Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője hamarosan Ukrajnába látogat, a vizitjüket áprilisra tervezik – közölte hétfőn az rbc.ua hírportál a PAP lengyel hírügynökségre hivatkozva.
A híriroda uniós forrásokra hivatkozva jelezte, hogy a lengyel miniszterelnök és az Európai Bizottság vezetője, Volodimir Zelenszkij elnökkel együtt részt vesz a gyermekek deportálásának szentelt rendezvényen. „Az eseményre áprilisban kerül sor. A részleteket biztonsági okokból még nem hozták nyilvánosságra. A rendezvény egyik fő témája az ukrán gyerekek Oroszországba történő illegális deportálásának kérdése lesz” – mondta el az Európai Unióban a hírügynökség informátora.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy februárban az Európai Bizottság bejelentette, kezdeményezést indít Lengyelországgal együtt az ukrán gyerekek Oroszországba viteléről. A projekt célja, hogy bíróság elé állítsa azokat, akik felelősek az ukrán gyerekek deportálásáért.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője hamarosan Ukrajnába látogat, a vizitjüket áprilisra tervezik.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681140000
[modified] => 1681138101
)
[title] => Még ebben a hónapban Ukrajnába látogat Lengyelország miniszterelnöke és az Európai Bizottság vezetője
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=75787&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 75787
[uk] => 75790
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 75788
[image] => Array
(
[id] => 75788
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/morawiwcki-zelenszkij.jpg
[original_lng] => 37538
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/morawiwcki-zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/morawiwcki-zelenszkij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/morawiwcki-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/morawiwcki-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/morawiwcki-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/morawiwcki-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/morawiwcki-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681131603:8
[_thumbnail_id] => 75788
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4094
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bcd51943d2b3f9d277c7f793afe1c92d] =>
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
At my first stop in ?? Kyiv today, I paid respects to men and women who sacrificed their lives defending the most fundamental rights of a nation: to exist and to live in freedom. They gave their lives to also defend all of us.
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
I cannot think of a better place than the cradle of democracy to kick off my campaign as lead candidate of @EPP. We set the course for our EU’s future.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
La presidente della Commissione europea, Ursula von der Leyen, e il presidente americano, Donald Trump, si sono stretti la mano e hanno avuto un breve scambio sul sagrato di piazza San Pietro prima dell'avvio della cerimonia funebre per l’ultimo saluto a Papa Francesco… pic.twitter.com/VAZoQMalyJ
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Following a good call with @POTUS, we have agreed to meet in Scotland on Sunday to discuss transatlantic trade relations, and how we can keep them strong.
I met with Her Royal Highness The Princess Royal, Princess Anne. This is the first visit of Her Royal Highness to Ukraine since our independence was reinstated and it was symbolic that our meeting took place at such a historic site as Saint Sophia Cathedral in Kyiv.
Ukrajna száz új KTO Rosomak típusú páncélozott harcjárművet rendelt Lengyelországtól – jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton a Siemianowice Slaskiében található gyártólétesítményben tett látogatása során.
Morawiecki elmondta: személyesen kapta a megrendelést Denisz Smihal ukrán miniszterelnöktől.
A rozsomákról elnevezett 22 tonnás páncélozott személyszállító járműben a vezetőn kívül a parancsnok, a lövész és nyolc katona fér el, és harmincmilliméteres automata ágyúval van felszerelve.
A KTO Rosomak a finn Patria vállalat által fejlesztett és gyártott Patria AMV Lengyelországban licenc-gyártott változata. Az ukrán beszerzés uniós és amerikai pénzügyi támogatással valósul meg.
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. 🇪🇺🇺🇦🇺🇸 pic.twitter.com/FZs7DcWffn
A lengyel kormányfő szerint a megrendelés annak jele, hogy erős hadiipar van alakulóban a térségben. Hozzátette: egyebek között Szlovéniával és Szaúd-Arábiával is tárgyalnak további beszerzésekről.
A Siemianowice Slaskie-i üzem kapacitása jelenleg évi száz jármű, de Morawiecki jelezte, egyeztet a gyár vezetőivel ennek megduplázásáról.
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. 🇪🇺🇺🇦🇺🇸 pic.twitter.com/FZs7DcWffn
„A Nyugat kihasznált minket a saját céljaira” – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, majd egy Romániával és Ukrajnával közös gazdasági egységről fejtette ki nézeteit Bukarestben.
Előbb a heidelbergi egyetemen mondott beszédében, majd néhány nappal később bukaresti látogatásán fejtette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az Európáról és Lengyelország térségbeli pozíciójáról vallott nézeteit.
Lengyelország vezetője kedden a román fővárosban arról beszélt: azt reméli, hogy új gazdasági közösséget tud építeni Románia, illetve Ukrajna részvételével.
Szerinte Varsó és Bukarest együttműködése a kulcs ahhoz, hogy a kelet-közép-európai régió hangját jobban hallják a világban.
„Nem tekinthetünk az Európai Unióra úgy, hogy mindig rájuk kell hallgatni, és mindig tőlük érkezik a legjobb megoldás egy bőröndben Bukarestbe vagy Varsóba” – fogalmazott a lengyel kormányfő az Euractiv tudósítása szerint.
Morawiecki méltatta a román vezetést, Klaus Iohannis államfőt, mivel szerinte olyan politikákat követ, ami az összehangolódásra, a szinergiákra és a hatékonyságra épít a két ország között.
A lengyel miniszterelnök úgy látja: a régió országait kihasználták a Nyugat és a Kelet erősebb államai.
Szerinte amikor a térség a kommunizmus bukása után elindult a kapitalizmus felé vezető úton, „a Nyugat kihasznált minket a saját céljaira”.
Mateusz Morawiecki kijelentette: Lengyelországnak és Romániának ki kell alakítana egy hármas kooperációt Ukrajnával, ami segítené a beruházásokat, a jövőre szóló katonai stratégiai terveket, és mindezzel létrejöhetne egy új gazdasági közösség Kelet-Közép-Európában.
Múlt heti heidelbergi beszédében Morawiecki azt fejtegette: semmi sem védi jobban a nemzetek szabadságát, kultúráját, társadalmi, gazdasági, politika és katonai biztonságát, mint maga a nemzetállam. Hozzátette: minden más rendszer csak illúzió, utópia, utalva ezzel az EU további föderalizációjára.
Európa hadvezére
A Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártot képviselő Morawiecki nem először beszél nagyívű regionális tervekről, és különösen az ukrajnai háború kezdete óta vezető szerepre törekszik az európai nagypolitikában is.
Januárban a hirado.hu is beszámolt arról, hogy Morawiecki mindenkit Ukrajna támogatására szólított fel.
„Nem fogjuk passzívan nézni, ahogy Ukrajna elvérzik”, mondta akkor lengyel kormányfő. Arról is beszélt januárban Berlinben: „Nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa sorsa is eldől Oroszország Ukrajna elleni háborújában”. Azt is mondta, hogy „az ördöggel cimborál”, aki megállapodásokat köt Oroszországgal. Szerinte sokan illúziókat kergettek az utóbbi három évtizedben, Lengyelország viszont évszázadokat töltött „az orosz imperializmus árnyékában”, így világosan látja, hogy Ukrajna, a balti államok és Lengyelország függetlensége nem egyeztethető össze az orosz birodalmi érdekekkel. Morawiecki azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajnát „az európai túlélés” érdekében is támogatni kell, hiszen Ukrajna az orosz támadás elleni védekezéssel „a szabadságért és a jövőnkért” is küzd.
Morawiecki januárban egy olasz lapnak arról beszélt: pillanatnyilag nem támogatná az ukrajnai békét. Mint akkor kifejtette: „A legnagyobb hiba egy rövid tűzszünet lenne, amely lehetővé tenné, hogy Oroszország újabb, még hatékonyabb támadást készítsen elő. Ezt elkerülendő Oroszországnak kapitulálnia kell, és az orosz imperializmusnak egyszer és mindenkorra veszítenie kell. Ez az egyetlen módja annak, hogy a háborúnak véget vessünk.”
A lengyel kormányfő az elmúlt hetekben is keményen fogalmazott a háború kapcsán. Februárban arról beszélt: „Hitler után Németország visszatért a civilizációba, ez az út Oroszország előtt is nyitva áll”; értekezett arról is, hogy nincs kizárva a harmadik világháború lehetősége; és arról is, hogy az egész világot fenyegeti az orosz agresszió. Egy alkalommal kijelentette: Németország „átkot hozott az egész kontinensre, amikor az olcsó orosz gázra építette jólétét”.
„Mindenben egyetértünk, kivéve a háborút”
Ugyan a lengyel–magyar kapcsolatokat megsínylette a mögöttünk hagyott első háborús év, Morawiecki az utóbbi hetekben békülékenyebb hangot ütött meg a magyarokkal, illetve a V4-gyel való együttműködés témájában. A magyar vezetéssel kapcsolatban azt mondta: „Mindenben egyetértünk, kivéve a háborút”; de beszélt arról is, hogy a V4 megújulásában reménykedik, hozzátéve: „Együtt erősebbek vagyunk, olyan egyenletről van szó, amelyben egy plusz egy, hárommal egyenlő”. Novák Katalin magyar államfővel való találkozója után azt mondta: „Örülök, hogy magyar barátaink megértik a közeljövőben ránk váró fenyegetések nagyságát.”
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egy interjúban úgy vélte, hogy a Republikánus Párt valószínűleg nem gyengíti az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatását, mivel a szkeptikus hangok a 2024-es választások előtti politikai pókerjáték részei voltak – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a The Financial Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Morawiecki, a Republikánus Párt erős európai szövetségese és gyakori vendége az egyesült államokbeli jobboldali rendezvényeknek, azt követően adott interjút a brit újságnak, miután Ron DeSantis floridai kormányzó és feltételezett elnökjelölt azzal kapcsolatos kijelentése, hogy Kijev nem felel meg Amerika „létfontosságú nemzeti érdekeinek”.
Múlt csütörtökön DeSantis visszavonta néhány megjegyzését, mondván, hogy az ukrajnai „konfliktus területi vitaként” történt minősítését félreértették. A kormányzó szavaihoz azonban társul Donald Trump volt amerikai elnök izolacionista álláspontja és a Fehér Ház elleni rendszeres támadások Ukrajna miatt.
A lengyel kormányfő szerint az amerikai szenátorokkal folytatott februári találkozók meggyőzték őt arról, hogy a republikánusok és a demokraták egységesek Ukrajnával, Oroszországgal és Kínával kapcsolatban. Morawiecki szoros kapcsolatot ápol a Joe Biden-adminisztrációval is, és a múlt hónapban Varsóban támogatta az Egyesült Államok elnökét Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziójának első évfordulója előestéjén. „Ukrajna veresége a Nyugat vereségét jelenti, és ez a vereség nagyobb lesz, mint Vietnamban” – mondta a miniszterelnök a brüsszeli európai uniós csúcs után. „Óvatosan optimista vagyok az amerikai politikai osztályt illetően, az kétpárti, republikánus és demokrata” – tette hozzá.
Morawiecki azt közölte, hogy kezdetben aggasztónak találta DeSantis kijelentéseit, de megjegyezte, hogy a floridai kormányzó azóta „jelentős visszalépést” tett. „Úgy gondolom, hogy mindez a jövő évi választások előtti politikai küzdelem kapcsán hangzott el. Ezt a pókerjáték részének tekintem” – emelte ki. Ugyanakkor hozzátette: ha Kína komolyabban részt vesz a háborúban Oroszország oldalán, akkor ez arra fogja ösztönözni az Egyesült Államokat, hogy „erősítse” Ukrajna támogatását. „Nagyon veszélyes” lenne, ha Kína nagy mennyiségű fegyvert szállítana Oroszországnak – mutatott rá.
A lengyel kormányfő jelenleg nem lát bizonyítékot arra, hogy Kína jelentős mértékben támogatná Oroszország katonai erőfeszítéseit, és megjegyezte, hogy pótalkatrészek és a drónok nem érkeztek nagy mennyiségben. „Nagyon remélem, hogy Kína nem mer fegyvereket küldeni Oroszországnak” – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki, megjegyezve: „Nem hiszem, hogy Kína jó közvetítő lenne ilyen körülmények között. Túlságosan szabadvilág-ellenes és oroszbarát.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egy interjúban úgy vélte, hogy a Republikánus Párt valószínűleg nem gyengíti az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatását, mivel a szkeptikus hangok a 2024-es választások előtti politikai pókerjáték...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1679928120
[modified] => 1679925470
)
[title] => A lengyel miniszterelnök biztos benne, az USA nem engedi, hogy a Nyugat vereséget szenvedjen Ukrajnában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=74444&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 74444
[uk] => 74459
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 74446
[image] => Array
(
[id] => 74446
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/morawiecki-1.jpg
[original_lng] => 27941
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/morawiecki-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/morawiecki-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/morawiecki-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/morawiecki-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/morawiecki-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/morawiecki-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/morawiecki-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1679919095:2
[_thumbnail_id] => 74446
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3546
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8356c55610ed8f560caea65f1242ce9b] =>
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Két hónap múlva fogadhatják el az EU újabb oroszellenes szankciós csomagját – mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy interjúban.
A lengyel RMF FM-nek arról beszélt a miniszterelnök, hogy a 11. szankciós csomag a következő hetekben kerül az EU napirendjére. Morawiecki mindemellett azt is elismerte: az Európai Unió néhány országa egyre inkább kezd belefáradni a háborúba, és abba, hogy Ukrajnát támogatják az oroszellenes szankciókkal.
„Ma már egyre kevésbé fűlik a foguk a további szankciókhoz. Azt hiszem, hogy anyagi értelemben ki vannak merülve” – fogalmazott Mateusz Morawiecki.
Leszögezte: Lengyelország továbbra is azon van, hogy az Európai Bizottság ne engedje meg az oroszoknak a szankciók kijátszását, és vezető szerepet játszik a következő szankciós csomag kidolgozásában is.
Tehát, Lengyelország feladata az, hogy meggyőzze európai partnereit arról: ami Ukrajnában történik, az teljesen elfogadhatatlan, és hogy most történelmi időket élünk, ennek megfelelően kell lépnünk – összegezte Morawiecki. A 10. szankciós csomagot február végén fogadta el az EU.
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Az egész világ az orosz agresszió fenyegetettségében él – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európa jövőjéről a németországi Heidelberg egyetemén hétfőn tartott előadásában.
A jobboldali politikus kiemelte, hogy Európa történelmi fordulóponthoz érkezett, és a fordulat a kommunizmus összeomlásánál is veszélyesebb helyzetet teremtett.
A rendszerváltás idején ugyanis a változások békésen zajlottak, ezúttal viszont az egész világot orosz agresszió fenyegeti – vélekedett, hangsúlyozva, hogy európaiként kötelesség ellenszegülni Moszkva törekvéseinek.
Az EU jövőjéről kiemelte, hogy elutasítja az európai „szuperállam” gondolatát, és a nemzetállamok elsőségének elvét vallja.
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
A NATO-szövetségesek egységben támogatják Ukrajnát, de a Németország és Lengyelország közötti feszültség alááshatja az ukrán fegyveres erők támogatására irányuló közös erőfeszítéseket – írta vasárnap a Bloomberg amerikai hírügynökség, számolt be az rbc.ua hírportál.
A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Varsó és Berlin között a rakétákról, harckocsikról és pótalkatrészekről folyó viták új szintre emelkedtek, még akkor is, ha Volodimir Zelenszkij elnök felszólítja a nyugati szponzorokat, hogy siessenek a fegyverek szállításával, mielőtt megkezdődne valamelyik fél tavaszi offenzívája. A hírek szerint a lengyel vezetők nem hagyják ki a lehetőséget, hogy Berlint vádolják. Például bírálták a harckocsik frontra küldésének késedelmét, és azzal fenyegetőztek, hogy Berlin jóváhagyása nélkül szállítanak német gyártmányú páncélozott járműveket Ukrajnának.
Miután Olaf Scholz német kancellár zöld utat adott a Leopard harckocsik küldésének, a lengyelek megpróbáltak eleget tenni kötelezettségüknek, és elküldték saját régebbi Leopardjaikat, Németországot hibáztatva, amiért nem küld pótalkatrészeket. „A fő felelősség a Németországi Szövetségi Köztársaságot terheli, amely ezeknek a harckocsiknak a fő gyártója. Régóta sürgetjük a német felet, hogy csatlakozzon a harckocsi koalícióhoz, és ne csak harckocsikat, hanem pótalkatrészeket is szállítson” – mondta Andrzej Duda lengyel elnök.
Egy névtelenül nyilatkozó tisztviselő szerint a lengyel kormány úgy véli, hogy Németország inkább arra összpontosít, hogy versenyezzen Lengyelországgal az Ukrajnának nyújtott segélyek nemzetközi elismeréséért, mintsem arra, hogy ténylegesen megadja Kijevnek azt, amire szüksége van. A régi sérelmek is felszínre kerülnek. Így a német nagykövet a Twitteren élesen reagált Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter megjegyzéseire, miszerint Németország energiapolitikájával milliárdokat küld Moszkvának.
„Tudja a miniszter, hogy Lengyelország hány milliárd zlotyt utalt át évente Moszkvának orosz energiahordozókért cserébe?” – tette fel a kérdést Thomas Begger nagykövet egy Twitter bejegyzésben. Duda külpolitikai főtanácsadója, Marcin Psidacz azt mondta, hogy „hosszú beszélgetést” folytatott a nagykövettel az ilyen megjegyzésekről. A Scholz-kormány ugyanakkor meg van győződve arról, hogy a feszültség a választások után alábbhagy az országban.
Válaszul Németország is „támad”. Berlinben megjegyzik, hogy Lengyelország megpróbálja formába hozni az elavult felszereléseket, hogy Ukrajnába szállítsa. A brüsszeli NATO-találkozón Boris Pistorius védelmi miniszter a lengyel Leopard 2A4 modellek tízéves készletét úgy jellemezte, hogy „diplomatikusan szólva nincs miről írni”. Szerinte az a tét, hogy két teljes Leopard 2 zászlóaljat kell időben felállítani, hogy reagáljanak Oroszország tavaszi offenzívájára.
A hírügynökség megjegyezte, hogy Lengyelország az első négy Leopard 2 harckocsit Mateusz Morawiecki miniszterelnök kijevi látogatása során szállíthatta Ukrajnának, hogy megelőzze Berlint. Ez annak ellenére történt, hogy Varsó panaszkodik, hogy a pótalkatrészek hiánya hátráltathatja a telepítést. Németország szerint az ilyen panaszokat a fegyvergyártókhoz kell intézni. Mivel nincs több A4-es a raktárakban, a német hadseregnek nincsenek ilyen alkatrészei. Duda azonban megjegyezte, hogy a probléma 2015 óta tart. A tankokkal és fegyverekkel kapcsolatos panaszok ellenére a berlini tisztviselők szerint más kétoldalú területek harmonikusabban működnek. Például egy magas rangú tisztviselő rámutatott az erős együttműködésre a Patriot rakétaelhárító rendszerrel kapcsolatban, amelyet Németország adományozott Lengyelországnak légvédelmének a támogatásra.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A NATO-szövetségesek egységben támogatják Ukrajnát, de a Németország és Lengyelország közötti feszültség alááshatja az ukrán fegyveres erők támogatására irányuló közös erőfeszítéseket.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1678030980
[modified] => 1678029087
)
[title] => Feszültség támadt Németország és Lengyelország között az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás körül – Bloomberg
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=72509&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 72509
[uk] => 72512
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 72510
[image] => Array
(
[id] => 72510
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg
[original_lng] => 22587
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1678021921:2
[_thumbnail_id] => 72510
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4678
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1dae5695ddc979c1d856cdac7a1c7ce0] =>
[_oembed_time_1dae5695ddc979c1d856cdac7a1c7ce0] => 1679902856
[_oembed_5506dd07d775c09bda2632ca85f7cd49] =>
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Macron said yesterday that the SAMP/T systems are used to secure nuclear strangleholds on 🇲🇫 soil. And so we can argue that this will be the case for the 4️⃣ remaining systems. pic.twitter.com/LeXDVqHlyl
— French Aid to Ukraine 🇨🇵🇺🇦 (@aidefranceukr) April 19, 2024
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
A gazdasági és energetikai válság, az infláció visszaszorítása érdekében szükséges, hogy Ukrajna a szabad világ támogatásával legyőzze Oroszországot – mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, az olasz hivatali partnerével, Giorgia Melonival közösen tartott sajtóértekezleten.
Morawiecki kiemelte, hogy a lengyel és olasz álláspont azonos az ukrajnai háborút illetően. A varsói találkozón az újabb ukrajnai fegyverszállítások lehetőségét is megvitatták, hogy a lengyel miniszerelnök megfogalmazása szerint „minél hamarabb beköszöntsön a béke”.
Giorgia Meloni emlékeztetett: országa a háború kezdetétől pénzügyi, katonai és humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, amely továbbra is számíthat Róma támogatására. Morawiecki tájékoztatása szerint Melonival megvitatták az Európai Unió és az illegális bevándorlás kérdéskörét is.
A lengyel és az olasz kormány hasonlóan tekint az EU-ra, amely „szuverén nemzetek közössége, nem pedig egy szuperállam kell, hogy legyen. Lengyelország osztja a kereszténységre, a demokráciára és Európa víziójára vonatkozó olasz értékeket” – tette hozzá Morawiecki.
„Erős Európát akarunk, azt akarjuk, hogy az EU globális szereplő legyen, ami pedig akkor lesz, ha egyenlő módon veszi figyelembe az összes tagállam érdekeit” – jelentette ki a lengyel kormányfő az MTI beszámolója szerint.
A migrációról Morawiecki elmondta: a háborúhoz különféle eszközöket szoktak felhasználni, így Aljakszandr Lukasenka belorusz és Vlagyimir Putyin orosz elnök még az ukrajnai háború kitörése előtt „mesterségesen előidézett migrációval támadták meg Lengyelországot”.
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Lengyelország jövője attól függ, hogy most mennyire lesz hatékony Lengyelország és a szövetségesek Ukrajnának nyújtott támogatása, ami szorosan összefügg az orosz agresszió ellen küzdő szomszédos ország győzelmeivel vagy kudarcaival – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Dziennik Gazeta Prawnanak adott interjújában, számolt be az Ukrinform.
„Támogatjuk Ukrajnát, mert a jövőnk a keleti szomszédunktól függ. Többet teszünk, mint mások, mert többet nyerhetünk és többet veszíthetünk” – hangsúlyozta a lengyel vezető.
Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Ukrajna alig néhány hónapja kapta meg a tagjelölti státuszt, és támogatását fejezte ki Ukrajna a teljes jogú tagság felé tett erőfeszítéseit illetően.
„A tagjelölti státusz nagy siker volt. De nem állhatunk meg félúton. Ukrajna ma hatalmas és véres árat fizet azért, hogy megpróbálja kiszabadítani magát az orosz csizma alól. A kijevi Majdan eseményei az EU felé vezető útra irányították az országot, és az ukránok uniós csatlakozási elképzelése arra ösztönzi őket, hogy ezen az úton maradjanak, ezen a rendkívül nehéz és veszélyes úton” – jegyezte meg Morawiecki.
Hangsúlyozta: Ukrajna nem tudja legyőzni Oroszországot a Nyugat szolidaritása nélkül, beleértve a szankciókat, a pénzügyi, humanitárius és katonai támogatást.
„Az európai hivatalos körökben jelenleg tapasztalható lelkesedés folytatása nem lesz könnyű. De a legfontosabb, amit folytatnunk kell, az európai egység és eltökéltség Ukrajna védelmezőinek támogatásában. Felébresztettük a Nyugatot, nem hagyhatjuk, hogy újra elaludjon” – hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök.
Lengyelország egyike azon országoknak, amelyek a legnagyobb katonai és humanitárius támogatást nyújtják Ukrajnának az orosz agresszió elleni küzdelemben: ukrán menekültek millióit fogadta be, és a humanitárius és katonai segélyek Ukrajnába való szállításának közlekedési csomópontjává vált. Az EU ukrajnai katonai segítségnyújtási missziója keretében ukrán katonákat képeznek ki Lengyelország területén.
[type] => post
[excerpt] => Lengyelország jövője attól függ, hogy most mennyire lesz hatékony Lengyelország és a szövetségesek Ukrajnának nyújtott támogatása, ami szorosan összefügg az orosz agresszió ellen küzdő szomszédos ország győzelmeivel vagy kudarcaival.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676320440
[modified] => 1676311626
)
[title] => Morawiecki: Az Ukrajnának nyújtott támogatástól függ Lengyelország jövője
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=70521&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70521
[uk] => 70527
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70523
[image] => Array
(
[id] => 70523
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/morawiecki-1.jpg
[original_lng] => 47050
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/morawiecki-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/morawiecki-1-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/morawiecki-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/morawiecki-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/morawiecki-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/morawiecki-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/morawiecki-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1676304426:5
[_thumbnail_id] => 70523
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2838
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7fc16c1f54cfef107c49d47daef7f8d2] =>
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Lengyelország már 250 szovjet T-72 típusú harckocsit adott át az ukrán fegyveres erőknek, és a jövőben is folytatja tankok szállítását Ukrajnának – jelentette ki hétfőn Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök sajtótájékoztatón, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Morawiecki megjegyezte, hogy Lengyelország a jövőben 60 modernizált T-72 és PT-91 Twardy harckocsit ad Ukrajnának. „Lengyelország már szállított 250 posztszovjet harckocsit. Terveink szerint további 60 modernizált harckocsit és további 14 Leopardot szállítunk” – tette hozzá. „Lengyelország továbbra is aktívan támogatja Ukrajnát” – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki.
A hírportál emlékeztetett rá, hogy a PT-91 Twardy harmadik generációs lengyel fő harckocsi, a szovjet T-72M1 licenz változatán alapul. A T-72 második generációs fő harckocsi, amelyet a Szovjetunióban fejlesztettek ki. A szovjet hadsereg 1973-ban állította hadrendbe. A gyártás 30 éve alatt 14 fontosabb módosítást hajtottak végre rajta.
A batch of ?? sent L-70 anti-aircraft guns and ammunition, which will help defend critical infrastructure, have already arrived to ??. pic.twitter.com/1GEUsk1uad
Denmark has given Ukraine all of its CAESAR self-propelled howitzers. A true friend who knows that our fight is Europe's fight. Tak, Danmark! pic.twitter.com/x4MP65Yvfo
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
????One more delivery from Lithuania has reached Ukrainian soil. NASAMS missile launchers are now in place. @LTU_Army delivered it together with all neccessary equipment and SUV's for NASAMS crew. Gratitude to our ally ??Norway for donating a part of the additional equipment. pic.twitter.com/pzvhMX4RQM
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.