Ukrajna bármilyen módon megvédi magát az orosz katonai agresszió ellen, beleértve az Oroszországi Föderáció raktárai és bázisai elleni csapásokat is – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség tagja csütörtökön a Twitteren.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a tisztségviselő értésre adta, hogy a világ elismeri Ukrajnának a jogát erre, és utalt Antony Blinken amerikai külügyminiszter ezzel kapcsolatban tett kijelentésére. „Ukrajnának magának kell eldöntenie, hogy csapást mér-e orosz katonai célpontokra – mondta Blinken. Oroszország megtámadta Ukrajnát és civileket gyilkol. Ukrajna bármilyen módon megvédi magát, beleértve az orosz bérgyilkosok raktárai és bázisai elleni csapásokat is. A világ elismeri a jogunkat erre” fogalmazott Podoljak.
Közben Irina Venegyiktova ukrán főügyész a Facebookon közölte, hogy hivatala eddig tíz orosz katonát azonosított, akik részt vettek a Kijev környéki Bucsában polgári lakosok megkínzásában.
Mikola Zsirnov, a kijevi katonai adminisztráció vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson kijelentette, hogy az ukrán fővárosban a védelmi műveletek február 24-től április 2-ig tartottak, mostanra befejeződtek, a veszély azonban nem múlt el, mert Oroszország továbbra sem adta fel agresszív szándékait. „A védekező művelet katonai alakulatok által végrehajtott egyik formája a hadműveleteknek. A kijevi védelmi művelet célja az volt, hogy megakadályozzák az ellenség bejutását a fővárosba. Ezt február 24-től április 2-ig hajtották végre. A művelet célja megvalósult” – fejtette ki Zsirnov. Kiemelte, hogy az ukrán fegyveres erők megállították az orosz hadsereget Kijevnél, utóbbi komoly veszteségeket szenvedett, zavar keletkezett a logisztikai rendszerének irányításában és személyi állománya demoralizálódott. Szavai szerint az orosz csapatok Kijev környékéről azért voltak kénytelenek visszavonulni Fehéroroszországba, hogy ne kerítsék be őket az ukrán védelmi erők. Hangsúlyozta, hogy a veszély azonban nem múlt el, ezért az ukrán erőknek továbbra is készen kell állniuk a főváros védelmére.
Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka csütörtöki felhívásásban közölte, hogy az ukrán fegyveres erők légierejének még több korszerű, közepes és nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerre, valamint modern vadászgépekre van szüksége az ukrajnai városokat bombázó orosz repülőgépek ellen. „A Stinger és a Starstreak típusú hordozható, rövid hatótávolságú rendszereket elsősorban alacsony magasságú célpontok, például helikopterek megsemmisítésére tervezték, így nem alkalmasak azoknak az orosz repülőgépeknek a lelövésére amelyek több kilométerről dobnak bombákat városainkra. Ehhez modern közepes és nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek szükségesek a légtér hatékony rakétafedéséhez, például amerikai Patriot vagy a norvég–amerikai gyártású NASAMS légvédelmi rendszerek. Ezen felül korszerű vadászgépekre is szükség van a légtér hatékony védelméhez – magyarázta a parancsnok.
Regionális kormányzók beszámolói szerint csütörtökre virradóra az orosz hadsereg folytatta Harkiv, Luhanszk és Donyeck megye ágyúzását, igyekezett előrenyomulni Mikolajiv és Krivij Rih felé, Mikolajiv réióban rakétatámadást indított Sevcsenkove falu ellen.
Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentése szerint az orosz erők fokozták harci tevékenységüket főként a keleti országrészben, harkivi és a donyecki irányban, erősítést küldtek a Harkiv megyei Izjumhoz, a megyeszékhelyt, Harkivot ismét tüzérséggel lőtték. Támadóműveleteket hajtanak végre a Donyec-medencében, hogy ellenőrzésük alá vonják Donyeck és Luhanszk megye egészét, továbbá szárazföldi összeköttetést létesítsenek az Oroszország által 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félszigettel. Donyeck megyében igyekeznek bekeríteni az ukrán alakulatokat, több helyütt támadóműveleteket hajtottak végre. A Zaporizzsja megyében orosz megszállás alá került melitopoli repülőtéren Szu–25-ös támadórepülőgépeket, Ka–52-es és Mi–8-as helipkopterek állomásoztat, illetve indít onnan támadások végrehajtására.
A Zaporizzsja megyei katonai adminisztráció közölte, hogy az oroszok rakétacsapást mértek a megyeszékhelyre, legalább hárman, köztük egy gyermek sérült meg.
Szvjatoszlav Palamar, a Mariupolban védekező Azov ezred parancsnokhelyettese a Telegramon arról számolt be, hogy az éjjel az orosz erők mintegy ötven légitámadást indítottak a város ellen, nagy mennyiségű foszforbombát dobtak le. Az ukrán nemzeti gárdába integrált, eredetileg szélsőséges ultranacaionalista egység ismételten felszólította a kijevi katonai és politikai vezetést, hogy gondoskodjon a város blokádjának feloldásáról vagy legalább a város védőinek és az ottrekedt civileknek a kimenekítéséről.
A kijevi vezérkar legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 22 800 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 187 orosz repülőgépet, 155 helikoptert, nyolc hadihajót, 970 harckocsit, 2389 páncélozott harcjárművet, 431 tüzérségi és 72 légvédelmi rendszert, valamint 151 rakéta-sorozatvetőt.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna bármilyen módon megvédi magát az orosz katonai agresszió ellen, beleértve az Oroszországi Föderáció raktárai és bázisai elleni csapásokat is – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárg... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1651178280 [modified] => 1651175686 ) [title] => Podoljak: Ukrajna orosz katonai célpontokat fog támadni [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=47464&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 47464 [uk] => 47467 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 47083 [image] => Array ( [id] => 47083 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/153537-1-large.jpg [original_lng] => 84027 [original_w] => 1140 [original_h] => 760 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/153537-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/153537-1-large-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/153537-1-large-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/153537-1-large-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/153537-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 760 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/153537-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 760 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/153537-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 760 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1651164886:10 [_thumbnail_id] => 47083 [_edit_last] => 10 [translation_required] => 1 [views_count] => 3628 [translation_required_done] => 1 [_oembed_ae28ce6ea909ac14ae483329e348d58d] =>
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Új megállapodás aláírása Oroszországgal, mint például a Minszk vagy a Minszk–2, csak ideiglenes fegyverszünetet tesz lehetővé, Ukrajnát pedig az ilyen lehetőség nem érdekli.
A kérdést illetően Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója nyilatkozott.
„Számunkra fontos, hogy legálisan kilépjünk a háborúból, és ne kapjunk egy Minszk–3-at vagy Minszk–4-et. Ha ideiglenes fegyverszünetet kapunk, mint például a Minszk–3, akkor egy idő után újra háború lesz” – közölte.
A szóvivő azt is közölte, hogy Oroszország semmilyen új dokumentumot nem adott át Ukrajnának a békeszerződést illetően. Elmondása szerint ma egyetlen formális dokumentum létezik, az isztambuli kommüniké.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Jelenleg nagyon nehéz tárgyalni Oroszországgal, ennek ellenére folytatódnak az egyeztetések – jelentette ki kedden Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, az ukrán tárgyalóküldöttség tagja az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint
A tisztségviselő arra reagált, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt mondta, a Kijev melletti Bucsában történt atrocitások után zsákutcába jutottak az orosz–ukrán béketárgyalások. Az orosz elnök azt állította, hogy az ukrán fél kihátrált az Isztambulban elért kompromisszumból, amelynek értelmében, mint mondta, a Kijev követelte biztonsági garanciáknak a Moszkva által elcsatolt Krímre és a Donyec-medencére nem kell kiterjedniük.
Podoljak szavai szerint a tárgyalásokon Oroszország változatlanul a nyomásgyakorlás eszközét használja. Leszögezte ugyanakkor, ha nehéz is tárgyalni, zajlanak az egyeztetések online a munka-alcsoportokban.
„Nyilvánvaló, hogy jelenleg a tárgyalási folyamat érzelmi háttere összetett. Nyilvánvaló, hogy az ukrán delegáció kizárólag ukránbarát és átlátható keretek között dolgozik. Az is világos, hogy az orosz fél ragaszkodik hagyományos taktikájához, hogy nyilvánosan nyomást gyakorol a tárgyalási folyamatra, beleértve bizonyos nyilatkozatokat is” – fogalmazott a tanácsadó.
Podoljak a Twitteren közölte, hogy Volodimir Zelenszkij elnök és az ukrán fegyveres erők vezetése keresi a lehetőséget, hogy segítsen az ukrán katonákon, akik másfél hónapja harcolnak Mariupolért az orosz csapatok ellen. Részleteket nem közölt, mondván, hogy nem hozhatják nyilvánosságra a terveiket, mert akkor az oroszok is tudomást szereznének róluk. Hozzátette: az ország katonai-politikai vezetése tisztában van azzal, hogy az Azovi-tengerparti kikötővárost védő katonáknak „ellátási problémáik vannak”.
A Mariupolban szolgáló ukrán haditengerészek már hétfőn nyilvánosságra hozták, hogy fogytán vannak a lőszerrel és élelmiszerpótlás sem érkezik a városba.
Közben Szerhij Orlov, a mariupoli polgármester helyettese szintén azt állította, hogy az orosz erők vegyi támadást hajtottak végre városa ellen. „További részletekkel nem szolgálhatunk, de a hadsereg megerősítette, hogy ez megtörtént” – idézte az UNIAN ukrán hírügynökség Orlovot.
Pavlo Kirilenko, Donyeck megyei kormányzó a CNN amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában – amelyből az UNIAN idézett – közölte, hogy a blokád alatt lévő Mariupolban az orosz hadsereg tevékenysége miatt 20-22 ezren haltak meg. A kulcsfontosságú kikötővárost március eleje óta tartják körbezárva az orosz erők.
A vegyi támadással kapcsolatos kérdésre válaszolva, Kirilenko kijelentette: „tudjuk, hogy tegnap éjjel, éjfél körül, a mariupoli kohászati üzem közelében egy drón ledobott egy még ismeretlen robbanószerkezetet, s ezután három ember rosszul lett” – mondta Kirilenko.
Kirilenko a Telegram üzenetküldő portálon azt is írta, hogy az orosz csapatok már második napja nem engednek ki a városból egyetlen polgári személyt sem, még saját autójukon sem hagyhatják el Mariupolt. „A humanitárius folyosók, amelyek legalább egy irányba, a városból kifelé nyitva voltak, most, sajnos, nem működnek” – tette hozzá.
Közben a Kijev megyei Bucsában már 403, különös kegyetlenséggel megkínzott és megölt ember holttestét találták meg – mondta el Anatolij Fedoruk, a város polgármestere. Hozzátette, hogy kedden a város megkezdte a holttestek exhumálását a második tömegsírból, ahol 56 embert temettek el. Ezenfelül feltárásra vár még négy temetkezési hely, amelyek magánterületen vannak – tette hozzá. Fedoruk szerint sokak holttestét erdősávokban, erdőkben és az orosz csapatok bevetési helyein találják meg, éppen azokon a helyeken, ahová a helybeliek elmondása szerint az elrabolt embereket vitték.
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
«Агентурна криза» спонукає Росію діставати з шафи навіть найбільш забутий політичний нафталін. Якщо ?? пан Марга робить свої заяви «зі всією відповідальністю», то має розуміти й перспективу кримінальної відповідальності. За посягання на цілісність і суверенітет іншої держави.
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
Завуальовані погрози ядерною зброєю з трибуни ООН від члена Радбезу ООН — більшої насмішки над глобальними інституціями годі й уявити. Ядерні погрози РФ — це проблема не ??, а всього світу. Члени Ядерного клубу мають окреслити ?? наслідки. «Скринька Пандори» має бути закритою.
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója ismét felszólította az európai országokat, hogy adjanak nehézfegyvereket Ukrajnának, hogy holnap ne szenvedjenek a Bucsa-szindrómától – adta hírül az rbc.ua hírportál kedden a tanácsadó Twitter-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint Podoljak a bejegyzésében azt írta: „Európának, amely még mindig attól tart, hogy elfogy a gáza, olaja, ideje megértenie: Bucsa csak a kezdete az igazságnak a mai Oroszországról.” Hozzáette, hogy még több száz ukrán várost lesz, amelyet meglátogatott „az emberevő orosz világ”. „Ha nem akartok Bucsa-szindrómában szenvedni, már ma adjatok nehézfegyvereket” – szólított fel Mihajlo Podoljak.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Dmitro Kuleba külügyminiszter „minden szankciók anyjának” a bevezetésére szólította fel az Európai Unió országait Oroszországgal szemben, mert így szerinte néhány hónapon belül véget érhet az Ukrajna elleni háború.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója arra szólította fel a nyugati országokat, hogy vagy teljesen mondjanak le az orosz energiahordozókról, vagy mondják meg Ukrajnának, hogy harcoljon az utolsó ukránig – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton a tanácsadó Twitter-üzenetére hivatkozva.
Mint Podoljak írta, „az Oroszország elleni szankciók nem elégségesek.” Szerinte „az orosz gazdaság bedöntéséhez és az ukránok meggyilkolásának megállításához vagy közvetlen embargóra van szükség az összes orosz energiahordozó ellen, vagy pedig közvetett embargóra, azaz a kikötők lezárására az Oroszországból érkező áruk előtt.” Hozzátette, hogy az olaj 85 %-át tartályhajók szállítják. „Vagy mondjátok meg nekünk, hogy harcoljunk az utolsó ukránig” – üzent a Nyugatnak Mihajlo Podoljak.
[type] => post [excerpt] => Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója arra szólította fel a nyugati országokat, hogy vagy teljesen mondjanak le az orosz energiahordozókról, vagy mondják meg Ukrajnának, hogy harcoljon az utolsó ukránig. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1648924200 [modified] => 1648923014 ) [title] => Podoljak: ha a Nyugat nem tiltja be az orosz energiahordozókat, akkor mondja azt, hogy az utolsó ukránig harcoljunk [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=45356&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 45356 [uk] => 45360 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 44267 [image] => Array ( [id] => 44267 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-2.jpg [original_lng] => 28048 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-2-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648912423:3 [_thumbnail_id] => 44267 [_edit_last] => 5 [views_count] => 6743 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3ae4f9b917eab81d821d233aefe1bccb] =>
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Mihail Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója szombati Twitter-üzenetében kijelentette, hogy Oroszország Ukrajna minden területéről kivonul, kivéve a déli és a keleti részeket, és megpróbálja ott szorosan beásni magát a feltételek diktálásához – adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak azt írta: Ukrajna nem nélkülözheti a nehézfegyvereket az oroszok kiszorításához. Nem lesz „afganizáció” és hosszú, kimerítő konfliktus Oroszország számára, ahogy azt valaki várja” – tette hozzá.
A tanácsadó úgy vélte Oroszország a déli és a keleti kivételével minden területet elhagy, megpróbálja ott szorosan beásni magát, felállítja a légvédelmet, drasztikusan csökkenti a veszteségeket, és diktálja a feltételeket. „A nehézfegyverek nélkülözhetetlenek, ha ki akarjuk verni az oroszokat” – írta Mihajlo Podoljak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Mihail Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója szombati Twitter-üzenetében kijelentette, hogy Oroszország Ukrajna minden területéről kivonul, kivéve a déli és a keleti részeket, és megpróbálja ott szorosan beásni magát a feltételek dik... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1648902360 [modified] => 1648900765 ) [title] => Oroszország a déli és a keleti kivételével minden ukrán területet elhagy, hogy diktálhassa a feltételeket – Podoljak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=45316&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 45316 [uk] => 45318 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 43084 [image] => Array ( [id] => 43084 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak.jpg [original_lng] => 30551 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648890390:3 [_thumbnail_id] => 43084 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5074 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_11e90a42ebc432cb8ace370c82052eb8] =>
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
Завуальовані погрози ядерною зброєю з трибуни ООН від члена Радбезу ООН — більшої насмішки над глобальними інституціями годі й уявити. Ядерні погрози РФ — це проблема не ??, а всього світу. Члени Ядерного клубу мають окреслити ?? наслідки. «Скринька Пандори» має бути закритою.
Iranian attack UAV Shahed-136, eliminated by the #UAarmy near Kupiansk, Kharkiv region. ?? and ??: A perfect union of two despots. ? @kms_d4kpic.twitter.com/M7sQ9PX1hJ
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
«Агентурна криза» спонукає Росію діставати з шафи навіть найбільш забутий політичний нафталін. Якщо ?? пан Марга робить свої заяви «зі всією відповідальністю», то має розуміти й перспективу кримінальної відповідальності. За посягання на цілісність і суверенітет іншої держави.
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Pénteken, április 1-jén folytatódtak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna küldöttségei között, a megbeszélések videoformátumban folynak – közölte Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója, adta hírül az rbc.ua hírportál az ukrán Novoje Vremja Rádióra hivatkozva.
A jelentés szerint a tanácsadó megerősítette az ukrán–orosz tárgyalások folytatását. „A felek ezt hivatalosan is közölték. A tárgyalások online folytatódtak a munkacsoportok összekapcsolásával” – mondta el Mihajlo Podoljak.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az orosz fél választ készít elő Ukrajna békeszerződési javaslataira, de már most megjegyzte, hogy van előrelépés bizonyos pozíciókban.
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója szerdán a Twitteren összegezte a keddi isztambuli ukrán–orosz tárgyalások eredményeit, amelyek között említette, hogy a Krím kérdése vissza fog kerülni a megbeszélések napirendjére – adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak azt írta, hogy az „isztambuli eredmények” között vannak a jogi garanciák, amelyek új biztonsági keretet biztosítanak Ukrajna számára (hasonlóan a NATO ötödik cikkelyéhez). Ugyancsak szerepel a Krím problematikájának visszahelyezése a tárgyalások napirendjére, valamint Ukrajna államisága megalapozottságának a bizonyítása – tette hozzá. A globális biztonsági elvek és az intézmények szerepe felülvizsgálatának a megkezdése – összegezte a tanácsadó az ukrán–orosz tárgyalások eredményeit.
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
«Агентурна криза» спонукає Росію діставати з шафи навіть найбільш забутий політичний нафталін. Якщо ?? пан Марга робить свої заяви «зі всією відповідальністю», то має розуміти й перспективу кримінальної відповідальності. За посягання на цілісність і суверенітет іншої держави.
Завуальовані погрози ядерною зброєю з трибуни ООН від члена Радбезу ООН — більшої насмішки над глобальними інституціями годі й уявити. Ядерні погрози РФ — це проблема не ??, а всього світу. Члени Ядерного клубу мають окреслити ?? наслідки. «Скринька Пандори» має бути закритою.
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
Ніхто не зупинятиметься… поки росіяни не втечуть з України, не повернуть українцям вкрадені в них будинки та квартири в Криму, не видадуть авторів «СВО»/воєнних злочинців, не вивчать сенсу поняття «міжнародне право».
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
A háború eltelt egy hónapja során Ukrajna megmutatta, hogy nagy és erős nemzet, globális vezető, az elnöke pedig a világ első számú személyisége – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója csütörtökön, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak a Telegram-csatornáján közzétett video-nyilatkozatában azt mondta: „az államunk szabadságáért vívott nagy háború első hónapja van mögöttünk. Van-e reményünk? Hisszük, hogy mindenképp győzünk.” Hozzátette, a háború hónapja megmutatta, ki kicsoda. „Vannak, akik a múltban élnek, ez mindig is így volt, és így lesz, s ezen még a háború sem változtathat” – hangsúlyozta.
A tanácsadó arra is emlékeztetett, hogy ma az emberek 95%-a egy másik Ukrajnában él, amelyik megmutatta a világnak, hogy milyen a nagy nemzet. „Ukrajna diktálja ma a politikai és a globális divatot. Ma Ukrajna diktálja a játékszabályokat, és globális vezetővé vált. Ukrajna elnöke az első számú személyiség ebben a világban. Azt gondolom, hogy holnap minden ukrán lesz” – adott hangot meggyőződésének Mihajlo Podoljak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A háború eltelt egy hónapja során Ukrajna megmutatta, hogy nagy és erős nemzet, globális vezető, az elnöke pedig a világ első számú személyisége – jelentette ki Mihajlo Podoljak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1648156860 [modified] => 1648155178 ) [title] => Ukrajna a világ vezetője, Zelenszkij az első számú személyisége lett a háború egy hónapja során – Podoljak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44679&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 44679 [uk] => 44684 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 43869 [image] => Array ( [id] => 43869 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-1.jpg [original_lng] => 28048 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648148013:3 [_thumbnail_id] => 43869 [_edit_last] => 12 [views_count] => 8053 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c4bc3212b1d8c1d9b35d02d068b77156] =>
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
I had a phone call with Cambodian Prime Minister Hun Sen @PeacePalaceKH. I thanked him for the principled position in support of Ukraine's sovereignty and territorial integrity. I noted Cambodia's training of Ukrainian demining specialists. Hopefully this cooperation will…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 29, 2023
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
Oroszország 27. napja pusztítja az ukrán városokat, öli a civileket, és az orosz agresszor nyíltan fenyegeti az egész világot, így Európának be kell látnia, hogy ez csak a kezdete Oroszország hódító útjának – közölte Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója kedden a Twitteren, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Mint a tanácsadó írta, az orosz propaganda nyíltan beszél Ukrajna elpusztításának a szükségességéről. „Itt az ideje, hogy Európa ráébredjen, hogy az Ukrajna elleni háború csak a kezdete Oroszország nagy pusztító és hódító útjának” – emlékeztetett. „Az orosz propaganda gyakorlatilag bebizonyította, miért kell most térdre kényszeríteni Európát. A propaganda arról is beszél, hogy el kell pusztítani Ukrajnát” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Podoljak keddi videoüzenetében azt mondta, a világ nem teljesen értette meg, hogy Ukrajna nem terület, kereskedelem vagy olajembargó miatt folytat háborút, hanem a barbárság, a tömeggyilkosság és az embertelenség, azaz minden ellen, ami az „orosz világot” jelképezi.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszország 27. napja pusztítja az ukrán városokat, öli a civileket, és az orosz agresszor nyíltan fenyegeti az egész világot, így Európának be kell látnia, hogy ez csak a kezdete Oroszország hódító útjának – közölte Mihajlo Podoljak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1647986226 [modified] => 1647986227 ) [title] => Podoljak: Európának tudatosítania kell, hogy Ukrajna csak a kezdete az oroszok hódító háborújának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44438&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 44438 [uk] => 44442 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 44439 [image] => Array ( [id] => 44439 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-4.jpg [original_lng] => 28062 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-4-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-4-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/podoljak-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1647979678:8 [views_count] => 8442 [_thumbnail_id] => 44439 [_edit_last] => 12 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e76d22295af33e246339a392a0e71b10] =>
I spoke to President @ZelenskyyUa this afternoon to set out how I will be working to advance Ukraine’s interests at meetings of NATO and the G7 this week.
The UK will continue to step up military, economic and diplomatic support to help bring an end to this terrible conflict.
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
Завуальовані погрози ядерною зброєю з трибуни ООН від члена Радбезу ООН — більшої насмішки над глобальними інституціями годі й уявити. Ядерні погрози РФ — це проблема не ??, а всього світу. Члени Ядерного клубу мають окреслити ?? наслідки. «Скринька Пандори» має бути закритою.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi