Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint a jövő heti NATO-csúcson a szövetségnek Ukrajna hosszú távú támogatására kell kötelezettséget vállalnia.
Sunak a londoni alsóház bizottsági elnökei alkotta összekötő bizottság keddi meghallgatásán részletek nélkül elmondta: a NATO-szövetségesek már tárgyalnak egy olyan biztonsági megállapodásról, amelynek célja Oroszország elrettentése az újabb agresszióktól „hosszabb távon”.
A konzervatív párti miniszterelnök szerint előnyös lenne ennek érdekében egy olyan többoldalú deklaráció, amely demonstrálná, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás hosszú időtávlatra szól, mert ezzel lehet erőteljes üzenetben tudatni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Ukrajnában kifejtett erőfeszítései hiábavalók.
A NATO-szövetségesek meg akarják mutatni, hogy a területi sérthetetlenség elvét és az ENSZ Alapokmányát védelmező „tettre kész országok koalíciója” nem fordít hátat Ukrajnának, hanem továbbra is megadja neki a kellő támogatást és ellátja az önvédelemhez szükséges eszközökkel – fogalmazott az estébe nyúló alsóházi meghallgatáson a brit kormányfő.
Rishi Sunak elmondta ugyanakkor azt is, hogy a deklarációról szóló tárgyalások még nem fejeződtek be, és egy ilyen nyilatkozat „számos különböző formát ölthet”.
A brit miniszterelnök elismerte, hogy az infláció a korábban vártnál magasabb, és a rögzített kamatozású jelzáloghitel-megállapodások nehezítik a monetáris szigorítás transzmissziós hatásának érvényesülését.
Sunak nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni arról, hogy milyen esélyt lát annak az év eleji ígéretének a teljesülésére, amely szerint 2023 végéig a felére csökken az inflációs ütem, de kijelentette, hogy a kormány tartja magát az ehhez megszabott szakpolitikai irányhoz.
Hozzátette: jóllehet az infláció makacsabb a korábban feltételezettnél, de ez nem jelenti azt, hogy a megfékezésére alkalmazott szakpolitikai eszközök nem megfelelők.
Az éves összevetésű inflációs ütem Nagy-Britanniában szeptember és március között minden hónapban meghaladta a tíz százalékot. A tavaly októberi 11,1 százalékos tetőzésnél gyorsabb éves inflációt legutóbb 41 évvel korábban, 1981 októberében mértek.
Áprilisban 8,7 százalékra csökkent ugyan a tizenkét havi inflációs ráta, de ez is fél százalékponttal meghaladta az akkori piaci és elemzői várakozásokat.
Ráadásul a lassulási folyamat ezen a szinten egyelőre meg is torpant: a brit statisztikai hivatal adatai szerint májusban is 8,7 százalékos volt az éves összevetésben számolt infláció Nagy-Britanniában.
A Bank of England inflációs célja 2 százalék, vagyis a tizenkét havi infláció jelenleg több mint a négyszerese a jegybanki célszintnek.
A brit jegybank a 2021 decemberében, 0,10 százalékos mélységi kamatrekordról indított szigorítási ciklus kezdete óta eddig tizenháromszor emelte irányadó kamatát, amely jelenleg 5,00 százalék.
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Volodimir Zelenszkij elnök telefonon beszélt Rishi Sunak brit kormányfővel, a többi között a vilniusi NATO-csúcstalálkozón képviselendő álláspontok egyeztetéséről – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az államfő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a két vezető megvitatta a harcok menetét, Ukrajna védelmi szükségleteit, valamint a további együttműködést Ukrajna hadszíntéri képességeinek bővítése érdekében, különös tekintettel a nagy hatótávolságú fegyverekre. Zelenszkij köszönetet mondott Sunaknak, hogy június 21-22-ére megszervezte Londonban az Ukrajna helyreállításáról szóló konferenciát, valamint Nagy-Britannia vezető szerepét Ukrajna nemzetközi támogatásának megszilárdításában.
„A vilniusi NATO-csúcs előestéjén egyeztettük az álláspontokat. Fontos, hogy Ukrajna konkrét távlatot kapjon a tagságra. Megbeszéltük a békeképlet végrehajtásának lépéseit és Ukrajna biztonsági garanciáinak előkészítését is” – írta az elnök. Azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország növeli a nyugati alkatrészekből összeszerelt rakéták gyártását. „A beszélgetés során elmondtam Sunaknak, hogy fokozni kell az agresszor államra nehezedő szankciókat” – emlékeztetett Volodimir Zelenszkij.
Polska wyśle na Litwę kontyngent Wojsk Specjalnych do ochrony Szczytu NATO.
Decyzja uzgodniona przez Prezydenta @AndrzejDuda, Premiera oraz Szefa MON jest też efektem uzgodnień prezydentów Polski i Litwy dotyczących szerszej współpracy wojskowej - Szef BBN @JacekSiewierapic.twitter.com/xtrSPl9gFS
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
A nyugati szövetségesek készek évekig támogatni Ukrajnát – jelentette ki Rishi Sunak brit miniszterelnök kedden, írja a Financial Times.
Sunak egy londoni védelmi konferencián mondott beszédet, amiben kijelentette: Oroszország stratégiája, hogy „kivárja… amíg az emberek [nyugaton] belefáradnak, megunják… nem fog működni”.
„Most tárgyalunk a szövetségesekkel arról, hogy milyen hosszabb távú, többoldalú és kétoldalú biztonsági megállapodásokat köthetünk Ukrajnával” – tette hozzá.
A NATO-tagországok várhatóan a júliusi vilniusi csúcstalálkozón vitatják meg ezeknek a megállapodásoknak a végleges formáját.
Sunak szerint a hosszú távú támogatásra tett nyugati ígéretek célja egyrészt az, hogy Ukrajna bízzon abban, hogy képes megvédeni magát, másrészt pedig az, hogy elrettentse Oroszországot a háború folytatásától.
„A helyes és egyetlen lépés, amit [Oroszországnak] meg kell tennie, hogy visszavonul és leállítja a konfliktust” – szögezte le Sunak.
Az Egyesült Királyság az elmúlt időszakban többször is megerősítette hosszú távú elköteleződését Ukrajna mellett. Sunak legutóbb Volodomir Zelenszkij londoni látogatása után jelentette be, hogy Nagy-Britannia további több száz légvédelmi rakétát és drónt ad át Ukrajnának.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
További támogatásukról biztosították Ukrajnát a G7-országcsoport állam- és kormányfői a hirosimai csúcstalálkozón, amelyen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz. A Fehér Ház néhány órával korábban jelentette be, hogy engedélyezi az amerikai gyártású F-16-os vadászgépek szállítását Ukrajnának. Moszkva szerint a nyugati országok ezzel a konfliktus kiterjesztését kockáztatják.
„A G7 hiroshimai csúcstalálkozója után közelebb kerülünk a békéhez” – írta közösségi oldalán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök röviddel azután, hogy a francia kormány gépének fedélzetén megérkezett a japán városba. Az előzetes tervek szerint virtuálisan kapcsolódott volna be a tárgyalásokba, személyes részvételét csak péntek este jelentették be.
Az Ukrajnában dúló háború az egyik legfontosabb téma a világ hét legfejlettebb ipari országát és az Európai Uniót tömörítő G7 csoport találkozóján.
Szombati közös nyilatkozatukban a résztvevők tartós és igazságos békét szorgalmaztak, és vállalták, hogy diplomáciai, pénzügyi, humanitárius és katonai támogatást nyújtsanak Ukrajnának „ameddig csak szükséges.” A találkozóra vendégként az ázsiai-csendes-óceáni térség néhány állama, illetve Brazília is meghívót kapott.
Az ukrán elnök napközben külön-külön tárgyalt a G7 csoport vezetőivel, köztük Emmanuel Macron francia elnökkel, Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, illetve az Egyesült Királyság kormányfőjével, Rishi Sunakkal, akinek megköszönte, hogy élére állt az úgynevezett „vadászgép-koalíciónak.”
A brit miniszterelnök és Mark Rutte holland kormányfő néhány napja, Rejkjavikban kezdeményezte, hogy nemzetközi összefogás keretében vadászgépeket szállítsanak Ukrajnának.
Szombaton az Egyesült Államok bejelentette, hogy hozzájárul az amerikai gyártású F-16-os harci gépek újraexportjához, és a pilóták kiképzését is támogatja.
Azt egyelőre nem tudni, mely államok adnának át Ukrajnának F-16-os vadászgépeket, amelyekből jelenleg nagyjából háromezer darab áll hadrendben, a világ huszonöt országában.
Az viszont bizonyos, hogy az ukrán pilóták Európában kezdhetik el hamarosan a kiképzést, amely négy hónapig tart majd.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
Z okazji Dnia Konstytucji wyrażamy solidarność z 🇺🇦, szczególnie w obliczu bohaterskiej walki o wolność i niepodległość.
Życzymy, aby demokratyczne wartości, które są fundamentem konstytucji Ukrainy, mogły jak najszybciej zostać przywrócone na obecnie okupowanych ziemiach 🇺🇦.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) June 28, 2025
Rishi Sunak brit miniszterelnök újabb importszankciókat jelentett be orosz ipari nyersanyagokra pénteken.
Rishi Sunak, aki a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) Hirosimában rendezett idei csúcstalálkozóján vesz részt, a Downing Street tájékoztatása szerint közölte: a brit kormány az idén törvénytervezetet terjeszt be a londoni alsóházban az Oroszországból származó gyémánt, valamint a réz, az aluminimum és a nikkel importjának teljes tilalmáról.
A londoni miniszterelnöki hivatal felidézi, hogy Nagy-Britannia már leállította az orosz gyártású vas és acél behozatalát, és 35 százalékos pótlólagos büntetővámot vetett ki az orosz gyémánt importjára.
A világ legnagyobb gyémántforgalmazójára, az orosz Alrosza cégre és vezetőire a brit kormány már tavaly szankciókat rótt ki. A Downing Street adatai szerint az Alrosza 2021-ben négymilliárd dollár értékben exportált gyémántot.
Rishi Sunak londoni hivatala pénteken bejelentette azt is, hogy a brit kormány új, egyénekre szabott szankciótervezeteken dolgozik. A tájékoztatás szerint az intézkedések 86 embert és vállalatot érintenek az orosz hadiipari komplexumon belül, illetve olyanokat, akik kulcsfontosságú jövedelemtermelő ágazatokban, például az energia- és a fémiparban, vagy az áruszállítmányozásban tevékenykednek. Köztük vannak olyanok is, akik elősegítik, hogy Moszkva aktívan gyengíthesse a már kirótt szankciók hatásait – áll a Downing Street pénteki tájékoztatásában.
Az ismertetés szerint London együttműködik a többi G7-partnerországgal a szankcióelkerülés minden formájának felszámolásában.
A Lloyd’s List Intelligence nevű londoni székhelyű globális hajózási adat- és információszolgáltató konglomerátum pénteken ismertetett heti beszámolójában közölte: kutatásai feltárták, hogy a tengeren szállított nyersolaj 10 százalékát „sötét tartályhajóflotta” szállítja, vagyis olyan hajók, amelyek a szankcióellenőrzés alól kicsúszva közlekednek.
A Lloyd’s List Intelligence adatai szerint éppen az orosz nyersolajexportra kivetett szankciók nyomán indult gyors ütemű bővülésnek az ilyen homályos hátterű, szabályozatlan tengeri fuvarozási tevékenység. A cég közölte, hogy eddig 440 olyan hajót azonosított, amelyek részt vesznek e „sötétben zajló” szállítmányozási tevékenységben.
A Downing Street pénteki tájékoztatása szerint a legnagyobb gazdaságok közül Nagy-Britannia léptette érvénybe a legerőteljesebb szankciókat az orosz hadigépezet ellen.
A londoni miniszterelnöki hivatal adatai szerint az eddig bejelentett brit ellenintézkedések több mint 1500 személyt és vállalatot érintenek, 18 milliárd font értékű, Nagy-Britanniában lévő orosz vagyoneszközt zároltak és 20 milliárd font értékű kétoldalú kereskedelmi forgalmat szankcionáltak.
Nagy-Britannia nem készül harci repülőgépek átadására Ukrajnának – erősítette meg a brit kormányfő szóvivője, miután Rishi Sunak fogadta hétfőn a rövid látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Sunak és Zelenszkij Chequersben, a brit miniszterelnökök Londontól 65 kilométerre északnyugatra lévő vidéki rezidenciáján ült tárgyalóasztalhoz.
Risgi Sunak londoni hivatala közölte a találkozóról kiadott közleményében, hogy Nagy-Britannia további több száz légvédelmi rakétát, illetve pilóta nélküli légi eszközt ad át Ukrajnának.
A Downing Street ismertetése szerint az utóbbiak között új, 200 kilométert meghaladó hatótávolságú támadó drónok is lesznek.
A tájékoztatás szerint Sunak a hétfői találkozón részletesen is ismertette az új védelmi csomag tartalmát Zelenszkijjel.
Ezeket az eszközöket London a következő hónapokban szállítja. A felszerelések segítik majd a várt ukrán katonai előrenyomulást az orosz erőkkel szemben – fogalmazott hétfői tájékoztatásában a brit miniszterelnöki hivatal.
A brit kormány már a múlt héten bejelentette, hogy hosszú hatótávolságú rakétákkal is ellátja az ukrán fegyveres erőket.
Brit hivatalos forrásból most tettek először konkrét említést arról, hogy Ukrajna F-16-os repülőgépeket kaphat.
A Downing Street úgy fogalmaz hétfői tájékoztatásában, hogy Nagy-Britannia a nyáron alapszintű repülési képzést indít ukrán pilótáknak, és London e programmal párhuzamosan együttműködésre törekszik „más országokkal” F-16-osok szállítása érdekében.
Az ismertetés nem tér ki arra, hogy ezeket a repülőgépeket mely országok adnák át Ukrajnának, és mikor.
A brit királyi légierő (RAF) állományában nincsenek F-16-os harci repülőgépek.
A Chequersben tartott kétórás hétfői találkozó után Zelenszkij mindazonáltal kijelentette, hogy felvetette a brit kormányfőnek nyugati harci gépek ukrajnai szállítását. Az ukrán elnök szavai szerint ez nagyon fontos téma, mivel jelenleg Ukrajna nem tudja ellenőrzése alatt tartani légterét.
A brit kormányfő szóvivője hétfőn mindazonáltal megerősítette azt a korábban is többször kinyilvánított londoni álláspontot, hogy Nagy-Britannia nem tervezi harci repülőgépek átadását Ukrajnának.
Rishi Sunak maga is úgy fogalmazott a tárgyalás után, hogy a katonai repülőgépek átadása „nem egyszerű ügy”.
Zelenszkij előzőleg februárban járt Londonban, és a brit parlament két házának tagjai előtt tartott akkori beszédében úgy fogalmazott, hogy Ukrajna harci repülőgépek formájában „szárnyakat kér” szabadságának védelméhez.
A londoni miniszterelnöki hivatal azonban akkor is meglehetősen tartózkodó módon reagált az ukrán elnök kérésére, hangsúlyozva: repülőgépek szállítása csak hosszútávú megoldásként jöhet szóba, és Ukrajnának most a rövidtávon elérhető védelmi kapacitások megszerzésére van a legnagyobb szüksége.
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
The Steregushchiy-class corvettes Stoyky and Boikiy conducted a comprehensive exercise with live-fire training in the Baltic Sea. The elements of naval combat with ships of the conditional enemy, destruction of USVs(AK-630M) and “enemy” submarine(Pr. 677/Ka-27PL) were practiced. pic.twitter.com/ek1JV4wyBY
— Massimo Frantarelli (@MrFrantarelli) April 3, 2025
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn vadászgépek szállításáról tárgyalt Rishi Sunak Nagy-Britannia miniszterelnökével, a döntés már a közeljövőben várható – számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij a Sunakkal közös sajtótájékoztatóján elmondta: „Úgy gondolom, hogy a közeljövőben nagyon fontos döntéseket fognak hallani. De még egy kicsit dolgoznunk kell rajtuk.” Hozzátette, hogy a brit miniszterelnökkel a „repülőgép-koalícióról” tárgyalt, amely vadászgépeket szállíthat Ukrajnának.
Sunak elárulta, hogy az ukrán elnökkel együtt vezető nemzetközi partnerekkel tárgyaltak Ukrajna további támogatásáról. Kijelentette, hogy Nagy-Britannia kulcsfontosságú része lesz az Ukrajnát támogató országok koalíciójának, bár szerinte a harci repülőgépek szállítása „nem könnyű feladat”.
A brit kormányfő szerint nem csak repülőgépek szállításáról van szó, hanem pilótaképzésről és a logisztika egyéb vonatkozásairól is, és ebben Nagy-Britannia „nagy szerepet játszhat”. Nagy-Britannia „meglehetősen hamar” megkezdi az ukrán pilóták képzését – emlékeztetett Rishi Sunak.
⚡️ Ukraine needs 50 Patriot [air defense symstems] to lose lives from [russian] shelling, says Volodymyr Zelenskyy in an interview with Wall Street Journal.
"Any counteroffensive is very dangerous without control in the sky. Imagine a military that understands that it has no… https://t.co/cRCaU5cHZB
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Nagy-Britannia megkezdi az ukrán pilóták harci repülőgépeken történő kiképzését, az fegyveres ukrán fegyveres erők által kért vadászgép az F-16-os – jelentette be hétfőn Rishi Sunak, Nagy-Britannia miniszterelnöke, számolt be az rbc.ua hírportál a brit kormány honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint a brit kormányfő elmondta: „Idén nyáron megkezdjük a kezdeti repülési szakaszt ukrán pilóták csoportjai számára, akik alapkiképzésen vesznek részt.” Hozzátette, hogy a brit pilótaprogramban az ukránok annak érdekében vesznek részt, hogy olyan pilótakészségekre tegyenek szert, amelyek lehetővé teszik számukra a különböző típusú repülőgépek használatát.
„Ez a kiképzés kéz a kézben jár Nagy-Britannia azon erőfeszítéseivel, hogy más országokkal együttműködve F-16-osokat, az Ukrajna számára a legmegfelelőbb vadászgépeket adjuk” – tette hozzá Rishi Sunak.
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Rishi Sunak brit miniszterelnök hétfőn bejelenti több száz légvédelmi rakéta és új, nagy hatótávolságú csapásmérő drónok átadását Ukrajnának – számolt be az rbc.ua hírportál a The Telegraph című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a Nagy-Britannia által nyújtandó újabb katonai támogatás, amelyet néhány nappal a Storm Shadow cirkálórakéták átadása után jelentenek be, több száz új, 200 km-nél nagyobb hatótávolságú csapásmérő drónt és légvédelmi rakétákat fog tartalmazni.
A brit média szerint ezeket a fegyvereket „a következő hónapokban szállítják majd le, miközben Ukrajna arra készül, hogy megerősíti ellenállását a folyamatban lévő orosz invázióval szemben”. Emellett Sunak megvitatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy milyen további támogatásra lesz szüksége Ukrajnának a következő hónapokban az ukrán fegyveres erők intenzív hadműveletekre való felkészítésével összefüggésben.
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
Rishi Szunak brit miniszterelnök kijelentette, hogy a hétfői találkozója Volodimir Zelenszkij elnökkel „döntő pillanat Ukrajna ellenállásában”, és az ország szövetségesei „nem hagyhatják cserben őket” – adta hírül az rbc.ua hírportál a The Telegraph című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Sunak azt mondta: „Ez egy döntő pillanat Ukrajnának a szörnyű agressziós háborúval szembeni ellenállásában, amelyet sem nem választott, sem nem provokált ki. Szükségük van a nemzetközi közösség folyamatos támogatására, hogy kivédjék a könyörtelen és céltalan támadások záporát, amelyek már több mint egy éve mindennaposak.”
Amint a brit kormányfő megjegyezte, a szövetségeseknek nem szabad cserbenhagyniuk Ukrajnát. „Putyin agressziós háborújának frontvonala Ukrajnában van, de a törésvonalak az egész világon átnyúlnak. Közös érdekünk Ukrajna sikerének biztosítása, és Putyin barbársága nem kap jutalmat” – mutatott rá.
„Ezért támogatja Nagy-Britannia az Ukrajnát – a harckocsiktól a kiképzésig, a lőszertől a páncélozott járművekig. A szolidaritás eme üzenete pedig hangosan hallható lesz a következő napokban a világ más vezetőivel való minden találkozómon” – tette hozzá Rishi Sunak.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
Overnight Russia launched another attack against Kharkiv - Ukraine’s 2nd largest city - killing 6 civilians, injuring others & damaging homes & schools. There is not a second to lose to support Ukraine’s fight to defend its people from such horrific and unprovoked attacks. pic.twitter.com/D8bDNXEivv
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 6, 2024
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv