Az orosz–iráni stratégiai partnerség az Ukrajna elleni konfliktus óta jelentős mértékben erősödött, amit az iráni delegáció orosz fegyvergyárakba tett látogatása és a két ország közötti katonai technológiai együttműködés is alátámaszt, beleértve a légvédelmi rendszerek és harci drónok terén való kooperációt – számolt be a Washington Post.
2022 márciusában egy iráni delegáció látogatott az oroszországi Jekatyerinburgban található NPP Start gyárba. Az Egyesült Államok által szankcionált létesítmény légvédelmi fegyverek gyártására szakosodott, ezek közé tartoznak az Sz-400-as légvédelmi rendszerek is, amelyek Moszkva szerint képesek észlelni és megsemmisíteni a modern lopakodó vadászgépeket.
A látogatás annak az egyre elmélyülő partnerségnek képezi a részét, amely Moszkva és Teherán között az Ukrajna elleni teljes orosz inváziót követően kezdett el egyre jobban megszilárdulni. Irán beleegyezett több ezer harci drón és rakéta szállításába Oroszországnak, Moszkva cserébe modern vadászgépeket és légvédelmi rendszereket ígért Teheránnak.
A pontos számok nem ismertek, de az orosz technológia jelentős ugrást jelenthet Irán számára a légtér védelmében. A kétoldalú együttműködés további elemei között szerepelnek a katonai drónok koprodukciója Oroszországon belül, elektronikus hadviselésre szolgáló technológia megosztása és az Ukrajnában bevetett nyugati fegyverek teljesítményének közös kiértékelése.
Az együttműködés mindkét fél számára előnyös: Irán stratégiai partner státuszba emelkedik, míg Oroszország fontos katonai támogatást kap. Mindemellett a perzsa állam Szu-35-ös gépekhez és Sz-400-as légvédelmi rendszerekhez is hozzájut.
Az Sz-300-as már 2019-ben Irán rendelkezésére állt, a valóban modernebb 400-as széria pedig növelheti Irán légvédelmi képességeit, azt ugyanakkor nem lehet biztosra tudni hogy az eszközök leszállítása elkezdődött-e már, és ha igen, akkor milyen számban.
Bár pillanatnyilag úgy tűnik, hogy Izrael nem Irán területén fog válaszcsapást indítani a hétvégi drón- és rakétatámadás miatt, nem lehet teljesen kizárni azt, hogy Teherán a fontosabb külföldi létesítmények védelmére beveti az Sz-400-asokat, így akár az izraeli légierő F-35-ös gépeivel is szembe kerülhetnek.
A kínai külügyminiszter orosz kollégája pekingi látogatása során leszögezte, hogy hazája támogatni fogja Oroszország stabil fejlődését Vlagyimir Putyin elnök irányítása alatt.
Szergej Lavrov kétnapos vizitre érkezett a kínai fővárosba, ahol többek között helyi hivatali partnerével, Vang Jivel találkozott, aki hangsúlyozta, hogy folytatni fogják stratégiai együttműködésüket a világpolitikában, határozott támogatást fognak nyújtani egymásnak.
„Kína támogatni fogja Oroszország stabil fejlődését Putyin irányítása alatt (…) Putyin elnök határozott irányítása alatt az orosz nép előtt fényes jövő áll” – mondta a kínai diplomácia vezetője.
„Kínának és Oroszországnak egyértelműen a történelmi fejlődés, a tisztesség és az igazság oldalán kell állnia. Elleneznünk kell mindenfajta hegemón, zsarnoki és megfélemlítési cselekedetet, a hidegháborús gondolkodást és a szeparatista provokációkat, tevékenyen kell dolgoznunk a közös jövő építésén az egész emberiség számára” – tette hozzá.
Az orosz külügyminiszter megköszönte a fogadó állam támogatását, így azt is, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök az elsők között gratulált Vlagyimir Putyin győzelméhez a márciusi választáson, amelyen mellesleg nem indulhatott egyetlen valódi ellenzéki jelölt sem az elemzők szerint.
„A választási eredmények megerősítették az orosz nép mélységes bizalmát vezetőnk és mostani bel- és külpolitikánk iránt” – jelentette ki.
Hozzátette, hogy ez hangsúlyosan vonatkozik az orosz–kínai stratégiai partnerség erősítésének útjára.
Emellett élesen elítélte a két országgal szembeni nyugati nyomásgyakorlást, ideértve a „törvénytelen” szankciókat, amelyek szerinte súlyosan sértik a nemzetközi normákat.
Kitért rá, hogy ezzel egyre inkább szembesül Kína is, amelynek fejlődését nagy erőkkel próbálja akadályozni az Egyesült Államok.
A két ország az utóbbi években sokat közeledett egymáshoz, stratégiai kapcsolatuk pedig tovább erősödött az ukrajnai invázió több mint két évvel ezelőtti megindítása óta. A szakértők szerint mára egyértelműen Kína vált a domináns féllé a viszonyrendszerben, különös tekintettel Oroszország nemzetközi elszigeteltségére.
A Nyugat számos alkalommal felszólította Kínát, hogy vesse latba befolyását Oroszországnál az ukrajnai béketeremtés érdekében.
Washington többször óva intette Pekinget az orosz háborús erőfeszítések támogatásától.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter előző héten arról számolt be, hogy a kínai kormány továbbra sem szüntette be az orosz hadiipar ellátását. Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is ennek következményeire figyelmeztetett hétfőn kínai látogatásán.
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban, amely teljesen eltér az elavult hidegháborús megközelítéstől – mondta csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter.
„Szövetség- és konfrontációmentesen, harmadik felet nem célozva Kína és Oroszország a tartós jószomszédságra és barátságra törekszik, és igyekszik elmélyíteni átfogó stratégiai együttműködését” – mondta Vang az éves parlamenti gyűlés egyik sajtótájékoztatóján.
„Az orosz földgáz számos kínai háztartást lát el, míg az orosz utakon kínai gyártmányú autók közlekednek; ez teljes mértékben a kínai–orosz fél kölcsönösen előnyös együttműködésének rugalmasságát és széleskörű kilátásait bizonyítja” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a kínai-orosz kapcsolatok fenntartása és bővítése a két fél alapvető érdekein alapuló stratégiai döntés.
„A mai világban a hegemonizmus nem támogatott, és a megosztottság nem vezet sehová” – mondta, megjegyezve azt is, hogy a nagy országoknak nem szabad konfrontációra törekedniük, és nem megengedhető a hidegháború visszatérése.
A két ország idén ünnepeli a diplomáciai kapcsolataik felvételének 75. évfordulóját. Kína tavaly már több alkalommal is hangsúlyozta Oroszországgal való kapcsolatainak és együttműködéseinek elmélyítésére való hajlandóságát, tavaly decemberben a Moszkva és Peking közötti katonai együttműködés megújítását ígérték.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban, amely teljesen eltér az elavult hidegháborús megközelítéstől – mondta csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1709819040
[modified] => 1709817973
)
[title] => Vang Ji: Kína és Oroszország új modellt állít fel a nagy országok közötti kapcsolatokban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=105948&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105948
[uk] => 106098
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 76940
[image] => Array
(
[id] => 76940
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kina-oroszorszag-egyuttmukodes-594938.jpg
[original_lng] => 87399
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kina-oroszorszag-egyuttmukodes-594938-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kina-oroszorszag-egyuttmukodes-594938-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kina-oroszorszag-egyuttmukodes-594938-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kina-oroszorszag-egyuttmukodes-594938-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kina-oroszorszag-egyuttmukodes-594938.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kina-oroszorszag-egyuttmukodes-594938.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kina-oroszorszag-egyuttmukodes-594938.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1709892031:2
[_thumbnail_id] => 76940
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1101
[_oembed_4a66c45e5152c96e85d82862c51d0d0c] =>
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Oroszország folytatja aktív együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), miközben továbbra is vezető szerepet tölt be az atomenergetika terén – jelentette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szocsi melletti Bocsarov Rucsejben lévő államfői rezidencián, ahol Rafael Grossit, a NAÜ főigazgatóját fogadta.
„Nemcsak felhasználjuk, de aktívan fejlesztjük is a nukleáris energetikát, amelyre ökológiailag tiszta energiaforrásként tekintünk. Mindent megteszünk a biztonság fokozása érdekében a nukleáris létesítményekben” – húzta alá az orosz elnök.
Putyin elmondta, hogy Oroszországban már korszerű elvek szerint épülnek új atomerőművek, amelyek közül külön megemlítette a gyors neutronokat használó reaktorok (FNR) technológiáján alapuló Kurszk-2 atomerőművet.
Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy ebben a tekintetben Oroszország jelentős munkát végez a nemzetközi porondon, köszönhetően a NAÜ támogatásának is, és nagyszabású projekteket valósít meg a világ különböző országaiban.
Grossi rendkívül fontosnak nevezte a NAÜ és a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat szakértőinek Szocsiban tartott megbeszélését. „Nehéz időket élünk, és vannak kihívások, amelyeket meg kell vitatnunk. És vannak kényes kérdések a globális energetika szempontjából is” – hangsúlyozta.
Grossi továbbá az AFP francia hírügynökségnek adott nyilatkozatában kiemelten fontosnak nevezte a párbeszéd fenntartását Oroszországgal. Mint mondta, orosz kollégáival folytatott megbeszélésein szót ejtettek az Ukrajnában orosz ellenőrzés alá került Zaporizzsjai Atomerőmű újbóli üzembe helyezéséről. Hangsúlyozta: beszédpartnerei értésére adta, hogy mindez „komoly kérdések rendezését” fogja igényelni, mert a létesítmény olyan övezetben található, ahol aktív harci cselekmények zajlanak, s ezért szükséges lesz többször is ellenőrizni biztonságosságát.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország folytatja aktív együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), miközben továbbra is vezető szerepet tölt be az atomenergetika terén – jelentette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szocsi melletti Bocsarov Rucsejben...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709805720
[modified] => 1709784954
)
[title] => Oroszország folytatni kívánja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=105931&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105931
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 91146
[image] => Array
(
[id] => 91146
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg.webp
[original_lng] => 88666
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-1536x864.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1709777755:12
[_thumbnail_id] => 91146
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1161
[_oembed_4a66c45e5152c96e85d82862c51d0d0c] =>
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Umerov védelmi miniszter és Landsbergis litván külügyminiszter Kijevben találkozott azért, hogy megvitassák a haditechnikai együttműködés lehetőségét.
A találkozón Umerov köszönetet mondott Litvánia kormányának és népének az Ukrajnának nyújtott támogatásért, különösen az aknamentesítéssel kapcsolatos vezető szerepéért, és tájékoztatta a litván külügyminisztérium vezetőjét a frontvonalbeli helyzetről.
🇺🇦 🇱🇹 Had the pleasure of meeting with Gabrielius Landsbergis @GLandsbergis, the Minister of Foreign Affairs of Lithuania, in Kyiv.
I am grateful to the government and people of Lithuania for their unwavering support of Ukraine, particularly for their leadership in the demining… pic.twitter.com/qHk5NNiw93
„Megvitattuk a katonai tapasztalatcsere és a haditechnikai együttműködés lehetőségét. Javasoltam egy közös fórum szervezését Ukrajna és a balti államok között a védelmi ipar kérdéseiről, amely vezető gyártók és befektetők részvételével zajlana” – számolt be a találkozó részleteiről Umerov.
Nem ez az első eset, hogy a két ország képviselője egyeztetett egymással: korábban Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és Gabrielius Landsbergis drónok közös gyártásáról tárgyalt – írja az Ukrajinszka Pravda.
🇺🇦 🇱🇹 Had the pleasure of meeting with Gabrielius Landsbergis @GLandsbergis, the Minister of Foreign Affairs of Lithuania, in Kyiv.
I am grateful to the government and people of Lithuania for their unwavering support of Ukraine, particularly for their leadership in the demining… pic.twitter.com/qHk5NNiw93
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023

Gitanas Nauseda litván államfő Vilniusban találkozott lengyel kollégájával, Andrzej Dudával. A hírt a Jevropejszka pravda közölte a Delfire hivatkozva.
Az elnökök a Litvánia és Lengyelország közötti együttműködésről, valamint a regionális biztonságról és Ukrajna támogatásáról tárgyaltak.
„Erősíteni fogjuk az együttműködést, közös gyakorlatokat hajtunk végre, erősítjük a katonai mobilitást” – mondta Nauseda az újságíróknak, miután találkozott Dudával.
Hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos Litvánia és Lengyelország egysége Ukrajna támogatása ügyében, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben lehetőség nyílik a lublini háromszög országai képviselőinek Volodimir Zelenszkij elnökkel találkozni.
🇺🇦 🇱🇹 Had the pleasure of meeting with Gabrielius Landsbergis @GLandsbergis, the Minister of Foreign Affairs of Lithuania, in Kyiv.
I am grateful to the government and people of Lithuania for their unwavering support of Ukraine, particularly for their leadership in the demining… pic.twitter.com/qHk5NNiw93
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
Prezydent @AndrzejDuda: Wspieraliśmy, wspieramy i będziemy wspierać Ukrainę w jej walce o wolność! Dzisiaj to wsparcie jest nadal niezwykle potrzebne. Niezależnie od zmęczenia wojną. Wolny świat nie może dopuścić do tego, żeby Putin i Rosja zatriumfowali. pic.twitter.com/VDSHEkBZMy
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
Another set of brutal Russian air strikes against Kyiv this morning, innocent civilians again being victims of the Russian terrorism. Ukrainian air defense works well but Ukraine must get more help. New Year’s celebrations are over and the West must get serious and act now
Ukrajna és Norvégia előmozdítja hadiipari együttműködését – erről Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter számolt be az X-en a norvég kollégájával Bjorn Arild Gram norvég védelmi miniszter folytatott telefonos megbeszélést követően – hívta fel a figyelmet a The Guardian.
Umerov azt írta a megbeszélés után, hogy hálás Norvégiának az ukrán légvédelem megerősítésére irányuló segítségnyújtásáért, amire Oroszország közelmúltbeli nagyszabású légitámadása miatt volt különösen szükség.
Ukrajna és Norvégia előmozdítja a védelmi ipari együttműködést – jelentette ki.
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
Litvánia érdeklődését fejezte ki az Ukrajnával való együttműködés iránt a védelmi ipar kutatása és fejlesztése terén, számolt be az ukrán védelmi minisztérium.
A két ország közötti együttműködés kérdését litvániai látogatásán Jurij Dzsihir ukrán védelmi miniszterhelyettes vitatta meg, aki megbeszélést folytatott Arvydas Anushauskas litván védelmi miniszterrel, Monika Tuchkute miniszterhelyettessel, valamint a Honvédelmi Minisztérium kancellárjával, Kristina Divjatnikovaite-val.
Megjegyezték, hogy a megbeszélésen az ukrán tisztségviselő tájékoztatást adott az ukrán védelmi minisztérium katonai beszerzési rendszerének reformjáról és a korrupció elleni küzdelemről hangsúlyozva, hogy ez a kérdés alapvetően fontos a miniszter, Rusztem Umjerov számára.
Anushauskas ugyanakkor elmondta, hogy Vilnius nagyra értékeli és támogatja Kijev erőfeszítéseit a háború ellenére a védelmi reformok végrehajtására.
„Litvánia megosztja tudását Ukrajnával az átlátható közbeszerzési rendszer létrehozása és fenntartása terén. Megosztjuk tapasztalatainkat – honnan indultunk, milyen jogi keretekre van szükség, hogyan biztosítható a beszerzések átláthatósága és hogyan lehet megelőzni a korrupciót” – mondta.
Korábban Litvánia külügyminisztere, Gabrielus Landsbergis azt mondta, hogy az Ukrajna fegyverellátását kompenzáló Európai Békealap (EPF) bővítése nélkül a kis EU-államok nehézségekbe ütköznek.
????One more delivery from Lithuania has reached Ukrainian soil. NASAMS missile launchers are now in place. @LTU_Army delivered it together with all neccessary equipment and SUV's for NASAMS crew. Gratitude to our ally ??Norway for donating a part of the additional equipment. pic.twitter.com/pzvhMX4RQM
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
🇺🇦 🇱🇹 Had the pleasure of meeting with Gabrielius Landsbergis @GLandsbergis, the Minister of Foreign Affairs of Lithuania, in Kyiv.
I am grateful to the government and people of Lithuania for their unwavering support of Ukraine, particularly for their leadership in the demining… pic.twitter.com/qHk5NNiw93
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
🇱🇹🇺🇦 Lithuanian military aid-filled trucks have arrived in Ukraine. Continuing to enhance Ukraine’s military capabilities, we have delivered thousands of drones from Lithuanian manufacturers, as well as thermal cameras and five-ton telescopic handlers.#StandWithUkrainepic.twitter.com/as90gILkw3
A Védelmi Minisztérium támogatja az Európai Békealap missziójának az Európai Unió országaiból átadott fegyverek, hadi technika és tulajdon nyilvántartásának ellenőrzésében, számolt be az ukrán védelmi tárca.
„Az ukrán Védelmi Minisztérium képviselői találkoztak az Európai Békealap (European Peace Facility) megfigyelő missziójának küldöttségével. A felek megvitatták az uniós országok által nyújtott segélyek (fegyverek, katonai felszerelések és katonai vagyontárgyak) nyilvántartásának az uniós szakértők általi ellenőrzését” – áll a közleményben.
A Védelmi Minisztérium szakemberei tájékoztatást adtak a külföldi kollégáiknak az EU-országokból átvett vagyontárgyak nyilvántartásának rendjéről, és biztosították arról, hogy készek átfogó támogatást nyújtani annak ellenőrzésének megszervezésében.
Az EU képviselői elégedettségüket fejezték ki az ukrán fél nyitottságával, az együttműködési készséggel kapcsolatban, és megjegyezték, hogy az átláthatóság pozitív hatással van az uniós országok azon döntésére, hogy továbbra is katonai segítséget nyújtsanak Ukrajnának.
Ezenkívül ez egyben lehetővé teszi „a fegyverek harmadik félnek való illegális átadásával kapcsolatos” propaganda és álhírek aktív és érdemi ellensúlyozását, – tette hozzá a védelmi tárca.