Oroszország szeptember 16-tól nem részes állama az Emberi Jogok Európai Egyezményének, miután az Ukrajnai ellen indított háború miatt március 16-án kizárta tagjai közül az Európa Tanács – jelentette be hétfőn Marija Pejcinovic Buric, a 46 államot számláló Európa Tanács főtitkára.
A horvát politikus kihangsúlyozta, hogy az orosz állampolgárokat szeptember 16-tól nem védi az Emberi Jogok Európai Egyezménye.
Sajnálatos, hogy Oroszország távolmaradásával az Emberi Jogok Európai Egyezményétől még inkább elszigeteli magát a demokratikus világtól, és több mint 140 millió orosz állampolgárt foszt meg az egyezmény által biztosított emberi jogi védelemtől – fejezte ki sajnálatát Pejcinovic Buric.
A főtitkár ugyanakkor kiemelte azt is, hogy az Európa Tanács továbbra is támogatja az emberi jogok védelmezőit, a demokratikus erőket, a szabad médiát és a független civil társadalmat Oroszországban, és együttműködik velük. Pejcinovic Buric egyúttal reményét fejezte ki, hogy egy napon az orosz állampolgárok ismét élvezhetik az Emberi Jogok Európai Egyezményének védelmét.
Emlékeztetett, az egyezmény értelmében Oroszországnak jogi kötelezettsége az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletek és határozatok végrehajtására a szeptember 16-ig elkövetett cselekményekkel vagy mulasztásokkal kapcsolatban. Elmondta, hogy az Európa Tanács továbbra is mindent megtesz az igazságosság és az elszámoltathatóság biztosítása érdekében az Oroszországgal kapcsolatos ügyek érintettjei számára.
Miután Oroszország háborúja továbbra is emberek millióinak okoz fájdalmat és szenvedést Ukrajnában és szerte Európában, az Európa Tanács ismételten felszólítja az orosz vezetést, hogy azonnal állítsa le a háborút, és vessen véget saját népe folyamatos elnyomásának – zárta gondolatait a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország szeptember 16-tól nem részes állama az Emberi Jogok Európai Egyezményének, miután az Ukrajnai ellen indított háború miatt március 16-án kizárta tagjai közül az Európa Tanács – jelentette be hétfőn Marija Pejcinovic Buric.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1663076520
[modified] => 1663064772
)
[title] => Újabb egyezményből zárták ki Oroszországot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57388&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 57388
[uk] => 57454
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 57389
[image] => Array
(
[id] => 57389
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-egyezmenyenek.jpg
[original_lng] => 113896
[original_w] => 1024
[original_h] => 575
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-egyezmenyenek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-egyezmenyenek-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-egyezmenyenek-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-egyezmenyenek.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-egyezmenyenek.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-egyezmenyenek.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-egyezmenyenek.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1663102169:2
[_thumbnail_id] => 57389
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3800
[translation_required_done] => 1
[_oembed_650c4597975f3e3142244abc4903eb91] =>
[_oembed_time_650c4597975f3e3142244abc4903eb91] => 1664476876
[_oembed_5b80f9139bbe21e1a4c5c7f922eb55b2] =>
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Törökország elutasítja Finnország és Svédország NATO-tagságra irányuló kérelmének jóváhagyását, ami komoly vitát váltott ki a szövetségen belül. Törökország az egyetlen ország, amely ellenzi a NATO-tagországok számának növelését. Az Egyesült Államokban még az is felmerült, hogy Ankarát ki kellene zárni a szervezetből, hogy a törökök ne akadályozzák a NATO terjeszkedését.
Csütörtökön Törökország megakadályozta a Finnország és Svédország tagságáról szóló tárgyalások megkezdését, mivel azt kifogásolta, hogy a két ország túl megengedően viszonyul a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) és a gülenista mozgalomhoz; két olyan csoporthoz, amelyeket Törökország terrorista szervezetként tart számon – írja a Newsweek.
A két ország visszautasította a kurd fegyveresek támogatásával kapcsolatos vádakat – a PKK-t az Európai Unió is terrorista szervezetként tartja számon –, valamint elutasította a Törökország által kért személyek kiadatását.
Ankara tiltakozása valódi kihívást jelenthet egy esetleges finn és svéd csatlakozással szemben, mivel az új NATO-tagok felvételéhez a szövetség valamennyi tagjának egyhangú jóváhagyása szükséges.
Ki lehet-e zárni Törökországot a NATO-ból?
Az Egyesült Államokban már a törökök NATO-kizárását emlegetik.
Korábban még 2016 és 2019-ben, miután Törökország megszállta Észak-Szíriát, már javaslatként felmerült, hogy zárják ki a szövetségből Törökországot.
Habár a NATO-t szabályozó Észak-atlanti Szerződésben nincs lehetőség a tagok felfüggesztésére, vagy akár kizárására, de a szövetség megvonhatja az adott országtól a támogatást, ha az eltér a szerződésben foglalt alapelvektől.
Ronald Grigor Suny amerikai történész és a Michigani Egyetem politológiaprofesszora szerint nagyon valószínűtlen, hogy a jövőben a NATO olyan drasztikus lépést tenne, amely teljesen elidegenítene egy ilyen stratégiai szövetségest, mint Törökország.
A professzor véleménye szerint végül Erdogan török elnök jóváhagyja majd Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, de meg fogja kérni az árát a szövetség többi tagjától.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
#BREAKING Germany plans to permanently station an additional 4,000 soldiers in NATO ally Lithuania to help secure the alliance's eastern flank, German Defence Minister Boris Pistorius says pic.twitter.com/KEuAn9DeYw
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Azonnali hatállyal lemond tagságáról Oroszország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában – jelentette be csütörtökön Gennagyij Kuzmin Oroszország ENSZ-nagykövetének helyettese.
Felhatalmazásom van a következő bejelentést tenni: az Oroszországi Föderáció döntést hozott arról, hogy idő előtt, 2022. április 7-i hatállyal lemond tagságáról az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában – mondta Kuzmin a világszervezet közgyűlésének szavazását követően, amelyen határozatot fogadtak el Oroszország tagságának felfüggesztéséről az Ukrajnát megtámadó orosz katonai csapatok által elkövetett „emberi jogi visszaélésekről, valamint az emberi jogok jelentős és szisztematikus megsértéséről” szóló jelentések miatt.
Kuzmin illegálisnak és politikailag motiváltnak nevezte a szavazáson elfogadott döntést, amely szerinte „egy szuverén – független bel- és külpolitikát folytató – ENSZ-tagállam demonstratív megbüntetését szolgálja”.
Nem sokkal azelőtt jelentették be, hogy az ENSZ Közgyűlése megszavazta Oroszország felfüggesztését a genfi székhelyű Emberi Jogi Tanácsból, az Egyesült Államok vezette kezdeményezés 93 igen szavazatot kapott, 24 ország nemmel szavazott, 58 ország pedig tartózkodott. A közgyűlésnek kétharmados igen szavazatra volt szüksége ahhoz, hogy Oroszországot eltávolítsák a tanácsból. Az igenre voksolt többek között Magyarország is.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Az ENSZ Közgyűlése támogatta az Orosz Föderáció ENSZ Emberi Jogi Tanácsában való tagságának felfüggesztéséről szóló határozatot.
A hírt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter jelentette be – írja a Jevropejszka pravda.
„Felfüggesztették Oroszország tagsági jogát ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál. A háborús bűnösöknek nincs helye az ENSZ-ben, amelynek feladata az emberi jogok védelme. Köszönettel tartozom mindazon tagországoknak, akik támogatták a vonatkozó közgyűlési határozatot, és a történelem helyes oldalát választották” – olvashatjuk Kuleba Twitter-bejegyzésében.
Ukrajna ENSZ-megbízottja, Szerhij Kiszlicja közzétett egy táblázatot a szavazás eredményeiről, mely szerint a határozat 93 igen és 24 nem szavazatot kapott, 58-an pedig tartózkodtak a szavazástól.
Érdemes megjegyeznu, hogy a tagság felfüggesztése a legmagasabb büntetés az Emberi Jogi Tanácsban: lehetetlen kizárni a tagokat. A tagság felfüggesztése azt jelenti, hogy ezentúl az Orosz Föderáció nem szavazhat a Tanácsban, nem tehet javaslatokat, nem nyújthat be határozattervezeteket. Oroszország részt vehet az üléseken, azonban ehhez a tagsággal nem rendelkező országoknak is megvan a joguk.
A döntést már Edgars Rinkēvičs lett külügyminiszter is üdvözölte.
„Üdvözlöm az ENSZ Közgyűlésének az Oroszország ENSZ Emberi Jogi Tanácsában való tagságának megszüntetéséről szóló szavazás eredményét. Ebben a testületben nincs helye annak az országnak, amely megtámadott egy másik országot, és súlyosan megsérti az emberi jogokat, beleértve a háborús bűnöket is” – mondta.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
Russian officials are not invited to #MSC2023. We will not give them a platform for their propaganda. We want to discuss Russia's future with Russian opposition leaders and exiled people - THEIR voices need to be heard and amplified.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Olekszandr Dubinszkij parlamenti képviselőt kizárták a Nép Szolgája frakcióból, miután felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára.
Az erre vonatkozó döntés a frakció hétfő esti ülésén hozták meg. Az eljárásnak megfelelően, frakciótársai legalább 70%-nak az aláírására van szükség ahhoz, hogy egy parlamenti képviselőt kizárjanak a frakcióból. Olha Vaszilevszka-Szmahljuk parlamenti képviselő Telegramon közölte, hogy a 246-ból több mint 180 képviselő szavazta meg a határozatot.
„Dubinszkij kizárására több mint 180 aláírás gyűlt össze. Szolszkij a bizottság elnöki tisztéből való menesztésének kérdését nem vitattuk meg” – írta. Olekszij Honcsarenko, a Jevropejszaka Szolidarnoszty parlamenti képviselője hozzátette, hogy a Nép Szolgája 198 képviselője szavazta meg a kizárást, míg 29-en ellene, és 19-en tartózkodtak.
A Nép Szolgája frakció múlt hétfői, az államfő részvételével megtartott ülését követően vált ismertté, hogy a frakció három forgatókönyvet fontolgat Dubinszkij ellen az amerikai szankciós listára való felkerülése miatt. Olekszandr Kornyijenko frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy Dubinszkijről belső közvélemény-kutatást végeznek el. A lehetőségek a következők voltak:
„Az első lehetőség az volt, hogy támogatjuk Dubinszkijt, és támogató leveleket intézünk az illetékes külföldi szervezetekhez. A második lehetőség, Dubinszkij kizárása a frakcióból. A harmadik lehetőség pedig, hogy az erre illetékes szervek indítsák meg azt az eljárást, amely felmenti Dubinszkij urat az Adó- és Vámpolitikai Bizottság elnökhelyettesi posztjáról. Ott Hetymancev úr az elnök, Dubinszkij pedig a Nép Szolgája frakció kvótájának köszönhetően lett az alelnök” – mondta.
Volodimir Zelenszkij kétszer is megkérte Dubinszkijt, hogy lépjen ki a frakcióból, amit ő határozottan elutasított. A parlamenti képviselő kijelentette, hogy soha nem avatkozott bele az amerikai választásokba, és semmi köze sem volt a Derkacs-féle videók publikálásához.
Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.