Az Elnöki Hivatal válaszlépést készít elő az esetleges zsarolásra.
Olekszij Aresztovics, az ukrán Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója úgy véli, hogy az oroszok Csernobil elfoglalásával zsarolni próbálják majd a Nyugatot és az egész világot. Aresztovics mindezt az „Jog a hatalomhoz” című talkshow-ban közölte, számolt be az UNIAN tudósítója.
„Csernobilt elfoglalták. És véleményem szerint Csernobillal próbálják majd megzsarolni a Nyugatot és a világot. Ez a tervük része… Az Elnöki Hivatal válaszlépést készít elő az esetleges zsarolásra” – jelentette ki Aresztovics. Elmondása szerint jelenleg Dél-Ukrajnában a legrosszabb a helyzet.
Mint arról az UNIAN beszámolt, február 24-én a megszállók csapatai Fehéroroszország területéről léptek be a csernobili atomerőmű övezetébe. A veszélyes radioaktívhulladék-tárolót őrző Nemzeti Gárda katonái határozott ellenállást tanúsítottak, mivel fennállt a nukleárishulladék-tároló megsemmisítésének veszélye. Ebben az esetben a radioaktív por Ukrajna, Fehéroroszország és EU-s országok területét is beboríthatja.
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
Київ — наше чудове, мирне місто — пережив ще одну ніч під нападами російських наземних сил та ракет. Одна з них вдарила по житловому будинку в Києві. Я вимагаю від світу повністю ізолювати РФ. Виганяйте послів. Нафтове ембарго. Знищте економіку РФ. Зупиніть воєнних злочинців РФ! pic.twitter.com/UdKnSVCVkT
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Russia's continued attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, in the proximity of Romania??, are unacceptable. These are war crimes and they further affect UA's capacity to transfer their food products towards those in need in the world.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
I received a report from Commander-in-Chief Syrskyi on the current situation at the frontline, with particular focus on the Pokrovsk, Kurakhove, and Lyman directions. In the Donetsk region, the situation remains difficult, but our combat brigades are holding their positions and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 25, 2024
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
Politikai bajkeverők Jurij Butuszovnak, a Cenzor.net kiadvány főszerkesztőjének a likvidálására készülnek, hasonlóan Georgij Gongadze egykori megöléséhez, hogy tömeges zavargásokat provokáljanak ki – jelentette be Olekszij Aresztovics, a háromoldalú összekötőcsoport ukrán küldöttségének szóvivője hétfőn Facebook-oldalán, adta hírül az Ukrajinszki Novini hírportál.
Aresztovics szerint politikai szélhámosok pszichológiai hadjáratot indítottak Butuszov ellen (aki éles szóváltásba keveredett Volodimir Zelenszkij elnökkel annak múlt pénteki sajtókonferenciáján – vb.), hogy a megölésével „szakrális áldozatot” csináljanak belőle. Már elő is készítették, hogy egy következő Georgij Gongadze váljon belőle – tette hozzá.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Butuszov kellemetlen helyzetbe lavírozta magát, amikor szombaton közzétett egy videofelvételt, amelyen civilként „szafarizva” ágyúval lövi a frontvonalban a donbászi embereket. Ezzel – mutatott rá – az újságíró lejáratta Ukrajnát, a hadsereget, a szakmáját.
Aresztovics szerint a Butuszov körüli fejlemények olyan gyorsan pörögnek, hogy csak napjai vannak hátra. Azok készülnek a likvidálására, akik a hangulatot keltik ellene – jegyezte meg. Úgy vélte, ez jelzés lesz az őszintén felháborodott állampolgároknak a tömeges zavargások kezdetéhez, miközben a határon már felsorakoztak az orosz csapatok. Szerinte a zavargások, a politikai válság ideális helyzetet teremtenek Oroszország számára Ukrajna megtámadásához. Ezért – állította a szóvivő – állami védelmet fog kérni Butuszov számára.
Vlagyimir Putyin orosz elnök addig fog játszadozni a tűzzel, mígnem az ukrán rakéták célba nem veszik Moszkvát, mindössze abból kiindulva, hogy Ukrajna dolgozik a rakétaprogramon – jelentette ki Olekszij Aresztovics, a háromoldalú összekötőcsoport ukrán küldöttségének szóvivője egy televíziós műsorban, adta hírül hétfőn a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Aresztovics a megszállt területekre orosz nyelven sugárzó Dom tévécsatornának nyilatkozva kijelentette, hogy a NATO-erők rég Ukrajna területén vannak kiképző missziók keretében. „Közös hadgyakorlatokat tartunk, csak idén 25 ilyen manőver van betervezve” – mutatott rá.
A szóvivő emlékeztetett rá, Oroszország 2014 után véget vetett az Ukrajnán belüli vitának, hogy be kell-e lépni a NATO-ba, s ezzel megkapta a NATO-t a saját határainál, amitől úgy félt. Most már sok van a „gonosz” NATO-ból Ukrajnában, de ez nem minden – mondta. A Kreml nem érti a legfontosabbat: amikor Ukrajna belép a NATO-ba, minden ukrán katona NATO-katonává válik, s ez már egészen más történet lesz – hangsúlyozta Olekszij Aresztovics.
(vb/korrespondent.net)
[type] => post [excerpt] => Vlagyimir Putyin orosz elnök addig fog játszadozni a tűzzel, mígnem az ukrán rakéták célba nem veszik Moszkvát, mindössze abból kiindulva, hogy Ukrajna dolgozik a rakétaprogramon – jelentette ki Olekszij Aresztovics. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1635169440 [modified] => 1635169384 ) [title] => Putyin addig játszik a tűzzel, amíg az ukrán rakéták célba nem veszik Moszkvát – Aresztovics [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=32321&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 32321 [uk] => 32324 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 32322 [image] => Array ( [id] => 32322 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/aresztovics.jpg [original_lng] => 59347 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/aresztovics-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/aresztovics-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/aresztovics.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/aresztovics.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/aresztovics.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/aresztovics.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/aresztovics.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1635159146:3 [views_count] => 6375 [_thumbnail_id] => 32322 [_edit_last] => 12 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b2738590a4b98ef6c62d024f2da8179d] => [_oembed_time_b2738590a4b98ef6c62d024f2da8179d] => 1666447025 [_oembed_1798c46dc12b7bec23e8f14776588f87] =>
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
Russia will come back to full compliance with the New START treaty if Washington abandons its"hostile stance" toward Moscow – Deputy FM Sergei Ryabkov pic.twitter.com/fjkxNfRP6S
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Ha Vlagyimir Putyin orosz elnök súlyosan megbetegszik, Ukrajnának három napja lesz arra, hogy fegyverrel visszafoglalja az ideiglenesen megszállt Donbászt – jelentette ki Olekszij Aresztovics, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója, a minszki ukrán összekötő csoport szóvivője egy televíziós műsorban, adta hírül pénteken a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Aresztovics az 1 + 1 televízió politikai talkshowjában szerepelve elmondta: „különböző változatokra készülünk. A stratégiai cél – a politikai-diplomáciai rendezés. A második változat – katonai.” Mint hangsúlyozta: „ha Putyin súlyosan megbetegszik, 3-5 napunk lesz a kérdés megoldására.”
Olekszij Aresztovics, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója, a háromoldalú összekötő csoport ukrán küldöttségének szóvivője azzal vádolta meg Angela Merkel német kancellárt egy televíziós műsorban, hogy „feladta az ukrán érdekeket Oroszország javára”, és hogy Volodimir Zelenszkij elnök németországi látogatása eredménytelen volt – adta hírül pénteken a Levij Bereg hírportál.
A jelentés szerint Aresztovics az Ukrajina 24 televízió talkshowjában kifejtette: „amikor az elnök azt mondta, hogy támogatja ezeket a klasztereket, akkor arra gondolt, hogy a donbászi helyzet rendezését célzó ukrán módosításokkal egyszerűen nem akart robbanásszerű diplomáciai szenzációt kreálni a gyakorlatilag eredménytelen látogatás eredményét összegező diplomáciai nyilatkozatokkal.” Hozzátette, „a látogatás azért nem hozott eredményt, mert Merkel asszony 7 évig tartotta magát, de végül kissé feladta az ukrán érdekeket Oroszország javára.” A tanácsadó szerint Merkel leköszönő politikus.