Túl sokáig tartana az ukrán katonákat kiképezni a Leopard 2-es harckocsik használatára, ezért Németország nem küld ilyen fegyverrendszereket Ukrajnába – mondta el Lars Klingbeil, az SPD társelnöke a német NTV-nek.
Klingbeil azt mondta: a „közlekedési lámpa koalícióban” teljes egyetértés van arról, hogy egyelőre nem küldenek Ukrajnának sem harckocsikat, sem gyalogsági harcjárműveket, mivel olyan sokáig tart a kezelők kiképzése, hogy az már nem hozna érdemi változást a harcok menetére nézve „a háború mostani szakaszában.”
Klingbeil azt állítja: a Panzerhaubitze 2000-esekre és a MARS II-esekre való kiképzés lényegesen rövidebb idő, ezért kaptak ilyen rendszereket korábban az ukránok.
Korábban Olaf Scholz német kancellár azt nyilatkozta a sajtónak, hogy azért nem küldenek tankokat, mert nem akar Németország az egyetlen olyan ország lenni, amelyik modern harckocsikat küld Ukrajnának.
Hasonló fiaskó nemrég a Dingo MRAP-ek körül is volt nemrég: eleinte azt mondták a németek, hogy kiképzési célokra kell a Bundeswehrnek minden egyes 4×4-es, aztán nemrég bejelentették, hogy mégis adnak Ukrajnának 50 Dingót.
A Bild közben nemrég arról is írt, hogy az Egyesült Államok is egyre nagyobb nyomást gyakorol a németekre annak érdekében, hogy Berlin tankokat szállítson az ukrán fegyveres erőknek. Az Egyesült Államok eddig messze Ukrajna legnagyobb támogatója fegyverszállítmányok tekintetében.
[type] => post
[excerpt] => Túl sokáig tartana az ukrán katonákat kiképezni a Leopard 2-es harckocsik használatára, ezért Németország nem küld ilyen fegyverrendszereket Ukrajnába – mondta el Lars Klingbeil, az SPD társelnöke a német NTV-nek.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1663498200
[modified] => 1663461401
)
[title] => Különös magyarázat a németektől, hogy miért nem küldenek tankokat
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57782&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 57782
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 57783
[image] => Array
(
[id] => 57783
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dan-leopard-2-tank-harckocsi-stock-554849.jpg
[original_lng] => 290282
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dan-leopard-2-tank-harckocsi-stock-554849-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dan-leopard-2-tank-harckocsi-stock-554849-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dan-leopard-2-tank-harckocsi-stock-554849-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dan-leopard-2-tank-harckocsi-stock-554849-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dan-leopard-2-tank-harckocsi-stock-554849.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dan-leopard-2-tank-harckocsi-stock-554849.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dan-leopard-2-tank-harckocsi-stock-554849.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1663450601:12
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2602
[_thumbnail_id] => 57783
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_30f7b55c52f4347c4142c48ed75dada2] =>
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra szólított fel, hogy vegyék komolyan Kijev harckocsikra vonatkozó kéréseit, és lássák el az ukrán fegyveres erőket a szükséges eszközökkel – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az EB-elnök lapinterjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Ursula von der Leyen a Bild című német lapnak nyilatkozva kifejtette: „ha az ukránok az mondják, hogy harckocsikra van szükségük, akkor ezt komolyan kell venni és biztosítani kell.” Mint megjegyezte, Ukrajna pontosan ismeri az összes kulcsfontosságú szükségletét, amelyek segítenek megvédeni az embereket és területet.
„Támogatom, hogy az európai országok azt szállítsák, amire Ukrajnának valójában szüksége van. Hiszen az ukránok bizonyítják, hogy meg tudják védeni magukat, ha megfelelő katonai eszközökkel rendelkeznek” – mutatott rá az EB vezetője.
Az európai vezető emlékeztetett arra, hogy most egész Európa helyett az ukránok küzdenek a demokrácia győzelméért. „Szilárd meggyőződésem, hogy Ukrajna győz, Putyin pedig veszít. Ukrajna rendkívül motivált. Tudja, hogy miért harcol. A barátok pedig világszerte mindent megtesznek annak érdekében, hogy Ukrajna megkapja a megfelelő fegyverrendszereket – hangsúlyozta Ursula von der Leyen.
Ursula gives almost no cash to Ukraine. Some scraps. Poland, took care of the maintenance of most refugees from Ukraine, got almost nothing. Ursula currently applies greater sanctions against Poland than against Russia. Germany sympathizes with Russia.
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
I cannot think of a better place than the cradle of democracy to kick off my campaign as lead candidate of @EPP. We set the course for our EU’s future.
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
Russia’s war of aggression has crossed yet another line.
A Russian drone incursion struck a densely populated area in Romania, injuring civilians.
On EU territory.
We stand in full solidarity with Romania and its people.
As we continue strengthening our security and…
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) May 29, 2026
[_oembed_time_5b35e2b7a1facc9108395eab719f318d] => 1780407658
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 154
[1] => 57417
[2] => 53262
[3] => 640
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => tankok
[2] => ukrán fegyveres erők
[3] => Ursula von der Leyen
)
)
[2] => Array
(
[id] => 57569
[content] =>
Németország továbbra is blokkolja harckocsik szállítását Ukrajnának, ezért Kijev felszólítja Berlint, hogy erősítse meg vezető szerepét Európában, és adja a fegyvereket – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Mihajlo Podoljaknak, az Elnöki Hivatal vezetője tanácsadójának Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a német kormány többször is kijelentette, hogy nem fogja tankokkal ellátni Ukrajnát. Berlin a visszautasítást azzal magyarázza, hogy még egyetlen NATO-tagország sem adott nyugati gyártású harckocsikat az ukrán hadseregnek.
A német ellenkezésre reagálva Podoljak ismét hangsúlyozta, hogy Németországnak döntenie kell erről a lépésről, és bizonyítania kell vezető szerepét Európában. „Németországnak a történelem helyes oldalán kell állnia. Ezt csak az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások terén folytatott vezető szerepével és az Oroszországgal való partnerség elutasításával teheti meg” – írta az elnöki hivatalvezetői tanácsadó.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke a háború kezdete óta másodszor utazott Berlinbe, hogy meggyőzze a német kormányt, hogy adjon tankokat Ukrajnának. „Németországnak meg kell felelnie vezetői szerepének, és az első országnak kell lennie, amely harckocsikat szállít. Egy olyan ország, mint Németország, nem várhat arra, amit mások tesznek” – figyelmeztette a németeket az ukrán házelnök a RND német televíziónak nyilatkozva.
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Németország aktívan támogatja, hogy Ukrajnát szovjet harckocsikkal lássák el, ne pedig német gyártásúakkal, ahogy Kijev kéri – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter az ukrán fővárosban ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával tartott sajtótájékoztatóján, számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Baerbock megjegyezte, hogy Németország már szállított Gepard önjáró légvédelmi lövegeket Ukrajnának, és még további 10 egységet fog szállítani. „Ez egy központi kérdés, hogy hogyan fogjuk ezt tovább csinálni, arról szeretnénk beszélni partnereinkkel. Külügyminisztériumunk nagyon aktívan kezd beszélni szovjet tankok szállításáról” – mondta a német diplomácia vezetője.
Ukrajna külügyminisztere ugyanakkor leszögezte, hogy Ukrajna hálás Németországnak a Gepard rendszerekért és a MARS rakétavetőkért. Meggyőződését fejezte ki, hogy végül német tankokat szállítanak Ukrajnának, de a német kormánynak meg kell érnie ahhoz, hogy ilyen döntést hozzon. „Normál körülmények között nem lennénk ellene, és várhatnánk, de minden nap, amíg valaki Berlinben azon gondolkodik, tanácskozik, vitatkozik, hogy adjon-e harckocsit vagy sem, mikor adjon IRIS-T légvédelmi rendszereket, miközben Ukrajnában meghal valaki, mert a harckocsi nem érkezett meg amiatt, hogy a harckocsi nem tudott kijutni a frontra, és nem tudta támogatni csapatainkat” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba, aki mindazonáltal köszönetet mondott Németországnak a már leszállított fegyverekért.
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Olaf Scholz német kancellár Ukrajna kérése ellenére megtagadta nehézfegyverek szállítását, mindenekelőtt nem adott Kijevnek Leopard 2 tankokat – írta kedden a Die Welt című német lap, számolt be az rbc.ua hírportál.
A lap értesülései szerint a német kancellár elutasította az előző nap Berlinben tárgyaló Denisz Smihal miniszterelnök kérését további nehézfegyverek szállítására vonatkozóan. „Amint a Die Welt ukrán kormánykörökből megtudta, az áttörés esélye csekély. A kancellár nem kötelezte el magát a Leopard 2 szállítási kérelmét illetően. Egyáltalán nem kívánja módosítani az álláspontját a harckocsik átadását illetően” – tájékoztatott a kiadvány.
Ahogy a Dei Welt megerősítette, kijevi kormánykörökben azt javasolták Scholznak, hogy a Leopard 2-t közvetlenül a német ipar szállítsa. Ennek alapja a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) fegyvercsoport április 8-án kelt ajánlata közvetlen ukrajnai szállításra, amikor a cég vállalta, hogy 100 darab Leopard 2A7 harckocsit szállít Ukrajnának, beleértve a pótalkatrészeket és a katonák kiképző blokkjait, összesen 1,55 milliárd euró értékben, így az első harckocsikat a szerződéskötés után 36 hónappal szállították volna.
A kiadvány szerint azonban Scholz nem ígért ilyen szállítmányokat, inkább „általános és homályos” kijelentéseket tett a Smihallal folytatott beszélgetés során. „A kancellár egyáltalán nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megváltoztassa negatív álláspontját a harckocsik szállításával kapcsolatban” – írta a lap egy forrásra hivatkozva.
Ugyanakkor egy sajtómegkeresésre a Scholz-kormány arról számolt be, hogy nem hagyták abba Ukrajna támogatását katonai és politikai, pénzügyi és humanitárius értelemben egyaránt. „Megértésüket kérjük, hogy általában nem adunk tájékoztatást bizalmas megbeszélésekről” – mondta a német kancellári hivatal sajtószóvivője.
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
Danke für den freundlichen Empfang in Hanoi, Premier Chinh! #Vietnam ist ein wichtiger Partner für ??: Als eine Konsequenz der #Zeitenwende müssen wir unsere Absatzmärkte, Rohstoff-Quellen und Produktionsstandorte erweitern. Das macht uns unabhängiger von einzelnen Staaten. pic.twitter.com/BFL9Lnyb3R
Moin Herr @Bundeskanzler aus Kyjiw. Schön, dass Sie Putin aufriefen: “Beende diesen Krieg”??Aber das sind nur Worte. Russland versteht nur Stärke. Stellen Sie Putin ein Ultimatum. Mit schmerzhaften Folgen. Um den Energie-Genozid gegen die Ukrainer zu stoppen. Tun Sie das. Bitte pic.twitter.com/yRXdgOAjBb
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Denisz Smihal miniszterelnök a németországi látogatása előtt felszólította a szövetségi kormányt, hogy szállítson harckocsikat az ukrán hadseregnek az orosz támadók visszaveréséhez – számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál a Deutsche Welle német médiumra hivatkozva.
A jelentés szerint a kormányfő elmondta, hogy „változásra van szükség a fegyverszállítás filozófiájában. Ezen azt értem, hogy modern tankokat is szállítani kell.” Mint rámutatott: „arra számítunk, hogy az Egyesült Államok ellát minket Abrams tankokkal, Németország pedig Leopard-2 harckocsikkal. Ezek azok a modern harckocsik, amelyekre Ukrajnának szüksége van a csatatéren.”
A miniszterelnök szombaton Berlinbe látogat. Vasárnap Olaf Scholz kancellár fogadja a hivatalában. Ő a legmagasabb rangú ukrán politikus, aki a teljes körű orosz invázió kezdete óta Berlinbe látogat.
A kezdeti habozás után Németország az elmúlt hónapokban számos nehézfegyvert szállított Ukrajnának: 10 Panzerhaubitze 2000 nehéztüzérségi löveget, 15 légelhárító ágyút, 3 rakétavetőt és 3 páncélozott mentőjárművet. „Németország nagy előrelépést tett Ukrajna fegyverekkel való támogatása terén. Eleinte ugyan csak védőfelszerelést vagy sisakokat szállítottak, ma már a legmodernebb fegyvereket. „De természetesen a lehető leghamarabb több fegyvert és felszerelést szeretnénk kapni” – jelezte előre a németeknek Denisz Smihal.
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Az Észak-macedón Köztársaság vezetése térítésmentesen átadja Ukrajnának a T-72-es harckocsijait, amelyeket korábban Oroszországtól kapott – számolt be pénteken a korrespondent.net hírportál az RTS szerb tévé- és rádiócsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint a szkopjei hatóságok elismerték, hogy T-72-es harckocsikat adományoztak Ukrajnának, miután katonai járművek konvojáról készült felvételek jelentek meg a közösségi médiában. Stevo Pendarovski elnök azzal vádolta Moszkvát, hogy „egyes politikai alanyokat finanszíroz” az országban.
Ukrajna felé indult csütörtökön egy macedón harckocsikonvoj – erősítette meg a védelmi minisztérium, és kijelentette, hogy egy hamarosan feloszlatandó zászlóalj „harmadik generációs” harckocsijairól van szó. A felvételen több tankszállító is látható ponyvával borított járművekkel, de a védelmi minisztérium nem közölte, hány harckocsi indult Ukrajna felé.
A macedón hadsereg fegyvertárában 31 ilyen típusú jármű található. Ezeket a tankokat Oroszország 2000-ben szállította a szkopjei hatóságoknak az Ali Ahmeti Nemzeti Felszabadító Hadsereg lázadása idején. A macedón védelmi minisztérium lényegében azzal magyarázta a döntést az Ukrajnának adományozott harckocsikról, hogy ezek a járművek néhány éven belül versenyképtelenek lesznek, valamint hamarosan modern páncéltörő fegyverekre cserélik őket.
Stevo Pendarovski macedón elnök azzal vádolta meg Oroszországot, hogy beavatkozik Észak-Macedónia belpolitikai ügyeibe, kijelentve, hogy Moszkva finanszíroz bizonyos politikai alanyokat. „Minden állami intézmény tudja, hogy Oroszország beavatkozik a belügyeinkbe. Utoljára az emberein, politikai alattvalóin keresztül orosz ügynökök, vagyis az orosz titkosszolgálatok emberei jönnek a térségbe. Nem tudom nyilvánosan megmondani, honnan mert ez érzékeny információ” – mondta Pendarovsky.
#Ukraine: French ?? VAB armored personnel carriers are in Ukraine and are already being used by the Ukrainian army- the APCs seen are armed with AA-52 7.62x51mm machine guns. According to the French Armed Forces minister, Ukraine is receiving significant quantities of these APCs. pic.twitter.com/ffYjkNpxJ4
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) July 28, 2022
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Szlovákia nem tudott megegyezni Németországgal a Leopard tankok szállításáról, ezért a T-72-es harckocsik szállítását Ukrajnának továbbra is halogatja – számolt be az rbc.ua hírportál kedden a Busines Inside című kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Szlovákia lemondott a tervezett tanküzletről, mert a 30 darab szovjet eredetű T-72-es harckocsi Ukrajnának történő szállításáért cserébe Berlin mindössze 15 darab Leopard 2A4-es harckocsit ajánlott fel Pozsonynak. A szlovák védelmi minisztérium szóvivője megerősítette ezt az értesülést, és kijelentette, hogy „a 15 Leopard harckocsi nem jelenthet számukra megoldást, mert Szlovákiának harckocsi-zászlóaljanként 30 darab harckocsira van szüksége”.
A sajtószóvivő egyúttal nyugtatásként hozzátette, hogy Pozsony folytatja a tárgyalásokat a szövetségesekkel annak érdekében, hogy Ukrajna számára elfogadható támogatási formákat találjanak az Oroszország elleni háborúban.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban Szlovákia új védelmi segélycsomagot küldött Ukrajnának. Az ukrán fegyveres erők öt harci helikoptert és Grad rakéta sorozatvetőkhöz való lőszereket kaptak Szlovákiától. Ezenkívül Pozsony SZ-300 légvédelmi rendszert is küldött Kijevnek.
Glad to announce that after the meeting I hosted with @RTErdogan & @SwedishPM, President Erdogan has agreed to forward #Sweden's accession protocol to the Grand National Assembly ASAP & ensure ratification. This is an historic step which makes all #NATO Allies stronger & safer. pic.twitter.com/D7OeR5Vgba
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Ukrajnán nem segítenének a brit tankok, mert hosszú időbe telne, amíg kiképeznék a kezelőszemélyzetet – jelentett ki Ben Wallace brit védelmi miniszter, adta hírül vasárnap az rbc.ua hírportál a Daily Mail című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Wallace felhívta a figyelmet arra, hogy hosszú időbe telik a fegyverrendszerek fejlesztéséhez és az új fegyverek használatához szükséges képzés. De egyúttal megerősítette a Starstreak típusú légvédelmi rakéták átadását Ukrajnának.
A miniszter úgy vélte, hogy a hangsúlyt az ukránoknak nyújtott támogatást tekintve a náluk már meglévő orosz vagy szovjet fegyverek fejlesztésére vagy megtalálására kell helyezni. „Brit tankok szállítása nem igazán fog menni” – mutatott rá Ben Wallace.
Mint hírportálunk beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csütörtöki NATO-csúcstalálkozóhoz intézett videobeszédében fegyvereket kért az Észak-atlanti Szövetségtől, a többi között repülőgépeinek és tankjainak egy-egy százalékát.
Pénteken azt is megírtuk, hogy az amerikai Forbes magazin által megszólaltatott szakértők szerint az ukrán fegyveres erőknek több tankja van, mint amennyi a háború elején volt, annyit zsákmányolt az orosz hadseregtől. Mint a szakemberek állították, a február 24-i orosz invázió után Ukrajna 74 tankot veszített, ugyanakkor ezzel egy időben az ukrán fegyveres erők legalább 117 orosz harckocsit zsákmányoltak.
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP