Orbán Viktor magyar miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videokonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.
A csütörtök–pénteki EU-csúcs napirendjén az ukrajnai háború, valamint gazdasági kérdések: az európai versenyképesség, a belső piac helyzete és az energiaügyek szerepelnek.
Orbán Viktor a videokonferencián leszögezte, Magyarország a béketáborhoz tartozik, ezért a háború kapcsán továbbra is az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazza. Ukrajna kapcsán aláhúzta, az uniós tárgyalásokon mindig fel kell hívni a kijevi vezetés figyelmét arra, hogy az EU-tagságra pályázó Ukrajna nem hagyhatja figyelmen kívül a területén élő kisebbségek, így a magyarok jogait.
Orbán Viktor kiemelte: Magyarország a világkereskedelmi ügyekben nem a blokkosodás, hanem az összekapcsolódás, az összeköttetések fejlesztése mellett áll ki.
[type] => post
[excerpt] => Orbán Viktor magyar miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videokonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1679476440
[modified] => 1679452899
)
[title] => Orbán Viktor: Ukrajna nem hagyhatja figyelmen kívül a kárpátaljai magyarok jogait
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=73986&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 73986
[uk] => 74043
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 73988
[image] => Array
(
[id] => 73988
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/orban-viktor-1.webp
[original_lng] => 13420
[original_w] => 800
[original_h] => 534
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/orban-viktor-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/orban-viktor-1-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/orban-viktor-1-768x513.webp
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/orban-viktor-1.webp
[width] => 800
[height] => 534
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/orban-viktor-1.webp
[width] => 800
[height] => 534
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/orban-viktor-1.webp
[width] => 800
[height] => 534
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/orban-viktor-1.webp
[width] => 800
[height] => 534
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1679488563:2
[_thumbnail_id] => 73988
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 4547
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7018c8b49738a34d12d4a79760882e71] =>
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
⚡️President Volodymyr #Zelensky briefly spoke with the Prime Minister of Hungary, Viktor #Orban, during the inauguration ceremony of the newly elected President of #Argentina, as reported by European Pravda.
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
I had a fruitful meeting today with Prime Minister @CiolacuMarcel in Budapest. We also took another important step towards the Schengen-membership of 🇷🇴 and 🇧🇬. And at the end of our lunch, we even got a phone call from President @realDonaldTrump. 😎 pic.twitter.com/q57Zu6rlg3
Trump: PM Orban of Hungary. He has my complete and total endorsement. An incredible job on immigration, unlike some countries that have hurt themselves. You have my total and complete endorsement and I'm putting it out. I already did but putting it out again pic.twitter.com/8kdUE0Cstx
A magyar nemzeti közösség jogait csorbító döntések megnehezítik az Ukrajna támogatása érdekében áldozatokat követelő döntések meghozatalát az elkövetkező időszakban Magyarországon – szögezte le Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanácsülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fő téma ezúttal is az ukrajnai háború volt. „Úgy látom, hogy hiába kezdődött új esztendő, a háborús attitűd nem változik, s ugyanaz a háborús hangulat uralkodik” – fogalmazott.
Erre példaként hozta fel, hogy Josep Borrell EU-s kül- és biztonságpolitikai főképviselő előterjesztette, hogy a blokk újabb 500 millió eurót fordítson az Európai Békekeretből ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, illetve 45 millió euróval járuljon hozzá az ukrán katonai kiképző misszió működéséhez.
„A mi álláspontunk egyértelmű: béke kell minél előbb […] Minél távolabb helyezkedik el valaki földrajzilag Ukrajnától, annál kevésbé érzi talán a háború hatásait közvetlenül, és ennélfogva talán annál kevésbé van jelen az elkötelezettség a béke mielőbbi megteremtése érdekében” – közölte Szijjártó Péter.
„Ellentétes az érdekeinkkel minden döntés, amely a háború meghosszabbításához vagy potenciális eszkalációjához vezethet, ezért nem tartjuk jó ötletnek a fegyverszállítások fokozását, ugyanakkor nem akadályozzuk az Európai Unió erre vonatkozó döntésének végrehajtását” – mondta.
Szijjártó Péter ezután felvetette az ukrajnai magyar nemzeti közösséggel szembeni koncentrált és súlyos támadások kérdését.
Élesen tiltakozott az ellen, hogy hirtelen, nagy számban és minden indoklás nélkül magyar nemzetiségű iskolaigazgatókat, pedagógusokat rúgnak ki, az intézeteket pedig arra kötelezik, hogy távolítsák el a magyar nemzeti jelképeket. Ezek mind-mind egy súlyos, koncentrált magyarellenes támadás jelei. „Mindez elfogadhatatlan, ezzel szemben nem csak nekünk, magyaroknak, hanem az Európai Uniónak is fel kell lépnie. Elfogadhatatlan, hogy ezt bárki kétoldalú kérdésként állítsa be” – tette hozzá.
A magyar külügyminiszter szerint Ukrajnának EU-tagjelöltként tiszteletben kell tartani a közösség szabályait, márpedig a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása közös érték és kötelezettség.
A miniszter hangsúlyozta, hogy arra számítottak, hogy a tagjelölti tárgyalások során majd javulni fog a nemzeti közösségek helyzete Ukrajnában.
„Ez lenne a logikus, ez lenne a helyes, ez lenne a szabályszerű, azonban nem ez történik” – jelentette ki, aláhúzva, hogy a decemberben elfogadott szabályok még rosszabb helyzetet teremtenek, ez pedig a súlyos jogi támadásokkal kiegészülve komoly aggodalmakra ad okot.
Úgy vélekedett, hogy a 2015-ben érvényes törvényekhez kellene visszatérni, a magyar nyelvű iskolák ellehetetlenítését pedig elfogadhatatlannak nevezte.
„A magyarság elleni koncentrált támadások és a magyarellenes lépések nagyon nehézzé teszik az elkövetkező időszak olyan döntéseit, amelyek Magyarországtól áldozatokat követelnek Ukrajna támogatása érdekében” – fogalmazott.
„Ezért azt várjuk Ukrajnától, hogy tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség jogait, […] és azt várjuk az Európai Uniótól is, hogy lépjen fel ebben az ügyben” – fűzte hozzá.
Szijjártó Péter az üggyel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: egyelőre úgy tűnik, hogy az ukránok nem vesznek figyelembe semmilyen figyelemfelhívást az európai államok részéről.
„Ukrajnának majd szüksége lesz olyan európai politikai döntésekre, amelyek nélkülünk nem fognak megszületni, és minél több jogot vesznek el a magyar nemzeti közösségtől, minél tovább húzzák azt, hogy visszaadják az egyszer már létezett nemzeti közösségi jogokat, annál nehezebb lesz nekünk otthon, Magyarországon meghozni olyan döntéseket, amelyek tőlünk áldozatokat követelnek” – szögezte le a magyar külügyminiszter.
[type] => post
[excerpt] => A magyar nemzeti közösség jogait csorbító döntések megnehezítik az Ukrajna támogatása érdekében áldozatokat követelő döntések meghozatalát az elkövetkező időszakban Magyarországon – szögezte le Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszte...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1674550080
[modified] => 1674516889
)
[title] => Szijjártó: Támogatjuk Ukrajnát, de azt várjuk el hogy tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség jogait
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68334&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68334
[uk] => 68390
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 42364
[image] => Array
(
[id] => 42364
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8.jpg
[original_lng] => 93633
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674557823:2
[_thumbnail_id] => 42364
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4360
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9bb27fb98449ef16ff9b53882fed213d] =>
[_oembed_time_9bb27fb98449ef16ff9b53882fed213d] => 1680985730
[_oembed_803082cae0da8705389131e0b563933f] =>
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Menczer Tamás, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára arra szólította fel a munkácsi kistérség helyi vezetőit, hogy azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat.
Menczer Tamás csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett bejegyezésében úgy fogalmazott: „nem pontosan értjük, hogy a magyarellenes döntések és intézkedések hogyan segítik az Oroszország ellen vívott háborúban Ukrajnát.”
My Website
Egyúttal leszögezte: a magyarellenes döntések és cselekedetek természetesen elfogadhatatlanok, „elítéljük azt, ami történt”. Az államtitkár azt is fontosnak nevezte, hogy az elfogadhatatlan események eddig a Munkácsi kistérségben történtek, nem egész Kárpátalján. Egyúttal reményének adott hangot, hogy ilyen magyarellenes intézkedésekkel „máshol nem kell szembesülnünk”.
„Felszólítjuk a helyi vezetőket, hogy azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat!” – írta Menczer Tamás.
Majd úgy folytatta: „felszólítjuk Ukrajna országos vezetőit, hogy haladéktalanul tegyenek meg mindent a magyarellenes döntések visszavonásáért és a korábbi állapot helyreállításáért.”
Mint hozzátette, elvárják az ukrán vezetőktől, tegyenek meg mindet azért, hogy a háború ellenére Kárpátalján meglévő stabilitást megőrizzék.
„Ha Ukrajna az Európai Unió tagja akar lenni, akkor elfogadhatatlan egy nemzeti közösség folyamatos és szisztematikus zaklatása, jogfosztása” – jelezte az államtitkár.
Ha helyszín kell a béketárgyalásokhoz, akkor ebben nyitottak vagyunk, amint azt rögtön a háború kitörése után már egyszer felajánlottuk. Ugyanakkor továbbra is befogadjuk a kelet felől érkező menekülteket – közölte Szijjártó Péter. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere is részt vett a C5 (Ausztria, Szlovénia, Csehország, Szlovákia és Magyarország) tanácskozásán Budapesten.
A miniszter az Indexnek megismételte, hogy Magyarország érdeke, hogy mielőbb béke legyen, mert akkor el lehet kerülni azokat a veszélyes forgatókönyveket, amelyek ahhoz készültek, hogy mit lehet tenni a Kárpátalján élő 150 ezres magyarság kimentése, megvédése érdekében.
Ha a front esetleg közeledik Ukrajna nyugati feléhez, az az eddigieknél jóval nagyobb biztonsági kockázatot jelent esetünkben – tette hozzá.
A külügyminiszter úgy látja, továbbra is olyan politikát folytat a kormány, hogy minimális esélye legyen annak, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba. Szijjártó szerint az Európai Unió hozott már elég szankciós döntést, de most már inkább arra kellene fókuszálnia, hogy miként lehetne mielőbb tűzszünetet elérni, idővel pedig békét kötni.
Nálunk is készültek háborús vészhelyzeti forgatókönyvek, a magyar katonaságnak a határvédelemből való kivonása is részben erről szól.
Azt a külügyminiszter is elismerte, nem valószínű, hogy az ukrajnai háború rövid időn belül véget érne.
(index.hu)
[type] => post
[excerpt] => Ha helyszín kell a béketárgyalásokhoz, akkor ebben nyitottak vagyunk, amint azt rögtön a háború kitörése után már egyszer felajánlottuk. Ugyanakkor továbbra is befogadjuk a kelet felől érkező menekülteket – közölte Szijjártó Péter.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1657895160
[modified] => 1657892794
)
[title] => Szijjártó Péter: Van forgatókönyv arra az esetre is, ha ki kell menekíteni a kárpátaljai magyarokat
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=53374&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 53374
[uk] => 53383
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 53376
[image] => Array
(
[id] => 53376
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szijjarto-peter2.jpg
[original_lng] => 94409
[original_w] => 727
[original_h] => 485
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szijjarto-peter2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szijjarto-peter2-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szijjarto-peter2.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szijjarto-peter2.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szijjarto-peter2.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szijjarto-peter2.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szijjarto-peter2.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1657889392:3
[_thumbnail_id] => 53376
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 24945
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3cd415411095007248c12d1a0d601539] =>
[_oembed_time_3cd415411095007248c12d1a0d601539] => 1659430981
[_oembed_9824611f82f756c6bb2b48ef40243f00] =>
[_oembed_time_9824611f82f756c6bb2b48ef40243f00] => 1664016070
[_oembed_64efe008dfdb41b31e442f552778ed27] =>
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
On the sidelines of the Raisina Dialogue, I had a constructive conversation with Hungary’s Foreign Minister Peter Szijjártó. We agreed to hold a separate bilateral meeting soon to have a thorough discussion of all issues on our agenda. pic.twitter.com/RKZ4QCc4ja
Az Európai Parlament frakcióközi Kisebbségi Munkacsoport legutóbbi ülésének napirendjén szerepelt az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzetének megvitatása Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő kezdeményezésére. Az online ülés célja az volt, hogy az érintettek felhívják az európai döntéshozók figyelmét a kárpátaljai magyar közösség fennmaradásért és nyelvi-oktatási jogaiért folytatott küzdelmére.
A kárpátaljai származású politikus kiemelte: az európai és nemzetközi politikum ki kell álljon az ukrajnai nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok jogai mellett, hiszen ez a demokrácia, az európai integráció alapvető feltétele.
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo
A nemzeti kisebbségek védelme alapvető feltétele kell, hogy legyen Ukrajna európai uniós csatlakozási törekvéseinek – hívta fel a figyelmet Bocskor Andrea és Gál Kinga, a Fidesz két európai parlamenti képviselője a testület kisebbségekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának csütörtöki videótanácskozásán.
Az online ülésnek két központi témája volt: a Minority Safe Pack kezdeményezés helyzete, amit a FUEN jelenleg az Európai Unió bíróságán keresztül próbál meg napirendi kérdéssé tenni az Európai Bizottság munkájában, valamint a kárpátaljai magyarság és az ukrajnai kisebbségi jogok helyzete.
https://youtu.be/iy1VHc55Rds
[type] => post
[excerpt] => A nemzeti kisebbségek védelme alapvető feltétele kell, hogy legyen Ukrajna európai uniós csatlakozási törekvéseinek – hívta fel a figyelmet Bocskor Andrea és Gál Kinga, a Fidesz két európai parlamenti képviselője a testület kisebbségekkel foglalko...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1616837100
[modified] => 1616835563
)
[title] => A kárpátaljai magyarság helyzete volt az egyik központi témája az európai parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportja ülésének (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=20720&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 20720
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 20721
[image] => Array
(
[id] => 20721
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-csoport.jpg
[original_lng] => 690124
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-csoport-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-csoport-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-csoport-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-csoport-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-csoport-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-csoport.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-csoport.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1616828364:10
[_oembed_df40716e506d6eddc64c385f6dcb009d] =>
[_oembed_time_df40716e506d6eddc64c385f6dcb009d] => 1616828205
[_thumbnail_id] => 20721
[_edit_last] => 10
[views_count] => 7721
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d17130c8f605eecd0deefe62b8e111aa] =>
[_oembed_time_d17130c8f605eecd0deefe62b8e111aa] => 1616828365
[_oembed_881a1ce7ee675d8619708f2346a6ef83] =>
[_oembed_time_881a1ce7ee675d8619708f2346a6ef83] => 1616829903
[_oembed_b7ed7862f57ada40e95102081e9125fc] =>
[_oembed_time_b7ed7862f57ada40e95102081e9125fc] => 1616829903
[_oembed_152fb8485263be9a000f7d720b5d74df] =>
[_oembed_time_152fb8485263be9a000f7d720b5d74df] => 1616829904
[_oembed_ca4e7a166d22fa1bec64aea56bac40a7] =>
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo
Az Európai Bizottság megerősítette kiállását az ukrajnai magyarok jogai mellett, levélben is megerősítették, hogy az Európai Unió elhivatottan kíséri figyelemmel az emberi jogok, ezen belül pedig a kisebbségi jogok tiszteletben tartását Ukrajnában – írta Bocskor Andrea, a Fidesz uniós parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.
https://youtu.be/erUyeo61zco
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság megerősítette kiállását az ukrajnai magyarok jogai mellett, levélben is megerősítették, hogy az Európai Unió elhivatottan kíséri figyelemmel az emberi jogok, ezen belül pedig a kisebbségi jogok tiszteletben tartását Ukrajnában...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1616059380
[modified] => 1616067933
)
[title] => Bocskor Andrea: Az Európai Bizottság megerősítette kiállását az ukrajnai magyarok jogai mellett (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=20202&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 20202
[uk] => 20215
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 20203
[image] => Array
(
[id] => 20203
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/bocskor-1.jpg
[original_lng] => 386525
[original_w] => 1116
[original_h] => 628
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/bocskor-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/bocskor-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/bocskor-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/bocskor-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/bocskor-1.jpg
[width] => 1116
[height] => 628
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/bocskor-1.jpg
[width] => 1116
[height] => 628
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/bocskor-1.jpg
[width] => 1116
[height] => 628
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1616060733:10
[_oembed_881a1ce7ee675d8619708f2346a6ef83] =>
[_oembed_time_881a1ce7ee675d8619708f2346a6ef83] => 1616051631
[_thumbnail_id] => 20203
[_edit_last] => 10
[views_count] => 10454
[_oembed_2422cd0daba82da3cc5e1264216bddf2] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseletében ma délután részt vettem a jobbközép pártokat tömörítő...
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa online-tárgyalást folytatott a kárpátaljai magyarság képviselőivel, Brenzovics Lászlóval és Bocskor Andreával az ukrajnai magyarok jogainak biztosításáról.
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo
Bocskor Andrea kárpátaljai magyar politikus, az Európai Parlament képviselője közösségi oldalán írt bejegyzésében mondta el, hogy újabb fórumon, Kereszténydemokrata Internacionálén (IDC-CDI) február 18-ai ülésén tárta az unió elé a kárpátaljai magyarság jelenlegi, aggasztó helyzetét.
„A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseletében ma délután részt vettem a jobbközép pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálénak (IDC-CDI) soron következő közgyűlésén, amelynek a KMKSZ is megfigyelői státuszú tagja.
A közgyűlés során felhívtam a tagpártok és az Internacionálé elnökének, Andres Pastrananak, a figyelmét az Ukrajnában az utóbbi években zajló szisztematikus kisebbségi jogszűkítő folyamatokra a nyelvhasználat és az oktatás terén, valamint a kárpátaljai magyar közösség és annak szervezeteivel, vezetőivel szembeni fenyegető és megfélemlítő fellépésekre, melyek politikai nyomásgyakorlásként, titkosszolgálati eszközökkel történnek.
Ezen aggasztó folyamatokra való tekintettel a KMKSZ elnöke, Brenzovics László, levélben, illetve én is hozzászólásomban kértem az IDC-CDI elnökét, hogy nyilatkozatban ítélje el a kárpátaljai magyarsággal szembeni politikai nyomásgyakorlást és rendszerszintű kisebbségi jogszűkítést.”
(Facebook.hu)
[type] => post
[excerpt] => Bocskor Andrea kárpátaljai magyar politikus, az Európai Parlament képviselője közösségi oldalán írt bejegyzésében mondta el, hogy újabb fórumon, Kereszténydemokrata Internacionálén (IDC-CDI) tárta az unió elé a kárpátaljai magyarság jelenlegi, ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1613679455
[modified] => 1613679483
)
[title] => Bocskor Andrea a Kereszténydemokrata Internacionálén is kiállt a kárpátaljai magyarokért
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=18984&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 18984
[uk] => 19007
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 18985
[image] => Array
(
[id] => 18985
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[original_lng] => 63170
[original_w] => 720
[original_h] => 540
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1613723635:3
[_oembed_2422cd0daba82da3cc5e1264216bddf2] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseletében ma délután részt vettem a jobbközép pártokat tömörítő...
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye
Az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén az EU-Ukrajna társulási megállapodás végrehajtásáról tartottak vitát. Bár történt némi előrelépés a társulási, valamint a szabadkereskedelmi megállapodásban rögzített reformok végrehajtása terén, az ország sok területen még mindig megfeledkezik az európai értékekről és demokratikus elvekről. A folyamatos kisebbségi jogszűkítések mellett nyílt politikai nyomásgyakorlást alkalmaz, továbbá visszaél a szabadkereskedelmi egyezményben rejlő lehetőségekkel és az Európai Unió jóhiszeműségével is. Kiemelten fontos ezért, hogy az EU végre határozott jelzéseket küldjön Ukrajnának, térjen vissza a helyes útra.
Bocskor Andrea felszólalásában üdvözölte az EU és Ukrajna közötti Társulási Egyezmény végrehajtásáról szóló jelentést. „Ukrajna fontos geostratégiai és politikai partnere az Uniónak, s olyan reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát, melyek megfelelnek a koppenhágai kritériumoknak, a demokrácia elveinek, és kifejezik azt, hogy Kijev tiszteletben tartja az alapvető és kisebbségi jogokat. Az elmúlt év fejleményei azonban azt mutatják, hogy a koronavírus-járványon, valamint az igen rossz állapotban lévő gazdaságon túl komoly problémák vannak az országban, melyekre az EU-nak reagálnia kell. Ilyenek például a szélsőséges nézetek és módszerek terjedésére, a média- és véleményszabadság korlátozása, a kárpátaljai magyar közösséget ért példanélküli politikai nyomásgyakorlás és megfélemlítések, az Ukrán Biztonsági Szolgálat túlkapásai a magyar szervezetekkel és vezetőikkel szemben, vagy a szélsőséges Mirotvorec weboldal halállistája” – hívta fel a figyelmet a fideszes EP-képviselő.
„A kárpátaljai magyar közösség évek óta nyelvi, oktatási és képviseleti jogszűkítéseknek van kitéve, s ellenségként kezelik őket, annak ellenére, hogy a hatályos kisebbségi törvény és az Alkotmány széleskörű jogokat garantál a nemzeti kisebbségeknek. Az ukrajnai magyar közösség nem akar mást, mint megőrizni meglévő jogaikat, partnerként részt venni a kisebbségeket érintő törvényhozás megalkotásában, és békésen élni szülőföldjén. Ebben évek óta nagy segítséget kap a magyar kormánytól, ami bizonyítja, hogy a kárpátaljai magyar közösség híd szerepet tölt be nemcsak a két ország kapcsolatában, de az EU irányába is” – emlékeztetett a néppárti politikus.
„Örvendetes, hogy a jelentésbe bekerült számos, a magyar kisebbség számára fontos módosító indítvány, s ezekről a javaslatokról az EU-Ukrajna Társulási Tanács keretén belül is tárgyalni kell majd” – zárta felszólalását Bocskor Andrea, kárpátaljai politikus.
Győri Enikő, az Ukrajnával fenntartott kereskedelmi kapcsolatok állandó európai parlamenti felelőse hozzászólásában rámutatott: „Keleti partnerünk sajnálatos módon jó ideje különféle legális és illegális trükkökkel próbálja kijátszani az Unióval 2016-ban kötött szabadkereskedelmi egyezményt, illetve tetszőlegesen vezet be védővámokat. Ukrajna ezt a politikát „okos protekcionizmusnak” hívja, véleményem szerint ugyanakkor ez szerződésszegés. Meg kell azonban jegyezni, hogy Kijev több alkalommal engedett az észérveknek, köszönhetően annak, hogy kereskedelmi témákban a Bizottság szilárdan képviseli az Unió érdekeit. Az Uniónak politikai ügyekben is ilyen határozott kiállást kellene tanúsítania, s nem tűrni a nemzeti kisebbségekkel, például az ott élő magyarokkal szembeni túlkapásokat”.
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegációjának elnöke a vita kapcsán elmondta: “Bocskor Andrea képviselőtársunk a kárpátaljai magyarok jogaiért való következetes kiállása miatti halállistára kerülése elfogadhatatlan. A hasonló listák elítélését és betiltását elvárjuk az ukrán hatóságoktól, ahogy ez a most vitatott jelentésben is szerepel. Ezért fontosnak tartom, hogy az Európai Parlament elnöke a napokban levelünkre adott válaszában aggasztónak nevezte az ukrajnai helyzetet és jelezte, hogy fel fogja vetni az ügyet az ukrán kormányfővel esedékes találkozóján” – húzta alá a néppárti képviselő.