A NATO támogatja Ukrajnát, mert egy orosz győzelem veszélyesebbé teszi a világot, a tekintélyelvű vezetők bátorítást kapnak, hogy katonai erő segítségével elérhetik céljukat – jelentette ki hétfőn Jens Stoltenber NATO-főtitkár egy médiainterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Stoltenberg a Deutsche Welle német médium Conflict Zone című adásának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a NATO legfőbb prioritása Ukrajna katonai támogatása. Szerinte a csatatéren aratott győzelmek az ukrán fegyveres erők érdeme, de a NATO támogatása nélkül nem tudták volna elérni ezeket a sikereket és visszaverni az oroszokat úgy, ahogy az elmúlt hetekben tették. „Emlékeznünk kell arra, hogy ha Putyin és Oroszország abbahagyja a harcot, eljön a béke. Ha Zelenszkij elnök és Ukrajna felhagy a harcokkal, akkor Ukrajna megszűnik független államként létezni. És mi nem akarjuk, hogy ez megtörténjen. Ezért támogatjuk Ukrajnát” – mutatott rá.
A NATO főtitkár emellett kijelentette, hogy az Észak-atlanti Szövetséget nem lehet megfélemlíteni vagy rákényszeríteni arra, hogy eltűrje Oroszország nukleáris zsarolását. Megjegyezte, hogy az Orosz Föderáció fenyegetéseinek célja a partnerek zsarolása és kényszerítése arra, hogy hagyjanak fel Ukrajna támogatásával. Úgy vélte, ha ez megtörténik, Putyin elnök nyer Ukrajnában. „Nagyon veszélyes jelzést fog küldeni minden tekintélyelvű vezetőnek, hogy a brutalitással és a nemzetközi jog megsértésével járó katonai erő felhasználásával elérik céljaikat. Sebezhetőbbé tesz minket. Veszélyesebbé teszi a világot. És így, igen, megvannak minden változat esetén a kockázatok ebben a konfliktusban. De úgy gondolom, hogy annak kockázata, hogy Putyin elnök nyerjen, sokkal nagyobb, mintha továbbra is támogatnánk Ukrajnát. A NATO orosz atomcsapás esetén a támadás típusától, a körülményektől és a kontextustól függően reagál. Oroszország tudja, hogy ennek súlyos következményei lesznek számára” – fejtette ki Jens Stoltenberg.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A NATO támogatja Ukrajnát, mert egy orosz győzelem veszélyesebbé teszi a világot, a tekintélyelvű vezetők bátorítást kapnak, hogy katonai erő segítségével elérhetik céljukat – jelentette ki hétfőn Jens Stoltenber. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1666629840 [modified] => 1666627957 ) [title] => A NATO a háború folytatásában érdekelt, mert nem engedheti, hogy Oroszország nyerjen Ukrajna ellen – Stoltenberg [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=60908&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 60908 [uk] => 60922 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 60909 [image] => Array ( [id] => 60909 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/stoltenberg-4.jpg [original_lng] => 25052 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/stoltenberg-4-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/stoltenberg-4-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/stoltenberg-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/stoltenberg-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/stoltenberg-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/stoltenberg-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/stoltenberg-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1666628559:2 [_thumbnail_id] => 60909 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3818 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8555e4154817182eaca80ae9d78951d7] =>
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE