Előremutató az Európa Tanács (ET) azon döntése, hogy olyan széleskörű nemzetközi egyezményt kíván elfogadni, amely az ukrajnai háborúban elkövetett bűncselekmények elkövetőinek büntetlenségét kívánja elkerülni – jelentette ki a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban hétfőn.
Németh Zsolt, a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) tavaszi ülésszakának első munkanapján, az MTI-nek telefonon nyilatkozva közölte: az Oroszország által elkövetett katonai agresszió veszteségeiről az ET jelentést állít össze.
A jelentés alapján létrehozni kívánt egyezmény megkötése az Európa Tanács negyedik, az izlandi Reykjavíkban, május közepén tervezett csúcstalálkozójának egyik fontos sikere lehet majd – emelte ki.
A politikus arról is tájékoztatott, hogy az ET Miniszteri Bizottsága felkérte a Parlamenti Közgyűlést, fejtse ki álláspontját Koszóvó ET-tagságáról. Szavai szerint ez kockázatot jelent a reykjavíki csúcstalálkozóra nézve, hiszen a Miniszteri Bizottság rendkívül érzékeny, a vasárnap Észak-Koszovóban tartott polgármester-választást követően hozakodott elő a felkéréssel.
„Félő, hogy az Európa Tanács döntése a stabilitás helyett az instabilitást fogja szolgálni. Ahogy félő azt is, hogy a tanács egysége, ami szükséges a negyedik csúcstalálkozó sikerhez, megkérdőjeleződhet” – fogalmazott.
Magyarország fontosnak tartja, hogy a Szerbia és Koszovó kapcsolatának rendezését célzó párbeszéd folytatódjon, valamint az előrehaladáshoz minden nemzetközi szereplő hozzájáruljon. Ez az Európa Tanácsra nézve is fontos elvárás – mondta.
A nemzetközi közösség és az Európa Tanács intézkedéseinek a feszültséggel terhelt régió stabilitását kell szolgálnia – tette hozzá Németh Zsolt.
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfői közleményében felszólította a litván parlamentet, hogy utasítsa el a határvédelmi törvény módosítási tervezetét, amely legalizálná a nemzetközi védelemre szoruló személyek visszatoloncolását.
A strasbourgi szervezet biztosa szerint ezt a jogalkotási folyamatot az emberi jogi normáknak kellene vezérelniük, és a határvédelmi törvénynek védelemorientált megközelítést kell alkalmaznia a migráció és a menekültügy területén. A módosító tervezetet tavaly novemberben jelentette be a litván belügyminisztérium, arra hivatkozva, hogy Fehéroroszország szándékosan illegális bevándorlókat juttat Litvániába a két ország közös határán keresztül. A litván belügyminisztérium többek között azt javasolta, a törvény tartalmazza annak lehetőségét, hogy ne engedjék be Litvánia területére az eljárást megsértő külföldieket állami szintű vészhelyzet idején. Mijatovic felhívta a figyelmet: az élethez való jog védelmét és a kínzás, illetve az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát még vészhelyzetek esetében is teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Rámutatott, hogy aggasztó jelentések érkeznek Litvániából migránsok ellen elkövetett erőszakcselekményekkel és illegális visszatoloncolásukkal kapcsolatban. Véleménye szerint a litván határokon a belépési korlátozások megszüntetésére, az emberi jogi civilszervezetek munkavégzésének akadályoktól mentes engedélyezésére, valamint hatékony humanitárius segítségnyújtásra van szükség. A biztos felszólította a litván hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben az illegális visszatoloncolások és a kollektív kiutasítások tilalmát, és biztosítsák a menedékjoghoz való hatékony hozzáférést.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfői közleményében felszólította a litván parlamentet, hogy utasítsa el a határvédelmi törvény módosítási tervezetét, amely legalizálná a nemzetközi védelemre szoruló személyek visszatoloncol...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1682344560
[modified] => 1682344339
)
[title] => Az ET felszólította a litván parlamentet, hogy utasítsa el a határvédelmi törvény módosítását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=77006&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 77006
[uk] => 77095
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 77007
[image] => Array
(
[id] => 77007
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[original_lng] => 707629
[original_w] => 800
[original_h] => 430
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep-300x161.png
[width] => 300
[height] => 161
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep-768x413.png
[width] => 768
[height] => 413
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[width] => 800
[height] => 430
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[width] => 800
[height] => 430
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[width] => 800
[height] => 430
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[width] => 800
[height] => 430
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1682417836:3
[_thumbnail_id] => 77007
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3381
[translation_required_done] => 1
[_oembed_2a37354a33d9e510b8db3c3053c90f69] =>
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Az Európa Tanács által elfogadott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját be kell építeni az uniós jogrendbe – szögezte le Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP-) képviselője, az Európai Unió és az Európa Tanács (ET) közötti együttműködésről szóló, az MTI-hez kedden eljutatott jelentésében.
Vincze Loránt, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén bemutatott jelentésében kiemelte, a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács által kidolgozott és nyomon követett kisebbségvédelmi jogi eszközök jelenleg is a világ legátfogóbb, jogilag kötelező erejű eszközei.
Noha az EU az uniós csatlakozási feltételek között fontos elemként tartja számon a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény végrehajtását, ez nem elégséges – közölte. Az Európai Uniónak a jogállamiság és az alapvető jogok EU-n belüli nyomon követésének részévé kell tennie a kisebbségek védelmét, ami azt jelenti, hogy nem csak a csatlakozás előtt, de az után is követni kell az abban foglaltak betartását – hangsúlyozta.
„Szükség van az Európai Unió és az Európa Tanács közötti szorosabb együttműködésre. Fontos, hogy a kisebbségek kultúrájának és nyelvének védelme közös érték legyen” – fogalmazott.
A szöveg részleteit ismertetve Vincze Loránt közölte: a jelentés elfogadásával az EP ismételten arra ösztönzi az Európai Uniót, hogy csatlakozzon a Kisebbségi Keretegyezményhez és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájához, valamint szorosabb jogi kapcsolatokat szorgalmaz az EU és az ET között a kisebbségi jogok területén.
Aláhúzta: erősíti az EU hitelességét a csatlakozási folyamat során, ha a jogállamiság és az alapvető jogok unión belüli nyomon követésének részévé teszi a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény normáit.
A javaslat továbbá kéri a két intézmény között megszilárdult stratégiai partnerség formalizálását, a 2007-es együttműködési egyezmény felülvizsgálatát és parlamentközi küldöttség létrehozását az EP és az ET parlamenti közgyűlése között – tájékozatott az EP-képviselő.
Az EU és az ET együttműködéséről szóló jelentést az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága (AFCO) február végén tartott ülésén ellenszavazat nélkül fogadta el. Az EP plenárisa kedden szavaz a jelentésről.
Az elfogadott szöveg hangsúlyozza az együttműködés jelentőségét a kisebbségi kultúrák előmozdításában és védelmében. Kiemeli a regionális és kisebbségi nyelvek használata biztosításának fontosságát a magán- és közéletben egyaránt, illetve e nyelvek továbbadási lehetőségének szavatolását, a különböző szintű oktatásukat, beleértve annak elmélyítését is.
Hangsúlyozza továbbá, hogy az Európa Tanács fontos partner az EU bővítési folyamatában, mivel az EU-val együttműködve támogatja a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országokat a csatlakozáshoz szükséges reformok végrehajtásában. Az érintett országokat segíti a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat, a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét szavatoló intézmények stabilitására vonatkozó kritériumok teljesítésében, és nyomon követi az e területeken elért eredményeket.
A bővítés terén az EU és az Európa Tanács között folytatott együttműködést még jobban meg kell erősíteni, hogy formálisabbá, strukturáltabbá és szisztematikusabbá váljon – szögezi le az elfogadott dokumentum.
Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: úgy az Európai Uniónak, mint az Európa Tanácsnak fontos szerepe van Európában.
Azonban – mint írta – sajnálatos, hogy az unió szerepvállalása az őshonos nemzeti kisebbségek védelme terén nem értékelhető. Szavai szerint ezt az Európai Bizottságnak a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozók védelmének javítását, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítését célzó Minority Safepack nevű európai polgári kezdeményezésre adott „cinikus válasza” is bizonyítja. Holott – emelte ki – az alapítószerződések a nemzeti kisebbségek védelmét az unió feladatává is teszik.
„Fontosnak tartjuk, hogy az Európai Unió bebizonyítsa, a szerződések rendelkezéseit nem szelektív módon, kénye-kedve szerint értelmezi, hanem védelmezője tud lenni a nemzeti kisebbségek jogainak” – fogalmazott.
Trócsányi László sajnálatosnak nevezte, hogy az elfogadott szöveg felszólítja az Európai Unió Tanácsát a nemi alapú erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló isztambuli egyezmény jóváhagyására, melyhez még több tagállam nem csatlakozott.
„Nem helyes, hogy az unió ilyen módon próbál nyomást gyakorolni a tagállamokra, az egyezmény ratifikációjáról való döntés ugyanis nemzeti hatáskörbe tartozik, így a jelentés ebben a formában nem támogatható” – tette hozzá a fideszes politikus.
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Elismerés illeti Ukrajnát a korrupció elleni küzdelemben a háborús idők ellenére elért előrehaladás miatt – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) pénteken.
Az Európa Tanács szakértői jelentésükben kiemelték: figyelemre méltó, hogy Ukrajna a jelenlegi helyzet ellenére folytatta a GRECO ajánlásainak végrehajtását.
A jelentéstevők szerint Ukrajna „bizonyos előrelépéseket” tett azzal, hogy a megfogalmazott 31 ajánlásból 15-öt kielégítően végrehajtott,
vagy azokat kielégítő módon kezelte. A fennmaradó ajánlások közül azonban kilencet részben, hetet pedig nem hajtott végre. Egyebek mellett elismerték, hogy például az országgyűlési képviselők etikai kódexének tervezete kiigazításokat tartalmaz az elfogadható ajándékokra és a vendéglátásra vonatkozóan.
Megjegyezték: a lobbizásról szóló törvényt még el kell fogadni, és további erőfeszítésekre van szükség a parlamenti bizottságok munkájának nyitottsága, valamint általánosabban a jogalkotás átláthatósága tekintetében.
A GRECO szerint még nincsenek egyértelmű meghatározások a bírák magatartásával kapcsolatos fegyelmi vétségekre. Az ügyészeket illetően a szakértők kiemelten üdvözölték a kiválasztásra, kinevezésre és előléptetésre vonatkozó új szabályok bevezetését, amelyek átláthatósági és érdemen alapuló követelményeken alapulnak.
Az MTI beszámolója szerint pozitív fejleménynek nevezték továbbá a szakosított korrupcióellenes ügyészség (SAPO) új vezetőjének kinevezését, ahogy az ügyészek szakmai etikai és magatartási kódexéhez fűzött kommentár kiadását is.
A GRECO arra a következtetésre jutott, hogy az ajánlásoknak való megfelelés jelenlegi szintje már nem „teljes mértékben elégtelen”, mint ahogy azt a legutóbbi, 2022 áprilisában közzétett megfelelőségi jelentés rögzítette. A szakértők felkérték Ukrajnát, hogy nyújtson be jelentést a még nem teljesített ajánlások végrehajtása érdekében meghozott intézkedésekről legkésőbb 2024. március 31-ig.
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Urmas Reinsalu észt külügyminiszter felszólította az Európa Tanácsot, hogy mondjon fel az Oroszországi Föderáció azon állampolgárainak, akik jelenleg annak testületeiben dolgoznak – számolt be a Jevropejszka Pravda az észt külügyi tárca az Európa Tanács vezetőségéhez intézett levelére hivatkozva.
Reinsalu az Európa Tanács főtitkárához, Maria Pejchynovych-Burichhoz, valamint az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának jelenlegi elnökéhez, Þórdís Kolbrún Reykfjörð Gylfadóttirhoz, izlandi külügyminiszterhez fordult, és fenntartásait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Európa Tanácsnak még mindig sok orosz állampolgárságú alkalmazottja van.
Urmas Reinsalu üdvözölte a már megkezdett tárgyalásokat az ügyben, és ismét hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, hogy Oroszország kizárása után orosz állampolgárok továbbra is a szervezetben dolgozzanak, miközben Moszkva folytatja Ukrajna elleni agresszióját, és semmibe sem veszi a nemzetközi jogot.
„Ez diszkreditálja azt a szervezetet, amelyet közös értékeink – az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság – előmozdítása érdekében hoztak létre Európában. Nem szabad alábecsülni az ilyen munkavállalókra nehezedő külső nyomás kockázatát sem. Ezért további lépésekre van szükség az Európa Tanácsba vetett bizalom fenntartásához” – hangsúlyozza.
Urmas Reinsalu a tárgyalások intenzívebbé tételét és a kérdés sürgősnek való minősítését kérte.
„Nem engedhetjük meg, hogy ez a probléma hiteltelenné tegye az Európa Tanács tagállamai és kormányai vezetőinek május 16-17-én tartandó csúcstalálkozóját. A vezetőknek lehetőséget kell biztosítani, hogy összpontosíthassanak a szervezet jövőjére és az emberi jogok védelmének javítására irányuló konkrét lépésekre” – fogalmazott Észtország külügyminisztere.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke meghívta Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy személyesen vegyen részt az Európai Tanács február 9–10-i rendkívüli brüsszeli ülésén – számolt be Barend Leyts, az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitteren, tájékoztatott az Ukrinform.
„Az Európai Tanács elnöke felkérte Zelenszkij ukrán elnököt, hogy személyesen vegyen részt az Európai Tanács közelgő #EUCO csúcstalálkozóján. Biztonsági okokból több információt nem közlünk” – jegyezte meg a szóvivő.
Mint korábban közöltük, február 9–10-én Brüsszelben rendkívüli ülést tart az Európai Tanács, amelyen az uniós országok állam- és kormányfői megvitatják a gazdaság, a migráció, valamint Ukrajna támogatásának kérdéseit az orosz agresszió elleni küzdelemben.
[type] => post
[excerpt] => Charles Michel, az Európai Tanács elnöke meghívta Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy személyesen vegyen részt az Európai Tanács február 9–10-i rendkívüli brüsszeli ülésén – számolt be Barend Leyts, az Európai Tanács elnökének szóvivője.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1675774860
[modified] => 1675770024
)
[title] => Brüsszelbe hívta meg Zelenszkijt az Európai Tanács elnöke
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69884&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69884
[uk] => 69849
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 69850
[image] => Array
(
[id] => 69850
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/166492-1-large.jpg
[original_lng] => 101546
[original_w] => 1043
[original_h] => 695
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/166492-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/166492-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/166492-1-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/166492-1-large-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/166492-1-large.jpg
[width] => 1043
[height] => 695
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/166492-1-large.jpg
[width] => 1043
[height] => 695
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/166492-1-large.jpg
[width] => 1043
[height] => 695
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1675762825:5
[_oembed_2a37354a33d9e510b8db3c3053c90f69] =>
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Elérkezett az ideje, hogy több felszerelést biztosítsunk és harckocsikkal lássuk el Ukrajnát – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
Charles Michel, a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács decemberi csúcstalálkozójának eredményeit értékelő EP-vitán elmondott beszédében hangsúlyozta: Ukrajnának több katonai felszerelésre van szüksége. Az Európai Unió mindaddig pénzügyi és katonai segítséget nyújt Ukrajnának, ameddig arra a megtámadott országnak szüksége van.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszédében kiemelte: részben már sikerült felszámolni a függőséget az orosz energiától, az Európai Unió továbbra is elszánt az orosz fosszilis tüzelőanyagok teljes kivezetése és az energiaárak csökkentése mellett.
[type] => post
[excerpt] => Elérkezett az ideje, hogy több felszerelést biztosítsunk és harckocsikkal lássuk el Ukrajnát – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674053760
[modified] => 1674045785
)
[title] => Elérkezett az ideje, hogy az EU harckocsikkal lássa el Ukrajnát – Charles Michel
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67682&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67682
[uk] => 67819
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 67683
[image] => Array
(
[id] => 67683
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/charles-michel.jpg
[original_lng] => 105229
[original_w] => 600
[original_h] => 315
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/charles-michel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/charles-michel-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/charles-michel.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/charles-michel.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/charles-michel.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/charles-michel.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/charles-michel.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674134638:8
[_thumbnail_id] => 67683
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3691
[_oembed_440192a9b61e1258f838b2b4aec3acb5] =>
[_oembed_time_440192a9b61e1258f838b2b4aec3acb5] => 1674038586
[_oembed_db36bd6884f2189b67422bc43f3fb701] =>
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Január elsejétől fél évre Svédország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Csehországtól. Prioritásai között az európai és globális biztonság szavatolása, az uniós versenyképesség megőrzése, a zöld átállás és a zöld energia használatának előmozdítása, valamint a demokratikus értékek és a jogállamiság védelme szerepel.
A január 1-től június 30-ig tartó svéd elnökség programját nagymértékben határozza meg az orosz-ukrán háború, a konfliktus okozta infláció és energiaválság. „Svédország egy olyan időszakban veszi át az EU tanácsának elnökségét, amikor az Európai Unió példátlan kihívásokkal néz szembe. Prioritásaink alapja egy zöldebb, biztonságosabb és szabadabb Európa megteremtése” – fogalmazott Ulf Kristersson svéd miniszterelnök december 14-én a svéd parlament előtt tartott, az elnökség feladatait ismertető beszédében. A svéd tanácsi elnökség a következő hat hónapban erősíteni akarja az uniós egységet és közös álláspontot szeretne kialakítani az európai biztonság- és védelempolitika megteremtése terén. Erősíteni szeretné a transzatlanti kapcsolatokat, valamint a megbízható partnerekkel közösen fellépni a határokon átnyúló szervezett bűnözés ellen. Svédország prioritásként kezelné az Ukrajnának szánt gazdasági és katonai támogatás folytatását, valamint a háborúban álló ország EU felé vezető útjának egyengetését. Stockholm szerint Kijevet támogatni kell katonailag és pénzügyileg, segíteni az ukrán menekülteket, valamint finanszírozni Ukrajna újjáépítését. A svéd elnökség élére akar állni az infláció, a gazdasági recesszió és az elszabadult energiaárak kezelésének, miközben foglalkozna a hosszú távú energiapiaci reformok megvalósításával. Elő kívánja mozdítani a leválást az orosz energiáról, valamint figyelmet kíván fordítani a gazdasági növekedés ösztönzésére irányuló erőfeszítésekre. A svéd programban szerepel az EU azon vállalásának előmozdítása, amely szerint az unió 2030-ig 55 százalékkal csökkentené a károsanyag-kibocsátását, 2035-ig pedig kivezetné a fosszilis energiával üzemelő autókat. „Működésbe hozzuk az Irány az 55 százalék elnevezésű klíma- és energiacsomag intézkedéseit és felgyorsítjuk az energetikai átállást” – olvasható az elnökségi prioritások között. Stockholm emellett hatékonyabbá kívánja tenni az Európai Unió élelmiszerpiacát érdemben befolyásoló döntéshozatalt, valamint előmozdítani az élelmiszerpiacok globális stabilizálását. Az Európai Unió Tanácsának elnöksége alatt Svédország mintegy 150 ülésen fog elnökölni. A Svédországban tartott találkozókat az ország különböző helyszínein tartják majd, az északi Kirunától a déli Malmöig. Az ülések helyszíneit a legtöbb esetben az egyes találkozók témájához, a vidékfejlesztéstől, az erdőgazdálkodáson, a halászaton, a kutatáson át, a vámügyekig és az űrkutatásig terjedő kérdéskörükhöz kapcsolódóan választották ki – tájékoztatott a svéd kormány. Svédország 1995. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Tagságának kezdete óta harmadszor tölti be az EU tanácsának soros elnöki tisztét, ezt megelőzően 2001-ben és 2009-ben jutott rá ez a feladat. Az ország 2001. március 25. óta tagja a schengeni térségnek. Nemzeti valutát használ, de elkötelezte magát amellett, hogy a szükséges feltételek teljesítése után bevezeti az eurót. Az Európai Unió Tanácsának elnökségét a 27 tagállam nemzeti kormányai látják el, amelyek hathavonta, minden év január 1-jén és július 1-jén váltják egymást. Az elnökség felel a tanácsban végzett jogalkotási munka előmozdításáért. Biztosítania kell az unió programjának folytonosságát, a jogalkotási folyamatok szabályszerűségét, valamint a tagállamok közötti együttműködést. A mindenkori elnökség munkaprogramján három tagállam (elnökségi trió) osztozik egy 18 hónapos periódust felölelő időszak alatt. Svédország az őt megelőző Csehországgal és Franciaországgal alkotja az elnökségi triót. Az elnökség egyrészt részletesen meghatározza azon célokat, amelyeket hivatali ideje alatt el szeretne érni, másrészt – a trió két másik tagjával együtt – olyan hosszabb távú célokat is kitűz, amelyek nem valósulhatnak meg mindössze hat hónapon belül. A francia-cseh-svéd trió prioritásai között szerepel egyebek mellett az emberi jogok és az alapvető értékek, köztük a demokrácia, jogállamiság, nemek közötti egyenlőség védelme és tiszteletben tartása, a schengeni térség, valamint a közös uniós menekültügyi és migrációs politika megerősítése, a zöld növekedés, a digitális szuverenitásának megerősítésén alapuló új európai növekedési és beruházási modell előmozdítása. Magyarország 2004 óta tartó uniós tagsága történetében eddig egyszer, 2011 első félévében töltötte be, legközelebb 2024 második felében tölti be az uniós elnöki tisztséget.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Január elsejétől fél évre Svédország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Csehországtól. Prioritásai között az európai és globális biztonság szavatolása, az uniós versenyképesség megőrzése, a zöld átállás és a zöld energia használa...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1672498560
[modified] => 1672581779
)
[title] => Január elsejétől Svédország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=66317&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 66317
[uk] => 66345
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 66318
[image] => Array
(
[id] => 66318
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/se-scaled.jpg
[original_lng] => 501985
[original_w] => 2560
[original_h] => 1439
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/se-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/se-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/se-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/se-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/se-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/se-2048x1151.jpg
[width] => 2048
[height] => 1151
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/se-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1439
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1672574580:2
[_thumbnail_id] => 66318
[_edit_last] => 2
[views_count] => 3109
[translation_required_done] => 1
[_oembed_440192a9b61e1258f838b2b4aec3acb5] =>
[_oembed_time_440192a9b61e1258f838b2b4aec3acb5] => 1672491365
[_oembed_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] =>
[_oembed_time_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] => 1674562634
[_oembed_ecda0dbdbdc0119f25024eb485385d9a] =>
The government decided today to send #Estonia's biggest aid package of heavy weapons so far to #Ukraine.
This takes our total military aid to Ukraine over 1% of our GDP.
The package includes howitzers, grenade launchers and ammunition - what Ukraine has asked us for. 1/
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
Glad to announce that after the meeting I hosted with @RTErdogan & @SwedishPM, President Erdogan has agreed to forward #Sweden's accession protocol to the Grand National Assembly ASAP & ensure ratification. This is an historic step which makes all #NATO Allies stronger & safer. pic.twitter.com/D7OeR5Vgba
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Jelenleg lehetetlen vállalkozás felfüggeszteni Oroszország tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában – mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az RTVI YouTube-csatornának adott interjújában.
Szerinte létre kellett volna hozni egy felfüggesztési mechanizmust, és kiemelte, hogy nem Oroszország teljes kizárásáról van szó, hanem a tanácsbeli tagságának felfüggesztéséről. Charles Michel arról is beszélt, hogy már az ukrajnai háború előtt is látszott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megbicsaklott.
Annak a véleményének is hangot adott, hogy egy napon meg kell vitatni az ENSZ rendszerének mélyreható reformját, különösen azért, hogy nagyobb figyelmet fordíthassanak a jelenlegi világrend egyensúlyára. Az Európai Tanács elnöke szerint az afrikai kontinens és Latin-Amerika nagyon kevés vagy nagyon gyenge képviselettel rendelkezik az ENSZ létesítményeiben.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára levélben fordult Szergej Lavrov orosz külügyminiszterhez, amelyben arra szólította fel Oroszországot, hogy teljesítse nemzetközi jogi kötelezettségeit, és maradéktalanul hajtsa végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéleteit – tájékoztatott a strasbourgi székhelyű Európai Tanács hétfőn.
Marija Pejcinovic Buric levelében emlékeztetett, az Európa Tanács az Ukrajna ellen indított háború miatt március 16-án kizárta tagjai közül Oroszországot, Moszkvának azonban végre kell hajtania a szervezet felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának rá vonatkozó, szeptember 16-ig meghozott ítéleteit.
A levél szerint jelenleg 2227 olyan nyitott ügy van az emberi jogi bíróság előtt, amelyek végrehajtásra várnak. Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta három orosz ügyet zártak le. Az ügyek közül 1874 esetben maradt el a jogosultaknak járó elégtétel kifizetése, a fennálló összeg a késedelmi kamatokkal együtt meghaladta a 2 milliárd eurót.
Levelében Marija Pejcinovic Buric az EJEB-ítéletek azonnali végrehajtására, a megítélt kártérítések kifizetésére szólította fel Oroszországot. Vallási csoportok és civil szervezetekkel szemben hozott orosz intézkedések visszavonására, államközi ügyekben hozott ítéletek végrehajtására vonatkozó kötelezettségre emlékeztetett, és sürgette az orosz hatóságokat, hogy vezessenek be megfelelő büntetőjogi szankciókat a családon belüli erőszak eseteire, és biztosítsák az áldozatok megfelelő védelmét. A lezáratlan esetek között a főtitkár kiemelte, az Európa Tanács mélyen elítéli, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust továbbra is szigorú körülmények között tartják fogva, annak ellenére, hogy a bíróság haladéktalan szabadon bocsátására szólított fel – írta az MTI.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz