Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxMTI1ODU7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 164266
[content] =>
Moszkva aktívan próbálja bevonni az NAÜ-t saját kalandjába, és igazolni a létesítmény elfoglalását – közölte a miniszter.
Oroszország 200 kilométernyi elektromos vezetékhálózatot épített ki, felkészülve a Zaporizzsjai Atomerőmű ellopására tett kísérletre – írta Andrij Szibiha külügyminiszter.

Emlékeztetett arra, hogy az orosz cselekedetek következtében a létesítmény már negyedik napja áram nélkül van. Ez már a tizedik áramkimaradás a Zaporizzsjai Atomerőműben ugyanebből az okból.
„A legfélelmetesebb az, hogy az orosz vezetők, akik ezen a terven dolgoznak, annyira meg akarnak felelni moszkvai főnökeiknek, hogy figyelmen kívül hagynak minden nukleáris biztonsági kérdést. Ezt a viselkedési modellt már láttuk 1986-ban” – írta Szibiha, utalva a csernobili atomerőmű-balesetre.
[type] => post
[excerpt] => Moszkva aktívan próbálja bevonni az NAÜ-t saját kalandjába, és igazolni a létesítmény elfoglalását – közölte a miniszter.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1759091640
[modified] => 1759080500
)
[title] => Oroszország kész ellopni a Zaporizzsjai Atomerőművet – Szibiha
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=164266&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 164266
[uk] => 164189
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 164190
[image] => Array
(
[id] => 164190
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355061.jpg
[original_lng] => 66918
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355061-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355061-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355061.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355061.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355061.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355061.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355061.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1759069569:5
[_thumbnail_id] => 164190
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2317
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 462568097000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
[4] => 47
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
[4] => Vélemények
)
[tags] => Array
(
[0] => 259308
[1] => 124
[2] => 63
[3] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Andrij Szibiha
[1] => Oroszország
[2] => Ukrajna
[3] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
[1] => Array
(
[id] => 148362
[content] =>
Az ukrajnai háború befejezésére irányuló törekvések részeként az Egyesült Államok a Zaporizzsjai Atomerőmű körüli terület semleges övezetté nyilvánításának ötletét fontolgatja – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a The Wall Street Journal című amerikai lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai újság cikke azokat a javaslatokat sorolja fel, amelyeket a múlt héten Párizsban mutattak be Kijevnek a háború befejezése céljából. Ezeket a pontokat részben leírták más publikációkban, de a WSJ értesült egy másik ötletről is, amelyet Donald Trump amerikai elnök fontolgat. Nyugati illetékesek szerint Washington azt fontolgatja, hogy a Zaporizzsjai Atomerőmű környékét semleges területté nyilvánítja, amely amerikai ellenőrzés alá kerülhet.

Március elején Trump a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésen már felvetette annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok megvásárolja az ukrán erőműveket, beleértve a nukleáris létesítményeket is, és ezt „ezen infrastruktúra legjobb védelmének” nevezte.
A WSJ azt is megírta, hogy a Zaporizzsjai Atomerőmű valószínűleg mind Ukrajna területét, mind pedig Oroszország által 2022 után elfoglalt és még mindig birtokában lévő megszállt régiókat látja majd el árammal.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrajnai háború befejezésére irányuló törekvések részeként az Egyesült Államok a Zaporizzsjai Atomerőmű körüli terület semleges övezetté nyilvánításának ötletét fontolgatja.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1745238840
[modified] => 1745230191
)
[title] => Washington vizsgálja a Zaporizzsjai Atomerőmű körüli terület semlegessé nyilvánítását – WSJ
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=148362&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 148362
[uk] => 148372
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 148363
[image] => Array
(
[id] => 148363
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[original_lng] => 55190
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/zaporizzsjai-atomeromu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/zaporizzsjai-atomeromu-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1745223778:2
[_thumbnail_id] => 148363
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3361
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 886483240002
[_oembed_b0da45cfedbf8d7b20d4709160808afd] =>
[_oembed_time_b0da45cfedbf8d7b20d4709160808afd] => 1757051166
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 11
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 954961
[1] => 404
[2] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => semleges terület
[1] => USA
[2] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
[2] => Array
(
[id] => 139890
[content] =>
Orosz katonák túszul ejtettek két ukrán energetikust, akik az elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőműben dolgoztak. Erről Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij számolt be a NAÜ főigazgatójának, Rafael Grossinak – írja az Interfax-Ukrajina.

Oroszország túszul ejtett két energetikai munkást, akik a Zaporizzsjai Atomerőműben dolgoztak. Börtönbe zárták őket, mert állítólag ukrán tartalom volt a telefonjaikban. Nagyon fontos számunkra, hogy visszahozzuk őket a fogságból
– mondta Zelenszkij.
[type] => post
[excerpt] => Orosz katonák túszul ejtettek két ukrán energetikust, akik az elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőműben dolgoztak. Erről Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij számolt be a NAÜ főigazgatójának, Rafael Grossinak – írja az Interfax-Ukrajina.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1738758360
[modified] => 1738756993
)
[title] => Oroszország túszul ejtette a Zaporizzsjai Atomerőmű két alkalmazottját – Zelenszkij
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=139890&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139890
[uk] => 139829
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 139830
[image] => Array
(
[id] => 139830
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/214163-1-large.jpg
[original_lng] => 123168
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/214163-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/214163-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/214163-1-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/214163-1-large-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/214163-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/214163-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/214163-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1738749795:5
[_thumbnail_id] => 139830
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2720
[_rss_feed_exclude] => 1
[_algolia_sync] => 1202968363001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 844490
[1] => 63
[2] => 122
[3] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => túszul ejtés
[1] => Ukrajna
[2] => Volodimir Zelenszkij
[3] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
[3] => Array
(
[id] => 124410
[content] =>
Az agresszor ország a Zaporizzsjai Atomerőmű katasztrófájával fenyegeti a világot. Az ellenség hadi technikát és lőszert tárol az állomás területén, és platformként használja a Nikopol elleni támadásokhoz, jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

„Több mint két éve az orosz megszálló felügyeli Európa legnagyobb atomerőművét, a Zaporizzsjai Atomerőművet. Az orosz jelenlét pedig változatlanul alapvető veszélyt jelent hazánk, egész Európa és a világ sugárbiztonságára nézve” – mondta.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy csak az állomás ukrán ellenőrzés alá kerülése jelentené az összes biztonsági előírásnak való teljes megfelelést, és a Zaporizzsjai Atomerőmű körüli helyzet normalizálását.
„Ukrajna évtizedek óta garantálja a nukleáris létesítmények legmagasabb szintű biztonságát, és ezt a jövőben is fogja tenni, de ehhez meg kell szüntetni a bűnöző orosz jelenlétet az állomáson” – tette hozzá az államfő.
[type] => post
[excerpt] => Az agresszor ország a Zaporizzsjai Atomerőmű katasztrófájával fenyegeti a világot. Az ellenség hadi technikát és lőszert tárol az állomás területén, és platformként használja a Nikopol elleni támadásokhoz.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1724103720
[modified] => 1724085889
)
[title] => Zelenszkij: Oroszország a Zaporizzsjai Atomerőmű katasztrófájával fenyegeti a világot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=124410&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 124410
[uk] => 124382
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 124383
[image] => Array
(
[id] => 124383
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/original-2024-08-19t102517989.jpg
[original_lng] => 108764
[original_w] => 675
[original_h] => 371
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/original-2024-08-19t102517989-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/original-2024-08-19t102517989-300x165.jpg
[width] => 300
[height] => 165
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/original-2024-08-19t102517989.jpg
[width] => 675
[height] => 371
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/original-2024-08-19t102517989.jpg
[width] => 675
[height] => 371
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/original-2024-08-19t102517989.jpg
[width] => 675
[height] => 371
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/original-2024-08-19t102517989.jpg
[width] => 675
[height] => 371
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/original-2024-08-19t102517989.jpg
[width] => 675
[height] => 371
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1724075090:12
[_thumbnail_id] => 124383
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3191
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a7ddd61192846251a655a1ec268ec054] =>
[_oembed_time_a7ddd61192846251a655a1ec268ec054] => 1732260049
[_oembed_d2dd397550360e810e0a107720263635] =>
[_oembed_time_d2dd397550360e810e0a107720263635] => 1732260049
[_algolia_sync] => 1202912690001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 34147
[1] => 122
[2] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => orosz támadás
[1] => Volodimir Zelenszkij
[2] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
[4] => Array
(
[id] => 121571
[content] =>
A dokumentumot 99 szavazattal támogatták. Kilenc ország nemmel szavazott: Fehéroroszország, Burundi, Kuba, Észak-Korea, Eritrea, Mali, Nicaragua, Oroszország és Szíria. További 66 állam tartózkodott.
Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el az ukrajnai nukleáris létesítmények, köztük az ideiglenesen megszállás alatt lévő zaporizzsjai atomerőmű biztonságáról, olvasható az ENSZ honlapján.

A határozat azt követeli, hogy az Oroszországi Föderáció sürgősen vonja ki katonai és illetéktelen személyzetét a Zaporizzsjai Atomerőműből, és az állomás biztonsága érdekében haladéktalanul adja vissza azt Ukrajna teljes ellenőrzése alá.
Ukrajna nagykövete és az ENSZ állandó képviselője, Szerhij Kiszlica megjegyezte, hogy az oroszok szándékosan tették katonai stratégiájuk elemévé a Zaporizzsjai Atomerőművet, és hangsúlyozta, hogy az állomáson történt incidens következményei nemcsak Ukrajna számára lesznek katasztrofálisak, mert a sugárzás nem ismer határokat.
Szerhij Kiszlica hozzátette, hogy a dokumentum teljes mértékben támogatja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) megbízatását, és megerősíti a nukleáris biztonság hét nélkülözhetetlen pillérének fontosságát, amelyet Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója határozott meg.
Válaszul Oroszország állandó képviselő-helyettese, Dmitro Poljanszkij „károsnak, erősen politizáltnak” nevezte az állásfoglalást, véleménye szerint és semmi köze a nukleáris biztonsághoz”, és azzal vádolta Ukrajnát, hogy állítólag veszélyezteti a nukleáris biztonságot, és „támadásokat hajt végre a Zaporizzsjai Atomerőmű, a hozzá tartozó infrastruktúra és Enerhodar városa ellen”.
[type] => post
[excerpt] => A dokumentumot 99 szavazattal támogatták. Kilenc ország nemmel szavazott: Fehéroroszország, Burundi, Kuba, Észak-Korea, Eritrea, Mali, Nicaragua, Oroszország és Szíria. További 66 állam tartózkodott.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1720903680
[modified] => 1720884274
)
[title] => Az ENSZ Közgyűlése az orosz csapatok és személyzet kivonulását követeli a Zaporizzsjai Atomerőműből
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=121571&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 121571
[uk] => 121450
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 121451
[image] => Array
(
[id] => 121451
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3771554.jpg
[original_lng] => 104080
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3771554-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3771554-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3771554.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3771554.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3771554.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3771554.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3771554.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1720873474:5
[_thumbnail_id] => 121451
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3027
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831721775002
[_oembed_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
“Demining activities are ongoing to ensure safe access for the repair teams,” Director General @RafaelMGrossi said. pic.twitter.com/wqRGs2Fipv
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) February 27, 2026
[_oembed_time_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => 1772805304
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 40399
[1] => 147834
[2] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ENSZ Közgyűlés
[1] => orosz csapatok kivonása
[2] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
[5] => Array
(
[id] => 117064
[content] =>
A Zaporizzsjai Atomerőműhöz közeli Enerhodar város elleni támadások leállítására szólított fel vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.
Rafael Grossi az ENSZ-ügynökség honlapján megjelent közleményben úgy fogalmazott: „akárki van is a támadások mögött, le kell állnia”. Hozzátette, hogy az erőművet és környékét egyre gyakrabban éri fenyegetés drónokkal.

Az erőmű jelenleg az orosz erők ellenőrzése alatt áll. Ők Ukrajnát vádolták azzal, hogy dróntámadásokat intézett a térségben, és legutóbb például megsemmisített egy elosztóközpontot Enerhodarnál, egy időre megfosztva az áramellátástól a környéken lakókat. Kijev nem kommentálta ezeket a közléseket.
Grossi elfogadhatatlannak nevezte a támadásokat, és leszögezte, hogy azok szemben állnak az egyhangúlag jóváhagyott nemzetközi biztonsági alapszabályokkal.
Hozzáfűzte, hogy az erőműben zajló munkát az incidensek egyelőre nem érintették.
Az erőmű üzemeltetői hangsúlyozták, hogy a nukleáris biztonsági intézkedések sem kerültek veszélybe.
[type] => post
[excerpt] => A Zaporizzsjai Atomerőműhöz közeli Enerhodar város elleni támadások leállítására szólított fel vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1719247800
[modified] => 1719226139
)
[title] => A Zaporizzsjai Atomerőműnél végrehajtott dróntámadások leállítására szólít fel az ENSZ
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=117064&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 117064
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 117065
[image] => Array
(
[id] => 117065
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[original_lng] => 622386
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zaporizzsjai-atomeromu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zaporizzsjai-atomeromu-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zaporizzsjai-atomeromu-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zaporizzsjai-atomeromu-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zaporizzsjai-atomeromu-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zaporizzsjai-atomeromu-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1719215340:12
[_thumbnail_id] => 117065
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2639
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ec0c3cc3373d959cfc534701f4ff9866] => I agree https://t.co/ZhjBXCTQfp
— Elon Musk (@elonmusk) March 2, 2025
[_oembed_time_ec0c3cc3373d959cfc534701f4ff9866] => 1742034698
[_oembed_80a103c49bc6dcabd85cbe01c9829ab2] => I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety.
A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
— Rafael MarianoGrossi (@rafaelmgrossi) February 4, 2025
[_oembed_time_80a103c49bc6dcabd85cbe01c9829ab2] => 1742034699
[_algolia_sync] => 508334938000
[_oembed_5c54d353f9500c05027aebfb6ce51c12] => In light of the urgent situation in Iran, I am convening an emergency meeting of the @IAEAorg Board of Governors for tomorrow.
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) June 22, 2025
[_oembed_time_5c54d353f9500c05027aebfb6ce51c12] => 1750944218
[_oembed_b3c504e30c8daac167884acb504c9592] =>
[_oembed_time_b3c504e30c8daac167884acb504c9592] => 1759068761
[_oembed_e01133d157cacc3fc62ca5e8414adae7] => I have been very clear and consistent in my reports on Iran’s nuclear programme: while there has been no evidence of Iran building a nuclear bomb, its large stockpile of near-weapons grade enriched uranium and refusal to grant my inspectors full access are cause for serious…
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) March 3, 2026
[_oembed_time_e01133d157cacc3fc62ca5e8414adae7] => 1773241108
[_oembed_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
“Demining activities are ongoing to ensure safe access for the repair teams,” Director General @RafaelMGrossi said. pic.twitter.com/wqRGs2Fipv
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) February 27, 2026
[_oembed_time_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => 1773577165
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 22099
[1] => 261618
[2] => 589
[3] => 40738
[4] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Atomenergia-ügynökség (NAÜ)
[1] => dróntámadások
[2] => ENSZ
[3] => Rafael Grossi
[4] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
[6] => Array
(
[id] => 115060
[content] =>
Addig nem lehet biztonságos körülmények között újraindítani a Zaporizzsjai Atomerőművet, amíg háború dúl a térségben – jelentette ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója hétfőn Bécsben.
Rafael Grossi múlt héten Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és orosz tisztségviselőkkel egyeztetett az atomerőművet érintő kérdésekről. A megbeszélésen az orosz fél jelezte a NAÜ által biztonsági okokból leállított hat reaktor újraindítására vonatkozó jövőbeli terveit.

„Természetesen az a terv, hogy az atomerőművet valamikor újraindítják. Nem akarják leszerelni a létesítményt, emiatt is szükséges megvitatni a kérdést” – hivatkozott az elhangzottakra Grossi a 35 tagú NAÜ-igazgatótanács negyedéves ülésének kezdetén.
Kiemelte, hogy az újraindítás feltétele a bombázás és más katonai tevékenységek megszüntetése a régióban, majd ezt követően egy állandó külső energiaforrás biztosítása. Ehhez elmondása szerint fontos javítómunkálatok szükségesek, amelyek kivitelezését a hadműveletek idején nehezen tartja elképzelhetőnek.
Oroszország a múlt heti találkozó után kijelentette: jelenleg nem tervezik a létesítmény újraindítását. Oroszország és Ukrajna egymást hibáztatja azon tüzérségi támadások elkövetéséért, amelyekkel többször is elszakították a létesítmény elektromos vezetékekeit.
A zaporizzsjai erőmű a háború kezdete előtt Ukrajna villamosenergia-ellátásának mintegy ötödét biztosította, és többször is kénytelen volt tartalék generátorokkal működni. A reaktorokat ugyan leállították, de fennáll a veszélye annak, hogy a hűtőrendszereket működtető áramellátás megszűnésével a nukleáris üzemanyag túlmelegszik.
[type] => post
[excerpt] => Addig nem lehet biztonságos körülmények között újraindítani a Zaporizzsjai Atomerőművet, amíg háború dúl a térségben – jelentette ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója hétfőn Bécsben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717494180
[modified] => 1717451125
)
[title] => NAÜ szerint nem lehet biztonságosan újraindítani a Zaporizzsjai Atomerőművet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115060&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115060
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 68478
[image] => Array
(
[id] => 68478
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/grossi.jpg
[original_lng] => 128271
[original_w] => 727
[original_h] => 484
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/grossi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/grossi-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/grossi.jpg
[width] => 727
[height] => 484
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/grossi.jpg
[width] => 727
[height] => 484
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/grossi.jpg
[width] => 727
[height] => 484
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/grossi.jpg
[width] => 727
[height] => 484
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/grossi.jpg
[width] => 727
[height] => 484
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717440325:12
[_thumbnail_id] => 68478
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2373
[_oembed_9e0556271eac1d250f8364ee31dd036e] => IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors.
One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
[_oembed_time_9e0556271eac1d250f8364ee31dd036e] => 1717440335
[translation_required_done] => 1
[_oembed_80ea82216fb1bdfb074c521372c5b529] => IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors.
One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
[_oembed_time_80ea82216fb1bdfb074c521372c5b529] => 1719503650
[_oembed_80a103c49bc6dcabd85cbe01c9829ab2] => I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety.
A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
— Rafael MarianoGrossi (@rafaelmgrossi) February 4, 2025
[_oembed_time_80a103c49bc6dcabd85cbe01c9829ab2] => 1742108100
[_algolia_sync] => 1202873885001
[_oembed_5c54d353f9500c05027aebfb6ce51c12] => In light of the urgent situation in Iran, I am convening an emergency meeting of the @IAEAorg Board of Governors for tomorrow.
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) June 22, 2025
[_oembed_time_5c54d353f9500c05027aebfb6ce51c12] => 1751149636
[_oembed_e01133d157cacc3fc62ca5e8414adae7] => I have been very clear and consistent in my reports on Iran’s nuclear programme: while there has been no evidence of Iran building a nuclear bomb, its large stockpile of near-weapons grade enriched uranium and refusal to grant my inspectors full access are cause for serious…
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) March 3, 2026
[_oembed_time_e01133d157cacc3fc62ca5e8414adae7] => 1773261723
[_oembed_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
“Demining activities are ongoing to ensure safe access for the repair teams,” Director General @RafaelMGrossi said. pic.twitter.com/wqRGs2Fipv
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) February 27, 2026
[_oembed_time_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => 1773654857
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 40738
[1] => 471889
[2] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Rafael Grossi
[1] => újraindítás
[2] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
[7] => Array
(
[id] => 112191
[content] =>
Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter a telemaraton adásában abszurdumnak nevezte a megszállt Zaporizzsjai Atomerőmű orosz szakemberek általi esetleges beindítását.

Az energiaügyi minisztérium vezetője megjegyezte, hogy csak ukrán szakemberek rendelkeznek engedéllyel az erőmű üzemeltetésére, akiket a terroristák jelenleg nem engednek be az állomásra.
„Még ha azt is képzeljük el, hogy az oroszok szakembereket hoznak Oroszországból az állomásra, akkor is engedély nélküli személyzetről lesz szó. Abszurdum az állomás beindítása általuk. Ez lehetetlen mind az ukrán, de még az orosz és természetesen a nemzetközi jog normái értelmében” – hangsúlyozta Haluscsenko.
Problémák a Zaporizzsjai Atomerőműben
Ezen kívül a miniszter hangsúlyozta, a megszállt objektumban számos jelentős műszaki probléma alakult ki, többek között a nukleáris üzemanyag felhasználásának lejár a határideje és a reaktorok működéséhez szükséges vízmennyiség hiánya.
„Az állomás vízellátásának problémája azt követően merült fel, hogy az oroszok lerombolták a Kahovkai gátat. Ha elegendő víz van a hűtőkben a hat blokk hűtésére, akkor teljesen más vízmennyiségre van szükség az atomerőmű beindításához” – magyarázta Haluscsenko.
A miniszter hozzátette: a megszállók azon törekvése, hogy kutak kifúrásával fedezzék az állomás vízszükségletét, szintén nem felel meg az előírásoknak.
[type] => post
[excerpt] => Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter a telemaraton adásában abszurdumnak nevezte a megszállt Zaporizzsjai Atomerőmű orosz szakemberek általi esetleges beindítását.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1715072820
[modified] => 1715066405
)
[title] => Haluscsenko: a nemzetközi jogot sérti, ha az oroszok beindítják a Zaporizzsjai Atomerőművet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=112191&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 112191
[uk] => 112157
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 112158
[image] => Array
(
[id] => 112158
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/300x173.jpg
[original_lng] => 14890
[original_w] => 300
[original_h] => 173
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/300x173-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1715055606:12
[_thumbnail_id] => 112158
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3697
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9e0556271eac1d250f8364ee31dd036e] => IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors.
One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
[_oembed_time_9e0556271eac1d250f8364ee31dd036e] => 1715062024
[_oembed_80ea82216fb1bdfb074c521372c5b529] => IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors.
One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
[_oembed_time_80ea82216fb1bdfb074c521372c5b529] => 1720288477
[_algolia_sync] => 1202872135001
[_oembed_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
“Demining activities are ongoing to ensure safe access for the repair teams,” Director General @RafaelMGrossi said. pic.twitter.com/wqRGs2Fipv
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) February 27, 2026
[_oembed_time_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => 1772391920
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 28427
[1] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Herman Haluscsenko
[1] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
[8] => Array
(
[id] => 111170
[content] =>
Volodimir Zelenszkij pénteken, a csernobili atomerőműben 1986-ban bekövetkezett katasztrófa évfordulóján felszólította a világot, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra, biztosítva ezáltal a Zaporizzsjai Atomerőmű felszabadítását a megszállóktól.
„A sugárzás nem ismer határokat, és nem tesz különbséget a nemzeti zászlók között. A csernobili katasztrófa megmutatta a világnak, milyen gyorsan képesek halálos fenyegetések feltűnni” – hangsúlyozta Zelenszkij a Telegramon. Szavai szerint immár 785 napja „tartják túszul orosz terroristák” Európa legnagyobb atomerőművét, a zaporizzsjait.

„Az egész világ kötelessége nyomást gyakorolni Oroszországra, hogy a Zaporizzsjai Atomerőmű felszabaduljon és visszakerüljön Ukrajna teljes ellenőrzése alá, és hogy Ukrajnában minden nukleáris létesítmény védett legyen az orosz támadásoktól” – hangoztatta. Leszögezte: csak ez garantálja, hogy a világot ne érje újabb nukleáris katasztrófa, amely nap mint nap fenyegeti, amíg az orosz megszállók a Zaporizzsjai Atomerőműben vannak. Zelenszkij emlékeztetett arra is, hogy az orosz erők Ukrajna elleni háborújuk elején, 2022 februárjában foglalták el a csernobili atomerőművet. „Az orosz katonák kifosztották a laboratóriumokat, elfogták az őröket és bántalmazták a személyzetet, felhasználva az erőművet további hadműveletek indítására” – jelentette ki az elnök.
Az északkelet-ukrajnai Szumi megye katonai közigazgatása a Telegramon közölte, hogy az orosz hadsereg irányított légibombákkal támadott meg egy ipari létesítményt pénteken a megyeszékhelyen, Szumi városában. Az orosz csapatok emellett a régióban lévő Bilopillja települést lőtték, Jurij Zarko, a település polgármestere közölte, hogy két nő halt meg a támadásban.
Oleh Szinyehubov, a keleti Harkiv megye kormányzója arról adott hírt, hogy régiójára is irányított légibombákkal mértek csapást az oroszok, aminek következtében egy nő és három gyermek sérült meg. A Harkiv megyei ügyészség arról adott hírt, hogy 13-ra nőtt a balaklijai vasútállomás elleni csütörtöki orosz támadás sérültjeinek száma.
A szomszédos Donyeck megyében egy nap alatt öt helyi lakos vesztette életét és nyolc sebesült meg orosz ágyúzások következtében – írta a Telegramon Vadim Filaskin, a régió kormányzója.
A hadifoglyokkal való bánásmódért felelős koordinációs központ a Telegramon beszámolt arról, hogy újabb 140 elesett ukrán katona holttestét szállították haza Ukrajnába.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij pénteken, a csernobili atomerőműben 1986-ban bekövetkezett katasztrófa évfordulóján felszólította a világot, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra, biztosítva ezáltal a Zaporizzsjai Atomerőmű felszabadítását a megszállóktól.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1714212600
[modified] => 1714179922
)
[title] => Az ukrán elnök a Zaporizzsjai Atomerőmű visszavételéért nyomásgyakorlásra szólította fel a világot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=111170&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 111170
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 111171
[image] => Array
(
[id] => 111171
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zaporizzsjai-eromu.jpg
[original_lng] => 622386
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zaporizzsjai-eromu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zaporizzsjai-eromu-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zaporizzsjai-eromu-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zaporizzsjai-eromu-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zaporizzsjai-eromu-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zaporizzsjai-eromu-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zaporizzsjai-eromu.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1714169123:12
[_thumbnail_id] => 111171
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2851
[translation_required_done] => 1
[_oembed_034e2c4538e393ad7e5f201957eef594] =>
[_oembed_time_034e2c4538e393ad7e5f201957eef594] => 1714201804
[_oembed_468d71be51049fef1d47f34e1a554c3d] => Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
[_oembed_time_468d71be51049fef1d47f34e1a554c3d] => 1722102448
[_oembed_a7ddd61192846251a655a1ec268ec054] =>
[_oembed_time_a7ddd61192846251a655a1ec268ec054] => 1732431930
[_algolia_sync] => 508318965000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 15683
[1] => 122
[2] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csernobil
[1] => Volodimir Zelenszkij
[2] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
[9] => Array
(
[id] => 109466
[content] =>
A Zaporizzsjai Atomerőmű elleni dróntámadás után Josep Borrell, az EU diplomácia vezetője kijelentette, hogy Oroszországnak el kell hagynia az atomerőművet. A hírt a Jevropejszka pravda közölte.

Borrell megjegyezte, hogy a Zaporizzsjai Atomerőmű elleni meggondolatlan dróntámadás növeli a veszélyes nukleáris baleset kockázatát, és az ilyen támadásokat meg kell állítani.
Teljes támogatását fejezte ki a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatójának, Rafael Grossinak és magának a NAÜ-nek.
„Oroszországnak ki kell vonulnia a Zaporizzsjai Atomerőműből” – szögezte le.
[type] => post
[excerpt] => A Zaporizzsjai Atomerőmű elleni dróntámadás után Josep Borrell, az EU diplomácia vezetője kijelentette, hogy Oroszországnak el kell hagynia az atomerőművet.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1712860980
[modified] => 1712844725
)
[title] => Borrel: Oroszországnak ki kell hagynia a Zaporizzsjai Atomerőművet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=109466&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109466
[uk] => 109226
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 109227
[image] => Array
(
[id] => 109227
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zhozep-borrel.jpg
[original_lng] => 67923
[original_w] => 968
[original_h] => 544
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zhozep-borrel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zhozep-borrel-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zhozep-borrel-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zhozep-borrel.jpg
[width] => 968
[height] => 544
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zhozep-borrel.jpg
[width] => 968
[height] => 544
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zhozep-borrel.jpg
[width] => 968
[height] => 544
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zhozep-borrel.jpg
[width] => 968
[height] => 544
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1712833925:5
[_thumbnail_id] => 109227
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3491
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9e0556271eac1d250f8364ee31dd036e] => IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors.
One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
[_oembed_time_9e0556271eac1d250f8364ee31dd036e] => 1712850184
[_oembed_0ac55e91cee3db32f369c3d084af22fa] => Visited the Egyptian side of Rafah crossing point. Along the way, endless queues of trucks with goods trying to enter Gaza.
It is urgent that the flow of aid restarts at the needed scale & crossing points reopen for civilians & medical evacuations. 1/3https://t.co/mge46vKMZC pic.twitter.com/IqR77ML5s9
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) September 9, 2024
[_oembed_time_0ac55e91cee3db32f369c3d084af22fa] => 1726682295
[_algolia_sync] => 831681020002
[_oembed_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
“Demining activities are ongoing to ensure safe access for the repair teams,” Director General @RafaelMGrossi said. pic.twitter.com/wqRGs2Fipv
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) February 27, 2026
[_oembed_time_5c48e96981cf38d498a119cec15ca5c1] => 1772721825
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 47
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Vélemények
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5668
[1] => 112585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Josep Borrell
[1] => zaporizzsjai atomerőmű
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 112585
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 112585
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
zaporizzsjai atomerőmű (2 Oldal)