Az izraeli hatóságok a Hamász csoport teljes felszámolását követően egy új biztonsági rezsim létrehozását tervezi a Gázai övezetben – jelentette ki Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter a Knesszet külügyi és védelmi bizottságának Tel-Avivban tartott ülésén, számolt be a The Times of Israel.
Gallant elmondása szerint a Hamász elleni háborúnak három fő szakasza lesz.
„A katonai hadjárat első szakaszában vagyunk (légicsapásokkal a szerk.), a jövőben pedig a szárazföldi manőverek következnek, hogy megsemmisítsük a fegyvereseket és leromboljuk az infrastruktúrát a Hamasz legyőzése és megsemmisítése érdekében” – mondta.
Gallant szerint a második szakaszban a harcok folytatódnak, de kisebb intenzitással, mivel a csapatok az ellenállási telepek felszámolásán dolgoznak.
„A harmadik lépés egy új biztonsági rezsim létrehozása a Gázai övezetben, megszüntetve Izrael felelősségét a gázai mindennapi életért, és új biztonsági valóságot teremt az izraeli állampolgárok és a Gázával határos térség lakosai számára” – mondta az izraeli védelmi miniszter.
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ