kuleba szerint, ha csak egyetlen orosz katona is leteszi a fegyvert, azzal ukrán életeket lehet megmenteni.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azt szorgalmazta szerdán, hogy az Európai Unió vezessen be vízumtilalmat az orosz állampolgárokkal szemben, emellett olyan program létrehozását javasolta, amelyen keresztül elősegíthető azoknak az orosz katonáknak a támogatása, akik nem akarnak Ukrajna ellen harcolni.
A Reutersnek küldött írásos közleményében az ukrán diplomácia vezetője az orosz turisták kitiltását az EU-ból azzal indokolta, hogy az orosz közvélemény többsége támogatja Moszkva „népirtó agressziós háborúját”.
Mentsék az irhájukat, és lépjenek! Tegyék le a fegyvert, adják meg magukat az ukrán erőknek, és lehetőséget kapnak, hogy új életet kezdjenek – mondta a javasolt dezertálási programról Kuleba, aki szerint ha csak egyetlen orosz katona is leteszi a fegyvert, azzal ukrán életeket lehet megmenteni, és közelebb kerül a béke.
[type] => post [excerpt] => Dmitro Kuleba szerint, ha csak egyetlen orosz katona is leteszi a fegyvert, azzal ukrán életeket lehet megmenteni. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1661965740 [modified] => 1661951551 ) [title] => Dezertálási programot indítana orosz katonáknak Kuleba [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56570&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 56570 [uk] => 56612 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 56571 [image] => Array ( [id] => 56571 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-2.jpg [original_lng] => 63745 [original_w] => 1024 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-2-300x132.jpg [width] => 300 [height] => 132 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-2-768x338.jpg [width] => 768 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-2.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-2.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-2.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kuleba-2.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1661962555:2 [_thumbnail_id] => 56571 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1424 [_oembed_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] =>[_oembed_time_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] => 1661940754 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 19, 2022[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664623869 [_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_cb42806637fae57a344576276fc7deec] => 1664623869 [_oembed_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] =>I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 22, 2022[_oembed_time_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] => 1664644910 [_oembed_85a485f3cd6c132023bf6e59da601db9] =>The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 29, 2022[_oembed_time_85a485f3cd6c132023bf6e59da601db9] => 1666542919 [_oembed_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] =>I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 20, 2022[_oembed_time_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] => 1667226390 [_oembed_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] =>Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 23, 2022[_oembed_time_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] => 1667226390 [_oembed_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] =>I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] => 1668801323 [_oembed_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] =>Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 12, 2022[_oembed_time_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => 1669818360 [_oembed_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] =>Words are not enough.
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) November 25, 2022
Words won't keep the lights on this winter. Words won't defend against Russian missiles.
The UK isn't just talking about Ukraine, we're providing concrete support for the defence of Ukraine.
Thank you @DmytroKuleba for welcoming me to Kyiv. pic.twitter.com/3LdgnXJKwo[_oembed_time_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] => 1673687581 [_oembed_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] =>??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
— NEXTA (@nexta_tv) January 12, 2023
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw[_oembed_time_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] => 1673687581 [_oembed_a7ea70ef794e48c6699c136e3b0cbc2a] =>I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) January 6, 2023[_oembed_time_a7ea70ef794e48c6699c136e3b0cbc2a] => 1677841190 [_oembed_85a24a7477245876c94af7ff9fe1d87d] =>This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 17, 2023[_oembed_time_85a24a7477245876c94af7ff9fe1d87d] => 1677841190 [_oembed_1c7885f8dcf4dc0fce8660cd0119cd1d] =>I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 18, 2023[_oembed_time_1c7885f8dcf4dc0fce8660cd0119cd1d] => 1688467957 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>South Korea unveils sanctions on Russian national over North's weapons programmes https://t.co/OfrvHv937R pic.twitter.com/Bby7GTSWld
— Reuters (@Reuters) June 28, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1695227685 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696527478 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699292998 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700662763 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703941489 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1707911338 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716289900 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 117629 [1] => 1076 [2] => 35703 [3] => 115292 ) [tags_name] => Array ( [0] => dezertálás [1] => Dmitro Kuleba [2] => orosz állampolgárok [3] => vízumtilalom ) ) [8] => Array ( [id] => 56575 [content] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdISDmitro Kuleba külügyminiszter Prágában találkozott és tárgyalt német kollégájával, Annalena Baerbockkal, a megbeszélés napirendjén az Oroszország elleni szankciók és az Ukrajnába irányuló német fegyverszállítások szerepeltek – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Kuleba Twitter-bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője azt írta, „Prágában találkoztam német kollégámmal, Annalena Baerbockkal. Megvitattuk az Oroszország elleni nyolcadik uniós szankciócsomagot, az oroszok vízumkorlátozását és a további fegyverszállításokat Ukrajnának.”
A miniszterek kiemelt figyelmet fordítottak az európai energiaválságra is. Kuleba kijelentette, hogy Oroszország lépéseire határozott választ kell adnia az Európai Uniónak. „Az orosz energiazsarolás része Putyin Európa elleni háborújának, az erre adott európai válasznak erősnek és egységesnek kell lennie” – mutatott rá Dmitro Kuleba.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a külügyminiszter munkalátogatáson tartózkodik Prágában, ahol az európai országok külügyminisztereinek találkozója zajlik. Korábban Kuleba francia kollégájával találkozott és tárgyalt, akivel megvitatta az Orosz Föderációt elleni szankciókat és az oroszok vízumkorlátozását.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Dmitro Kuleba külügyminiszter Prágában találkozott és tárgyalt német kollégájával, Annalena Baerbockkal, a megbeszélés napirendjén az Oroszország elleni szankciók és az Ukrajnába irányuló német fegyverszállítások szerepeltek [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1661954160 [modified] => 1661953085 ) [title] => Kuleba a fegyverszállításról és az Oroszország elleni újabb szankciókról tárgyalt a német külügyminiszterrel [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56575&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 56575 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 56576 [image] => Array ( [id] => 56576 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1661935868-930.jpg [original_lng] => 57164 [original_w] => 630 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1661935868-930-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1661935868-930-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1661935868-930.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1661935868-930.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1661935868-930.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1661935868-930.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1661935868-930.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1661942285:5 [_thumbnail_id] => 56576 [_edit_last] => 5 [views_count] => 981 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] =>[_oembed_time_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] => 1661943363 [_oembed_4cf03968c20e08cbb3a8aaa8e2c2e4ae] =>Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 19, 2022[_oembed_time_4cf03968c20e08cbb3a8aaa8e2c2e4ae] => 1661943363 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 18, 2022[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664458946 [_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_cb42806637fae57a344576276fc7deec] => 1664458947 [_oembed_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] =>I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 22, 2022[_oembed_time_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] => 1665138875 [_oembed_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] =>The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 29, 2022[_oembed_time_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] => 1666881511 [_oembed_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] =>Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 23, 2022[_oembed_time_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] => 1666881511 [_oembed_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] =>After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24media pic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => 1669570369 [_oembed_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] =>Words are not enough.
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) November 25, 2022
Words won't keep the lights on this winter. Words won't defend against Russian missiles.
The UK isn't just talking about Ukraine, we're providing concrete support for the defence of Ukraine.
Thank you @DmytroKuleba for welcoming me to Kyiv. pic.twitter.com/3LdgnXJKwo[_oembed_time_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] => 1681884029 [_oembed_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] =>I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 10, 2023[_oembed_time_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] => 1691952735 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 5, 2023[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716213701 [_oembed_0321479ad27278f9c03dee157b160685] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdIS[_oembed_time_0321479ad27278f9c03dee157b160685] => 1727963234 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 49 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 47825 [1] => 1076 [2] => 1070 ) [tags_name] => Array ( [0] => Annalena Baerbock [1] => Dmitro Kuleba [2] => tárgyalás ) ) [9] => Array ( [id] => 56568 [content] =>My 8th visit to Kyiv comes as the
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) September 20, 2024
heating season starts soon, and Russia keeps targeting energy infrastructure.
We will help Ukraine in its brave efforts.
I come here to discuss Europe’s support.
From winter preparedness to defence, to accession and progress on the G7 loans. pic.twitter.com/kxxWFA7eA0Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Prágában tárgyalt Catherine Colonna francia külügyminiszterrel az Oroszország elleni uniós szankciók nyolcadik csomagjáról, valamint az Oroszországi Föderáció állampolgárainak utazási korlátozásáról.
A hírt Kuleba közölte a Twitteren augusztus 30-án.
„Prágában találkoztam francia kollégámmal, Catherine Colonnával. Megvitattuk, hogy mit tartalmaz az Oroszország elleni EU-szankciók soron következő nyolcadik csomagja, valamint beszéltünk az Oroszországi Föderáció állampolgárainak utazási korlátozásairól. Üdvözöltem Franciaország szerepét a NAÜ Zaporizzsja Atomerőműben végzett küldetésének elősegítésében” – olvasható a bejegyzésben.
[type] => post [excerpt] => Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Prágában tárgyalt Catherine Colonna francia külügyminiszterrel az Oroszország elleni uniós szankciók nyolcadik csomagjáról, valamint az Oroszországi Föderáció állampolgárainak utazási korlátozásáról. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1661952900 [modified] => 1661953021 ) [title] => Kuleba találkozott a francia külügyminisztérium vezetőjével, az Oroszország elleni új szankciócsomagról tárgyaltak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56568&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 56568 [uk] => 56532 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 49378 [image] => Array ( [id] => 49378 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kuleba-10.jpg [original_lng] => 863124 [original_w] => 1300 [original_h] => 820 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kuleba-10-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kuleba-10-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kuleba-10-768x484.jpg [width] => 768 [height] => 484 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kuleba-10-1024x646.jpg [width] => 1024 [height] => 646 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kuleba-10.jpg [width] => 1300 [height] => 820 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kuleba-10.jpg [width] => 1300 [height] => 820 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kuleba-10.jpg [width] => 1300 [height] => 820 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1661942221:5 [_thumbnail_id] => 49378 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1380 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] =>[_oembed_time_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] => 1661941926 [_oembed_4cf03968c20e08cbb3a8aaa8e2c2e4ae] =>Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 19, 2022[_oembed_time_4cf03968c20e08cbb3a8aaa8e2c2e4ae] => 1661941926 [_oembed_650c4597975f3e3142244abc4903eb91] => [_oembed_time_650c4597975f3e3142244abc4903eb91] => 1664474161 [_oembed_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] =>In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 18, 2022[_oembed_time_7311763bcad1e3bf8be38a063158e0b8] => 1664474161 [_oembed_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] =>Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 24, 2022[_oembed_time_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] => 1664474161 [_oembed_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] =>Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) September 22, 2022[_oembed_time_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] => 1667218086 [_oembed_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] =>Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 23, 2022[_oembed_time_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] => 1667485742 [_oembed_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] =>FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
— MFA of Ukraine ?? (@MFA_Ukraine) October 28, 2022[_oembed_time_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] => 1667485742 [_oembed_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] =>Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 28, 2022[_oembed_time_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => 1669809808 [_oembed_5f1075b4a8c7854a1afd953d7b4530e2] =>Words are not enough.
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) November 25, 2022
Words won't keep the lights on this winter. Words won't defend against Russian missiles.
The UK isn't just talking about Ukraine, we're providing concrete support for the defence of Ukraine.
Thank you @DmytroKuleba for welcoming me to Kyiv. pic.twitter.com/3LdgnXJKwo[_oembed_time_5f1075b4a8c7854a1afd953d7b4530e2] => 1672411543 [_oembed_74b5f600b5dad44fa42ececc5cddf043] =>Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) December 22, 2022[_oembed_time_74b5f600b5dad44fa42ececc5cddf043] => 1680164957 [_oembed_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] =>#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
The EU stands ready to respond with further sanctions.[_oembed_time_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] => 1680862360 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke #InsecurityCouncil
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 1, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694537831 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1697471218 [_oembed_3d1ba000dc99aceb30133db63abdf8d9] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_3d1ba000dc99aceb30133db63abdf8d9] => 1698604944 [_oembed_29f8d4b63f9a88e29e340130a757c104] =>Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
— Vincent Brengarth (@v_brengarth) October 12, 2023
Décision à venir. https://t.co/6aoysof7RX[_oembed_time_29f8d4b63f9a88e29e340130a757c104] => 1698604944 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
— Gérald DARMANIN (@GDarmanin) October 17, 2023[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1698920999 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1701590030 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 244 [2] => 103884 [3] => 192 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => Franciaország [2] => orosz turisták [3] => szankciók ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 330 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1076 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 330 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1076 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN