A holland hadseregnek és társadalomnak fel kell készülnie a háború lehetőségére Oroszországgal – jelentette ki Martin Wijnen altábornagy, a holland hadsereg leköszönő parancsnoka a De Telegraaf című napilapnak adott nyilatkozatában.
Wijnen szerint Hollandiának követnie kellene Svédország, Finnország és a balti államok példáját, mivel azok – földrajzi közelségük miatt – jobban felkészültek egy esetleges fegyveres konfliktusra Oroszországgal.
A holland társadalomnak fel kell készülnie, nem szabad azt gondolnia, hogy biztonsága garantált, csak azért mert 1500 kilométer választja el Oroszországtól – idézte a De Telegraaf az altábornagyot.
Wijnen figyelmeztetett, hogy Oroszország egyre erősebb katonailag, ezért a mainál felkészültebb holland hadseregre van szükség elrettentésként.
„Oroszország csak a robusztus fegyveres erő nyelvét érti. Ezért fontos orvosolni a holland hadsereg létszámhiányát” – tette hozzá.
Reményét fejezte ki, hogy az idén skandináv mintára bevezetett önkéntes sorkatonai szolgálatban évente két-háromezer fiatal vesz majd részt, akiknek egy része a katonai pályát választja, vagy tartalékos lesz.
Wijnen január elején távozik posztjáról, a holland infrastrukturális ügynökség főigazgatója lesz.
Izrael nem állítja le, hanem még nagyobb intenzitással folytatja a háborút a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben – jelentette ki vasárnap Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pártja, a Likud frakcióülésén.
Beszámolt arról, hogy éppen a tanácskozás előtt tért vissza a Gázai övezetből, ahol harcoló tartalékos katonákkal találkozott.
„Mindenki azt kérte tőlem, hogy ne álljunk meg, csináljuk végig!” – mondta.
„Hosszú küzdelem lesz, amelyhez türelemre, összetartásra és szilárd küldetéstudatra van szükségünk” – tette hozzá a kormányfő.
Az izraeli pénzügyminisztérium szakemberei szerint a Hamász elleni háború legalább jövő februárig fog tartani, és költsége jelentősen növelni fogja az államháztartás hiányát. A háború költsége 2024-ben legalább 50 milliárd sékellel több lesz a korábban előre látottnál, és a költségvetési hiány várhatóan az eredetileg tervezett 2,25 százalékosról 5,9 százalékosra fog nőni. Ezekről az adatokról parlamenti tájékoztatóján Itaj Temkin, a pénzügyminisztérium költségvetési biztosának helyettese számolt be.
A pénzügyminisztérium 19 százalékos gazdasági visszaeséssel számol az idei negyedik negyedévben a harmadikhoz képest, és az évi növekedés az eredetileg 2,5 százalékosra prognosztizáltról várhatóan 2 százalékosra esik vissza idénre vonatkozóan. Jövőre már csak 1,6 százalékos gazdasági növekedést várnak az elhúzódó háború miatt.
[type] => post
[excerpt] => Izrael nem állítja le, hanem még nagyobb intenzitással folytatja a háborút a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben – jelentette ki vasárnap Benjamin Netanjahu.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1703598060
[modified] => 1703582268
)
[title] => Még nagyobb intenzitással folytatja Izrael a háborút
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=99092&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 99092
[uk] => 99273
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 99093
[image] => Array
(
[id] => 99093
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu.jpg
[original_lng] => 1046369
[original_w] => 1600
[original_h] => 1066
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu-1536x1023.jpg
[width] => 1536
[height] => 1023
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu.jpg
[width] => 1600
[height] => 1066
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/israel-palestinians-34013-netanjahu.jpg
[width] => 1600
[height] => 1066
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1703764702:3
[_thumbnail_id] => 99093
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4397
[translation_required_done] => 1
[_oembed_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] =>
Extraordinary!
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Kitört az újabb háború a Gázai övezetben, miután a Hamász palesztin terrorszervezet 2023. október 7-én megtámadta Izraelt. A brutális akcióban és az arra adott izraeli válaszcsapásokban ezrek haltak meg. A Hamász több mint kétszáz civilt ejtett túszul, akikért cserébe palesztin foglyok szabadon bocsátását követelik. A fogolycseréket, a tűzszüneti megállapodást és a konfliktus más fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
A szombat az egyik „leghalálosabb” nap volt az izraeli hadsereg számára: nyolc katonát vesztettek el aznap a Gázai övezetben dúló harcokban. Egy katona vasárnap, öt pedig még pénteken halt meg, így az összes katonai áldozat száma az invázió kezdete óta 153-ra nőtt. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban a BBC beszámolója szerint azt mondta, hogy az IDF-nek nincs más választása, mint folytatni a harcokat. „Izrael nagyon súlyos árat fizet ebben a háborúban” – mondta a miniszterelnök.
A miniszterelnök azt mondta, teljes erejükkel a Hamász felszámolására törekednek, valamint a Gázában lévő izraeli túszok kiszabadítására.
Legyen világos: ez egy hosszú háború lesz – tette hozzá az izraeli kormányfő.
Mindeközben a Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium közölte: az izraeli bombák és katonai akciók az elmúlt egy napban 166 palesztin halálát okozták. Az erősen kérdőjeles, hogy a kaotikus állapotok között a terrorszervezet által irányított minisztérium mi alapján közöl pontosnak mondott számokat.
Bár a héten többször is felmerült, hogy újabb tűzszünet lehet Izrael és a Hamász között, ennek egyelőre kézzel fogható jele nincs.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Olaf Scholz német kancellár megismételte, hogy a világnak egy elhúzódó ukrajnai háborúval kell szembenéznie Oroszország 2022. februári inváziója után, és kijelentette, hogy Németországnak készen kell állnia arra, hogy 2025-ig folytassa a Kijevnek nyújtott segélyeket.
Ezért, ha szükséges, és mások visszavágnak, nekünk képesnek kell lennünk arra, hogy esetleg még nagyobb mértékben járuljunk hozzá – mondta.
#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens – Scholz
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
A háború végéig nem lesznek választások Ukrajnában – az ukrán Legfelső Tanács valamennyi frakció vezetője aláírta az erre vonatkozó memorandumot.
Megjegyezték, Ukrajna területén a háború végéig nem tartanak sem elnök-, sem parlamenti választást. A választások csak hat hónappal a hadiállapot eltörlését követően lesznek lehetségesek.
A megállapodást a „Jean Monet-párbeszéd” formátumú találkozó keretében írták alá, amelyen részt vett az Európai Parlament exelnöke, Peta Cox november 10-12-én a kárpátaljai Turjavágáson. Az ukrán parlament valamennyi frakciójának vezetője, valamint Olekszandr Kornyijenko első elnökhelyettes és Olena Kondratyuk elnökhelyettes is aláírta a dokumentumot.
„Megállapodtunk abban, hogy a jövőben a szabad és tisztességes nemzeti választásokat (parlamenti, elnöki) a háború és a hadiállapot lejárta után tartják meg, elegendő felkészülési idővel a választásokra (legalább hat hónappal a hadiállapot eltörlését követően) a hatályos Választójogi kódex alapján, megtartva az országos és önkormányzati választások választási rendszerének alapjait, visszaadva azokat a normákat, amelyek egy pártlista keretein belül biztosítják a jelöltek versenyét” – áll a megállapodásban.
[type] => post
[excerpt] => A háború végéig nem lesznek választások Ukrajnában – az ukrán Legfelső Tanács valamennyi frakció vezetője aláírta az erre vonatkozó memorandumot.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1701438240
[modified] => 1701433531
)
[title] => A háború végéig nem lesznek választások Ukrajnában – a parlament minden frakciója aláírta a memorandumot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96793&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 96793
[uk] => 96735
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 96736
[image] => Array
(
[id] => 96736
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/57-main-v1701363387.jpeg
[original_lng] => 36134
[original_w] => 820
[original_h] => 430
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/57-main-v1701363387-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/57-main-v1701363387-300x157.jpeg
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/57-main-v1701363387-768x403.jpeg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/57-main-v1701363387.jpeg
[width] => 820
[height] => 430
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/57-main-v1701363387.jpeg
[width] => 820
[height] => 430
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/57-main-v1701363387.jpeg
[width] => 820
[height] => 430
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/57-main-v1701363387.jpeg
[width] => 820
[height] => 430
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1701426332:5
[_thumbnail_id] => 96736
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4272
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_59499bf3b14cf9be38201759018dd289] =>
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
Oroszország ellen vívott háború új szakaszába lépett – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök pénteken Harkivban az Associated Press amerikai hírügynökségnek adott interjújában, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „A tél általában a háború új szakasza. A téli háború nemcsak a frontvonalon zajlik, hanem a városokon belül is.”
A híriroda ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy télen egyre nagyobbá válik a városok elleni orosz légitámadások veszélye, amelyek az energiainfrastruktúrát és a civileket célozzák. Ráadásul a helyzetet bonyolítja az alacsony hőmérséklet és a kopár mezők, amelyek védtelenné teszik a katonákat. „Ezért nehéz a téli háború” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij, aki hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem adja meg magát.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
On the eve of Christmas, I spoke with His All-Holiness Ecumenical Patriarch Bartholomew. I expressed my gratitude for His spiritual support of Ukraine and prayers for the Ukrainian people.
We deeply value the Patriarchate’s efforts to strengthen support for Ukraine within the…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 24, 2024
We had a long and substantive conversation with @POTUS. We started with one-on-one talks before inviting European leaders to join us. This call lasted for more than an hour and a half, including about an hour of our bilateral conversation with President Trump.
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Oroszország Ukrajna elleni háborúja ismét túlléphet hazánk keleti és déli térségeink a határain, s ha Oroszország tovább növeli a fegyvergyártást és fejleszti a technológiát a szövetségesei segítségével, miközben Ukrajna partnerei támogatását fogja tapasztalni – jelentette ki Szerhij Najev tábornok, az ukrán fegyveres erők egyesített erőinek a parancsnoka az ABC News amerikai tévécsatornának adott interjújában, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Najev elmondta: „Tudjuk, hogy jelenleg az erőforrások háborúja folyik. Oroszország a gonosz tengelye segítségével kapja meg erőforrásait – ez Észak-Korea és Irán. Mi pedig a partnereinktől kapjuk a légvédelmi eszközöket,és erőforrásaikkal szembeszállunk Oroszországgal. Meg kell értenünk, hogy a támogatások csökkentése érinti a védelmi képességünket. De fogunk azzal harcolni, amink van.”
A tábornok arra figyelmeztetett, hogy ha Oroszország szövetségesei segítségével tovább növeli a fegyvergyártását és fejleszti a technológiáját, a háború ismét átterjedhet Kelet- és Dél-Ukrrajna határain túlra. „Erre készülünk. Védelmet építünk, aknákat rakunk le, csapatainkat kiképezzük ” – tette hozzá..
Az amerikai televízió megjegyezte, hogy az elmúlt két hónapban Oroszország több mint 800 drónt indított Ukrajna ellen, és mintegy 870 cirkáló- és ballisztikus rakétát tartalékol az ország energetikai infrastruktúrája elleni nagyszabású támadásokhoz.
„A technológiának meghatározó jelentősége van. Egy cél, amelynek a megsemmisítéséhez 100 lövés kellett a régi szovjet technológiával, a nyugatival sokkal kevesebbre van szükség, és ezt tíz alatti számokban mérik, tehát a technológia mindig felülkerekedik a mennyiségen. És még egyszer hangsúlyozom, hogy ez a támogatás nagyon-nagyon fontos számunkra” – hangsúlyozta Szerhij Najev.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Oroszország Ukrajna elleni háborúja ismét túlléphet hazánk keleti és déli térségeink a határain, s ha Oroszország tovább növeli a fegyvergyártást és fejleszti a technológiát a szövetségesei segítségével, miközben Ukrajna partnerei támogatását fogj...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1701024600
[modified] => 1701023958
)
[title] => A háború ismét túlléphet Kelet- és Dél-Ukrajna határain, de a fegyveres erők készülnek rá – Najev
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96416&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 96416
[uk] => 96413
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 96417
[image] => Array
(
[id] => 96417
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/najev.jpg
[original_lng] => 68337
[original_w] => 360
[original_h] => 240
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/najev-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/najev-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/najev.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/najev.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/najev.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/najev.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/najev.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1701016978:12
[_thumbnail_id] => 96417
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4711
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>
#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
Kritikus időszakba lépett Oroszország teljes körű, 21 hónapja tartó háborúja Ukrajna ellen – jelentette ki csütörtökön Olekszandr Litvinenko, az ukrán külső hírszerző szolgálat vezetője az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Litvinenko elmondta, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz diktátor úgy véli, hogy a Kreml, miután három nap alatt nem győzte le Ukrajnát egy nagyszabású háborúban, túljutott azon a ponton, ahonnan nincs visszatérés a Nyugathoz fűződő viszonyában. „Nincs más út, Putyin csak diadalmasan nyerhet, vagy megsemmisítő vereséget szenvedhet” – hangsúlyozta.
A hírszerző főnök szerint Putyin meg van győződve arról, hogy „csak a világ globális újrafelosztása keretein belül lehetséges visszafoglalni Ukrajnát és a többi „történelmi orosz földet”, és helyreállítani a birodalmat. Az ilyen újrafelosztás 10-15 évig tarthat, különféle léptékű és intenzitású konfliktusokkal, esetleg nukleáris fegyverek alkalmazásával – tette hozzá.
Litvinenko kifejtette: „Az Ukrajna elleni háborút mindazonáltal a Kreml jelenleg fontos, de nem egyetlen frontjának tekinti Oroszország számára, amely valójában világháborút vív az USA-val és a Nyugat egészével.” Azt is megjegyezte, hogy Putyin céljai változatlanok. A diktátornak annyi területre van szüksége Ukrajnából, amennyit csak meg tud szerezni, mert az oroszok számára „az eredetileg orosz földek visszafoglalásáról” van szó mutatott rá.
Mint a külső hírszerzés vezetője kiemelte: „A háború a felmorzsolás szakaszába lépett. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a Kreml kész háborúzni, ameddig szükséges. Oroszország már beépíti a különleges hadműveletet mint tényezőt Oroszország a 2024–2025-ös katonai toborzási tervekbe.”
„A Kreml úgy véli, hogy hosszú időre elegendő (katonai-műszaki, gazdasági és emberi) erőforrással rendelkezik az Ukrajnával folytatott háborúhoz. Moszkva ugyanakkor meg van győződve arról, hogy Ukrajna belső erőforrásai állítólag a teljes kimerüléshez közelednek” – emlékeztetett Olekszandr Litvinenko.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kijevi látogatása során magas szintű tárgyalásokat folytat az ukrán vezetéssel, a felek megvitatják az országok közötti partnerséget és az ukrán fegyveres erőknek nyújtott amerikai katonai támogatást – közölte hétfőn a Pentagon sajtószolgálata, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Austin kijevi megbeszéléseinek középpontjában az USA és Ukrajna közötti stratégiai partnerség további erősítése áll. A tárgyalásokon az is szerepel, hogy az ukrán hadseregnek biztosítsák a szükséges harci képességeket mind a téli időszakra, mind pedig annak érdekében, hogy megvédje az országot a jövőbeni orosz fenyegetésektől.
A Pentagon azt is megjegyezte, hogy a látogatás során Austin hangsúlyozni fogja az Egyesült Államok elkötelezettségét amellett, hogy Ukrajnának biztosítsa az orosz agresszió elleni védekezéshez szükséges biztonsági segítséget, valamint megvitatja az ukrán fegyveres erők jövőjének hosszú távú kilátásait.
A hét végén Austin a Pentagonból videokapcsolaton keresztül tartja Ukrajna védelmi kapcsolattartó csoportjának 17. ülését. A találkozón várhatóan mintegy 50 ország képviselői vesznek részt.
Lloyd Austin, a Pentagon vezetője ma Kijevbe érkezett.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kijevi látogatása során magas szintű tárgyalásokat folytat az ukrán vezetéssel, a felek megvitatják az országok közötti partnerséget és az ukrán fegyveres erőknek nyújtott amerikai katonai támogatást.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700497500
[modified] => 1700495828
)
[title] => Lloyd Austin az együttműködés erősítéséről és Ukrajna katonai támogatásának folytatásáról tárgyal Kijevben – Pentagon
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=95919&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 95919
[uk] => 95930
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 95920
[image] => Array
(
[id] => 95920
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/austin-2.jpg
[original_lng] => 27041
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/austin-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/austin-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1700500985:3
[_thumbnail_id] => 95920
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3467
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Az Oroszországgal folytatandó tárgyalások elfogadása újabb csapda lesz Ukrajna számára, amely lehetővé teszi Vlagyimir Putyin orosz diktátor számára, hogy szünetet tartson az agresszió következő köre előtt, amit jól bizonyítanak a minszki megállapodások – közölte csütörtökön Dmitro Kuleba külügyminiszter a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy 2014 és 2022 között Ukrajna mintegy 200 tárgyalási fordulót folytatott Oroszországgal. Ebben az időszakban 20 tűzszüneti megállapodás született, amelyeket Oroszország gyorsan megsértett – tette hozzá. „A 200 tárgyalási forduló vagy a 20 tűzszüneti megállapodás egyike sem akadályozta meg Putyint abban, hogy 2022. február 24-én teljes körű brutális inváziót indítson” – szögezte le.
A külügyminiszter szerint azok, akik azt mondják, hogy Ukrajnának most tárgyalnia kell Oroszországgal, vagy „informálatlanok, vagy félrevezetettek, vagy Oroszország mellé álltak, és azt akarják, hogy Putyin tartson egy kis szünetet a még nagyobb agresszió előtt”. „Ebbe a csapdába nem szabad és nem is fogunk beleesni” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Oroszországgal folytatandó tárgyalások elfogadása újabb csapda lesz Ukrajna számára, amely lehetővé teszi Vlagyimir Putyin orosz diktátor számára, hogy szünetet tartson az agresszió következő köre előtt, amit jól bizonyítanak a minszki megállap...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1699536300
[modified] => 1699528668
)
[title] => Kuleba: Ukrajna nem akar csapdába kerülni azzal, hogy belemegy a tárgyalásokba Oroszországgal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=94782&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 94782
[uk] => 94788
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 94783
[image] => Array
(
[id] => 94783
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kuleba-1.jpg
[original_lng] => 24121
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kuleba-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kuleba-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1699522822:3
[_thumbnail_id] => 94783
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3417
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…